Meg is ragadnám az alkalmat, egyben up a topicnak. ;)
Engem leginkább az érdekel, hogy hogyan lehet jól kezelni azt, hogy a gyerekek különböző területeken különböző képességekkel rendelkeznek. A másik topicban írtad, hogy ez neked elég jól megy a matematikával. Ha visszaemlékszem a középiskolára, konkrétan a matematikát úgy tanították, hogy a ~30 fős osztályt két részre bontották, méghozzá úgy, hogy 9. osztályban írattak egy felmérőt, ami alapján mindenkit besoroltak az egyik csoportba. Szerintem ez a legrosszabb megoldás, amit erre a problémára kitalálhattak, mert egyrészt ekkor nem feltétlenül a valós képességeket sikerült felmérni, hanem az általános iskolából hozott ismereteket, amiket vagy jól tanítottak neki, vagy nem. Másrészt nem hiszem, hogy a középiskolai anyag minden részén egyformán jól teljesítenek a diákok, vagyis előfordulhat, hogy hiába volt jó valaki pl. egyenletek, egyenletrendszerek megoldásában, ha pl. trigonometriában komoly problémái adódnak. Érdekel, hogy ezt hogyan lehet jól kezelni, hogyan lehet mindenkit egyformán motiváltan tartani és a megfelelő nehézségű feladatokat adni, ami se nem túl könnyű, se nem irreálisan nehéz.
Talán ehhez kapcsolódik az is, hogy általános- és középiskolában a rossz jegyet, pláne a bukást mindenki annak tulajdonítja, hogy a gyerek nem tanul. Pedig sokszor a tudás nem elég, a képességek is kellenek, amik nincsenek mindenkinél ugyanúgy meg, vagyis a szükséges időbefektetés is eltér. Esetenként annyira, hogy a diák még ha akarja sem tudja a rendelkezésre álló idő alatt olyan szinten elsajátítani a rajta számon kért tudást, amivel jó jegyet szerezhet. Egyetemen én úgy tapasztaltam, hogy a kettes nem azt jelenti, hogy "hülye vagy, de inkább átengedlek csak ne találkozzunk még egyszer"*, hanem hogy "elérted a minimum szintet, megfeleltél". És az egyes sem azt, hogy "ebből menthetetlenül hülye vagy"*, hanem hogy "ennek fuss neki még egyszer". Remélem érthető, mit akarok kifejezni. Persze ebben az is segít, hogy egyetemen egy tárgy ismétlése nem jelent automatikusan bukott (fél)évet, minden mással lehet tovább menni. Mi a véleményed ezzel kapcsolatban, vajon csak én látom így, vagy tényleg lehetne változtatni ezen a szemléleten?
*: nyilván ez erős túlzás, csak hirtelen nem tudom jobban megfogalmazni
Ez nem annyira az oktatási módszertanhoz kapcsolódik, csak simán érdekel, hogy látod. :) Én középsuliban végeztem informatika szakon, majd egyetemen folytattam mérnök informatika szakon. Az egyik legjobb döntésemnek tartom, hogy nem gimibe mentem, bár először máshogy terveztem. (Igaz a középsulis informatika nem egészen az volt, amire számítottam, és egyetemen is hiányzott néha a gimis erősebb matematika, fizika.) Ugyanis szerintem gimnáziumba kétféle diák megy. Az egyik, aki már 14 évesen is pontosan tudja, mit akar csinálni, és tudja, hogy ehhez erős alapokra lesz szüksége. A másik, akinek fogalma sincs, mit akar csinálni, legfeljebb azt érzi, hogy a reál vagy a humán ismeretekben jobb. (Ebben semmi rosszat nem látok egyébként, nem belekötni. :)) A kérdésem az, hogy egyrészt ezt te hogyan látod tanárként, valóban megvan ez a két csoport, vagy csak nekem rossz a statisztikai mintám? Másrészt akik tudták mit akarnak, általában arra is mennek tovább, vagy a többségnek megváltozik az elképzelése? Illetve akik konkrét tervek nélkül érkeznek, azok végül megtalálják, mivel akarnak foglalkozni, vagy 4 év* után ugyanott vannak a pályaválasztás terén, ahol addig?
*: tudom van 6 és 8 osztályos gimnázium is, de azok a diákok 14 évesen nincsenek abban a döntési helyzetben, amiben a többiek