Gábor Móczár, fakebook:
Bizonyára mindnyájan sokat gondolunk ezekben a napokban Ukrajnára, az ott élő emberekre, nemzettársainkra, és azt is látom, hogy mint mindig, most is legtöbbször érzelmeik alapján reagálnak az emberek - márpedig a helyzet a háború elítélésén túl meglehetősen összetett, és annak okai, amit ma látunk, sok-sok évtizedre nyúlnak vissza.
Vettem hát egy nagy levegőt, és az elmúlt évek, hónapok, napok információit, korábbi tanulmányaimat, utazási élményeimet (1996 és 2019 között legalább hússzor jártam az országban) és az ott lakó barátaimmal és kollégáimmal folytatott beszélgetéseket összerakva leírtam, hogy is látom én az ukrajnai konfliktus hátterét (bocs, ha egy kicsit hosszú):
1.
Ukrajna megkerülhetetlen része annak a status quo-nak, amelyet a szövetséges nagyhatalmak (USA, Egyesült Királyság és Szovjetunió) a második világháború vége felé (teheráni, majd jaltai konferencia) a náci Németország legyőzésével létrehoztak. Nemcsak azért, mert a hidegháború alatt a Szovjetunió része volt 1991-ig, hanem mert a Varsói Szerződés felbomlásakor semlegessé váló közép-európai államok (köztük Magyarország) is a nyugati kapitalista világhoz csatlakoztak, és már akkor lehetett tudni, hogy a NATO keleti határai később majd az egykori szovjet határoknál fognak húzódni. Ebben a helyzetben Ukrajna az akkor még katonapolitikailag kétpólusú világ országai közötti puffer-területté, ütközőzónává vált (a ’krajina’ szó magyarul ’határőrvidék’-et jelent, vö. a horvát Krajina régióval), és ilyen minőségében geopolitikai helyzete Magyarország és Lengyelország (illetve még Csehország) 1999-es, majd Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia (illetve még Szlovénia) 2004-es NATO-csatlakozásával – Oroszország számára - még jelentősebbé vált.
2.
Fontos tudni, hogy Ukrajna Európa második legnagyobb területű állama Oroszország után, lakossága kb. 42-44 millió fő, amelynek kb. 78%-a vallotta magát legutóbb ukránnak, kb. 18%-a orosznak (akik szinte tisztán orosz közösségben a Krími-félszigeten, továbbá a kelet-ukrajnai területeken élnek), számos más kisebbség mellett (amelyből kb. 150-200 ezer magyar Kárpátalján). Valaha az orosz és az attól betű- és szókészletében, kiejtésében is (egyre jobban) eltérő ukrán nyelv közösen voltak hivatalos nyelvek (emlékszem, amikor 1996-ban először Ukrajnában jártam, akkor még Kijevben és Ogyesszában is nagyon kevesen beszéltek – vagy inkább akartak/mertek beszélni - ukránul, legalábbis azok közül, akikkel találkoztam), ám mára már az orosz nem hivatalos nyelv. A keresztény felekezetek közötti vallási megoszlás (amely ebben a régióban sokkal nagyobb jelentőségű, mint nálunk vagy tőlünk nyugatabbra) ennél összetettebb: ukrán ortodox egyház (39,8%), ukrán ortodox egyház – moszkvai patriarchátushoz tartozó (29,4%), ukrán görögkatolikus egyház (14,1%) – ezek közül a görögkatolikusok a kárpátaljai és nyugat-ukrajnai területekhez köthetők, az orosz kötődésű ortodoxok pedig többnyire a Krímben és a mostani szakadár tartományokban élnek. Az ukránok nagy része büszke hányatott történelmére, egyre jelentősebb kulturális távolságot tart az oroszoktól, de úgy vélem, ez nagyrészt a politika manővereinek is köszönhető.
3.
