azért ez nem ilyen egyszerű. pont a környezetemben volt valaki anyukája rákos, aki már az első pillanattól feladta, depressziós volt és annak ellenére hogy a családja szeretett volna segíteni ő már eltemette magát. nem azt mondom hogy nincs meg a jogod arra kiválaszd az utad, de abban abszolút hiszek hogy a saját elménk elképesztően sokra képes (mint ahogy a placebók és egyéb ezoterikus szarságok is tudnak működni ilyen módon).
szóval a lényeg a lényeg, elfogadás és elfogadás között hatalmas különbség van, van olyan elfogadás hogy elmondod a családodnak hogy te nem szeretnéd szenvedéssel tölteni az életed végét és emiatt inkább elmész szeretben és valamilyen boldogságban, meg van olyan amikor jön a depresszió és miegymás ée nem hajlandó semmilyen segítség elfogadására. az utóbbinál ugyanúgy megmarad a szenvedés, ergo sok értelme nincs.