Kifelejtettem egyet, amit nem eszek még meg, de azt egy jó érzésű ember se eszi: kenhető élesztőkivonat. Általában -mite végződésű, kis üvegtégelyekbe csomagolt termékekként fut, főleg angolszász országokban, Marmite, Vegemite, Promite. Feketés-sütétbarnás színű, keserű trutymó, mogyókrémnél sűrűbb, mintha kesernyés gyógyszer lenne, állaga, szaga a szójalecitinre emlékeztet, szaga is visszataszító. Aki szereti, kenyérre, vajas kenyérre, pirítósra keni, ritkán főzéshez használja. Természetes glutamátok vannak benne, meg mindenféle B-vitaminfajták, de hát iszonyat rossz. Az a fajta killer cucc, aminek vegyvédelmi szerelésben se mernék nekimenni többet.
Egyszer vettem itt kint az angoloknál Marmite-ot, le volt árazva, kíváncsi lettem mi az, egy falat ment le belőle kenyérrel, azonnal dobtam is volna ki, de még előtte felkínáltam egy másik magyarnak, hogy neki kell-e, kipróbálja-e, beleszagolt az üvegbe, már a szaga alapján elundorodva mondta, hogy kizárt, hogy egyáltalán csak megkóstolja, kidobhatom nyugodtan. Nem hibáztatom, bölcsen döntött. Tényleg csak azért kínáltam fel, mert kulturális sokk, ingyen kipróbálhatta volna, csak a kíváncsiságot kielégítendő, hogy mit ne vegyen véletlenül se legközelebb.
A másik, amit mindenki kerüljön, az a skót-angol black pudding. Ez véres hurka akar lenni, de hidegen eszik, úgy lehet készen kapni, de nem is az, hogy véres hurka, hanem fenyőfaíz(!!!) van benne, szagában (igen, ilyen undormánynak szaga van, nem illata) is beazonosítható, valami iszonyat gusztustalan, ehetetlen, beazonosíthatatlan ipari hulladék, pedig a normális véres hurkát imádom. Tényleg csak kipróbálni is csak mazochistáknak ajánlom, vagy ha meg akartok valakit leckéztetni.