A HUP ad hoc közösségének levele APEH ügyben

Címkék

Néhány hete, itt a HUP-on az egyik legolvasottab téma volt az APEH elektronikus adóbevallásával kapcsolatos problémakör.
A HUP ad hoc közössége nem akarta tétlenül szemlélni az eseményeket, ezért úgy döntött, kezdeményezőként lép fel ezügyben.Levelet fogalmaztunk meg (k_laci), jogászi véleményt kértünk róla (hop1) és megszerveztük, hogy a beérkező vélemények
és támogatások eljussanak a megfelelő időben a megfelelő helyre (meditor).

A végeredmény egy Dr. Lenkovics Barnabás, országgyűlési biztosnak megfogalmazott levél, amelynek teljes szövege
elolvasható a http://www.meditor.hu/apeh.php oldalon.

A következő lépés a beküldött levél tartalmának terjesztése
lesz, elsősorban az elektronikus sajtóban. Ehhez kérem
mindannyiotok segítségét.

1.) A levél tényéről és elérhetőségéről tájékoztassátok ismerőseiteket.

2.) Aki honlapot üzemeltet, saját honlapján tegyen
elérhetővé vagy egy, a levélre mutató linket, vagy magát
a szöveget. Az apeh.php letölthető a meditor ftp
szerveréről is:

ftp -p meditor vagy ftp -p 62.77.254.100

login: public

password: [enter] (=nyomj egy entert)

cd ./apeh

Természtesen mindenki olyan dizájnnal teheti ki a levelet,
ami a saját honlapjába illeszkedik. A kiemeléseket talán
érdemes megtartani, illetve a levél címén, amely a HUP-ra
utal lehetőleg ne változtassatok, hogy egységes legyen
mindenhol.

3.) Azokon a fórumokon, ahol regisztrálva vagytok,
nyissatok témát ennek a kérdéskörnek és adjatok
meg egy linket, amely a levél szövegére mutat.

Segítségeteket és figyelmeteket megköszönöm:

Végvári Lajos [meditor]

Hozzászólások

> A HUP ad hoc közössége nem akarta tétlenül

> szemlélni az eseményeket

hogy en miket nem csinalok... nem is tudtam rola ;)

Szerintem az 1-es pontnál a "2005. január 1-jétől" helyett a "2005. január 1-től" a helyes :)

Felraktam, bár azén honlapomat még fejlesztés alatt van.

Remélem, lesz belőle valami. Ha más nem, egy jó kis adóellenőrzés :)))

Hát valahogy nagyon frappánsan akartam megfogalmazni. Körül

is lehetett volna írni a helyzetet többek közt így:

A Hungarian Unix Portálon regisztrált néhány fickóból és

hölgyből spontán módon, egy meghatározott céllal szerveződött

csoport. (-::

Ez bár közelebb van az igazsághoz, mégis kevésbé használható.

A szeged.uno.hu internetes portálra kitettem a linket, egy pár sorral körítve. Remélem ezzel is segítem, hogy az ügy ne merüljön a feledés ködébe :-)

Honlapon el van írva HUP neve (egy 'n' hianyzik):

Hungaria Unix Portal (HUP)

de nem :-)

Helyesírási szótár (1985):
296§: (...) Az elseje, elsején, elsejéig stb. szóalakok számjegyes
írása: 1-je, 1-jén, 1-jéig stb. Az elseji v. elsejei szóalakok
számjeggyel írva: 1-ji v. 1-jei.

mondjuk lehet, hogy 1985 óta kitalálták, hogy mégsem ez a helyes, nem
tudom, mindenesetre még én is így tanultam.

A forráskódot azért nem fogják kiadni úgysem, mert akkor sokan megtudják, h hogyan is kéne kitölteni egy adó bevallást :D

Van ott más is.

szembenérzett -> szemben érzett
tipusát -> típusát
[...]biztonsági követelményeknek és csökkenti[...] -> és előtt vessző kell
[...]élt a panasztétellel és az ügy kivizsgálását kérte[...] -> és előtt
vessző kell
[...]technikailag megoldható és azokat ingyen az adózók[...] -> és előtt
vessző kell
[...]operációs rendszeren fut és miért nem lehetett olyan rendszert[...]
-> és előtt vessző kell
[...]érdekek játszanak szerepet és ezzel párhuzamosan még inkább[...] ->
és előtt vessző kell

Amúgy jó kis levél. :)

Hali!

