De, generációs kérdés. Amikor középszerről beszélek, akkor arra célzok, hogy nem kell
a populáció 50 %-nak diploma. Azelőtt 5-8% került be a viszonylag jól differenciált felsőoktatásba.
Volt az üzemmérnöki szint, ők voltak azok, akiket nem vettek föl a mérnöknek, mert kevés
volt a pontjuk. Aztán voltak a mérnökök, akik már nagyon jó képességűek voltak, meglehetősen
népes tábort alkottak. És volt az elitképzés, a kutató szakok. Pl vegyészmérnökből százas
nagyságrendben képeztek, kutató vegyészként (őket az előkelő kémikus néven illették) 20-as
létszámot indítottak 3 tudományegyetemen. A tanárokat külön szakokon képezték.
Mi van ma? A fizikusképzést látom jobban. Volt egy megugorható bejutási határ. Osztatlan képzés
nem indult(!!). Szakirányulás 4. évtől, ebben benne vannak a tanári(!) szakok. Nonszensz.
Akik 3 évig akarnak bent maradni, mert ennyi elég nekik, vagy ennyit tudnak, ugyanazt a képzést
kapják 6 féléven keresztül, mint, akik kutatónak készülnek. Mit tehet a tanár? Vagy lealapozza
az elitet, vagy leviszi a szintet. Az első esetben gágogás van, a másodikban tehetségfecsérlés.
Egyébként sok év (lassan 60) tapasztalatával mondom nem kell, túlmisztifikálni az
egyetemen leadott anyag hasznosságát, ugyanis nem ez a lényeg! Ez az, amit a fiatalok
totálisan félreértenek. A fő kérdés az az, hogy mi az amivel sikerült megbirkózni a 3/5 év alatt.
Azok, akik nagyobb küzdelmet vállaltak sokkal jobban meg fogják állni a helyüket. EZ a lényeg,
és nem az, hogy beszél-e anyanyelvi szinten javául vagy C-ül.
És igen! az Universitas szellemét ápolni kell, akár tetszik, akár nem, ez az értelmiségi lét
alapja. Aki ezt nem érti, arról mondjuk ki, még, ha magas ló is: középszer.
> Sol omnibus lucet.