"A 6555, de főleg a 167 az elég karcsúnak tűnik a 20 ezerhez képest."
Általában a geostacionárius pályákra állítandó műholdak saját erejükből érik el a végleges pályát, a rakétákkal jellemzően csak úgynevezet geostacionárius transzfer pályára (GTO) állítják azokat először a rakétákkal. Ennek több előnye is van:
- egyszerűbb a rakéta, nem kell újraindíthatónak lenni a legfelső fokozatnak
- kevesebb űrszemét: mikor már GTO pályán van a rakéta és a műhold, akkor szokták elengedni a műholdat. A műhold önerőből befejezi a cirkularizációt, a rakéta meg az apoapszisban (a távolabbi pontban) minimális sebességváltozással bele tudja nyomni a periapszisát a légkörbe, hogy majd néhány kör után önállóan is elégjen abban. (Bár 160 km az nem túl stabil magasság, onnan előbb-utóbb "leesne" eleve.)
- ha valami valami balul üt ki, nem marad szemét a hasznos pályán. (Érdekesség: a Galileo műholdakat is pl. előbb az üzemidő utánra szánt magasabb "szeméttároló" pályára állítják, majd miután meggyőződtek arról, hogy minden működik, akkor állítják a megfelelő pályára.
Egyébként nem csoda, 1450 kg körüli a műhold, és kb. egy tonna körül van a payload fairing, ami fennmaradt a rakétán.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™