A Google törölte a fiókomat

Rengeteg levelem, valamint dokumentumom veszett oda, mivel úgy tűnik, a Google törölte a fiókomat. Először csak azt gondoltam, átmeneti hiba van, mert bejelentkezéskor rossz felhasználónév/jelszó hibával fogadott. De a probléma 24 óra elteltével sem változottm holott bizonyosan nem felejtettem el sem az azonosítómat, sem jelszavamat.

Ekkor egy másik email címről megpróbáltam emailt küldeni erre a címre és a visszaérkező üzenet azt tartalmazza, hogy az email cím nem is létezik. Ügyfélszolgálat sajnálja, de csak annyit írnak, hogy csináljak új fiókot.

Mivel a google docs-ot hatékony információtárolónak tartottam, telefonszámok és dokumentumok tömege veszett oda leveleimen kívül. Hát ennyit a cloud computingról...

Update 2009. 11. 16.

Azóta egy üzleti partneremnek tüntek el levelei, amit úgy tudtam meg, hogy megkérdeztem, megkapta-e a leveleimet a gmail-os címére és ennek csak egy részét látta, valamint régebbi levelei közül sokat nem.

Másik üzleti partnerem pedig azzal keresett meg, hogy segítsek, mert a régi - 2006-os - levelei 2009-es dátummal sorakoznak, mind a webes, mind az imap kliensben.

Hozzászólások

Nem gáz. Ez egy szolgáltatás, aminek a számláit valaki fizeti. Aki a számlát fizeti, annak az igényeire figyelnek, kiszolgálják és mentik az adatait. Jelen esetben aki panaszkodik, az nem a számlafizető, tehát...nem számít sem az adatai épsége, sem a személye, sem semmi.

Ha nem kérnek érte pénzt az igénybevevőtől, akkor annak nem lehet igénye igazából. A gáz az, ha a fizetősök lerohadnak és arra nincs reakció. Itt nem ez történt.

Érdekelne, hogy te mit tennél ha szolgáltatást nyújtanál csak öt embernek, akik nem fizetnek ezért. Mennyire lennél motivált a siránkozásaikra, pláne, amikor mind az öt olyan hülye, hogy igyen professzionális szolgáltatást vár. :) Mondjuk én vállalom, hogy finanszírozom, mint reklámozó, de tudhatod, hogy nem érdekel kis pista szaros mailboxa, nekem az a fontos, hogy mindig öt ember lássa a reklámomat, nem érdekel ha ebből négy kiesik, ha van helyette másik négy. Ha én fizetek, nekem ugrálsz, mert ha nem éhes leszel kissé. Mit nem értesz ? Mi a bonyolult ebben ?

szerintem meg te gondolkozol furcsán, egy ilyen fórum-bejegyzés mint nc-é óriási presztizsveszteség a google-nak. Főleg ha még felnyomnánk a Digg-re a főoldalra. függetlenül attól hogy ingyenes szolgáltatást használ.

A backuppal kapcsolatban pedig, szerintem a felhasználók 99%+ százaléka nem készít biztonsági mentést a google-os leveleiről.

Szerintem meg nem presztizsveszteség. Százalékosan ki sem lehet fejezni az adatvesztést és mivel ingyenes, ha teleharsognád a fél világot, hogy nc levelei elvesztek, akkor is használnák, mert a világ olcsójánosokból áll. Mondjuk tőlem álmodozhattok - évek óta figyelem, hogy álmodozik a világ az ingyen profiról - a professzionális szolgáltatások ingyenességéről, majd nem szólok bele. :) Azért azt megjegyzem, ne az ügyfél szemével gondolkodj soha, hanem a szolgáltatóéval és megértesz egy csomó mindent rögtön, felnősz végre és észreveszed, hogy ingyen semmi sincs. :)

Ez így nem igaz, látod hogy a Google keresőért senki sem kér tőled pénzt, mégis jól működik és ez tette a Googlét naggyá. Vagy szeretnél fizetni a kereséseidért, hogy ne legyél olcsójános?
A GMailben extra szolgáltatásokért kell csak fizetni, hangsúlyozottan ingyenes szolgáltatás. Hülyeség ez, hogy nem kapsz érte megfelelő szolgáltatást. Supportot kapsz korlátozottan - ahogy én is -, de nem a levelezőt kapod meg lebutítva vagy épp véletlen beletörölve a leveidbe.

Utoljára idézem ide azt, amit elfogadtál, amire rábólintottál:

"4.2 A Google folyamatosan fejleszt és újít annak érdekében, hogy a használóknak a legjobbat nyújtsa. Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google időről időre előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja a Szolgáltatások formáját és jellemzőit.

4.3 Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google a fent említett folyamatos innováció érdekében saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené. Ön bármikor felhagyhat a Szolgáltatások igénybevételével és erről nem köteles külön értesíteni a Google-t.

4.4 Ön elismeri és elfogadja, hogy amennyiben a Google nem teszi lehetővé a hozzáférésének használatát, úgy Ön nem férhet hozzá a Szolgáltatásokhoz, a postaládájához, illetve az abban található file-okhoz és tartalomhoz.

4.5 Bár a Google egyelőre semmilyen korlátozást nem jelöl meg a Szolgáltatáson keresztül küldött vagy érkezett kommunikációk, valamint a Szolgáltatáshoz kapcsolódó tárolóhely vonatkozásában, Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google bármikor szabad belátása szerint bevezethet ilyen korlátozást."

Igen, a kereső jól működik, de ha éppen nem működik, nem sírok, mert nincs rá jogalapom. Olyasmit veszek igénybe, amit más fizet. A fizetős sírhat én nem.

Leállítás és váratlan adatvesztés nem ugyanaz. A szolgáltatás leállítása a szöveg keretein belül azt jelenti, hogy a Google fejleszt és ezért leáll egyik-másik szolgáltatás vagy új jön helyette. De ez a szöveg nem arról szól, hogy "Jóska Pista accountja önkényesen törölve".

igen mert nem toled keri hanem a reklamozoktol akik a sponsored linkeket fizetik hogy ottlegyenek a keresesi eredmenyeidben. Kozvetve igen toled mert te vagy a celkozonseg neked probalja eladni azokat az cegeket/szolgaltatasokat akik ott hirdetnek. Ezt a dijat a ceg be fogja epiteni a termekei araba es mikor vasarolsz valamit akkor te finanszirozod a hirdeteset a googlen....

Nem az. Tudomásul vetted, igent mondtál erre, hülyének néznének ha szétkürtölnéd a sértettségedet. Ezért:

"4.2 A Google folyamatosan fejleszt és újít annak érdekében, hogy a használóknak a legjobbat nyújtsa. Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google időről időre előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja a Szolgáltatások formáját és jellemzőit.

