( vl | 2017. 02. 09., cs – 23:32 )

A nemkívánatos elektromágneses csatolástól én jobban félnék. Ami persze nem gond, ha megfelelő fizikai távolságban vannak egymástól, vagy értelmesen le vannak árnyékolva.

Manapság AC-DC vonalon gyakorlatilag nem létezik más, mint kapcsolóüzem. Az 50Hz-es trafós megoldás olyan ritka, mint a fehér holló. Ezen felül ritka az olyan készülék, aminek elég egy feszültségszint. Általában 3.3V-ról mennek az I/O vonalak manapság, és szinte mindenhol kell 5V is. Ha van relé/motor a rendszerben, akkor általában ennél magasabb feszültség is kell, ha valami modernebb CPU van benne (bármi, ami a mikrokontrollernél többet tud), akkor annak tuti kell valami 3.3V-nál alacsonyabb core feszültség is, sőt, ha SDRAM-nál gyorsabb cucc van benne, akkor oda is kell alacsonyabb feszültség. Ha van USB interfész, ott kötelező az 5V. Na ezek miatt szinte minden modern, kicsit is bonyolultabb készülékben fogsz találni többféle tápfeszt, és inkább az a jellemző, hogy az egyiket a másikból állítják elő, és inkább DC-DC konverterekkel, mint LDO-val. Azaz leginkább sorba kötött kapcsolóüzemű tápokat fogsz látni, minimum az AC-DC + DC-DC felállásban. Az tipikus, hogy az AC-DC eleve nem is a készülék dobozában van (pl. dugasztáp, laptoptáp), vagy ha igen, akkor az egy teljesen külön panel belül: https://local.com.ua/ferum/tp-link-tl-sg3109/
Itt a képen a fő panelen a három toroid tekercs három DC-DC konverterhez tartozik. A hosszú vezeték, mindkét végén pufferkondikkal már eleve egy LC-szűrőként funkcionál amúgy.