A megjelent anyaggal nem értek egyet, abból a vonatkozó szabályozások ismeretének hiányát érzékelem, valamint egy, a portál szellemiségét átszövő lázadó szabad szellem tudatlan vagdalózását látom.

A pontokhoz kapcsolódva.

1. A kártya BALE, ami törvényileg szabályozott. A BALE szorosan egybefügg a terminállal. Tehát jogos, hogy csak adott terminállal használható. A technológia nem elavult, hanem fejlett, s biztonsági rendszer. A biztonság teljes mellőzésére irányuló felkérést nem tudom értelmezni.

2. MELASZ - GVH elmarasztaló papír megszületett. A MELASZ a tagjait igyekezett erősíteni. Minősített aláírás alkalmazását kérvényezte. Elvileg itthon is használhatnál nemzetközi tanúsítványt, ha a HSZ itthon bejegyzett s BALE-t használ. Ez azonban nem mindig igaz. Pl. én tudok Neked nCipher hardveres VeriSign tanúsítványt adni FIPS Level3-as dobozban a legnagyobb VeriSign-ot, de az itthon a legalacsonyabb feltételen is fennakad.

3. Az APEH a tavalyi év végén közölte, hogy nem célja minden alternatív verzió kifejlesztése, de a Linux-os verzió elérhető lesz. Itt inkább az a probléma, hogy Kiss Irén falusi könyvelő, aki sose látot PC-t, s mindenkinek ő könyvel, hogyan tesz eleget a feltételnek. Áttételesen számítógép beszerzésére kötelezték.

Sajnos úgy látom, hogy a ló másik oldalára való átesés esete forog fenn. Nem jó ez a kicsi, hanem mindent meg kell csinálni egyszerre! A lépcsőzetesség és kiegészítés sokkal jobb stratégia lehet társadalmi szempontból.

Az új személyi kapcsán is az a gond, hogy mindent egyben szeretnének, s nem csinálták meg a rétegekre-bontást.

Nem biztos, hogy célszerű a T. Hatóságot ilyen hangvétellel felzaklatni, célszerűbb lehet egy politikusabb célozgatás.

kisza

Nem kell ehhez nyelvész, a helyesírás nem nyelvészeti probléma. A KRESZ
betartásához sem kell közlekedésmérnöknek lenni.

A magyar helyesírás szabályait utoljára 1984-ben változtatták meg. Ma is
az érvényes. Az szokott elpforsulni, hogy egyes szavak helyesírását
aktualizálják, mert mondjuk elterjed, köznevesül, jelentésváltozáson
megy át, szakmaiból köznyelvibe megy át stb.

A konkrét esetben "2005. január 1-jétől" a helyes, a paragrafust már
beidézték előttem.

Üdv kisza!

1. A téma hetekig itt hevert mindenki szeme előtt, hozzászólhattál volna, figyelembe vehető lett volna.

2. Nem a hatóságot zaklatjuk, hanem egy általunk fontosnak tartott dologban az ombudsmanhoz fordultunk. Ha hülyaséget

írtunk le, akkor ez válaszából ki fig derülni.

3. Ha a GVH lépett az ügyben, miért nincs következménye?

Linuxos verzió se égen se földön.

4. Az a kijelentés, amelyet az apeh Kiss Irén falusi

könyvelőnek címzett, hogy tudniillik egy számítógép

még mindig olcsóbb, mint a bünti (ez hangzott el

szó szerint) olyan hatalmi arroganciát takar, hogy ez

a kijelentés ÖNMAGÁBAN elegendő ahhoz, hogy az

országgyűlési biztos segítségét és véleményét kérjük.

A szakmai kérdésekben pedig az a véleményem, hogy nem

igazán lett körbejárva a dolog az APEH részéről.

Szóval, ha már elment a levél, annak megítélését bízzuk az ombudsmanra a továbbiakban.

Nem támogatják a Linux/*BSD/Mac felhasználókat?

Számítógépvásárlásra kötelezik a könyvelőket?

Nagy az arcuk?

Ugyan már ...

A baj sokkal mélyebben gyökerezik szerintem.

