Sokan dolgoztak, alacsony volt a belépési küszöb és nehéz volt elveszíteni a munkát.
Reggel tütükével indított a melósok jó része, a mama a pult alól szolgálta ki őket, de kevesen csúsztak le, az enyhe alkoholizmus belefért a alsó-középosztálybeli létbe. Sőt, egész sok minden belefért;, a "fölösleg" hazahordása, a fusi, a lengyelországba csepészett forint, a visszaúton csempészett bőrjakók.
A mama boltvezető volt és jó volt abban amit csinált. Tudta, hogy kell átdátumozni a lejárt cikkeket, mivel kell lesúrolni a kolbászról az avasodást és mennyi selejtet lehet leírni gondtalanul. Szinte minden évben a munka a hőse-, a szocializmus élharcosa lett.
Mindezzel együtt mi voltunk a mai középosztály. Igaz, más osztály nem is nagyon létezett, az osztályharc valahogy nem vetette meg a lábát a faluban. Azt se tudtuk, hogy mi az a rasszizmus, csak azt tanultuk meg, hogy a cigánygyerekeket jobb elkerülni.
Valahogy olyan volt a szociális háló, hogy se fentebb se lentebb nem engedett senkit. Mindenki tudta mit szabad (a közösből lopni -mértékkel- igen, politizálni nem) és akkor úgy folyt minden a maga medrében.
Nem emlékszem arra, hogy ünnepeltük volna a rendszerváltást, nem politizáltunk, semmi közünk nem volt hozzá. De pár év múlva oda is elért a lökéshullám és letolt gatyával érte a földműveléssel felhagyott vidéket. Nekem nincs okom visszasírni a múltat, de amennyire meg tudom ítélni az emberi sorsokból, nagy volt a pusztítás. Darwinizmus a gyakorlatban: aki fogékony volt a változásra az jól járt, a többiek fosszíliává változtak.