4.3 Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google a fent említett folyamatos innováció érdekében saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené. Ön bármikor felhagyhat a Szolgáltatások igénybevételével és erről nem köteles külön értesíteni a Google-t.
4.4 Ön elismeri és elfogadja, hogy amennyiben a Google nem teszi lehetővé a hozzáférésének használatát, úgy Ön nem férhet hozzá a Szolgáltatásokhoz, a postaládájához, illetve az abban található file-okhoz és tartalomhoz.

4.5 Bár a Google egyelőre semmilyen korlátozást nem jelöl meg a Szolgáltatáson keresztül küldött vagy érkezett kommunikációk, valamint a Szolgáltatáshoz kapcsolódó tárolóhely vonatkozásában, Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google bármikor szabad belátása szerint bevezethet ilyen korlátozást."

Tehát lehet elgondolkodni, mert az tényleg ingyen van és nem szünteti meg harmadik fél. :)

Nem látom ideírva explicite, hogy törlik a tartalmat. A szerződés általad idézett részei arról szólnak, hogy néha fejleszteni kell, néha lehetnek globális problémák a szolgáltatás nyújtásával, ami egy nemrég indult szolgáltatásnál szokásos, az nincs benne, hogy konkrétan egy adott embert kipécéznek és azt megszivatják.

Hmm, számomra (eddigi olvasás alapján) egyáltalán nem biztos, hogy törölték a tartalmat. Csak nem elérhető, le van tiltva stb. (pontosan a szerződés szerint). De lehet, hogy az idők végezetéig fent fogják tartani a tiltást (mivel erre sincs semmi utalás, hogy köteleznék magukat, hogy a tiltott acc.-kat pld. max 1 éven belül visszaállítják.), így fel lehet fogni töröltnek.

Egyébként:
"...saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené. "

Hol nincs ebben az megfogalmazva, hogy nem úgy tolnak ki veled, ahogyan nem akarnak? (Hiába van az elején az innováció meg stb., ha nagyon akarják, úgyis megmagyarázzák - nem véletlenül írták ezt a szerződést.)
Hogyan értelmezel egy postafiók szolgáltatás végleges leállítását? Számomra egyenértékű az account megsemmisülésével, mert elérni nem lehet, tehát tök mindegy, hogy törölték-e vagy sem.

Istenem, nem kell 2 diploma ahhoz, hogy ezt megértse valaki! Az idézett szerződés pontjai kerek-perec kimondják, hogy az INGYENES szolgáltatást bármikor leállíthatják, akár véglegesen is. Továbbá ha ŐK nem akarják, te nem férhetsz hozzá az adataidhoz.

Nincs benne az, hogy törölték a tartalmat, majd hülyék lesznek! Nem tudtad, hogy a Google információból él?

Első látásra én is gáznak tartottam ezt, de már átformáltam a nézetemet. Valóban ingyenes a szolgáltatás, tehát vagy fizetünk, vagy kussolunk. Mindenesetre arra jó volt, hogy fokozatosan áttérjek valami más, (talán) biztonságosabbra.

Nem kéne hülyének nézni a másikat csak azért, mert más véleménye van. Használod a keresőt, igaz? Fizetsz érte? De ha egyszer nem keresne neked rendesen, hanem a "linux" kifejezésre első találatnak a microsoft.com-ot adná, másodiknak pedig a Bill Gates Alapítványt, te is anyáznál. Joggal, igaz? A Google nem egy fészer-szerver, ahol Józsika szolgáltat neked ingyenes tartalmat és holnap lekapcsolja, mert unja már a banánt meg egyébként is. A Google olyasvalami, ami szeretné, ha te odaköltöznél, rajta tárolnál mindent - ingyen. Igen, ingyen, ahogy a hotmailos leveleidért sem fizetsz egy kanyit sem. Meg azért sem, hogy a hupon írhatsz. Hülye elképzelés a tiétek. Csak azért várhatok el valamit, amiért fizetek? Meg is dögölhetnék a kórházban, ha nem dolgozom és nincs tb befizetésem? Szerinted igen, szerintem meg nem.

De nézd már más oldalról, próbálj meg gondolkodni is. Az ingyenes tartalom valójában jó bevétel ezeknek az óriáscégeknek. Ha nem lenne, nem csinálnák. A Google szolgáltat. Érted, mi ez a szó? Amerikában értik. Lehet, nálunk kevésbé, de ők ott vannak, az Óceán túloldalán. Szolgáltatnak valamit, belőlünk élnek. Sokan, ezt nem értik itt, csak hőbörögtök, lesajnáltok, mutogattok egy homályos szerződést. Az a homályos szerződés jól láthatóan arra vezeti vissza a leállítást, hogy a szolgáltatás jobb legyen. Nem arról van tehát szó, hogy egyszer csak bemegy az ördögi rendszergazda és véletlenszerűen törölni kezd accountokat.

+1000
A nők is szerződés keretében szolgáltattak szexet századokig. Ez a szerződés (házasság) folyamatosan változott, főként az utóbbi 100 év alatt. Mára a házasság sokkal előnytelenebb szerződés egy férfi számára, mint a Google szerződései ingyenes szolgáltatásaira. A Google szerződése legfeljebb azt veszi vissza tőled, ami egyébként is az övé. Ezek a pontok is csak azért vannak a szerződésében, mert a pofátlan spammerek a végén még kártérítésre perelnék a Google-t ha lekapcsolna egy spammer-gmail-fiókot.
Ezzel szemben a Házasság nevű szerződéssel elvesztheted a fele vagyonodat, sőt még többet is.
Szerencsére a férfiak sem hagyták magukat, és kitalálták a házasságon kívüli kapcsolat intézményét. Ezt most próbálják házassággal azonos szerződéses viszonnyá változtatni a feministák. :-)
A magyar szélsőségesen anyagias felfogásból (csak pénzért/sok pénzért lehet kapni minőséget) következik, hogy csak pénzért lehet minőségi szexet kapni. :-))) Ebben még talán van is valami.
Na de intelligens és szép gyereket csak luxus kurvától lehetne kapni??? :-)) Van már erre is "fizetős szolgáltatás"?

en megertem hogy ez most neked baromi szarul jott es ki vagy borulva de ebredj mar fel legyszives.
Valaszok:

- Ha a google a linux szora a microsoft.com -ot adna akkor azok akiket ez erdekel belatnak hogy a google szar talalatokat ad es hasznalnanak mas keresot, nem pedig hoborognenek hiszen a google nem egyedulallo es mindenhato (mint azt sokan hiszik)
- Nem, nem csak azert varhatsz el valamit amiert fizetsz, csak nemsokan vannak (a google sem) akik a ket szep szemedert fog neked gurizni. Kicsit belegondolsz valoszinuleg te se tenned.
- A korhazban elsosegelyt kapsz meg egy raktapaszt, aztan ha nicsn biztositasod mehetsz Isten hirevel (foleg az altalad emlitett oceanon tul)

Ha linux-ra Bill-Gates-t adná, nem anyáznék, hanem egyszerűen nem használnám és kész. Én írok Neked egy weblapot, amiben van egy kereső, és random linkeket generálok. Ezek szerint Te ekkor anyáznál rám. Érdekes.