Sokak szerint - és nemcsak ilyen mitugrászok szerint mint én, hanem nemzetközileg elismert tudósok szerint is - már csak idő kérdése, hogy Európa (és vele együtt gondolom mi is) teljesen szembeforduljon az USA-val.

Tehát egy USA központú nagycég zárt forráskódú termékére alapozni az ország közigazgatását, oktatását, stb. SÚLYOS HIBA. Ez sokkal nagyobb hiba, mint fenn felsoroltak, sokkal nagyobb, mint a kifizetett és majdan kifizetendő milliárdok.

Szerintem...

> ha már elment a levél, annak megítélését bízzuk az ombudsmanra a továbbiakban.

Ez rendben is volna, azért lenne pár javaslatom:

1., "A Hungarian Unix Portal (HUP) ad hoc közösségének levele."

Sztem ezt módosítani kellene, mert -gondolom- a levél sem ilyen aláírással ment el, másrészt én bevállalom, de másokat zavarhat. Valahogy módosítani: "A HUP fórumán felmerült javaslatok alapján az alábbi levelet küldtük..."

a végén: aláírók

    ,
    támogatók
      (ez akár bővülhetne is)


      vagy valami ilyesmi, okosan megfogalmazni.

      2., Elkelne (nagy a szám, tudom) egy rövidebb összefoglaló, mert ezt egyszerűen nem fogják elolvasni. (és kevesebben pakolják ki az oldalra/blogra/ragasztják homlokra, miegymás.) Egy rövid, tömör sajtóanyag a végén a hivatkozással a levélre.

      Üdv, Aewyn

Tartok tőle, hogy az FSF.hu alapítvány hamarosan kap egy adóellenőrzést...

Üdv,

Dw.

1. Az ad hoc közösséget én úgy értem, hogy egy, a

portállakókból szereveződött csoport. Ha valaki tud egy rövidebb

címet a témának, ráadásul olyat, ami jobban fedi a valóságot,

tegye, meg a javaslatát, ki fogom javítani.

Azt tudni kell, hogy az ombudsmannak NEM ezen a címen ment,

ott konkrét nevek, lakcímek és aláírások szerepelnek, tehát

hivatalosan csak azok szerepelnek, akik VALÓBAN, név szerint

felvállalták az ügyet.

De ide a kirakatba nem fogom kitenni azoknak az embereknek

a nevét, akik voltak olyan bátrak és kézjegyükkel látták

el a beadványt, mert az egy dolog, hogy az ombudsman

felé, annak védelmében bízva aláírnak valamit, és egy

másik dolog ország-világgal közölni, hogy ezek és ezek

ilyen és ilyen tartalommal levelet írtak ide és ide.

2. Az összefoglalót bárki megírhatja, ki fogom tenni az oldalra.

Én úgy gondolm ELSŐSORBAN a teljes és hiteles szöveget

kellett kitennem, mert nem tehetem meg azt, hogy egy

beadványból csak részleteket közlök.

>1. A kártya BALE, ami törvényileg szabályozott. A BALE szorosan egybefügg a terminállal. Tehát jogos, hogy csak adott terminállal használható. A technológia nem elavult, hanem fejlett, s biztonsági rendszer. A biztonság teljes mellőzésére irányuló felkérést nem tudom értelmezni.

Ha elolvasod türelmesen a levelet, akkor kiderül, hogy nem a biztonság ellen szóltunk. Én a magam részéről támogatom azt, csak nem ebben a formában. És továbbra is úgy gondolom, hogy sokezer nem-PnP eszköz megvásárlása rossz döntés volt.

>3. Az APEH a tavalyi év végén közölte, hogy nem célja minden alternatív verzió kifejlesztése, de a Linux-os verzió elérhető lesz. Itt inkább az a probléma, hogy Kiss Irén falusi könyvelő, aki sose látot PC-t, s mindenkinek ő könyvel, hogyan tesz eleget a feltételnek. Áttételesen számítógép beszerzésére kötelezték.

Az APEH-nek szvsz nem azon kellene gondolkoznia, hogy ki kell-e/érdemes-e fejleszteni alternatív verziókat, hanem, hogy miként lehet _egy_ platformfüggetlen megoldással egycsapásra megoldani a kérdést. A szemlélettel vannak gondok, nem?