Ukrajna rendkívül szegény, alapvetően mezőgazdasági állam, az egy főre eső nemzeti összterméke (GDP) a legalacsonyabb Európában, jóval Moldávia és Koszovó alatt, kb. egy szinten Sri Lankával. Állami bevételeinek jelentős részét a Donyec-medence szén- és vasérc bányáival, vas- és acélkohászati termelésével, erőműveivel (földrajzilag jelentős részben a ’szakadár’ köztársaságokban), illetve, az Oroszországból Európa felé menő földgáz- és olajszállítás legjelentősebb vezetékeinek üzemeltetéséből ill. tranzitdíjaiból szerzi (amelyen nagyon régóta vitatkoznak már az oroszokkal, mert lépten-nyomon méretlenül megcsapolják és nem igazán akarnak fizetni érte), amelyek, ha kiesnek, óriási gazdasági problémát jelentenek (ld. az Északi Áramlat megépülése, amely a német gázigényt Ukrajna megkerülésével juttatja el, illetve, Ukrajna reagálása, amikor Magyarország tavaly már a Déli Áramlat vezetéken Szerbián keresztül kapta az orosz gázt, és Ukrajna rajtunk keresztül kényszerült vásárolni belőle). El lehet képzelni, milyen gazdasági helyzet lenne ill. lesz az országban, ha ezek a bevételek nagy részben eltűnnek…
4.
Nos, ebben az összetett helyzetben gyújtotta be a Nyugat a rakétákat 2004-ben: a több hónapos, békés, utcai un. ’narancsos forradalom’ után az (egyébként szinte mindennapos) korrupciós vádakkal terhelt elnökválasztás megismételt második fordulójában, 2005 januárjában a maximálisan nyugatbarát, európai integrációt és NATO-csatlakozást programjára tűző Viktor Juscsenkót (akinek második felesége amerikai ukrán, csak később kapott állampolgárságot) választották meg elnöknek, akinek 2010-ig tartó hivatala tele volt botrányokkal, belső leszámolásokkal, és 2007-ben még a parlamentet is feloszlatta, hogy előrehozott választásokat írhasson ki. 2010-ben ismét irányváltás történt az oroszbarát, donyecki születésű Viktor Janukovics elnökké választásával, és az ő regnálásának a 2014 februárjában a mára már sok tényfeltáró vizsgálat szerint is kívülről provokált polgárháborús kísérlet, az un. ’majdani forradalom’ vetett véget, amely azt követően indult, hogy Janukovics a Putyinnal és Oroszországgal ápolt jó kapcsolatai (és nyilvánvalóan Ukrajna erős orosz gazdasági függése) miatt 2013-ban nem írta alá az EU-val kötendő társulási szerződést (végül a külföldre szökött Janukovicsot 2019-ben távollétében 13 év börtönre ítélték).
5.
2014 februárjának végén lépett életbe az az elsősorban oroszellenes (de a magyar kisebbséget is sújtó) nyelvtörvény, amely a kisebbségi nyelvek használatát korlátozta (a korábbi szabályozás szerint 10 százalékos kisebbségi lakosságarány elég volt ahhoz, hogy a saját nyelvét használja a csoport, az új szabályozás ezt ötven százalékra emelte). Az orosz közösségeket súlyosan érintő nyelvtörvényre és a majdani forradalomra reagálva 2014 márciusában a (csak Hruscsov óta) Ukrajnához tartozó, ám jócskán orosz többségű Krími Köztársaságban egy bizonytalan hátterű népszavazást követően kinyilvánították a függetlenedési törekvéseiket, és Oroszország 2014 májusában bevonulva magához csatolta a Krímet. Nem sokkal később tört ki a kelet-ukrajnai háború, amely két oroszbarát és főként oroszok által lakott, szeparatista köztársaságban tartott tüntetésekkel kezdődött, majd a 2015-ös orosz katonai beavatkozást követően, gyakorlatilag máig állandósultak ott a katonai események, konfliktusok. Oroszországot a beavatkozásokért a nyugati világ elítélte, és gazdasági, kereskedelmi és politikai szankciókkal sújtotta. A Janukovics után következő ügyvivő elnök Turcsinovot Petr Porosenko milliárdos mágnás váltotta az elnöki székben 2014 nyarán, aki nem tudott mit kezdeni a kelet-ukrajnai helyzettel, sőt, az etnikai konfliktusokat a 2017-ben bevezetett ukrán oktatási törvénnyel (amely nyilvánvalóan az orosz kisebbség ellen irányult elsősorban, de komolyan sújtotta a kárpátaljai magyarságot is) csak tovább fokozta. Itt fontos megjegyezni, hogy Magyarország pont az oktatási törvény miatt blokkolja 2017 óta Ukrajna NATO-csatlakozását!
6.