"A Google olyasvalami, ami szeretné, ha te odaköltöznél, rajta tárolnál mindent - ingyen." Pontosan ezt mondtam én is, ezért írtam a hőbörgő, lesajnáló, mutogató topic-indítónak, hogy NEM a tartalmat törölték, hanem a hozzáférését korlátozzák.

Szolgáltatás: Nagyon is tudom, hogy az óceánon túl mi a helyzet, nem is gondolnád mennyire. Mo.-n, sőt Európa nagy részében teljesen más az elképzelés a szolgáltatásról mint olyanról, ebben egyetértünk.

"Az a homályos szerződés jól láthatóan arra vezeti vissza a leállítást, hogy a szolgáltatás jobb legyen." Ezzel gyakorlatilag azt mondtad, hogy ne hőbörögjön az a mutogató, hanem fogadja el, hogy őneki adatvesztése van, csak azért, hogy másoknak jobb legyen a szolgáltatás. Ezt mondtam én is.

Azzal, hogy gmail accountot csinált magának, elfogadta a gmail felhasználási feltételeit. Ezt a konyhanyelven fogalmazott helyzetet a magyar jog úgy ismeri, hogy létrejött egy polgári jogi szerződés. A szerződés mindkét felet köti, az egyik szolgáltat, a másik igénybe veszi és ezért pénzben vagy természetben fizet. A gugli esetén természetben fizet, ingyenességről egyáltalán nincs szó.

Ha az elfogadott felhasználói szabályzatban nincs benne, hogy a gugli kedve szerint bármikor bármit törölgethet, akkor itt szerződésszegés történt, amiért a gugli perelhető és helytállni köteles.

A pjt-ben a szerződés követelményei között nem elsődleges, hogy kérnek-e pénzt vagy sem.

Nekem van pl. olyan szerverem, amin csak pár havernak nyújtok szolgáltatást, baráti alapon, de ugyanúgy megy az értesítő levél, ha leállás lesz, vagy telefon, mint egy rendes nagy isp-nél.

Hehe ! Neked mindig igazad van és én kérek elnézést. További jó nyammogást a sztorin, az élet nem ilyen, majd rájöttök. :) Azért a nagy arcodat megtámaszthatnád némi állványzattal vagy azzal, hogy sikeresen kártérítésre perled a google-t a pjt alapján... xD ...mert amíg ez nem sikerál, addig csak rojtozod a szádat, az pedig egy nőnél nem előnyös, még bamba arckifejezés esetén sem :)

És ha már okoskodunk: gmail fiók létrehozásakor ezt elfogadja minden olcsójános:

"4.2 A Google folyamatosan fejleszt és újít annak érdekében, hogy a használóknak a legjobbat nyújtsa. Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google időről időre előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja a Szolgáltatások formáját és jellemzőit.

4.3 Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google a fent említett folyamatos innováció érdekében saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené. Ön bármikor felhagyhat a Szolgáltatások igénybevételével és erről nem köteles külön értesíteni a Google-t.
4.4 Ön elismeri és elfogadja, hogy amennyiben a Google nem teszi lehetővé a hozzáférésének használatát, úgy Ön nem férhet hozzá a Szolgáltatásokhoz, a postaládájához, illetve az abban található file-okhoz és tartalomhoz.

4.5 Bár a Google egyelőre semmilyen korlátozást nem jelöl meg a Szolgáltatáson keresztül küldött vagy érkezett kommunikációk, valamint a Szolgáltatáshoz kapcsolódó tárolóhely vonatkozásában, Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google bármikor szabad belátása szerint bevezethet ilyen korlátozást."

No bamba, akkor mész pjt-t kiáltva pörölni ? :)

Te, hát perelj, majd azt mondják, 4.3.

"4.3 Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google a fent említett folyamatos innováció érdekében saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené...."

Ölég egyértelmű, nem küll hozzá egyetem sem traktoros vizsga.

Értelmezés:
- innováció érdekében:
- - leállíthat
- - - szolgáltatások nyújtását

Magyarán: felfüggesztheti vagy leállíthatja pl. hogy a leveleimben keressek, mert épp per pillanat a kereső új verzióját üzemeli be - áll az innováció érdekében. Te azonban kiemeled a második szintet - leállíthatja -, de e fölött ott van ám egy erősebb szint. Ráadásul az account elveszése nem szolgáltatás nyújtásának leállítása az innováció érdekében, hanem fatális hiba. Itt pedig ugye célzatos változtatásról esik szó.

Te a végleges verzióba estél...de tényleg, meddig rugózol még ezen ? Már nekem kínos, hogy használsz valamit ellentételezés nélkül, majd amikor nincs, bambanő ügyvédeddel világvágeterroristatámadáskatasztrófát kiáltotok, ahelyett, hogy vennél valahol - google pl. - rendes mail és tárhely szolgáltatást. Tényleg elhitted, hogy a google rólad szól mint felhasználóról ? ...mert akkor a hiba a te készülékedben van.

A te szempontodból ingyen....vagy van arról dokumentumod, hogy mivel ellentételezed a szolgáltatást ? Sajnos nagyon egyszerűen gondolkodsz. Az, hogy a felhasználónak gyakorlatilag ingyenes a szolgáltatás, az nem jelenti azt, hogy maga a szoilgáltatás igyenes ténylegesen. De tényleg leléptem, mert ez a gatyagumi rángatása, a felhasználói szerződés alapján nincs követelése senkinek sem, tehát....

Te olvastad a gugli felhasználói szerződésének a legeslegelső változatát? Amiben leírták, hogy minden dokumentum, amit odaraksz, az övéké? Emlékszel, hogy mekkora világméretű balhé lett belőle, hogy a gugli kénytelen volt villámgyorsan visszakozni? A rólad összegyűjthető információkkal fizetsz a szolgáltatásért a guglinak, és mivel láthatóan jól megy a cégnek, más bevételi forrása meg nem nagyon van, így matematikailag muszáj, hogy ezeknek az információknak tényleges piaci értéke legyen. Most is bevallják, hogy átfésülik a dokumentumaidat, leveleidet annak érdekében, hogy kimazsolázzák belőle a számukra szükséges infót.

Te mondtad, a gugli nem a felhasználóiról szól. A gugli arról szól, hogy össze akarja szedni a világon létező összes információt, ezért ad mindenféle szolgáltatást, ami valójában eszköz arra, hogy odaadd az adatot. Ingyen? nekem ez nem ingyen, nekem ez drága.

Igen, megoldom a dolgaimat gugli nélkül is, mielőtt azzal jönnél, hogy akkor csináljam meg magam. Megcsináltam.

Azért szerintem van különbség aközött, hogy nem éri el a fiókját, és hogy törölték. A polgári pörölésben köztudott, hogy a vádnak kell bizonyítania. Hogy is bizonyítja, hogy törölték az acc-ját? Sehogy.
Fizethet az elérhetetlen adatai után még kb 300-900e Ft illetéket, okooooos!!

annyira fájsz... hiába erőlteted, igenis gáz hogy elvesztek az adatai
és nem azért, mert a google NEM TEHETI MEG
megteheti
benne van a szerződésben, stb

de ettől függetlenül egy szolgáltatás igényességéről állít ki bizonyítványt ha ilyesmi történik
senki se fogja perelni a googlet, senki se fog felháborodva e-mailt küldözgetni nekik hogy milyen alapon képzelik

de lehet hogy másik e-mail szolgáltatót keresnek, azért mert ez igenis GÁZ.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Majd elmúlok és nem fájok. Nem gáz. Azért nem gáz, mert statisztikailag kimutathatatlan az adatvesztés. Az, hogy pont a kollégával esett meg, kínos. Neki. De ez nem presztizsveszteség és nem is gáz. Az egyik legstabilabb szolgáltatás a világon, de persze nem hibátlan semmi, így ez sem.

A gáz az, hogy egyesek elkezdték feszegetni a szolgáltató vállalásait úgy, mintha egy drága minőségi szolgáltatással fordult volna elő a dolog. "Nem kedves elvtársak ! Illetve nem elvtársak ! Azaz elvtársak, csak nem !" Ez egy ajándék minden garancia nélkül. Pusztán ennyit állítottam.

Szummázva: Fájsz, hogy nem fogtad fel, pedig igen hosszan volt feszegetve a történet. Túl hosszan is. A kisfiam már érti, pedig lassan kijárja már az ovit.

ajándék? na ne vicceljük már el.
én pedig még mindig egyet értek a mondanivalód nagy részében, de akkoris megtartom magamnak a jogot hogy gáznak nyilvánítsam, mivel az az ügyfél akivel ez megtörténik, igenis ezt fogja mondani amiket itt látsz a postban. elméletben igaz hogy "Ez egy ajándék minden garancia nélkül.", de gyakorlatban ilyen nem létezik. nincs.

és ha csak 100 emberrel játsszák el, mert a 10k embernél nem téma, akkor azért ugye beismered hogy ha csak 5 embernek mondja el minden egyes így járt, akkor...

de tulajdonképpen én sem tudom miért válaszoltam amikor már lerágott csont a dolog.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

A bibi ott van, hogy a google amerikai, tehat ha tenyleg perelni akarod, akkor US torvenyek es US birosag fog donteni.

A nemzetkozi jog amugy egy iszonyatosan ingovanyos terulet, csupa szurke folttal. Tobbnyire eselytelen elerni barmit is, meg ha megis, akkor is evek-evtizedek kerdese.

Te hülye - bocs, de átmegyek gyógypedagógus üzemmódba - !

PJT nincs, PTK van. Valóban szerződésnek minősül és mindkét fél elfogadta a benne leírtakat. Benne van, hogy a google bármikor bármelyik szolgáltatását leállíthatja, szüneteltetheti, módosíthatja ideigléenesen vagy véglegesen. Mi nem világos még a traktoroslány agyadnak te docens ?4 xD

Komolyan, hozzád képest a szög egy bonyolult mérnöki gépezet...

A kérdés az, hogy mely ország jogrendje érvényes a Google és egy magánszemély közötti jogvitára... Az adatok elvesztésével kapcsolatban meg a régi igazság itt is: ami csak egy helyen van meg, az nincs is meg.

Szerk:
3. A Feltételek nyelve

3.1 Ön tudomásul veszi, hogy amennyiben a Google a Feltételek angol nyelvű változatát lefordíttatta az Ön nyelvére, azt csak az Ön kényelme érdekében tette, és csak az angol nyelvű Feltételek az irányadó az Ön és a Google közötti viszonyra.

3.2 Amennyiben az angol nyelvű Feltételek és annak bármilyen nyelvű változata között ellentmondás van, az angol nyelvű változat az irányadó.

Tehát az angol a mérvadó.

Továbbá:
8.3 A Google erre irányuló kötelezettség vállalása nélkül fenntartja a jogot, hogy bármilyen Szolgáltatás tekintetében előszűrje, ellenőrizze, megjelölje, kiszűrje, módosítsa, visszatartsa vagy kitörölje a Tartalmat vagy annak egy részét.

További kérdések...?

8.3-at olvasd el. Benne van. Továbbá 15.2 (B) (iii):

15. A felelősség korlátozása

15.1 A jelen Feltételek egyik rendelkezése sem zárhatja ki a Google felelősségét az olyan károkért, amely okozásáért az irányadó jogszabályok értelmében a felelőssége nem zárható ki, illetve nem korlátozható.

15.2 A fenti 15.1. pontban foglaltakat figyelembevéve, a Google, a Leányvállalatai és Társvállalatai, valamint a felhasználási jogot adók nem felelősek Ön felé:

(A) semmilyen olyan közvetett vagy következményi kárért, amely Önnél felmerült. Ez magában foglal minden (közvetlenül vagy közvetetten felmerülő) elmaradt hasznot, goodwill vagy üzleti hírnév sérelmét, illetve adat elvesztését;

(B) minden olyan veszteséget és kárt, amely Önnél az alábbiak miatt merül fel:

(i) Ön számított a Szolgáltatások teljességére, a reklámok pontosságára és létére, de a Szolgáltatás számításainak nem felelt meg, illetve amennyiben az Önt ért veszteség vagy kár az Ön és az olyan reklámozó vagy szponzor közötti kapcsolat vagy tranzakció eredménye, akinek a reklámja a Szolgáltatáson megjelenik;

(ii) bármilyen, a Google által a Szolgáltatásban eszközölt változtatás, illetve a Szolgáltatások (vagy azok valamely funkciója) végleges vagy ideiglenes jelleggel történő megszüntetése;

(iii) a Szolgáltatáson keresztül vagy annak használatával őrzött vagy elküldött Tartalom vagy más kommunikációs adat törlése, megrongálása, mentésének elmulasztása;

...

