Én az 1G-nál több memóriát zabálókra értettem.
Az elmúlt X évben ez a szöveges okoskodás shellekben elegendő volt unixos világban. Ennyi idő alatt sokféle "feladat" felmerült, és a szöveges csövezős, átirányítós játék kiállta ezen próbákat, nem volt szükség objektumok átadására (ha lett volna komoly igény, gondolom, valaki megcsinálta volna ennyi idő alatt).
Nagyon összetett (== nem annyira a hétköznapokban előforduló) esetben meg ír az ember egy C/C++/python/... programot, oszt' annyi, hacsak nincs eleve egy kész megoldás.
Amíg van egy jól behatárolt, szabályozott szöveges kimenete a programoknak, amelyeket szabványos, jól bevált és bizonyított eszközökkel feldolgozhatsz, addig feleslegesnek érzem az objektumok dobálását. Nyilván ez csak meghatározott mennyiségig érvényes, e fölött nyilván érdemes más megoldás után nézni (több gigás kimenetek esetén nem biztos, hogy a text-alapú kommunikáció a legoptimálisabb megoldás).
Powershell esetében gondolom, nincs ilyen több évtizedes múlt, így lehetett nulláról kezdeni, "modernebb" módszerekkel megközelíteni a dolgokat. Nem jobb, nem rosszab, más. Csak azt próbáltam mondani, hogy nem olyan rosszak a klasszikus unix-szerű shell-eszközök, azokkal is sok mindent meg lehet csinálni pár másodperc alatt.