Haiku R1/beta5

Címkék

Majdnem 2 évvel a beta4 kiadása (2022. december) után megjelent a Haiku R1/beta5. Benne közel 350 ticketnyi hibajavítás és fejlesztés kapott helyet. Részletek a bejelentésben.

Hozzászólások

Gyerekek délben elaludtak megy is fel a kis játszós netbookra :)

délben elaludtak

 délelőtt 10 kor ez csak egy vágy, optimista megelőlegezés. :D

Amúgy a beta4 én is kipróbáltam. Az volt a baj, hogy azt a gépet többször használta a család többi tagja is. Erőteljes felháborodás miatt távozott. Én meglettem volna vele.

A HUP-ra arról is lehetett kommentelni.  :D :D

Igazából igen is meg nem is. A fent említett kütyün éppenséggel rajta volt a knights and merchants nevű játék, elalvó gyerekek után belenéztem a legutolsó mentésembe ahol már éppen épülőben volt a falu, készen voltak a tanyák, a malom, már csak fel kellett húzni a pékséget kenyérért és a sertéshizlaldát hogy legyen kolbásznak való meg nyersbőr, szóval megépítettem a tímárműhelyt is, de innen pedig jött a páncélműhely hogy tudjak íjászokat csinálni. Ellenben fogyóban volt az arany, szóval kerestem helyet a szénbányának hogy legyen mivel megolvasztani az aranyat amit ki kellett volna bányászni de addigra már eltelt 2 és fél óra és a gyerek felkelt.

Szóval gyerek aludt, haiku kimaradt. Majd legközelebb :D 

Ékes példája az erőforrás takarékos, grafikus operációs rendszernek. Lehet így is csinálni.

Hajrá Haiku!

Alapvetően nekem is tetszik, de azért túl sem dicsérném. Persze, erőforrás-takarékos, de azt vedd figyelembe, hogy ebben még a kódbázis nincs széthízva, mert csak pár éve futó, minimum gázon üzemeltett projekt, majd nézzük meg 20-30 év múlva, más lesz a helyzet. A nagyon kezdeti időkben a Linux és a BSD-k is sokkal pehelysúlyúbbak voltak.

Nekem a két legfőbb dolog, ami nem tetszik benne: 1) nagyon a BeOS utánzására megy, ez BeOS rajongóknak jó, de a többieknek nem sokat ad hozzá, 2) nagyon egybe van építve a rendszer a GUI-val, ez a Windowsnak is hibája, ehelyett az a unixos filozófiát preferálom, ahol a rendszer moduláris, mindent tudsz benne cserélni, bootloader, initrendszer, naplózás, shell, szabványosított grafikus/display interface, amin ablakkezelőként tudsz többféle megoldást használni.

Én pár éve próbáltam, akkor elég instabil is volt, megnyitottál random menüt, vagy párat klikkeltél néhány alkalmazásban, szeretett lefagyni, összeomlani, bár ez lehet azóta jobb lett.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Már BeOSként is imádtam, ez a kicseszett jó hobbicucc.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

A BeOS évekkel előzte meg a korát, sajnos nem kapott elég reklámot. Az 5.0.3 után a Palm vette meg majd azt a HP ha jól emlékszem, de hogy miért az nem derült ki, mert semmilyen dolgot nem láttam azóta ami a BeOS-ból hasznosítva lett. Annó én fő OS-kén is használtam, nem volt vele gond. 

Hazaérek, este megy fel a kis netbook-ra <3 Vajon van már benne egy rendes login manager? mert a multiuser támogatás egy dolog, tudok nélküle élni, de egy password window szerintem elférne.... :D

(BeLogin nem megy 64 bites OS-el :/ )

-42-

Feltettem VirtualBox-ba, és egész sok mindent tud. mondjuk a Falkon 1 proci és 1GB RAM mellett összeomlott. 2 mag és 2 GB RAM mellett vígan pörög. De ezen kívül lehet, hogy én is felteszem egy régi, HP Pavilion dv9000-esre. :) A két centrino mag biztos hálás lesz a terheléscsökkentésért. Plusz előnye a Haikunak, hogy bash shellt használ. Eddig ezt nem is néztem. :) Tudom PEBKAC. :D

Mondjuk a bogeszo memoriafogyasztasa inkabb a mai weboldalak komplexitasanak az eredmenye. Konnyu volt regen bongeszni nehany megabajttal, de akkor a weboldalban is max 3 szint melyen voltak statikus HTML elemek, plusz nehany kep. Ma majdnem egy teljes javascriptben irt OS-t es Userspace-t behuz  a legkisebb widget megjelenitesehez.