A parlament még 2018 őszén döntött az ukrán, mint egyetlen hivatalos nyelv bevezetéséről, majd Porosenko búcsúhagyatékaként jött az a 2019-es újabb nyelvtörvény, amely a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé tette az ukrán nyelv használatát, jogi szankciót lehetőségét megadva. Ekkor történt a nyelvtörvénnyel egyébként egyetértő, orosz anyanyelvű Volodimir Zelenszkij színész-rendező 2019-es, elsöprő elnöki választási győzelme, amely ismét Ukrajna – egyre leplezetlenebb - NATO-csatlakozási manővereinek felgyorsulását jelentette. A nemzetközi színtéren több kudarc során gyengülést mutató Egyesült Államok, az ideológiai és politikai csatározások mellett gazdaságilag nem annyira prosperáló, szintén egyre kevésbé globális hatalom Európai Unió, a folyamatosan erősödő Kína és Távol-Kelet, valamint az alacsony olaj- és gázár, és európai szankciók ellenére sem kivérzett Oroszország viszonyrendszerében Oroszország számtalan alkalommal kijelentette, hogy vele katonai nagyhatalomként továbbra is számolni kell, és Ukrajna NATO-csatlakozásához soha nem fog hozzájárulni. Ehhez jött még a 2021-22-es európai energiaválság, amelynek egyértelmű nyertese ismét csak Oroszország, mint fő szállító.
7.
A helyzetet tovább komplikálják azok a hírek, amelyek szerint az ukránok kegyetlenkedésekkel zaklatják a szakadár köztársaságok orosz lakosságát, de ezekről nem igazán lehetett nálunk hitelt érdemlő jelentéseket, riportokat látni. A kelet-ukrajnai háború a minszki egyezmény ellenére tovább folytatódott, az orosz kisebbség helyzete az oktatási- és nyelvtörvények miatt tovább romlott, és mind az EU, mind pedig az USA és a NATO egyre nyilvánvalóbban provokálta mind Ukrajnát, mind pedig Oroszországot azzal, hogy Ukrajnának a nyugati világrendhez kell csatlakoznia. Ebben az – egyre összetettebb – helyzetben szánta rá magát Putyin Oroszországa arra a szomorú és a kioltott emberéletek miatt elfogadhatatlan lépésre, hogy a nyugati árnyékbokszolásra reagálva kilépjen a fényre, és egyértelművé tegye Oroszország geopolitikai státuszát és bemutassa az erőviszonyokat. Célja véleményem szerint az oroszellenes és NATO felé forduló kormányzat megbuktatása, Ukrajna demilitarizálása, puffer-terület státuszának megerősítése, valamint a stratégiai pontok felügyelete, amelyek között akár dél-ukrajnai, Fekete-tengeri területek megszállása is kapcsolódhat. A nyugati világnak el kell fogadnia, hogy nincs egypólusú világrend, hogy ez a kettő most már inkább három vagy négy pólus, és hogy Oroszország a történelme, a földrajzi és gazdasági adottságai miatt mindig is egy önálló hatalom lesz, amely egy putyini jellegű vezetés mellett kőkemény pragmatizmussal fogja érvényre juttatni a saját érdekeit.
8.
Bízom benne, hogy a villámháború egy-két napon belül véget érhet, valószínűleg az oroszok is így tervezték, és a nulla előkészület utáni bármilyen ukrán mozgósítás ezt nem igazán tudhatja megakadályozni. Remélem, hogy minél kevesebb áldozattal, hamar véget érnek a harcok, és a felek észhez térnek. A békére törekvés és a tárgyalásos megegyezés kellene, hogy legyen az egyértelmű cél – kérjük hát imáinkban Jézus Krisztust, a béke fejedelmét, hogy adjon bölcsességet a szemben álló feleknek és segítse az ártatlan áldozatokat, elesetteket. A háború elítélendő, nekünk végképp semmi közünk nem szabad, hogy legyen hozzá, és egyértelmű, hogy Európának – benne nekünk is – Ukrajna területi integritása az érdeke. Fontos figyelnünk az ottani magyar kisebbségre, segíteni nemcsak őket, hanem minden olyan ukrán menekültet, aki veszélyeztetve érzi magát és családját az országban ezekben a hetekben, hónapokban. De aki kiteszi a FB-profilképére az ukrán zászlót, és az ukránokat angyaloknak, az oroszokat meg ördögöknek véli, azt kérem, hogy gondolja végig mindazt, amit fentebb összefoglaltam, és próbálja meg XX-XXI. századi európai és globális összefüggésbe helyezni – sokkal árnyaltabb lesz már a kép! Vajon tényleg érdemes az orosz medve bajszát húzogatni, teljesen esztelenül, ráadásul úgy, hogy arra külföldi provokátorok bátorítanak?