Valami sámánikus izében hittek az őseink, az égigérő fával, sárkánnyal és Tündér Ilonával. Ráadásul az a legszomorúbb hogy még ezt se ők találták ki - mint azt megállapították az ezzel kapcsolatban legismertebb, fennmaradt meséről ("Az égigérő fa") - ez alapvetően egy buddhista beavatási szertartás mesés szimbólumokra való leképezése, tulajdonképpen a Megvilágosodás folyamatát írja le (a fán való felmászás: a csakrák megnyitása, stb) amint ezzel kapcsolatban lásd a magyar Láma Csöpel tanulmányait! (de tőle függetlenül én magam is rájöttem erre régebben, aztán amikor ezt megemlítettem pár helyen, közölték hogy ez cseppet se új felfedezés...) De több más magyar népmesében is felfedezhetők buddhista motívumok, csak nem ennyi.
A dolog tehát úgy áll, hogy a magyarok NAGYON régen biztos valami primitív izében hittek, de aztán meglehetősen korán, még a Kárpát-medencébe bevonulásuk előtt jóval találkozhattak a buddhizmus valamelyik irányzatával (megtippelem hogy ez a Mahajána vagy a Vadzsrajána valamelyik változata lehetett) és ez vegyült a maguk ősi sámánizmusával. A buddhizmusra különben is jellemző hogy nagyon alkalmazkodó vallás, egészen sajátságos színezeteket vett fel Japánban, Kínában, Tibetben is... Mindezek után nem merném azt állítani, hogy az ide bevonuló magyarok vallásossága primitív lett volna! Valamikor réges-rég biztos, de amikor ideértek, már cseppet sem.
Természetesen a köznép hitrendszere nyilván nem volt valami magasröptű, én se kétlem hogy sokkal közelebb állhatott az igazi primitív sámánizmushoz mint az átszellemült buddhizmushoz. De ez minden népre és vallásra igaz: a keresztény andoki guanógyűjtögető indiánnak vélhetőleg egészen más elképzelése van Istenről és Jézusról, mint Teréz anyának lehetett...
Szóval ez attól függ, mit tekintünk primitívségnek...
-------------
Honlapom: http://parancssor.info
Könyvem a VIM-ről
=== Sabayon disztró, DWM ablakkezelő ===