Egyfelől -a sajátos korlátoltságában- látszólagosan kreatív (tulképp a kreatív jelző lenne az egyetlen ami pozitív vonatkozásban felhozható sztem) Másfelől viszont pontosan azt terjeszti és igenli amit kifigurázni szándékozott. A kifigurázás mint műfaj h úgy mondjam nem időszerű - bár igazából sosem volt az. A groteszknek, gúnynak (, de nyugodtan írhatnám az un. humort is) nincs és soha nem volt és nem is lesz létjogosultsága. De korábban, amikor az emberekben még erősebb kép élt arról, h a dolgoknak hogyan kéne lenniük, akkor a fel-fel bukkanó groteszkben nem látták meg annak eredendően ördögi és végzetesen romboló tendenciáját. A groteszk csak addig értelmezhető, amíg a dolgok általános természete nem groteszk. Minthogy züllött korunkban viszont már sajnálatosan az (ugye minden kifordult magából) így a groteszké vált világ kifigurázása önnön jogán kreatívnak már nem értékelhető, csak legfeljebb nosztalgikusan a korábbi nem-groteszk-világra utalás műfaji emléke által.
Nem tudok eltekinteni úr szó közbeszédi használatában testet öltő blaszfémiától. Elviselhetetlennek és részben groteszknek is találom azt a kettősséget, h ez a szó egyfelől az Istenre, a metafizikai abszolútumra ill. tőle eredő hatalomra mutat, másfelől meg éppen h az un. "világiasodott", meg "felvilágosult" polgár -valami elképesztően beteg dologként - követeli ki magának megszólításként. Hogy ezt a konfliktust mennyire lehet belelátni ebbe a "művészeti produkcióba" az persze kérdéses. Én belelátom.