A linken leírtakat saját bőrömön megtapasztalva lettem inkább amatőr fotós.
Érdekes azonban, hogy amit főfoglalkozásként űzök, azon a területen nem fordul meg a fejemben ilyesmi, mint amit a topiknyitó írt: ha szükség van a munkámra keresnek, azzal hogy ott vagyok és magamhoz képest az optimumon dolgozom (tehát nem hajtom túl magam, mert holnap is lesznek feladatok, de nem is lopom a napot) szerintem mindent megtettem azért, hogy az adott feladat jól el legyen végezve. Aki nem megfelelő embert talál meg az adott feladattal, az majd viseli a saját döntése következményeit, esetleg megkeres mást, hogy végre csinálja meg rendesen is a munkát.
Tehát a dolog talán az érzelmi kötődéstől is függ, a napi munka elvégzéséhez kell egy bizonyos fokú egészséges közöny is. Biztos van persze mikor a szenvedélyesség és a profizmus találkozik, de nem hétköznapi jelenség szerintem. Ha valamit rosszul gondolok majd kijavítanak. :)
--
Direp