( _Franko_ | 2020. 11. 16., h – 09:13 )

Én minden évben voltam például a Gyüttment fesztiválon (idén nem volt), az előadások tipikusan kidomborítják az előnyöket és leginkább arról szólnak, hogy mi a nirvána, amit majd el fogunk érni egyszer. A kicsit földhözragadtabbak azért beszélnek küzdelmekről és általános problémákról is. Amikor meg jön a kérdés-válasz az előadások végén, akkor kiderül, hogy a közönségből többen is előrébb tartanak, mint az előadó, rettentő sok problémájuk van, amire nem kapnak válaszokat, az előadó általában pingvinezik, hogy nála ez (még) nem jött elő, vagy nála is probléma, de szerinte nem nagyon nagy baj.

Idén nem volt Gyüttment, mert a teljes nyári fesztiválszezon elmaradt, de tavaly már nagyon úgy voltam, hogy többet nem megyek, mert nagy általánosságban ugyanazok az arcok jöttek évről-évre előadni olyan dolgokról, amelyeket ők évről-évre nem tudtak elérni, de még csak konvergálni se tudtak arrafelé, és sajnos igen messze vannak attól, ahova elvileg jutniuk kellene. Az első fesztivál jóval kisebb volt, a közönségből akkor megismert arcok is lassan lekoptak, pedig nagyon jó tapasztalatokat lehetett cserélni a kocsmában és idővel az egész pedig eltolódott az ezotéria-vallás-ősmagyar irányba, jöttek kirakodósok, a retkeslábúak, a gyakorlati verejtékes tapasztalatok és egymás konkrét segítése helyett bejött a filozófia és a köldöknézegetés.

Az előadók amúgy nagyrészt ebből élnek. No, nem abból, hogy ők termelnek bio cuccokat, hanem abból, hogy előadnak, könyvet írnak, blogot vezetnek, tanfolyamokat tartanak és általában a házaspár egyik tagjának van rendes állása, amiből megélnek, de erről csak akkor beszélnek, amikor már a közönség a sarokba szorította őket. A komoly hátrányok is csak akkor derülnek ki, amikor a közönség a sarokba szorította őket, ha a közönségben többségében olyanok ülnek, akik nulla kilométeresek ezen a téren, akkor általában úgy át vannak baszva, mint a nyugdíjasok a termékbemutatóval egybekötött ebéddel.

-

Voltam például a galgahévízi öko-faluban. Kívülről egy kurva takaros dolog, amikor körbe vezetnek, akkor elmondják, hogy hova terveztek eljutni, hogy önellátó közösség, helyben dolgoznak, földművelnek, melyik területnek mi a szerepe, miből van villamos energiájuk, satöbbi-satöbbi. Aztán, ha beszélsz véletlenül egy ott élővel, akkor jön az árnyoldala, hogy majdnem mindenkinek van főállása, autóval járnak budapesti, hatvani, gyöngyösi és gödöllői munkahelyre, a többségük úgy érzi, hogy beszopta a dolgot, többen is eladták a házat, a beköltözők között pedig nagy a fluktuáció, mert klikkesedés van az őslakosok és az utólag betelepülők között, a felnövekvő gyerekek nem akarnak ott maradni és persze nem abból a csoffadt szélerőműből van villanyuk, amit mutogatnak, hanem rajta vannak a hálózaton. Meg ilyesmi.

De gondolom velem van a baj, hogy rákérdezek a problémákra és nem hiszem el a meséket.