Nem sok munka ez.
Kb három esetet látok: a) azon kivételek vagytok, akik erősítitek a szabályt, b) csak hiszed azt, hogy milyen klasszul működik minden, de valójában nem is tudsz a problémákról (például a rendszeres sorozatnézés imho nem megfelelő időtöltés, még akkor sem, ha tudományos sorozatokat néz a gyerek), c) számodra nem munka a gyerekekkel való foglalkozás. Nyilván némi átfedés is lehetséges, de túl sok nem.
Én igyekszem nagyon figyelni a környezetemet, mások hibájából és okosságaiból tanulni, milyen a gyerek, milyen a szülő, gyakorlatilag az jön le, hogy a gyerek csak ott van a viszonylag normálisabb harmadban (bár a harmados felosztást túl nagynak tartom erre a kategóriára), ahol a szülők érdemben foglalkoznak a gyerekkel. Ez nem 24 órás műszakot jelent, csak egyszerűen kellő tudatosságot és odafigyelést, gyerek központú életet, ami bizony energiával jár (azaz valamiről le kell mondani valami javára), és bizony némi konfliktus néha elkerülhetetlen a gyerekkel.
Számomra némileg ellentmondásos, amit írsz: egyértelmű, hogy a megértés és egyetértés két különböző dolog. De mit csinál a gyerek, amikor megérted, de nem értesz egyet? Behúzza fülét/farkát? Értem én, hogy van logika, de az ő szempontjából simán lehet más az igazság, mert más érvrendszer szerint működik. És ez így helyes. Mint ahogyan felnőttek között is vannak konfliktusok (kinek mi a szempontrendszere) és (néha) a szülő is tévedhet.
Egyébként a folyamatos odafigyelés azért is kell, mert a gyerek nő, így óhatatlanul változnak a körülmények. Olyan nincs, hogy 10 éves korig le tudtad a kötelezőt, onnantól kezdve belőtted az irányt. Még nem tartunk ott, de jelenleg az a véleményem, hogy a kb akkor tudtam le, mikor saját lábára áll (nem az ~1 éves korra gondolok).