Magam is szeretek vigyázni a cuccaimra. Sőt, néha úgy érzem, esetemben ez már mániás.
Ugyanakkor kezdem ezt elengedni (nem, nem átcsúszni a másik végletbe azért). Mert ezzel a hozzáállással azt vettem észre, hogy nem merek semmit sem rendesen használni. Legyen az autó, telefon, vagy más használati tárgy.
Addig tök oké, míg az ember csak a gép mellett ül meg meetingekre jár. De amikor futni, kerékpározni is magával viszi a telefont - mert miért ne vinné -, ott egy picit már átértékelődnek a dolgok. Pl. tűző napon, a harmincadik lefutott kilométered után van már más bajod is, mint hogy épp hogy rakod vissza az övtáskába (vagy mellé - true strory!).
Másfelől úgyse adok el személyes használati tárgyakat, használom őket, amíg lehet. Amikor a süllyesztőbe kerül a cucc, akkor meg úgyis mindegy lesz, milyen állapotban van.
Autóval is úgy vagyok már, hogy nem érdekel, ha nekibasszák az ajtót parkoláskor. Vagy most ne menjek be a dűlőúton a megfagyott belvízhez a kislányommal, amikor korcsolyázni akar?
Bírom a cimborámat, akinek fingani se lehet az XC90-ében, meg leordítja a gyerek fejét, ha valamit összekoszol. Én is vigyázok a dolgokra meg a tisztaságra, de vannak helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen. Csak az nem használódik, amit nem használsz.
Bocs, de számomra már fontosabb, hogy elengedjem ezt a paranoiát, és felszabadultan éljek. Autót meg majd veszek másikat, ha kell.
Az csak egy autó. Az csak egy telefon.