DIGI kötbér - nem lehetetlen

Lássuk be, aki DIGI előfizető és szerencsés helyen van, az szinte bagóért jut csúcs internethez.
Amikor a 2225 forintos 100/100-es net felment 3100-ra, volt némi zúgolódás, de lássuk be ez sem sok.
Aztán úgy gondoltam, hogy akkor legyen 3300-ért 500-as net. Az előzőt sem használtam ki, de egyszer élünk.

  • Március 6-án online megrendeltem.
  • Március 12-én írták, hogy fogadták a megrendelésemet és kaptam 48 órát, hogy személyesen jelenjek meg egy ügyfélszolgálaton, hogy megkössük a szerződést.
  • Még aznap megkötöttem a szerződést, amiben vállalták, hogy 30 napon belül, április 11-ig kiépítik.
    "További információval vagy kérdéssel kapcsolatban kérjük, forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz"
    FTTB van, az ügyintéző szerint csak átdugnak egy másik portba, otthon sem kell lennem.
  • Lejárt a 30 nap. Április 12-én telefonáltam nekik, hogy mizu? Megnyugtattak, hogy látják az igényt, valóban van ilyen munkaszámon bővítés, de nem lett kiosztva a feladat.
    Mivel elég kínos volt már mind a kettőnknek, hogy ott és akkor nem fog tudni válaszolni miért kerültem parkolópályára, mondtam, hogy hívjon majd, ha megvan a megoldás. Jó fej akartam lenni, na. Nem biztos, hogy ő rontotta el. :)
  • Pár óra múlva hív, hogy legkorábban május 2-ra(!) van szerelője. Ez közlés volt, alku csak későbbi időpontra lehetett volna. Ez azért meglepett, mert nem én böktem el.
  • Április 18-án írtam nekik egy levelet, hogy

1.) Szeretném megtudni, hogy március 12-óta miért május 2 a leghamarabbi időpont, amikor április 11. volt az Önök által szerződésben vállalt legkésőbbi időpontja?

2.) A késedelmes teljesítésért kötbér vagy kártérítés kötelezettség terheli-e Önöket?

A válaszra 30 napjuk van, nem vártam gyors választ.

  • HURRÁ! Kiépítették! 5 perc alatt megvolt, de egy nap szabi elment, mert 8-13 között jön. 13-kor jött.
  • Május 11-én azt írja az ügyfélszolgálat, hogy

    Tájékoztatjuk, hogy a nyilvántartásunkban szereplő információk alapján a szolgáltatás létesítése időközben már megtörtént. Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

    Ennyi.

  • Rá két napra - május 23-án - egy újabb email tőlük, ezúttal keményebb, hivatalosabb hangvétellel
  • Tájékoztatjuk, hogy a nyilvántartásunkban szereplő információk alapján a szolgáltatás létesítése időközben 2019.05.02-án megtörtént. Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük! Felügyeleti szerveink: itt egy szép táblázat NMHH címekkel stb.

  • Ez egy kicsit bántott, mert válaszolni egy kérdésemre sem válaszoltak. Kiépítettük már, örülj neki és használd - csak virágnyelven megfogalmazva a válaszuk.
  • Akkor egy kérdés feléjük, nehogy sok legyen. :)

    Tisztelt XY.
    Az hogy most Ön közli velem, hogy már kiépítésre került a szolgáltatás nem válasz a kérdésemre.

    A vállalt legkésőbbi 30. nap helyett az 51. napon építették ki, azt követően, hogy a 32. napon rákérdeztem, hogy mikor jönnek.
    A felügyeleti szervek sem fognak tudni Önök helyett válaszolni.

    A kérdésemre továbbra is szeretnék egyenes választ:
    1.) A szerződésben foglaltak késedelmes teljesítéséért kötbér vagy kártérítés kötelezettség terheli-e Önöket felém? Erre várok választ.

  • Látszólag happy end, mert június 20-án levelet hozott a Google :)

    A [...] leadott megrendelése alapján késedelmesen került beüzemelésre a szolgáltatás, ezért Társaságunk a létesítési határidőt követő időszakra kötbérfizetésre kötelezett a létesítés időpontjáig. A jelenleg hatályos Általános Szerződési Feltételek 7.4 pontja alapján a kötbér mértéke minden késedelmes nap után a belépési díj egy tizenötöd része.

    Leginkább az zavar az egészben, hogy
    - amíg nem telik le a kiépítésre vállalt 30 nap, addig az ügyfélszolgálatról elhajtanak (a 28. napon bementem), hogy ott látják az igényt, majd jelentkezik a szerelő.
    - Egy kérdésemre sem voltak hajlandók válaszolni, mindig csak annyit közöltek, hogy már kiépítették.
    - tudták, hogy jár a kötbér, de hallgattak róla.
    - Nekem az email-es értesítésre 200Ft-ot kiszámláztak, hogy nem fizettem be a számlámat időben, de fordítva nem működik.

    Megértem azt, aki úgy gondolja, hogy verjem a seggem a földhöz, hogy ennyi pénzért ilyen netem van, és adom is nekik a pontot. De ez most nem erről szólt.

    Hozzászólások

    Én most olyan helyre költözöm, ami lakcím ügyileg nem szolgáltatási terület a Telekomnál a weboldal szerint, de jelenleg is üzemel az 1000-es optikai benne :) Már előre félek hogy mennyit kell majd velük hisztizni mire lesz internetem. Másik szolgáltató nincs.

    (családi házas lakópark ahol ~5 utca és ~50 ház egy és ugyanaz a lakcím, de még hrsz szinten is - szopóág).

