Ez beleugrott az ESX2-be, így a benne levő 2GB-nyi memóriával együtt immár 18GB-nyi van benne. Hasonlóan az ESX(i)1-hez. Gyakorlatilag az ESX(i)1 és az ESX2 mostantól hardveresen megegyezik. Ennek örömére felkonfiguráltam a VMkernel-eket az ESX2-n is, majd megláttattam vele a 3 iSCSI datastore-t. Bepipáltam a megfelelő helyeken a VMotion-t, így már nem volt akadálya annak, hogy kipróbáljam a Host -> Host migrációt. Több virtuális gépet is átszórtam az ESX2-re. A költöztetés gyakorlatilag ~ 20 sec. alatt lezajlott mindegyik gép esetén. Jobb, mint amire számítottam.
Az ESX3-hoz még várok a 16GB-nyi RAM-ra (hihetetlen, hogy nem lehet egyszerre beszerezni ennyit; mi lenne, ha valóban mennyiséget kértem volna?). Illetve beszerzés alatt van még a gigabites switch és a storage is. Ha megjönnek, akkor azok is dobhatnak a teljesítményen.
A storage kérdésben még hezitálok. Mert ha most veszünk 1+ mihály körül egy iSCSI storage-ot, az szép, meg jó, de mi van olyankor ha az lekönyököl? Mennyi idő alatt tudom kicseréltetni? Ezért felmerült, hogy esetleg ebből az árból (vagy e körüli összegből) összeraknék inkább két darab, egy rakás diszk befogadására képes PC-t, megfelelő kontrollerrel, redundanciával, megtömném SAS lemezekkel és nyomnám tovább Openfiler-rel. Ennek a megoldásnak kétségtelen előnye, hogy hiba esetén PC-t előbb dobok össze valószínűleg megfelelő hardvereszközökből, minthogy egy storage-ot megjavíttatok / kicseréltetek.
A Supermicro-nak vannak sok diszket befogadó megoldásai. Lehet rá kéne néznem a kínálatukra...
- trey blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1326 megtekintés
Hozzászólások
Ezért felmerült, hogy esetleg ebből az árból (vagy e körüli összegből) összeraknék inkább két darab, egy rakás diszk befogadására képes PC-t
Csak azt ne! - ez volt az első gondolatom. Aztán eszembe jutott, hogy mielőtt nekiállok észt osztani megkérdezem, hogy kb hány darab gép fog futni rajtuk.
Ha nem szállsz el a VM-ek számával akkor nem lesz baj a PC-s storage-vel sem. De ahogy nő virtuális gépek száma úgy jönnek majd elő az IO problémák.
Nekünk sikerült megfektetni EMC Clariion CX4-120-as meg egy NEC S2000-es storage-t. Mindezt 8 ESX-el meg ~200 VM-mel (Többségében Win XP és Ubu).
4Gb-es SAN-on csatlakoztak az ESX-ek a Storagek-hez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Aztán eszembe jutott, hogy mielőtt nekiállok észt osztani megkérdezem, hogy kb hány darab gép fog futni rajtuk."
Én azt gondolom, hogy ebben a felállásban a 20-30 lenne a plafon. Egyelőre. :) Igazából ez egy kísérlet. Arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi az az összeg, amivel már neki lehet fogni ennek a témának és az adott keretek közt mire használható egy ilyen rendszer, mik a határai, korlátjai. Ezért lépésenként megpróbálom dokumentálni, elsősorban magamnak.
Itt főleg az iSCSI-n van a hangsúly. Fibre SAN-nal már több partnerünknél is mennek VMware rendszerek. iSCSI-val még sose kísérleteztem.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csinálnál nekem valami I/O benchmarkot? Érdekel, hogy az iSCSI mit teljesít, még sosem volt dolgom vele. Nálunk Fibre SAN van.
-pilisig-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azon gondolkozom mivel lehetne valami megbízhatót csinálni.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért fogalmaztam ilyen slendriánul, mert lövésem nincs róla, bíztam benne, hogy kapásból rávágsz valami jó ötletet. :)
Kezdésnek egy nagyobb helyet foglaló gép (mondjuk ~100G diskkel) migrálása két datastore között? Hostot nem feltételnül kell váltatni. Bár ez is sokban függ attól, hogy mennyire van adott pillanatban kiterhelve a cucc. (Szerk. Belegondolva ez hülyeség, jó eséllyel nem a disk a szűk keresztmetszet ebben a szituban. Megiszom inkább a kávémat.)
Illetve egy linuxos VM alól hdaprm -Tt nagyon szar ötlet?
-pilisig-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg VMark?
http://www.vmware.com/products/vmmark/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre amúgy én is kiváncsi lennék. Nálunk iSCSI van GB Eth felett, most éppen 7 ESX szerver lóg rajta, olyan 20 körüli bekapcsolt VM-mel. Azért időnként vannak fura I/O problémák vele, főleg ha valahol swappolás van. Más kérdés, hogy közönséges 500GB-os 7200rpm-es SATA diszkekből áll, softraiddel, szóval nem egy high-end cucc.
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ha most veszünk 1+ mihály körül egy iSCSI storage-ot, az szép, meg jó, de mi van olyankor ha az lekönyököl?"
Regen lattam mar arlistat, de szerintem 1M korul mar kapsz valami kisebb redundans pl. netapp storage-ot, az nem igazan doglik meg.
"Ezért felmerült, hogy esetleg ebből az árból (vagy e körüli összegből) összeraknék inkább két darab, egy rakás diszk befogadására képes PC-t, megfelelő kontrollerrel, redundanciával, megtömném SAS lemezekkel és nyomnám tovább Openfiler-rel."
Ez jatszani jo, de egyreszt teljesitmenyben nem tul meggyozo, masreszt izgulhatsz a split-brain miatt is.
--
Fontos feladatot soha ne bizz olyan gepre, amit egyedul is fel tudsz emelni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Split brain? Mármint arra gondolsz, ha a megtükrözném a két Openfiler-t?
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, kulonben hogy lesz redundans?
--
Fontos feladatot soha ne bizz olyan gepre, amit egyedul is fel tudsz emelni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ilyen redundanciára gondoltam (bár felmerült bennem ez is, mivel az Openfiler ezt tudja elvileg). Hardveresre. Dupla táp stb. a gépekbe, hogy megbízhatóbbak legyenek. A virtuális pedig gépek megosztva használnák a két storage-ot. Az egyik a fontosabb gépeknek, másik a homokozó, játszóház. Mentéssel megtámogatva természetesen az egész történetet.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még bővíthető, 4magos procit tegyél bele:
http://kepfeltoltes.hu/100430/DSC00319_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oszt mi lesz, ha betámadja őket egy csapat díszpinty? "Bocs, leállás lesz, ott repül a fél datacenter..." Gondolkozzál már!
:D
-pilisig-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni