Ez természetesen mind lehetséges, valóban.
Mégis, ennek ellenére a Nagy Kaporszakállú unatkozása előre borítékolható, s két okból is:
1. Ha mindentudó, azt is tudnia kell előre, az ötleteire miként reagálnak majd a teremtményei...
2. Ha az 1. pont ellentmondását fel is oldjuk valamiképp (például „szabad akaratot adott nekik, s ezzel lemondott saját mindentudásának egy részéről”) még akkor is az van hogy a világteremtésket is bizonyára meg lehet únni idővel. Ez olyan hogy bár én szeretek írni, de teljesen őszintén bevallom, most 55 évesen már lényegesen kevesebb örömem telik egy-egy újabb művem megalkotásában, mint teszemazt 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom hogy ne élvezném, mert persze hogy élvezem, de szignifikánsan kevésbé. Az se véletlen ugye hogy programnyelvírásba is kezdtem, s a projectet sikeresen végrehajtottam: mert valami ÚJRA vágytam! El tudom tehát képzelni, nem is kéne ahhoz örökké élnem mint Istennek, csak talán még kétszáz évig, és teljesen megcsömörlenék a regényírástól.
Nyilván, egész világokat teremteni messze érdekesebb dolog lehet mint csak regényeket írni. Nyillván messze nehezebb dolog lenne beleunni, tovább tartana. Na de az ÖRÖKLÉTBE ugye minden belefér, még a világteremtések megunása is...
Akárhogyis, de a legkomolyabban és trollkodásmnentesen mondom, hogy bár én nem hiszek Isten létében, de HA hinnék benne, iszonyúan sajnálnám az öreget, mert ő lenne a Világmindenség legnyomorultabb, legszerencsétlenebb „értelmes entitása”, aki egészen biztos hogy a hatalmas unalom miatt súlyos, krónikus, klinikai szintű depresszióval küzd.