( TCH | 2020. 03. 07., szo – 20:20 )

> Ez csak akkor áll, ha régi desktop (==windows) programot akarsz futtatni egy új rendszeren. Persze a biztonság kedvéért nem árt, ha a dotnet -∞ - +∞ verziókat is felrakod hozzá, meg egy DOS emulátort és egy virtuális flopit, stb. Aztán úgy jársz mint én, amikor a win program csak egy helyen indult el: linux text parancssorban. :-) Itt opcode szintű backward-compatibilityről volt szó, lévén CPU-król volt szó... Nyilván, ha nincs meg az OS-ben, ami kell, akkor nem fut. > Vannak ilyenek, de azok megtalálják maguknak a régi rendszereket. Nem csak a Windows tud ilyet, hanem az AIX is, mert ott is ügyelnek az időtállóságra, meg a cross platform kedvelőire is. Tud ilyet több rendszer is, ahol ügyelnek arra, hogy ne törjék el az API-t lépten nyomon; ez inkább csak Linuxon divat. (Ugyanitt: olcsó AIX alá való desktop vasat keresek. :P ) > Hiába a backward compatibility, mert pl. az Outlook Express elhalt az XP után. Na, azzal inkább csak nyertél... Volt windows alá is normálisabb levelezőszoftver, tucatjával és nem a Thunderbirdre gondolok. > Egy régi kis kis kitérő az opcode birodalmába: Írtam assembler programot 286-ra, V20-on (~8088) .186 direktívával. Ami kb. annyit tesz, hogy 286 protected mód nélkül. A V20 kissé gyorsabb is volt, kicsi többet is tudott, mint a 8088. Sőt, volt natív 8080 üzemmódja is, így pécén közvetlenül lehetett futtatni az Intel Isis-II rendszert, ami 8080-ra készült. Nnna, ez a backward compatibility! ;) Assemblert én is írtam, de az inkább forward compatibility, mert úgy lett megtervezve, hogy bővíthető legyen a CPU "készlet", adott családon belül akár felülről is; most pl. 65xx->65Cxx van benne. (Mondjuk most már nem így írnám meg, ahogy most meg van írva...)