Ezért szerintem ezen a ponton túl nem érdemes folytatnunk.
Ej az a fránya ego, csak nem hagyta :D
Terelsz. Először is az, hogy tüntet kezelnek az szerintem hiba, de teljesen lényegtelen abból a szempontból amit a tudományról hiszel. Az valódi ok megértése az élettel kapcsolatos tudományokban jelenleg nem lehetséges. Mondjuk ahogy a fizikában is haladsz befelé, ott is vannak erős gátak.
A tudomány változik, fejlődik, ezzel semmi gondom. Az olyanokkal van gondom, akik mint a papok prédikálnak a szószékről és lenéznek másokat, lapos földeznek, meg gyík-embereznek, mert ők a tudományban hisznek. Ne ez a legalja.
A tudomány „felépítése” kísértetiesen hasonlít a hit-vallás-egyház hármasra. Van ugye legalul maga a tudományos megfigyelés, ez egy dolog, amit tapasztalunk, mondhatni, hogy egy tény, amit valahogy látunk, mérünk, tapasztalunk, leírunk, ez megfeleltethető a hitnek. Aztán vannak akik ugyan arra a következtetésre jutnak ebből a megfigyelésből, ez olyan mint a vallás, mert vannak akik viszont más következtetés vonnak le ugyan abból a megfigyelésből és ilyenkor kitörhet a „vallásháború” a két nézet tagjai között. És végül ott az akadémiai rendszer, aminek a célja hatalom és érdek érvényesítés, mint az egyházaké. Ugyan úgy vannak fokozatok mint az egyházakban, de egy magasabb fokozattól még nem lesz jobban igaza valakinek, maga az alap megfigyelés nem nem változik, legfeljebb jobban „hiszünk” a több csillagos tudósnak.
A tudomány hívők abba a hibába esnek, hogy azért mert egy repülő nem esik le az égről, ezért mindenben igazuk van. Azt hiszik, hogy régen tök hülyék voltak az emberek és nem tudtak semmit.
Az hiszed, mert valaki hisz istenben nem érdekli a világ működése? Ez egy orbitális ostobaság. Nagyon is érdekli, csak éppen ott is keres, ahol a „tudományhívők” a bigott dogmáik miatt már lapos-földet kiáltanak és virtuális máglyára vetik a másikat. Pont olyan mint az inkvizíció.
Tovább megyek, a tapasztalati vallások nem állítanak, hanem tapasztalásra biztatnak. Ha azt kérdezem egy materialistától (a tudományhívők nagy része az és itt felhívom a figyelmed, hogy a tudományhívő természetesen nem egyezik meg a tudománnyal magával), hogy ha van egy bántó gondolatod és nem akarsz rá gondolni, akkor ki gondol és ki nem akar? Na itt aztán olyan kacifántos válaszokat kapok, hogy ihaj. Tudod mit nem hallok soha? Az, hogy nem tudom.
Viszont például a buddhizmus simán magyarázza és tanít olyan gyakorlatokat amivel kezelni tudod.
Ezek évekig tartó, kemény kitartást igénylő gyakorlatok és feladatok.
Ki itt a kényelmes?
Ilyen marhaságokat és is tudok mondani. Sokkal egyszerűbb, ha azt mond, majd ha tudományosan bebizonyítják elhiszem, addig nem gondolkodok rajta. Pont erről szól ez a szál. Magadra ismersz?
Az Isten csak annyit tesz, mint a te hitedben a fizikai törvény. Ettől semmi sem lesz kényelmesebb, sőt néha sokkal nehezebb, mint megadni magad egy ösztönnek.
Itt is jönnek a beszívott sámán baromsággal, mert egy percet sem áldoznak arra, hogy megismerjék azt amiről beszélnek. Ugye milyen tudományos?
Képzeld a régiek is agyaltak és a szellemi irányban sokkal tovább jutottak, mint ahol most tartunk. Például a sámánhit az életet egy mezőnek tartja ami hol ritkább, hol sűrűbb. A sűrűsödés mértéke az élet minősége. A legsűrűbb az emberben. Ez az egész maga Isten. Nem személy, nincs olyan akarata amit emberi értelemre lehet fordítani, sőt most kapaszkodj meg, szabályok is vonatkoznak rá.
Ezért tiszteltek mindent, mindenkit, például egy hegyet is, mert élőnek tartották és ezért röhögi ki őket ma pár tudományhívő félnótás.
Pedig ismerek olyan csillagászt, aki az élő univerzum elméletén dolgozik, pont ezen logika alapján. Még az is kiderülhet a végén, hogy igazuk volt a sámánoknak. Viszont úgy gúnyolódni, hogy lövésed sincs mi valóság, elképesztően ostoba és primitív.