Idézet Jókai Mór Mire megvénülünk c. regényéből:
Van egy sajátsága a magyarnak, amit még nem énekeltek meg; az, hogy a gyomra nem vesz be bizonyos tárgyakat.
Ezt nem érti külföldi ember: ez specifikum.
Valamelyik jeles politikai kapacitásunkat megrótták azért, hogy országgyűlési maiden-speechébe minek keverte bele a – spinótot. Pedig ez volt a legerősebb indok, amit csak azon országgyűlési szak alatt fel lehetett „super eo” hozni, hogy mi itthon akarunk maradni.
És mikor Vörösmarty azt énekelte, hogy „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”, szükségtelennek találta az indokot is hozzátenni, miután azt úgyis minden ember tudja: – „mert az egész külföldön mindenütt vajjal főznek”.
A magyar gyomor gyűlöli a vajast. Undorodik, megcsömörlik, halálra betegszik tőle, elfut az emlegetésétől, s ha valami furfangos gazdasszony álnokul, alattomosan megeteti vele a vajast, azt mint élete elleni attentátumot fogadja, s az ilyen méregkeverőnek az asztalához többet le nem ül.
Akármilyen úrrá tegyék külföldön, visszakívánkozik az átkozott vajszagú világból, s ha nem jöhet, lesoványkodik, elvész, s mint a tevepárduc az európai klíma alatt, nem szaporítja faját az idegen országban. Körös-körül minden szomszédja vajjal, olajjal, faggyúval főz, s ennélfogva „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”.
Esküdt úr is ez őseredeti vágásból való magyar ember volt. Amint a ráklevesen megérezte, hogy vajjal van készítve, letette a kanalat a tányéra mellé, s azt mondta, hogy nem eheti a rákot.