Nem érdemes belőle politikát csinálni, ezt inkább pedagógiai alapon kellene eldönteni. Szerintem az irodalomórán nem az kellene legyen a kérdés, hogy jól ábrázolja-e a kort (nyilván vannak határok, egy olyan könyvnek, ami egy csoportot, legyenek azok nők, magyarok, vagy pirézek, sztereotíp módon ábrázol, nem való oda), hanem az, hogy megtanít-e az irodalom ill. az olvasás élvezetére.
Egyrészt, tudatosan mondtam, hogy az irodalom élvezetére, és nem az irodalom ismeretére. Ha az iskola elérné, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, akkor a műveltség már jönne magától, ellenkező esetben viszont, amikor valamiféle alapműveltséget lenyomnak a gyerekek torkán, akkor az iskola végén az irodalomkönyv megy a papírszemétbe, a műveltség meg lekopik.
Másrészt, Jókai valószínűleg erre ma nem alkalmas. Amikor iskolába jártunk, az osztály 2/3-a lassúnak és unalmasnak találta. Én speciel szerettem, el is olvastam még egy fél tucatot (A Kőszívűn és az Aranyemberen kívül még emlékszem a Fekete gyémántokra, a többire már nem nagyon). Szerintem nem azon kellene vitatkozni, hogy mi legyen a kötelező olvasmány, hanem hogy hogyan lehetne megszerettetni a gyerekekkel az olvasást, és valószínűleg nem azzal, ha van kötelező olvasmány, hanem azzal, ha el kell olvasni valamit, ami eléggé tág határok között szabadon választott (én pl. a suli vége felé sokkal jobban szerettem a kötelezőknél a huszadik századi irodalmat, pl. ami most eszembe jut, Theodore Dreiser: Amerikai tragédia, Mervyn Jones: Jelen, múlt, jövő; Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja; Ray Rigby: A domb, Keyes: Virágot Algernonnak, Merle: Mesterségem a halál, Lem: Solaris, Az Úr hangja, Hemingway: Indiántábor (novella), azt hiszem, ezekkel szerettem meg az olvasást). Ráadásul a kötelezők között olyanok is vannak, amik szerintem egyáltalán nem valók abban a korban (pl. Thomas Mann: Mario és a varázsló, Exupéry: A kis herceg), ezeket szerintem harminc fölött kell olvasni.