Kiss Irén így járt. De az APEH hozzáállása a problémákhoz (ettől az egy ügytől függetlenül is) nem éppen európai.

Végül, úgy gondolom, hogy a levél eléggé visszafogottra sikerült. Nem azt írtuk, hogy sz@r minden és holnaptól mindenkit küldjenek kapálni, hanem ehhez hasonlókat: "A fent megfogalmazottak alapján úgy gondoljuk, hogy az APEH által létrehozott és üzemeltetett rendszer több ponton is korrekcióra szorul."

Valamint, nem kértünk senkit, hogy regulázza meg az APEH-ot, csak egy egyszerű és mindenki számára felfogható, érthető állásfoglalást szeretnénk az ügyben. Egy olyan embertől, akinek a személye talán garantálja az objektív vélemény kialakítását.

Laci

P.S.: meditornak pedig tökéletesen igaza van abban, hogy volt elég idő a kérdés megvitatására. Meghallgattuk/mérlegeltük volna az érveidet.

kisza, ez a levél (és köszönet az íróinak!) a lehető legenyhébb hangvételű levél. egyrészről az apeh viselkedése törvényességi6alkotmányossági aggályokat vet föl, másrészről a hozzáállása nem nevezhető fölhasználóbarátnak, márpedig bármennyire is hatóság az apeh, összességében szolgáltató is, a közteherviselés megvalósításában (beszedés, ellenőrzés stb.) az állampolgárok összeségének érdekében kell, hogy eljárjon. márpedig ha az állampolgárok egy csoportjának az a véleménye, hogy az apeh nem a közösség érdekeinek, hanem esetleg bizonyos piaci szereplőknek az érdekeinek felelt meg jelen döntésével, akkor alkotmányos joga, hogy ennek a véleméynének hangot adjon. azt hiszem, magunk is tehetünk azért, hogy véget érjen a magyra történelemben az a korszak, amikor csak célozgatni lehetett dolgokra, s azt is hiszem, hogy a levél az elégedetlenség és a korrekt hangnem egyidejű kifejezésében nagyon jól íródott meg, teljes mértékig támogathatónak érzem

A _tipusát_ nem kell kijavítani, mert az egy idézetben szerepel!

A szembenérzett az eredeti szövegben helyesen van; vajon hol ment egybe a két szó?

Azok a fránya vesszők az és előtt! Sosem tudom/akarom megtanulni őket. Ebben a dologban egyáltalán nem értek egyet az Akadémiával. Lehet, hogy nekik is kellene írni :-DDD

Siromega-nak is igaza van és nagy betűvel kellene írni az Országgyűlési Biztost (149. §), de itt is belevittem egy kis "szubjektívot" :-)

Egyébként köszi sokadszorra mindenkinek az észrevételeket.

Most esett csak le, összekevertétek az FSN-t és az FSF.hu-t

Van egyszer egy Összefogás a szabad szoftverek elterjesztéséért
Alapítvány (FSN),

És van egy FSF.hu Alapítvány a Szabad Szoftverek Magyarországi
Népszerűsítéséért és Honosításáért.

E kettő nem ugyanaz, bár hála a kacifántos névválasztásnak simán
összekeverhető.

A HUP-ot az FSN-hez lehet kötni.

"Sokak szerint - és nemcsak ilyen mitugrászok szerint mint én, hanem nemzetközileg elismert tudósok szerint is - már csak idő kérdése, hogy Európa (és vele együtt gondolom mi is) teljesen szembeforduljon az USA-val."

Na azelott en kernek egy jegyet egy egyiranyu interplanetaris repuloutra, koszonom szepen...

Vegyuk eszre, hogy az USA-t az europai hegemonia hozta letre, es ugy lett vilagvezeto hatalom, hogy az europai korabbi vilagvezeto hatalmak egymas sarbatiprasaval kezdtek el foglalkozni a nyugodt bekeidok biztositasa helyett.

Ha most az USA es az EU elkezd egymassal kemenykedni, annak csak Azsia es Kina fog orulni hosszutavon (az olajarak szarnyalasat amugyis a kinai olajkereslet kiszelesedese hozta - ergo amitol a 90-es evekben meg a foldrajz tanarom nagyon felt: a kinaiak bicikli helyett atulnek egy autoba...).

