Van jelentősége. Az, hogy voltál gyerek meg hogy voltál/vagy felelős-e egy gyerekért ég is föld. Mintha vezetéstechnikai tanácsokat osztogatnál, jogosítvány nélkül, mert egyszer amúgy ültél autóban tehát láttad mit kell csinálni. Saját gyerekkori tapasztalataid pedig már csak azért is torzítottak, mivel 2023-ban a gyereknevelés címszó alatt teljesen más kihívásokat kell megoldani, mint a '80-as években (amikor én gyerek voltam).
A félrebeszélésedet egyértelműen 'nem'-nek véve hadd jelezzem számodra (mint gyakorló szülő), hogy az elméleti ismereteidet nyugodtan pakold össze, és dobd a kukába. A gyerekre a legjobb szülő sem tud akkora hatással lenni ma, mint az iskolában uralkodó hangulat. Ha mindenki instagramon van az osztályból, nincs az az egészséges 8-10 éves gyerek, aki azt mondja, hogy ő ebből kimarad, és nem kér belőle. És megmagyarázni sem tudod neki, egy gyerek egész egyszerűen nem így működik.