    --
    arch,ubuntu,windows,android
    zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

    Ismerősöm költözött Fót mellé 2000 után egy lakóparkba, ahol portaszolgálat, saját utcanevek, bolt, fodrászat, anyámtudja még mi minden. Kábeltévét és internetet csak a lakóparkban üzemelő helyi mini ISP-től lehetett rendelni, horror áron. Nagy szopacsok tudnak lenni ezek a közösségek. :)

    A zsebemben lesz a jelenleg is üzemelő optikai net előfizetőjének neve, címe, MT azonosítója, és be van készítve egy telekomos szerelő, aki pont ott lakik, szóval szurkolok hogy gyorsan túl legyünk rajta :)
    Mivel albérlet, talán nem fog érinteni, nem írunk át semmit a nevemre, lefotózom az összes órát havonta és a bérleti díjjal együtt elküldöm, és le van tudva.

    --
    arch,ubuntu,windows,android
    zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

    Az azért a földhivatali bejegyzés/ügyintézés és környéke során is lehet szopóág - jó kérdés, hogy az adott hrsz. ingatlan tulajdonjoga hogyan lett rendezve? Kié a telek, kié a rajta álló ház, hova tehetsz a családi házas beépítési jelleg alapján kerítést(!), ha nincs megosztva a telek (hiszen egy hrsz.-on van)... Ezt egyébként saccra a beruházónak kellett volna rendeznie, mert ha tényleg ~50 tulajdonos van, akkor az kemény menet lesz utólag...

    Belepesi dij 1/15 resze. Akkor az 0. Mivel a belepesi dij most 0 a diginel. Tudtommal.
    Esetunkben tehat megkuzdottel az n x 0 x 1/15 kotberert.
    Ha nem igy van, akkor szolj.

    A belépési díj 500Ft.

    Ezt írták a levelükben:

    "Belépési díj alapján egy napra eső összeg (500 Ft/15): 33,33 Ft

    A kötbér összegének számolása: a késedelmes napok száma szorozva a belépési díj egy napra eső összegével.

    Fentiek szerint, 20 napra a belépési díj alapján, egyenlegén -667 Ft kötbérösszeget jóváírunk egyenlegén."

    Egyébként eltudtam volna engedni a dolgot, mert nem arról volt szó, hogy 30+21 napig nem volt netem és állt az élet, hanem arrogáns módon válaszoltak.

    Továbbá, ha 0 Forint lett volna a belépési díj, akkor jobban jár bárki, mert abban az esetben:
    "...belépési díj hiányában az Előfizetői Szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa."

    (3.300/30)*8*20=17.600 Ft

    Azt a részét mondjuk nem értem, hogy miért azt kérdezted tőlük, hogy szerintük jár-e pénz vissza, ahelyett, hogy megnéznéd az ÁSZF-et te, és tolod az orruk alá, mert bár most bejött, nem tűnik biztos stratégiának :)

    Egyáltalán nem akartam foglalkozni a dologgal. De két dolog azért rosszul esett.

    Az egyik, hogy amikor a 28. napon rákérdeztem egy útba eső digi ponton, hogy mégis mi lesz az ügymenet, mert ha otthon kell maradnom azt intéznem kell. 30 nap, majd hív a szerelő volt a válasz, látják a rendelésemet.
    A másik, hogy három héttel későbbi időpontot adtak, mint legkorábbi kiépítési időt. Pedig itt tényleg konfliktuskerülően telefonáltam és én mondtam a hölgynek, hogy nyugodtan nézzen utána, nem kell emiatt vonalban maradnunk, neki is könnyebb úgy, hogy nem stresszeli, hogy nem azonnal kell megoldania.

    Ezután csak úgy eleresztettem a levelet, hogy ők mondjanak valamit. Tényleg annyit sem akartam vele foglalkozni, hogy ÁSZF pontokat nézzek.

    ... mert bár most bejött, nem tűnik biztos stratégiának :)

    Itt szerintem vékony jégre tévedtek.
    1.) kétszer sem tájékoztattak a jogaimról egyértelmű kérdésem ellenére sem.
    2.) Simán odalökték a felügyeleti szerveket, hogy menjek oda ha valami nem tetszik

    Ezek az állami felügyeletek szeretik igazolni a létüket, hogy ők mennyire az emberért vannak. Ha ezt tovább vinném, hogy napnál világosabban eltagadták a kötelezettségeiket, akkor mondjuk egy agilis ügyintéző megkérdezi a digit, hogy "Ugyan, mennyi határidőn túli kiépítés volt kártérítés nélkül az utóbbi két évben?".
    És ahogy a UPC-t is megcseszték egy bejelentés nyomán úgy a digi sem úszná meg esetleg 667 Forinttal.

    Az meg a kisebb gond.
    Nekem finomabb volt, hogy fizettem a szamlat, majd kuldtek, hogy nem fizetes miatt kikotes lesz.
    Ket honapba kerult nekik kibogozni, hogy az elozo szerzodesem, ami jo par eve megszunt na arra konyveltek a befizeteseket.
    Plusz, a szerzodes felmondasakor kertem adatok torleset.
    Ezt azota 3x megtettem, telefonon es 2x szemelyesen 2 kulonbozo varosban.
    Na ezek utan is, meg siman a masik regi szerzodesemet talaljak meg.
    Plusz ugye kaptam jol kotbert, meg felszolitasert dijat a "nem fizetesre". Tetszik erteni, en kuldom, ok elbarmoljak, es engem torkoznak meg.

    Ps: Elozo szerzodest meg mindig nem toroltek, es a panaszbejelentesre is boven kileptek a 30 napbol.
    Most eppen nezem, hogy milyen koltseget kell felretegyek, hogy poenbol perbe hivjam oket.