1. Magának az EU-nak a létrejötte egy elkülönülési szándék jele

2. "USA-utálat" EU-szerte jelentősen növekedett

3. Az EU-ban önálló katonai szervezet létrehozását fontolgatják

4. Kapcsolatkeresés az oroszokkal

5. Normálisabb EU országok kimaradnak az iraki balhéból

6. Egyéb "érdekességek" (pl. a GPS, vagy az USA monetáris politikája körül kialakult balhé)

Most nem jut eszembe több ...

1. Az EU letrejotte egy eloszor gazdasagi, majd politikai kozeledes a kontinens elkulonulo orszagai kozott. Sokkal inkabb konfoderecio, mint unio (kis tulzassal az USA is kb ilyen lenne, ha anno a deliek gyoznek)

2. En ezt nem erzem. USA biralat van, kulonosen ami az iraki haboru kirobbantasat illeti + a franciak angolszaszokhoz torteno negativ viszonyulasa is adott, de en ebbe nem magyaraznek be USA utalatot.

3. Az EU-ban tobb tucatnyi onallo katonai szervezet van, melyek legnagyobb resze NATO tag is (bar nem mind). Azt akarod sugallni, hogy egy letrejovo EU hadsereg nyiltan kilepne a NATO-bol? Vagy mire alapozod mindezt? Emlekeztetlek, hogy mar a K.u.K. Armee, ahol csak 4-5 nemzet fiainak kellett volna egyutt harcolniuk sem tudott sikeresen megkuzdeni a "milyen nyelven kurjantsuk, hogy elore" problemakorevel...

4. Termeszetes, szomszedok vagyunk, es nekik vannak a legnagyobb kiaknazatlan termeszeti eroforrasai a kornyeken...

5. Szuveren joguk. Mi meg igy nyalunk, par hiv. katona legalabb osszesporolja odakint a csaladi hazra valot (ha tuleli - de ha egyszer ezt valasztotta hivatasanak, akkor vallalta a vele jaro veszelyeket is).

6. A verseny ezzel jar. Az USA-nak ***** jo, hogy a dollar most gyenge (en is vagy 300 USD-nyi cuccot rendelgettem ossze ebben a honapban az amazon.com-rol, es mennyivel olcsobban meguszom, mint mondjuk 2 eve tettem volna - es mielott valaki lehuzna: nem, itthon nem lehet kapni azt a bizonyos konyvet es DVD-t, az asszonynak rendelt Swarowski kristalyos ora pedig odakint pontosan harmadannyiba kerul, mint itthon). Ami az allamhaztartasi hianyukat illeti: pont mi nem dumalhatunk egy szot sem...

Tóth Attila wrote:
> Tartok tőle, hogy az FSF.hu alapítvány hamarosan kap egy adóellenőrzést...
Itt nyilván a mi alapítványunkra (FSN) gondoltál.

Az adóellenőrzésről annyit, hogy a megalakulásunk óta nem volt
adóköteles bevételünk és kiadásunk, eddig az összes adópapírunk nullás
volt, a számlánkra pedig támogatásokon kívül más nem érkezett és onnan
egy fillér nem került még ki.

Ezek után azt hiszem az adóellenőrzés nagyon rövid ideig tartana...

Úgy látom Téged a tények nem nagyon zavarnak 8-)

Na mind1. Lehet, hogy Neked van igazad, én nem vagyok szakértő ezen a területen (sem).

A nem fogom itt folytatni ezt a vitát, hiszen már rég túlmentünk a topic témáján.

Ha igazán érdekel a téma, javaslom a következő kiváló könyvet:

Emmanuel Todd: A birodalom után

Fura, pont ugyanezt akartam irni:)

Todd jo faszi, de francia. Es ne erts felre, nem az USA hegemoniajat feltem, vagy siratom (a birodalmak sorsa a bukas). Az zavart az elso hozzaszolasban, hogy az EU "szembekerul" az USA-val. Az EU sok szempontbol szemben van az USA-val (verseny az Azsiai piacokert, Euro/Dollar alapu olajelszamolas, stb), sok mas szempontbol (pl katonai) pedig nagyon nem szeretnem ha szemberekerulne vele.

Ami pedig a nagy multinacionalis cegeket illeti: qrvara nem fuggnek az USA-tol meg akkor sem, ha ott van a szekhelyuk.