Orbán a “szamizdatban” (vagyis nem a kormány médiaháreméből felhozott, az idősb ágyasok által gondosan megvizsgált és megmosdatott és az eunuchok motozása után fegyvertelenek találtatott, majd a miniszterelnök hálószobájába bekísért valamelyik KESMA-termékben) megjelent “esszéjében” már elkezdi magyarázni az EU bíróság jövő heti ítéletét.
Mivel nagyjából félóra múlva úton kell lenni, most az EU jövőjéről, benne Magyarország helyéről, föderalizmusról és nacionalizmusról szóló részt kihagyom. Van itt más is. Haláltánc.
Az orvosok és pszichológusok ismerik azt a folyamatot, amikor a halálos beteg ember stációkon megy át a haláláig. Nincs nagyobb átok annál, mint halálra ítéltnek lenni, tudni halálunk napját és módját. Csak a reakciók módja különbözik, de mindenki beleőrül. Dead man walking, mondják az amerikai siralomházban és igazuk van. Az egzekúcióhoz kísért ember már halott, csak még ver a szíve. Az emberi elme legkétségbeesettebb és leghiábavalóbb harca, hogy ennek az egésznek értelmet találjon. Sírni, Istenhez megtérni, még egy percért könyörögni ugyanaz a reakció, mint a saját kivégzőosztagnak tüzet vezényelni, ahogy Ney marsall tette. Csak az arca más.
A büntetőeljárásban kicsiben ugyanez zajlik le. Az elítélés, főleg az első elítélés halál. Persze van, akit tizedjére ítélnek el piti lopásért vagy garázdaságért, ő már nem hal meg a bűnössége kimondása pillanatában, az ő társadalmi lényének halála már rég beállt.
De kísérjenek csak el valami olyan vádlottat a bíróságra, aki eleinte csak esténként iszogatott és egy-két pohárral, aztán már napközben is, eleinte inkább nem vezetett, de aztán meggyőzte magát, hogy be lehet ülni az autóba. Önfelmentő sztorik. Mesék a társadalmilag elfogadott szintű ivásról. Az idült alkoholista legbiztosabb indikátorai közé tartozik, hogy saját maga szerint sose iszik csak úgy, hanem minden pohár valamiért ment le. Meglátogatta egy barátja, elment valahova. Egy frászt, otthon ivott és édeset. Ő csendben törik meg és igyekszik úgy kijönni a bíróságról, hogy senki ne vegye észre.
De van a pimasz erőszakos bűnöző. Na neki folyamatos története és harca van. Veszekszik az eljárás minden szereplőjével, elfogyaszt két-három védőt mire az ítéletig jut. A bírónő szimpatikus (pro tipp: semmi sem olyan veszélyes a tárgyalóban, mint egy mosolygó büntetőbíró, és ez akkor is igaz, ha három, előzőleg a zsákban botokkal ütlegelt ausztrál barnakígyót engednek ott szabadon) vagy épp ellenkezőleg egy hülye kurva, az ügyészt lefizette a fidesz/baloldal/exfeleség. Elmondhatná, hogy az egészben benne volt <politikus> unokasógorának a cége is, ezért kell most neki vinni a balhét, hogy az unokasógor megússza. Őt pórázon hozzák, bezzegavölner (egyetértünk). A bíróság őt azért fogja elítélni, mert így kell elterelni a figyelmet az izéről. A bankosok csinálták, a konkurencia csinálta, a politika csinálta. A szakértő hülye (sokszor valóban) de majd ő szétszedi (ez általában egy kocsmai verekedés hangnemében történik).
Ez mind-mind azért van, mert tudja, hogy elkövette, tudja hogy bűnt követett el, tudja hogy meg fogják büntetni. Meg fog halni. Minden büntetőítélet egy halál és az emberi elme mindegyik előtt eljárja a haláltáncot. A börtönben már csupa ártatlan ember ül, akiket csak belevittek, akikkel kibaszott a bíró, akit a valódi bűnösök megcsináltak, akinél sokkal nagyobb gazemberek vannak szabadlábon.
Na pont ezek a történetek jutnak eszembe, amikor valaki vehemensen magyaráz egy két hét múlva esedékes ítéletet. A Markó utcai folyosón ez mindennapos, a Karmelitában disszonáns. Mi lenne, ha ez nem lenne a Karmelitában, vagy aki csinálja, inkább tenné a Markóban?
Innen: https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa/posts/1293295957835790
#gonoszBrusszel