Tomi66 abszolut igazat adok neked; szerintem viszont a gaz az, hogy ezesetben uzleti adatok voltak a cloud szeszelyere bizva; ugy tunik barminemu backup meglete nelkul. Ez pedig garantaltan nem a Google felelossege.
Nekem errol a mi es kinek a hibaja dologrol az engineer vs. manager fiktiv beszelgetes jutott eszembe a holegballonban; apropo @gmail.com-os e-mail cimmel nem biztos, hogy mernek uzletileg nyomulni...

Hányszor, de hányszor magyárztam el ismerősöknek, hogy miért localon tárolok dolgokat és miért nem Googlenél. Ezért.

Együttérzésem, de BACKUP (nekem sincs, pedig tudom, hogy kéne).

Az ilyeneket (Gmail, picasa, stb) meg csak játékszernek tekintem, fontos adatot nem rakok fel oda, ha csak ott létezik.

Hányszor, de hányszor előfordult már velem elő, hogy belépéskor az évek óta rutinból használt fiókom nevét vagy jelszavát egymás után többször elrontottam. Már-már azon törtem a fejemet, hogy hogy szerezzem vissza az információt, mikor napokkal később beugrott, hogy nem is az a jelszavam, mert azt a jelszót korábban használtam, de hetekkel ez előtt megváltoztattam azóta pedig most akartam először belépni.
Ez csak egy példa, de nekem nagyon gyanús, hogy nem fióktörlésről van ott szó, hanem más malőrről.
Vagy a tényár nem egyenes vagy a leves görbe!
--
http://pc.rulz.hu
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)

Ez a kedvencem :) Nem flamelni szeretnek, abban irtozatosan bena vagyok :)

Ott a gugli, evek ota nyujt szolgaltatast, ezer evben egyszer van ilyen, ha van. Es errol sem tudunk semmit. Se egy ugyfelszolgalatos email vagy barmi. Es rogton jo, hogy "En megmondtam, ne bizd guglira vagy outsource-ra".

Nem baj, nekem tobbek kozt most azert is van munkam, mert sokan azt hiszik jobban megoldanak dolgokat, majd mehetunk javitani, adatot vissza allitani kokemeny osszegekert :)

Mostmar fene se tudja mennyi ideje gulizok. Neha egy-egy downtime es maris "bezzeg ezek megint down voltak". Hat nem azert en a kis/kozepes/nagy cegeknel sem egysze rlattam downtime-ot vagy volt epp az en fenhatosagom alatt is :)

Engem erdekelnenek a reszletek, miert hogyan, mi a hivatalos velemeny, hogy tunt el az account etc.

drk

Itt az email, ha érdekel:
feladó accounts-support-ara@google.com
címzett #####
dátum 2009. november 1. 16:33
tárgy Re: [#535796542] I can't access my account
küldő trakken.google.com
hitelesítő google.com

Thank you for your report. We've completed our investigation and cannot
return your account at this time. We were unable to verify that you own
this account based on the information you provided.

(a többi általános információ)

Azért azt kétlem, hogy a guglinál jön a néha a nagy bitmanó és megeszi néhány juzer emailezését nyom nélkül... Az account és a jelszó ismeretében elég egyértelműen meg lehet mondani hogy ténylegesen a tulajdonos jelentkezett-e, de ha nagyon okoskodnak, akkor a regisztrációkor megadott egykét más adattal és főleg a filterekkel visszaellenőrizhető. (Jó tudom ellopható a jelszó, de ha tudja a jelszót vki az accountomhoz akkor már édesmind1 a dolog.)

hülye kérdés, de nem állt be valaki közted és a google közé? :)) Lehet hogy végig egészen másvalakivel levelezel :DD
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

En is mindent a google-nel tarolok: kepek, dokumentumok, cimjegyzekek...
Persze folyamatossan szinkronizalva tartom a gepemmel.
Van erre egy igen kivalo program, ami a google protokolokon kivul rengeteg mast is tud:
http://lifehacker.com/398775/sync-and-back-up-your-data-with-conduit-fo…

Nekem alltalaban a winyoim szoktak elhalni es az miatt veszett oda mar sok fontos dolog. Nekem a a google a biztonsagi mentesem inkabb:)

De mért törölték, megszegted a felhasználási feltételeket? Attól még figyelmeztethettek volna előtte.

Google Appst kell használni saját domainnnel, és rendszeresen backupolni, így bármit csinál a G, megmaradnak az adataid és a mail címed is.

Viszonylag erős jelszó volt rajta: kis- és nagybetűk és számok, 12 karakter. Hogy másképpen ellophatták-e, nem tudom, az indőnként használt Windowst tűzfal, vírusvédelem és spyware védelem védi, a routeren tűzfal beállítva. Kémekre viszont nem vagyok felkészülve :)

Végül is lehet ez a megoldás, de nem tartom túl valószínűnek.

őőő.. Bocs, de én nem tudok olyan lehetőségről, hogy a google-be beregisztrált accot bárhol törölhetnéd...
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Szóval nem mondtam, hogy nem létezhet... Amúgy rájöttem utólag, köszönöm.. én is tanultam ma valamit.. személyeskedésből meg vissza lehet venni..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

amilyen az adjon Isten... "őőő.. Bocs, de én nem tudok olyan lehetőségről, hogy a google-be beregisztrált accot bárhol törölhetnéd..."

Olvasd el ezt mégegyszer, és gondolkodj

---
http://xkcd.com/258/

Apple MacBook Pro 13"
C2D 2.26GHz/3MB | 4GB@1067MHz | 160GB@5400rpm SATAII

Megérdemelted.
Meg az a sok húgyagyú aki teljesen a google-ra bízza az adatait.
Ma röhögtem egy jót, mikor olvasom, hogy leállt a google levelezése, itt
meg nemrég pár kis köcsög google bérenc nyitott egy fórumot érdemes-e rá bízni
egy cég levelezését és agitálta a népet milyen jó is az.. hát valóban.:)

Ahogy elnézem rengeteg " céges " gmail fiók van.
Persze ha lenne egy saját levelező szerver beállitva, napi szalagos mentéssel akkor ugye....
de hát ahhoz nem " dzsunka pc-t " kellene használni és olyat mint vállalati rendszergazdai állást nem kiváltani egy külső cég " olcsónak " látszó szolgáltatásával.

