Peking Express #9 – A tiltott város

A buszok - általában - egyébként elég öregecskék, főként helyi gyártásúak. Ennek megfelelően a régebbiek kissé hangosak, persze csak ha nem magyar viszonylatban nézzük. A buszos utazás ára 1 Jüan. Élmény. Pláne ennyi pénzért. Azt hallottam van olyan magántársaság által üzemeltett járat ahol többe kerül - én nem találkoztam olyannal.
Kicsit más, mint otthon. A buszok - amikből egyébként számos típus van a különféle járatokon, sőt még a jegyek is mások és máshogyan is ellenőrzik őket - nagyjából 15 óránként járhatnak. Legalábbis 10 percet mindegyikre kellett várnom. Persze pontosat nem tudok nektek erről írni, de aki gondolja, járjon utána itt

A 651-es járaton csak az első két ajtó használható fel- és leszállásra. Minden ajtónál ül egy ellenőr, akitől egyrészt lehet jegyet venni - már ha meg tudjuk értetni vele hogy mit akarunk, másrészt ő az aki ellenőrzi a bérleteket. A bérletek jelen esetben is proximity kártyák lehetnek, mert elég az ellenőrző berendezés előtt elhúzni. A berendezés a második képen látható, majdnem szemből, sárgás színe van és a felső részén egy nagyobb szegmenses LED kijelző van. Ebből sejthető, hogy a bliccelések száma minimális lehet és az ellenőrzés sebessége meg szerintem olyan, mint nálunk, bármiféle ellenőrzés nélkül. Lehet, hogy ez lenne a követendő modell nekünk is? Remélem, legalább egy BKV-s is olvas.

Amúgy érdekes, hogy az összes járaton van egy vagy két LCD TV, amelyben reklámok pörögnek.

Mivel tegnap is voltam arrafelé, kitaláltam, hogy az 1-es metróra átszállok a kettesről és úgy jutok el a célállomásra. Egyrészt azért, mert így kevesebbet kell gyakorolni, meg, hogy lássam ezt a metrót is. Ez a metróvonal idősebbnek tűnik, látszik a szerelvényekből is. Főleg az utastájékoztatás gyengébb itt, mert ellentétben a kettessel, ahol ledes kijelzőn fut a következő állomás neve – kínaiul és angolul is – valamint egy tábla (szintén ledes kijelzéssel) a megfelelő helyeken elhelyezett ledekkel jelzi a következő állomást, csak szóbeli tájékoztatás van. A kettes vonalon még valahogy ez is jobban fogyasztható az idegen-fülüek számára.

A metró tiszta, ahogy a busz is, de ott a jármű öregsége okán úgy érzi az ember, hogy talán mégsem annyira. Minden esetre nincsenek eldobott szemetek, se csikkek, csak rend és tisztaság. Minden megállóban egyébkén nyomasztóan sok ellenőr van. Legalábbis nyomasztó lenne, ha azt csinálnák amit itthon, de nem. Itt minden ellenőr úgy néz ki a metróban az egyenruhában, mintha skatulyából húzták volna elő. Lehet segítséget kérni tőlük, amit legjobb tudásuk szerint próbálna adni is, bár az angollal ők is hadilábon állnak.

A metrón a sima jegy is kártya, amely nem egy útra jó hanem a teljes metróban történő utazásra. 2 Jüan az ára, de úgy gondolom megéri. Bérletet és gyűjtő jegyet is lehet venni, ez utóbbi többszörös feltöltésnek felel meg, de ilyen jegyet (kártyát) lehet automatákból is venni. Amikor a jegy lejárt, akkor a kijárati automatán nem lehúzni kell, hanem a kártyagyűjtő résébe tenni - és így enged ki a kapu.

Tehát a metróról (is) abszolút pozitív véleményem van, tisztaság, megbízhatóság, sebesség szempontjából. Az hogy tömeg van, az nálunk is természetes. Ennek ellenére érdekes volt, hogy a metro ott sokkal többet áll a megállóban, akár 2-3 percet is.

A kép ne tévesszen meg senkit, nem mind metró, csak a 10 alatti számozásúak:

Ismét áthaladtam a Mennyei Béke Kapubástyája (Tian'ammen) bejáratán az Arany Folyóhídakon keresztül. Az Arany folyót öt híd szeli át, amely szám - mint minden páratlan szám a kínaiak szerint - szerencsés. Ráadásul ilyen sok hídja csak a császárnak lehetett, így máshol nincs is.
Az igen vastag falon öt bejárat is van. A középső utat csak a császár használhatta. A hidak előtti oszlopok voltak az alattvalók számára - a császárnak szánt - kérvények leadásának helye.

Miután megérkeztem, gyorsan a Déli Kapu (Wu men)felé vettem az irányt. Így áthaladtam a Függőleges kapun (Duan men) is.

