Ez a a lerombolunk valamit, amit régen leszerettünk volna, de nem tudtunk (Most meg már igen): Felesleges (gyerekes) pótcselekvés.
1. Mert a szobrok nem csak arra jók, hogy aktivizálnak (aktivizáltak-e egyáltalán valakit?), hanem leginkább arra, emlékeztessenek, elgondolkoztassanak. A történelmünkre, a történeteinkre. Ha ezt leromboljuk, sok mindent lerombolunk magunkban úgy, hogy észre se vesszük. Csak idióta gyermeki örömmel élvezzük az újdonsült erőnket. (ami sokszor nem is a magunk ereje)
2. Aki nem tud szembe nézni a történetével, (a nemzete történelmével) -s ehhez hozzátartozik, hogy akár mindennap elmész ilyen szobrok mellett, s ahelyett, hogy gyűlölettel telíted magad, egyszerűen elgondolkozol- annak semmi esélye, hogy valamikor elinduljon a maga útján.
És akár a Gül Baba türbéje, akár a Hősi emlékmű (de lehetne az Osztyapenko is, ami már hála a Jaku féléknek már nincs ott) ugyanúgy a mi történelmünk, mint a szovjeteké, vagy a törököké. Butaság lenne elfelejteni.
És itt nem értek egyet veled: A rombolásnak igen is van (csak éppen nem a szándékolt) hatása a jelenre. De a jövőre biztos.