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

Azért nem érdemli meg, max nagyon nagyon keserű lecke a BACKUP-ra, de vajon ha neked meg a winchestered szállna el amikor éppen felvezettél rá aznap pár ezer sor EXCEL dolgot, és éppen még nem backupolnál (ha egyáltalán szoktál napi mentést otthoni PC-n) és elfüstölne a HDD akkor vajon "húgyagyúnak" neveznéd magad? Vagy jól esne ha HUP-on feltennéd a kérdést hogy hogyan szerezheted vissza, és ennyi lenne a válasz: "megérdemled miért nem RAID 5-ös tömböd van otthon, szalagos mentőegységgel és fürtözött szerverrel?!"

Life is a game, play hard! | 10 féle ember létezik: aki ismeri a bináris számokat és aki nem...

Örülök, hogy ilyen okos vagy.

Nos, a levelek egy része forwardolva volt más címre, így azok megvannak, de éppen ez az account volt egy fontos backup. Hogy teljessé tegyem a képet, a backup funkcióra lett volna éppen szükségem, mert a másik helyen is elszállt a rendszer. Na most ekkor jött a Google, mint istencsapása.

A Google docs-ra pedig csak kb. két hónapja rakom fel a doksikat és a backup még nem merült fel, igaz kicsit lusta voltam, de hát eddig nem hallottam ilyenről, így nem is féltem az account elvesztésétől.