Próbáltam baseball sapkám alatt rejteni kilétemet, de magasságom nyilván árulkodó volt az idegenekre lecsapni vágyó árusok és önjelölt turistavezetők számára. Miután rohamléptekkel célom felé – a jegypénztárhoz tartottam – mindenki le-lemaradt mögöttem. Eközben arra figyeltem, hogy nehogy elfelejtsem, hogy nekem taopiao jegyet kell vennem – a turistakönyv ajánlása nyomán 60 Jüanért. Ez az összetett jegyet jelentené. Miután odaértem sajnálattal vettem tudomásul, hogy nem értik mit szeretnék, így kaptam egy jegyet 40 Jüanért. Mint kiderült, vagy mert már nincs szezon, vagy ki tudja miért, nem volt olyan kiállítás, ahova be szerettem volna menni és csak további belépődíj megfizetése mellett lehetett volna bemenni. Pedig én aztán mindenhova be szerettem volna menni. Így aztán a könyv riogatása esetemben nem lett valóság.

Kapuk, gombok

A kapukról látszanak, hogy hatalmasak, és hogy piros színük van. Ez az a szín ami a császárt jelképezte. Máshol nem is szabadott ezt a színt használni. Van a tiltott város szomszédságában (keletre) egy kisebb negyed, amely szegényebb. Az ott lakók csak egészen minimális színkészletből választhattak. A szürkén kívül lényegében mást nem is. Meg is tekinthető ez a negyed most is, és az ember rácsodálkozik, miért van minden épület szürkére pingálva. Elég lehangoló látvány.

A másik császári előkelő szín az arany. Ennek megfelelően a kapuk pirosan és arany gombok vannak rajta. A sok páratlan szám közül a 9 nagyon szerencsés a kínaiak vélekedése szerint. Ráadásul a császárt is a kilences szám jelképezi. Így a császár lakhelyének szánt Tiltott városban, természetesen minden ajtón 9x9, azaz 81 ilyen arany hatású gomb van. A népek ezeket előszeretettel fogdossák, így az emberközeli távolságban lévő gombok mégjobban csillognak, vagy csak le vannak kopva.

Megnéztem a teljes Tiltott Város nagyobbik felét, de nem értem a végére zárás előtt, 16:30-ig. Ez a téli nyitva tartás utolsó pillanata, a nyitás egységesen 8-tól van. Szóval bejártam a Tiltott Város főbb részeit, de az oldalsó palotákba rejtett kiállításokat nem tudtam végig nézni. Mondjuk híresen pepecselős múzeumlátogató vagyok, ehhez hozzájárul, hogy fényképezőgép segítségével szinte az egész Tiltott Várost bedigitalizáltam. Jobban mint azt a Googgle StreeView tenné.

Jártam mindenfelé, számos épületben, hídon, téren:
Déli Kapu (Wu Men)

Arany-víz hídja (Jinsha-he)

Legfelsőbb összhang Kapuja (Taihe Men), a Császári Palota legnagyobb udvara, Legfelsőbb Összhang Csarnoka (Taihe Dian), Középső Összhang Csarnoka (honghe Dian), Gondviselő Összhang Csarnoka (Baohe Dian), majd a Tisztaság Kapuján (Qianqing Men) áthaladva az Égi Tisztaság Csarnokába (Qianqing Gong) jutunk. Innen folytattam utamat: Egység Terme (Jiaotai Jian), Földi Nyugalom Palotája (Kunning Gong).

Innen jutunk a Császár Parkjába (Yuhua Yuan), amelyek fura alakú kövek és parkok, fák, kisebb medencék szabdalnak fel. Nagyon kellemes kis park ez is, habár turistáktól nyüzsgő lüktetése okán az ember igazán kikapcsolódni itt nem tud. Az egész komplexumról elmondható, hogy a nagy terek, sikátorok miatt kissé szellemváros hangulata van. De mindent összevetve nagyon jó hely, tényleg olyan látni kell minősítésű, és a társított kiállítások miatt az ember átfogó képet kap korokról, használati tárgyakról, öltözködésükről. Szóval igen-igen hasznos... Még ha az ember nem is szán rá több mint öt órát, mint egy alaposabb szemlélődő. Szóval ma is megtettem a szükséges kilométereket, hogy jól aludjak.
Csak a biztonság kedvéért a további látogatott helyek:
Zhongcui, Jingyan, Xuanquiong, Yonghe, Chenggian paloták. Ezek kisebb épületek, külön kapuval nyílnak a sikátorokból és két fő épületből állnak, egymás mögött Észak-Dél irányban.

Minden helységben külön teremőr volt, és a legtöbb helységben lehetett fényképezni is – általában vaku nélkül. Így a palotákban lévő kiállítások mellet még kisebb – egy sorban elhelyezkedő kiállításokról is lesz majd kép, ma úgy alakul. Az, hogy mely kép mihez tartozik, azt még nem tudom, hogy jelöljem...

