> Ki "kötelezheti" erkölcsileg a gyereket érdektelen tananyaggal való szenvedésre (és majd később: értelmetlen vagy társadalmilag haszontalan munkára), csak azért, hogy biztonságban létezhessen?
Ez egy nagyon érdekes kérdés - talán offtopic itt, de talán nem haragszik meg Csab miatta.
Nekem úgy telt a gyerekkorom, hogy a tananyag egy része nagyon érdekelt: matek, fizika, programozás (ez nem is volt tananyag csak magamnak csináltam), ami azt jelentette, hogy akár magamtól is szívesen foglalkoztam vele, egy része érdekelt: biosz, kémia, ami azt jelentette, hogy ha jól adták elő, akkor szívesen odafigyeltem, de leülni megtanulni már nem volt kedvem, a többit pedig egyszerűen csak gyűlöltem. Najó, néha volt jó élmény egy-egy jó töri vagy irodalom óra is, de tanulni és pláne felelni belőle a legrosszabb élmény volt. Jóval érettségi után kezdtek csak érdekelni a valódi irodalmi remekművek, addig csak krimit olvastam. A humán tárgyakból eléggé bukdácsoltam, de szerencsére az egyébként eléggé maximalista szüleim hajlandóak voltak ezt tolerálni, úgyhogy lényegében úgy sétáltam végig az életen, hogy sosem foglalkoztam olyannal, ami nem érdekelt. Visszatekintve jókat szórakozom magamban a tanáraim figyelmeztetésein, hogy így bizony sosem lesz belőlem semmi. Nem jött be a tippjük, és ha visszamennék csak még durvábban csinálnám ugyanazt LOL!
Szerencsére azokkal a területekkel, amik érdekelnek jól meg lehet élni, még ha nem is programozhatnék, akkor is kitanulnék valami mérnöki szakmát, és azt is imádnám. Annyi érdekes dolog van a világban!
Amire ki akarok lyukadni az az, hogy a tananyag érdekes is tud lenni! Volt egyszer egy randim, amin megtanítottam egy lánynak a hullámoptikát, mert azt állította, hogy őt az egyáltalán nem érdekli, nem érti és utálja. És aztán azt mondta, hogy érdekes volt, és 5-ösre vizsgázott belőle. Aztán többet nem láttam :-)
És valóban, azok a témák is érdekesek, amiket a suliban ignoráltam, azóta foglalkozok olyasmivel is hobbi szinten. Szerintem a fiúk jó későn érnek, és későn kezd minket érdekelni az ilyesmi.
Amire ki akarok lyukadni az az, hogy nagyon nem mindegy, hogy hogyan adjuk elő ezeket a dolgokat! IMHO pont nem a kötelesség benevelése a megfelelő irány, hanem arra kell törekedni, hogy a gyerek belső motivációt tudjon elérni. Amit belső motivációból csinálunk, azt szívesen csináljuk, az nem is tűnik munkának. Ezt kell elérni a gyereknél is. (Ez a belső motiváció a modern pszichológia ismert kulcsszava, érdemes utánanézni.)
Amit én csinálok az az, hogy amikor iskolai dolgokról van szó, akkor mindig megpróbálok kitekintést adni, hogy mi mire jó. Illetve igyekszem hogy egy szinttel mélyebben tudjam megtanítani a dolgot, mint amit a suliban elvárnak. A másik pedig az, hogy akkor mesélek neki dolgokról, amikor érdeklődik, nem akkor amikor nekem eszembe jut. Magam is meglepődtem, hogy olyan dolgokat, amik annó engem tuti, hogy halálra idegesítettek volna, milyen simán megcsinál a kislányom. Például elkezdtem rászoktatni, hogy a matek feladatokat ellenőrizze vissza. Na én erre nem lettem volna képes ennyi idősen, ő meg simán csinálja - legalábbis amikor vele matekozok, szerintem magától még nem. És egyáltalán nem látom rajta, hogy nehézséget okozna figyelni rá, vagy türelmetlen volna. Szóval meglepő.