Én így tanultam meg. 7 éves korom óta vagyok kitéve a számítógépnek, azzal párhuzamosan az angol szövegek olvasásának (majd később írásának). Angolt hivatalosan 1+1 évig tanultam: a gimiben 1 évig délutáni szakkörön (heti kétszer 45 perc), utána pedig Németországban 1 évig (heti 2-3 tanóra), az egyetem megkezdése előtt. Az egyetem elejétől kezdve viszont hatalmas mennyiségű angol nyelvű sorozatot és filmet néztem (heti több éjjel, alkalmanként több óra).
Munkahelyen legelőször szóbeli angolra az egyetem után 5-6 évvel volt szükségem, egy magyar nagyvállalatnál; új fejlesztőeszközt vezettünk be, és jött egy 2-3 fős csapat az amerikai vendor-tól bemutatni ill. felmérni. Bocsánat a szerénytelenségért, de amikor megszólaltam, leestek az állak a saját (hazai) csapatomban. A külföldi csapatból valaki meeting közben megdicsérte a kiejtésemet, és megkérdezte, hogy hol szereztem. Szó szerint azt mondtam neki, hogy sok amerikai filmet néztem.
Ez egy egyedi eset volt, viszont kb. 3 évvel később meglett az első olyan (külföldi) munkahelyem, ahol minden angolul folyt; semmilyen problémám nem volt az interjúzással vagy beilleszkedéssel. Az utóbb 14 évben pedig csak angolul dolgozom.
Meg lehet tanulni, csak extrém mennyiség kell hozzá. Rááll az agyad; egy idő után akkor is elkezdesz angolul gondolkozni nap közben, ha nem beszélsz aktívan angolul, csak folyamatosan írsz, olvasol, és hallgatsz angolul.
Az is igaz, hogy én filmnézés közben ötször is visszatekerem, ha új szó vagy kifejezés kerül elő, és megnézem a wiktionary-ben; meghallgatom a kiejtést külön, megpróbálom begyakorolni, elolvasom az etimológiát.
Pofonokat lehet persze így is kapni. Egy amerikai főnöknőm többször is belejavított a kiejtésembe. Innen tudtam meg például (miután a wikipedia-ban is utánaolvastam), hogy magyar anyanyelvű angolhasználóknál típushiba, hogy a "w"-t úgy ejtik, mint a "v"-t. Az én esetemben ezt a "switch" szó helytelen kiejtése hozta elő. Sajnos az ilyen hibáktól, ha már rögzültek, borzasztó nehéz szabadulni.
Valamint a Received Pronunciation, az ír, ill. a skót akcentus, illetve a távol-keleti beszélők által kerékbe tört angol a halálom, főleg akkor, ha telefonon vagy videokonferencián kell hallgatnom. Azok majdnem olyanok számomra, mintha ismeretlen nyelven beszélnének. Rendkívül kell összpontosítanom; egy csomó szót egyszerűen nem ismerek fel. Beszéltem élőben (szemtől szemben) is londoni kollégákkal, úgy is nehezebb egy kicsit, mint amerikaiakkal, de a telefon sokkal nehezebbé teszi (míg az amerikait nem).