Semmi elektronikus adatunk sem szól örök életre :(
csak por és homok ... meg elektron
Esetleg ha kõbe véssük?
~~~~~~~~
De ezt az egy lépést ki nem tevé,
Az nem tett semmit, nem tud semmit is.

Szia!

Barátnőm járt hasonlóképp nemrég : nem fogadta el a gmail a jelszavát, neki végül úgy sikerült mégis belépnie, hogy új jelszót kért( adott meg additional email address-t mikor regiszrált )

Bár mail-t nem küldtünk neki rá, szóval nem tudom, hogy ugyanaz-e a két probléma, de egy próbát megér(ha járható út ez számodra).

@Esc -> valószínű (p=1) másban meg te vagy húgyagyú...

A Docs-ot nem használom kritikus dolgokra. A GMailt igen, de a leveleimről folyton van offline tükör is, IMAP-on keresztül (Mail.app és Evolution kliensekkel párhuzamosan), no meg a címlistám és naptárom is megvan offline.

A dokumentumaim meg dropboxon csücsülnek, ami ugyanúgy kettős biztonságot (offline+online) jelent.

Backupot ezen kívül nem készítek, csak nincs olyan pechem, hogy egyszerre szűnik meg az online account és romlik el a lemezem.

En a dropboxot online bookmarkra hasznalom a scrapbookhoz:
https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/427

Szerintem allat, hogy akarmelyik gephez leulok ugyanazok a "konyvjelzoim". A scrapbook hasznos, mert az internet nem orok. 3-4 eves dolgokat altalaban kifejezetten nehez elohalaszni. Foleg ha az eredeti url mar nem el.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Majd lesz +1.

nc válasza kicsit fentebb :)

"Nos, a levelek egy része forwardolva volt más címre, így azok megvannak, de éppen ez az account volt egy fontos backup. Hogy teljessé tegyem a képet, a backup funkcióra lett volna éppen szükségem, mert a másik helyen is elszállt a rendszer. Na most ekkor jött a Google, mint istencsapása."

Regisztráld be újra a címed. Ha sikerült beregisztrálni, akkor tényleg törölték.

Tessék:

feladó Mail Delivery Subsystem
címzett ######
dátum 2009. november 3. 9:33
tárgy Delivery Status Notification (Failure)

This is an automatically generated Delivery Status Notification

Delivery to the following recipient failed permanently:

######@gmail.com

Technical details of permanent failure:
The email account that you tried to reach does not exist. Please try double-checking the recipient's email address for typos or unnecessary spaces. Learn more at http://mail.google.com/support/bin/answer.py?answer=6596

1. Levelekről a legtöbb email kliens le tud szedni másolatot a helyi gépre, célszerű ezt néha alkalmazni. Ki is lehet exportálni és lementeni.

2. Dokumentumokat meg egyéb fájlokat DVD-re célszerű menteni vagy legalább 2 különböző vinyóra.

A google sem mindenható - bár nagyon kíváncsi cég...

- - - - -
Tagadom a Microsoft Windowst. Szerintem ilyen operációs rendszer nincs és nem is volt soha. A létezése nem igaz, meg sem történt. Egyszerűen nem hiszem el, hogy van. Nem hiszek a létezésében és abban sem, hogy ilyen.

Tehát akkor mert ingyen adják nem számít? GApps vagy sem (egyébként sem használnám de,) ki meri kijelenteni, hogy bármilyen bizalmas adatot ott lehet hagyni a rendszerben?
______________________________________________________________________________
- Igazi alternatíva az Ubuntu-ra: www.blackpanther.hu vagy ha ez nem jött be akkor a microsoft.com -

Csak a teljesség kedvéért: a srácnak fizetős accja volt, amit meghaxoltak, és valaki fizetni próbált a Google Checkout-on át az accountjával. Hát, szerintem ez esetben lehet, hogy idegesebb lett volna az ipse, ha az Google NEM zárolja az accountot, hanem hagyja, hogy fizessenek a számlájáról....
(Ráadásul ez itten heppi enddel zárult, hiszen végül visszakapta az accountját. Hiába no, egy fizetős accounttal többet szőröznek mint egy free-vel.)
Csaba

azt írtad, kb 30%-ig volt a tárhelyed. gyors fejszámolás után... ez legfeljebb 2,5 giga. ez nagyságrendileg nem is nevezhető tárigénynek. a leveleidet miért nem tárolod a saját gépeden (is)?

Ez ma már nem kérdés, tárolom :)
Igazából nem ilyennel számoltam, hanem pl. hogy a gmail elérhetetlenné válik egy időre. Azzal nem, hogy töröl (valaki). Ha valaki törölni tud, a nevemben emaileket is küldözgethet. Szóval nem csak adatokról szól a dolog, hanem akár az üzleti partnereimről is.

Ez az egész kicsit fishy nekem.

--
trey @ gépház

Lehet hogy hulye kerdes, de nem lehet, hogy gmail.com -> googlemail.com (esetleg .hu ) csere tortent? Nekem eddig csak olyan volt, hogy emiatt rossz mailcimet adtam meg.
Esetleg nem lehet, hogy valaki feltorte/uj jelszot kert helyetted?
Szerk: vegigolvastam amiket a kommentekbe irtal. Sok sikert! Nem trivi a szituacio.

a bejelentkező oldalon van egy link ami gyanus : Nem fér hozzá a fiókjához? esetleg ez segíthet.

Ez félelmetes. Köszi hogy megosztottad ezt velünk, én eddig teljes mértékben megbíztam a googliban.
Most backupolok egyet sürgősen.

24 google fiokom kezelem egyetlen sajat alkalmazasbol. Valami reason nincs? :o

# 4ee07848d68ff6b26ac9d518c96a7dda169954d5 #
http://err0rs.info /*IT & Much more */

Vedd el a csajodtól a billentyűzetet.

Ahogy én látom nem töröltek és nem is tünt el a regisztrációd.
Az én olvasatomban a válasz azt jelenti hogy _minden megvan_, csak jelszó elfelejtése miatt nem tudsz belépni. Igazolni meg nem tudtad magadat hogy tiéd a reg.
Nem létező felhasználóval való visszapattant levelek vannak létező postafiók esetén is. Asszem az egyik ha megtelt a postafiókod. Tudom, írtad hogy 30% körüli tárhelyet foglaltál ami messze van a megteléstől.

Erre szerintem a google tudja a választ. Én abszolút nem látom lehetetlennek, egy postafiók ideiglenes vagy végleges korlátozása ne produkálja a kérdéses "tüneteket" és tényelegesen semmi bizonyíték nincs arra, hogy az accountot teljesen kitörölték vagy pedig megvan mindene, csak éppen nem érhető el. (Valaminek csak maradnia kellett belőle, ha nem tudja újra létrehozni - oké ez lehet pld. 20 karakter egy adatbázisban :) )
Az más kérdés, hogy ha végeleges korlátozásról van szó, akkor az ember keresztet vethet rá, tehát tekinthetjük úgy, hogy törölték az adatokat. Ez esetben felesleges azon meditálni, hogy törölve van-e vagy sem.

ezt nem tudom nekem szántad-e, én arra reagáltam hogy ugyan van egy olyan mondás hogy a baj csőstül jön, de azért egy jelenséget egy kiváltó okkal szoktak magyarázni (nem ismert okokból g korlátozta n-t), ő meg jön kettő függetlennel (jelszóelfelejtés és postafiók betelés) ami már önmagában is elég érdekes felvetés, erre még a végén meg is indokolja hogy nincs igaza :)

Most hirtelen nem láttam, hogy volt-e ilysemi:

Arról van valami infód, hogy a korlátozás miért történt? (Az eddigiek szerint én arra tippelnék, hogy véglegesen korlátozták a postafiókodat valamiért. Pld. valaki az emailcímeddel már hónapok óta spammeli a fél világot. Én megkérdezném tőlük, hogy miért történt, ami történt.

Spammerek szoktak igy jarni. A Gmail abuse cimere bejelentett spammelo fiokokat 30-40 perc alatt szoktak eltakaritani.
A harmadik felre bizott adatokrol szolo mantrat mar el se kezdem.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Iszonyat gáz, és sajnálatos. Gondolom többet nem bízol meg a Google-ben. Többet nem tudok mondani, már minden megtalálható a hozzászólásokban.

********************
"Aki nem backupol az tehetsegtelen :-)"
"...ha nem tévedek!" (Sam Hawkins)
http://holo-media.hu

a cimzett visszautasitas logikus sztem:
ha a user nem fer az account-hoz lock miatt, en sem fogadnek leveleket,
- receipt hianyaban ugy tunhet mintha megkapta volna, holott nem tudja elolvasni, mivel nem tud belepni
- human control nelkul meg tud telni
a lock-olt fiok a kulvilagnak elveszettnek kell latszodjon, sztem

amugy nem hasznalt fiokok ugyanilyen visszaterithetetlen modon lock-olnak, ezert sem jo backupnak

a cimzett visszautasitas logikus sztem:
ha a user nem fer az account-hoz lock miatt, en sem fogadnek leveleket,
- receipt hianyaban ugy tunhet mintha megkapta volna, holott nem tudja elolvasni, mivel nem tud belepni
- human control nelkul meg tud telni
