Azért az remélem, még dereng, hogy a magyarországi választási rendszerben vannak listás helyek, meg egyéni mandátumok is. Ha az egyiknek az eredményét számolod csak, akkor persze simán kihozod belőle, hogy a 43 % az 2/3.
Marhára elbeszélünk egymás mellett. Lassan írom, hogy azok is megértsék, akiknek ez nehezen megy. Magyarországon választunk 4 évente. Ennek lesz valami eredménye. Ez alapján lesz egy parlamentünk és egy kormányunk. Ugyanakkor, EU tagként egy rakás jogszabály vonatkozásában jogharmonizációt kell érvényesíteni, azaz a parlament nem szavazhat csak úgy egy előterjesztésről, mert mi magyarok valamit valahogyan szeretnénk, hanem annak meg kell felelni az EU elvárásainak. Tehát nem szuverén, nem szabad az ország, a kormány nem tudja vezetni Magyarországot. Tegyük fel, én felvetek a képviselőm fogadóóráján valamit, ő előterjeszti, támogatná a parlament, mert jó ötlet - majd elbukik, mert nem EU-konform. Tetszik érteni, mit jelent az, hogy nem vagyunk szabadok?
Noha van egy általunk megválasztott párt, miniszterelnök - most abba ne menjünk bele, hogy a végső szó a köztársasági elnöké, a kormány tagjait a miniszterelnök nevezi ki -, s ezzel lényegében egy kormányunk. Viszont semmire sem megyünk vele, ha azok az EU bürokraták mondják meg, honnan fúj a déli szél, akiket nem választottunk meg. Hiába demokratikus az EU, attól még kicsi a súlyunk, s az egészen más problémákkal küzdő német ezáltal jelentős mértékben beleszól a mi életünkbe is, holott nem ismer minket, ellenérdekelt fél.
Ezért írtam, hogy ez így nem demokrácia, mert nem a megválasztott kormányunk manageli az országot, hanem ő az, aki kommunikálja az EU népszerűtlen intézkedéseit úgy, hogy ne legyen polgárháború belőle. Kicsi a kormány mozgástere, mert nem vagyunk önálló nemzetállam, nem vagyunk szuverén állam, az EU tagsággal lemondtunk a szabadságunkról.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE