Soha nem értettem, ha valaki szüleivel akar magán fényezni. Mintha tehetne róla, tett volna érte. Mindig a távolságot kell nézni az emberekben. Milyen távol esett a szüleihez képest (+/-). Amikor valakinek diplomás szülei vannak és elakad, egy kérés/kérdés feléjük és két perc múlva már máshol van, eközben akik egyedül vannak, lehet órákat kutatnak a válaszért. Sok esetben az értelmiségi szülők gyereke a szókincsét kapta és nem szerezte, szóval az sem az ő teljesítménye. Számos példát tudnák erre mondani az ismeretségi körömből.
Szóval az egyetlen objektív mérőszám, a "te mit tetté hozzá" kérdésre a válasz. Mind anyagilag, mind szellemileg.