a lock-olt fiok a kulvilagnak elveszettnek kell latszodjon, sztem

amugy nem hasznalt fiokok ugyanilyen visszaterithetetlen modon lock-olnak, ezert sem jo backupnak

Nem hinném, hogy ez helyes praktika lenne. Ha csak simán lock-olt az account, akkor előbb-utóbb valószínűleg hozzáfér a user és el tudja olvasni a leveleit. Ha viszont visszadobjuk nem létező fiók hibával, akkor a feladóban azt a tévhitet keltjük, hogy rossz e-mail címre küldte a levelet. Elgépelte, nem jó címet kapott, stb.

Annak ellenőrzésére, hogy a user ténylegesen elolvasta-e a levelet találták ki a return receipt funkciót. A két dolog nem ugyanaz. Az email kézbesítése semmilyen információt nem hordoz arról, hogy azt tényleg el is olvassa valaki.

ami a data liberation front-ot illeti, engem is aggasztott h pl a google sites-ban tarolt doksikat nem tudom backupolni rendesen.

dobtam ossze 1 nagyon 1xu megoldast hosted accountokhoz siman bash-bol wget-el:

http://pastie.org/632130

egyeb google apps szolgaltatasok programozott backupolasara viszonylag konnyen atalakithato, mert eleg jo leirasai vannak a googlenek.

En a gmail leveleim backupolasat ugy oldom meg, hoyg gmailrol atiranyitom oket.
Kicsit trukkozni kellett, hoyg a spamet is atiranyitsa (aka mindent), de mukodik.

Most bizok benne, hogy a backup gmail accountom ne legyen benne a problemaban;-)

A semminel tobb.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

bakker, mindenki legyen a saját maga isp-je serverközpontban saját mail serverrel, vagy mi a rák ez hogy csak úgy bocccs, véletlen kitöröljük az e-mail címed?

gonosz mode on
vagy nem is létezik ilyen a valóságban, és csak a google ellenfelei terjesztenek ilyeneket
gonosz mode off

--
irj egy e-mailt, ha itt barmi hibat talalsz. ^ ^

nekem is tunt mar el gmailes levelem. magamnak (is) kuldtem egy doksit, vagyis a sent mailek kozott is ott kellett lennie (es volt is). aztan egyik pillanatban meg ott van az inboxban, amikro meg szuksegem lett volna ra par oraval kesobb nemhogy inboxban, de a sentek kozott sem volt semmi nyoma, semmi az egadta vilagon, hogy en azt valaha is elkuldtem. ilyenkor az ember mar azt is elhiszi, hogy almodta az egeszet, persze a masik cimzettnel ott volt a level, szoval megsem en hulyultem meg.

Nekem is törölték az accountomat, méghozzá az adsense hirdetésmegjelenítés miatt. Nem értem miért, 1 év alatt 3x utalt le a google nekem 29-31-40e Ft-ot. Mikor jött volna az újabb fizetés, kb 38e forint törölték a fiókomat (mindent), azzal az indokkal, hogy én veszélyt jelentek a google-re. Érdekes társaság.

Több extra.hu-s oldal, top5-ben volt mindegyik (más témákban), az extra által készített toplistán. Főleg játékokkal foglalkozott mindegyik oldal, plusz haverok azért kattintottak heti 4-5 alkalommal (7-8 ember). Én egyszer sem kattintottam a sajátomra. A látogatottsága az oldalaknak 100-1000/nap 200-800 regisztrált felhasználó oldalanként.

Somehow related:
http://www.cheatad.com/2006/04/27/how-to-cheat-google-adsense/
http://www.cheatad.com/2006/04/09/how-to-get-banned-from-google-adsense/
http://www.hundredtips.com/100-google-adsense-tips.html

Az Adsenses gyerekek nem hülyék, elég nekik csak monitorozni a lekért és a klikkelt hirdetések arányát, amint túllépsz egy ésszerű határt (0,3-0,5%), már megy is a mail. A legalacsonyabb CPC (cost per click) 0,02 USD ami kemény 3 forint 50 fillér. Te 3 alkalommal utaltattál, ami a legkisebb öszeggel számolva 8285 klikkelés 4 hónap alatt. Az havi 2071 klikkelés, ami jóindulatú 1%-os átklikkelssel számolva, havi 207142 látogató. Ez utóbbi viszont már a Google keresőjében is nyomot kell, hogy hagyjon.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

megnézem, hogy megvan e még a bankszámlakivonat, ha gondolod szivesen elküldöm, ha megtalálom.

szerk. Otp netbank csak 2009 jan. 1-től mutatja a kivonatot, ez kb 2007-08ban lehetett. Egyébként meg nem kötelező elhinni, nem is azért írtam, meg nem akarok senkit sem bizonygatni.

Nem kell. Csak arra akartam rámutatni, hogy milyen egyszerű a Googlenek kiszűrni a manipulációkat, és milyen irreálisan magas látogatói szám kell ilyen összegek eléréséhez. Termésetesen el lehet érni 1 USD felett CPC-t de ehhez magas pagerank kell, amit egy tisztán magyar oldallal nehéz elérni.
Az adSensenek csak akkor van értelme, ha az ember azon belül futtat kampányt. Ha pénzt akar vele keresni, akkor igencsak meg kell dolgoznia a látogatottsággal.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Miért csalás az, ha megkérsz pár ismerőst, hogy kattintson már egy párat, semmibe nem telik neki, nekem viszont hasznot jelent. Ennyi erővel, akkor a pénzügyi tanácsadó cégek alkalmazottai is csalnak, mert ismerős körben próbálkozik először? Én ha látom valakinek az oldalán a google hirdetést, rákattintok mert miért ne. Itt hupon is szoktam amikor egy topik alját olvasom és meglátom a hirdetést.

Ez, hogy nem készítenek biztonsági mentést ez a PEBKAC kategória. Aki ilyen hülye az meg is érdemli. Az informatikában alap,hogy mindenről ami fontos arról van backup, legalább egy de inkább kettő.
_______________________________________________________________
Thanks Michael
"nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy mit szeretnék, arról nincsen fogalmam." By vasy05
Macbook & MAC OS X

A google-nek " kiemelekedően magas " a Spam védelme, irták, olvastam...
na de ha valakimeghamisitja a gmailes fiókom cimét és azzal küld maileket bizony ez a dicső cég nemfog xarakodni velem hanem törölni fog...
Hiányolom azt ha ilyenlevelet kapok áttudjam küldeni a google-nak ,de lehet hogy csak rosz helyen kerestem eme fontos funkciót...

Mai posta :

admin@viagra.com

dátum 2010. január 10. 13:01
tárgy RE: Usa MedHelp 64780

Ez az üzenet valószínűleg hamis, és nem az Ön fiókjából származik. További információ

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

E-mail fogadásakor a Google szervere tudja, melyik ip címről küldik a levelet, ahogy a többi e-mail szerver is. Ha az e-mail teneved@gmail.com címről érkezik, de a küldő szerver ip címe alapján nem tartozik a google-hoz (és MX google cím sincs erre az ip-re bejegyezve), már valószínűsíthető a spam tevékenység. Vannak akik kényelmi okokból "hamisítják" saját gmail címüket egy házi vagy céges szerverről, de ha ezt tömeges méretekben csinálja egy ip cím, akkor már biztosan spammer.
Nyugi! A Google meg tudja különböztetne ezeket a saját címedre hamisított leveleket a te általad írottaktól.
Ilyen e-maileket egyébként is csak mindenkinek a saját címére szokták küldeni. A trükk lényege, hogy azt a látszatot keltse magának adta fel a levelet. Néha meg lehet fingatni ezzel a levelező szerverek spam-szűrőit. Másnak viszont nem fog küldeni levelet a te címeddel, az másnak küldött spamet már az ő címével hamisítja.

Végül ez a sok "pozitiv" információ után ha tulteszem magamat a "lustaságon"
saját domainre cimzett leveleim lesznek ugy hogy ha még marad gmailes oda is kérek róla másolatot, de akár még saját mailszervert is beállithatnénk.

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

https://www.google.com/accounts/PurchaseStorage

Ha veszek tárhelyet akkor is max. 25 megabájt mellékelhető egy levél mellékleteként?
Ha igen akkor nekem itt bukik el a gmail-felhő. Jó, végülis minek az egygigás óriáslevél, ha ilyen lenne akkor azt a 7 giga tárhelyet - amely valójában nem annyi, biztos vagyok benne hogy igen komoly matematikai megfontolásokon alapul a fiókok "várható" telítettsége - hirtelen sokkal többen raknák tele. (Szóval ha a felhasználók 90%-a* megtöltené, hopp, el is fogyna az összes free tárhely google-nél. Szerintem.)

Viszont a 25 megának a tízszeresére szükségem volna. (Annyit még ki is bírok várni, mire feltölti az aszinkron DSL.)

*: Szerinted mennyi százalék kellene ehhez?

---
Ami a windowsban szarrágás, az linuxban hegesztés.
Ha megszeretted a windowst, tanuld meg használni!
A linux igenis felhasználó-, és NEM idiótabarát.
A linuxot mi irányítjuk, a windows minket irányít.