Elgondolkodtató, hogy évtizedes élet- és munkatapasztalattal rendelkező programozók, akik feltehetően felelősségteljes, felnőtt, családos emberek, idejönnek, önként belesétálnak a csapdába, naivan felveszik a kesztyűt és beszállnak az online ego-játszmába, majd azt várják, hogy a másik fél – akit jó eséllyel nem is ismernek személyesen – nyilvánosan lássa be a tévedéseit. De hiába, nem fogja, vagy nem úgy... -> Mondd ki szépen: tévedtem – Miért olyan nehéz elfogadni, ha nincs igazunk? (Azt nem állíthatom bizonyosan, hogy ezt cikket valóban egy pszichológus írta, és nem valami sarlatán, de a bemutatott viselkedési mintázatok bizonyára ismerősek lesznek, talán valaki végül még magára is ismer…)
Ne legyen félreértés, én megpróbálom objektíven szemlélni ezt a vitát, és szerintem a másik félnek is járt már eddig pár pont.
Továbbá, valóságtól eléggé elrugaszkodott gondolatnak érzem a BTK-t és a DSA-t felemlegetni ehhez hasonló, személyeskedésbe hajló vitákban, amíg a résztvevők személyazonossága nem megállapítható kétséget kizáróan.
Csak ismételni tudom magam:
Ha valaki felül tud emelkedni ezen a többek által is kifogásolt stíluson, az találhat hasznos infókat ezekben az eszmecserékben is, szóval ne hagyjátok abba, csak azt ne várjátok közben, hogy bármilyen érv hatására megváltozik a kommunikációja vagy nyilvánosan belátja a tévedéseit! ;-)
Egyúttal szeretném minden érdeklődő figyelmébe ajánlani a Building an OS sorozatot.