Miután a teremőr az órájára mutatva és az ajtókat zárva egyértelműen jelezte, hogy nem kíván 16:30-nál tovább maradni, én is Délnek vettem az irányt és átvágtam az eddigiekben felfedezett területeken. Meg kellett állapítanom, hogy ez a hely sokkal nagyobb, mint gondoltam és sokkal több mindent lehet még majd megnézni, így majd egyszer vissza kell jönnöm ide is. Miután kiértem a városból, újból árusok rohantak meg, de olyan árra akartam alkudni, amiért vagy nem adják oda, vagy a hülyének is megéri bármiről is legyen szó. Így aztán üzlet nem köttetett, se órára, se színes bemutató brossurára, se semmire.

Viszont eközben szóba elegyedtem egy fiatal hölggyel, aki vidékről jött és most éppen szabadságát tölti itt. Aztán vele beszélgettem angolul, mert már az is üdítő volt, hogy valakivel lehet ilyet. Aztán csavarogtunk kicsit a városban, majd elváltak útjaink. Mondjuk gyanús, hogy ilyen utazok járkálnak itt mindenfelé és pont az idegenekkel állnak szóba. Persze egy utazónak lehet, hogy másik (láthatóan) utazó érdekesebb és ha tud angolul még hasznosabb is. A hölgy is nagy lelkesen kérdezgetett mindenfélét angolul. Mondván, hogy tanítsam angolul és ő majd tanít kínaira... Naiv vagyok? Lehet... Minden esetre nagyon örült a netről kinyomtatott angol-kínai-magyar szótáramnak. Így hát csavarogtunk a városban és jó sokat beszélgettünk. Érdekes volt, hogy bár férjezettnek és két gyermek anyának vallotta magát mégis nélkülük jön el kikapcsolódni. Szóval jól telt az este, egy csomó kínai szóval gazdagabb lettem, de oly annyira messze áll a saját nyelvemtől, hogy csakhamar gyorsan el fogom felejteni, sajnos. Pedig a nyelv, kultúra számomra érdekes. No azért ne aggódjatok, nem fogok ide Kínába beházasodni...

Közben kiderült számomra egy csomó olyan dolog, amit nem tudtam. Azt tudtam, hogy a születések száma korlátozott: a városokban 1 utód lehet csak családonként, vidéken pedig kettő. Több gyerek után adót kell fizetni. Viszont emiatt – mivel minden család fiú gyermeket szeretne először – a fiúk száma az új generációban jelentősen meghaladja a lányok számát. Hogy mi következik ebből, azt a kedves olvasóra hagyom, de gondolom a végkimenetel nem túl rózsás.

És az is kiderült számomra az is, hogy Kínában a Nokia a legnépszerűbb mobiltelefon márka. No ki a fene gondolta ezt?

Éppen ekkor jött egy SMS egy ismeretlen számról. Nem tudom ki volt az, de a tartalom alapján két emberre szűkölt a kör, arra a két emberre, akikről tudom, hogy Kínában vannak. Nekik megadtam a számomat. Mind a ketten az OpenOffice.org konferencia résztvevői, így a szakmai alap már garantált. A buszra felszállva üzentem is, hogy 10 perc múlva a Friendship Szálloda főbejáratánál tudok lenni, ott találkozzunk... De előtte leteszteltem az ellenőrt, a szállodám névjegyét (térképpel, címmel ellátva) adtam neki oda és megkértem volna, hogy szóljon, hol kell leszállni. Nem értette. De egy utastársunk közreműködésével – aki szintén fiatal volt és beszélt angolul – a tudtomra adta, hogy ezzel a busszal nagyon nem oda megyek. Miután közöltem vele - „tolmácsomon” keresztül – , hogy reggel is ezzel a busszal jöttem, rájött, hogy igazam lehet, és a megfelelő megálló előtt jelezte is, hogy megérkeztem.

Találkoztam is aztán Németh Lászlóval, akit eddig személyesen nem ismertem. De a szálloda vendégeit elnézve, nem volt nehéz dolgom. Habár a nagy RedFlag színei által uralt OpenOffice.org transzparensek hívószavára nyilván változik majd a szálloda nemzetiségi összetétele. Szóval – a HunSpellről közismert – Lacival beszéltem meg az utazás, ittlét minden szépségét és nyűgjét. De otthon nyilván csak az előbbire emlékszem majd. Lacit aztán átinvitáltam az ideiglenes lakhelyemre és ittunk egyet a kínainak címkézett Coca-Colaból. Íze globalizált, ez üzlet, s nem néphagyomány. Aztán visszatértem a Friendship Hotelbe tisztázni, mettől meddig is vagyok ott ingyenesen (4-8), Lacit nyugovóra engedtem – látszott nagyon fáradt volt. Bár én örültem a magyar szónak, szívtam magamba, mint egy szivacs. Hihetetlen, bár nagyon jól elvagyok, tetszik Peking, azért 3 nap után már van némi honvágyam. Pedig ebben a globalizált világban ez egy felesleges érzés, olyan, mint Coca-Colától mást remélni a hazámtól majd 10000 kilométerre.

Folytatás: Peking Express #10