( vilmos.nagy | 2018. 03. 08., cs – 23:02 )

Én nem ezt állítottam, s szerintem összemosol két dolgot.

Amiben egyetértünk:
aki ma itthon szeretne egyről a kettőre lépni, az (többé-kevésbé, de) tud. azt hiszem, én is nagyot léptem a szüleimhez képest a társadalmi ranglétrán, de van barátom, aki hatalmasat.

Amiben nem:
aki 16 évesen úgy gondolja, hogy neki ez elég, annak számít/nemszámít az az 2 év, amit még az iskolapadban tölt. Mert, ha jól értem, te vitatod, hogy számít-e, míg szerintem igencsak sokat is.

Hadd fejtsem ki. Tipikusan, akik otthagyják 16 évesen az iskolapadot, a társadalom alsóbb rétegeiben mozognak, közel funkcionális analfabéták (esetleg tényleg azok, vagy tényleg analfabéták), s egyszerű, betanított munkát fognak végezni. De amint elavul a betanított tudásuk, képtelenek lesznek a következőt maguktól felvenni: egy dokumentáció, munkafolyamat leírását elolvasni; kérdéseket feltenni; neadjisten egy angolul írt használati utasítást szótárral megérteni nagy vonalakban;

Úgy gondolom, hogy ebben a társadalmi rétegben nagyon sokat számít az, hogy 2 évre még odaszegezzük az iskolapadba, s olyan alapvető dolgokat (írás, olvasás, szövegértés, alap matematikai feladatok (kamat, hitel)) megtanítunk nekik, amit korábban nem értettek meg, s csak kettessel bukdácsoltak végig az iskolában.

Ha ~15 év múlva én/a főnököm/akárki akar egy céget indítani az országban, ahol dolgozó emberekre lesz szükségem, az az érdekem, hogy ezek az emberek átképezhetőek legyenek olcsón. S ha ehhez az kell, hogy 2 évre szögezze őket oda az állam az iskolapadba, s erre kifizessenek az adómból néhány százezer
Forintot - hosszútávon bőven megéri.

Arról nem is beszélve, mennyit számíthat ez, ha az adott ember 35-45 évesen mégiscsak visszaülne az iskolapadba.