Aztán ahogy elindult az oldal, ezek a félelmek fokozatosan eltűntek: A döntő tényező pedig a közösség volt. Az emberek elkezdték felfedezni az oldalt: regisztráltak, használni kezdték a fórumot, blogoltak és kommentálták a híreket. Néha fogtuk a fejünket, hogy hogy lehet ilyen butaságot kérdezni, egyesek miért nem olvasnak dokumentációt, vagy hogy lehet ilyen kegyetlenül elbánni a magyar nyelvvel - de összességében mégis nagyon jó volt látni, ahogy az emberek elkezdik használni azt, amit létrehoztunk. Mára közel 6000 felhasználója van az oldalnak (a blogbejegyzés írásának pillanatában 5940), valószínűleg a héten át is lépjük a hatezres határt.
Én pedig egyre nagyobb lelkesedéssel írom vagy fordítom az újabb és újabb híreket, cikkeket a főoldalra: ahelyett, hogy így, több mint egy év után kezdene teherré válni, egyre jobban élvezem a dolgot. Persze elérkezhet az a pont, amikor már nem lesz időm, energiám, kedvem folytatni, de most már szinte biztos, hogy lennének olyanok, akik továbbvinnék azt, amit addig én csináltam. Vagyis egy ilyen oldal sikere nem a készítők jó szándékán múlik kizárólag: legalább ennyire fontosak a felhasználók, akik jelenlétükkel, aktivitásukkal értelmet adnak a munkának.
Azok, akik azt szeretnék, hogy ezek az oldalak hosszú távon is sikeresek legyenek, kezdjék el őket használni. Blogoljanak, kommentálják a híreket, vagy akár tegyenek fel buta kérdéseket a fórumban - hiszen a készítők nyilván elsősorban nem saját maguknak szánják. Én pedig ezúton kivánok sok sikert a két csapatnak!
- toros blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1671 megtekintés
Hozzászólások
Valaki insider nem tud róla, hogy az openSUSE-nak terveznek-e hasonló oldalt?
Andi, really. Take it from me. If I tell you something, I'm usually right.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nos, az opensuse.org-nek van magyar része, azzal lehetne foglalkozni, de nem nagyon szoktak szerintem
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hiányzik a régi wiki. Gyakorlatilag átláthatatlan most a közösségi dokumentáció, persze még mindig van google site:ubuntu.hu. Közösségi oldalnak jó: inkább az Ubuntu-orientált emberek törzshelye, mint Ubuntu-specifikus oldal. Kár érte.
A Zenwalknak is indult magyar oldala, van rá ígéret hogy nagy átalakulások után újjáéled. Meglátjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A terveink szerint hamarosan eléggé átalakul az ubuntu.hu (mi augusztus 20-át tűztük ki magunknak határidőként). Ennek része lesz az is, hogy a support rész (dokumentáció, fórum) sokkal átláthatóbb lesz reményeink szerint. Nagyon komoly változások várhatók a háttérben is, és a látható részekben is - csak győzzük megcsinálni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha jobb lesz, sok sikert hozzá... szerintem így is szép és jó amugy:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lesz wiki típusú dokumentáció is? 6000 főnél már érdemes lenne nem? Főleg hardver-kompatibilitási problémák megoldásához jól jönne, ha valami nem megy out-of-box.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Klasszikus wiki nem lesz. Az már korábban sem jött be, mert semmilyen egységes rendszert nem követtek az útmutatók, elavultak, sokszor kifejezetten rossz ötlet lett volna követni az abban található dolgokat. Semmiképpen nem akarunk ellenőrizetlen doksikat kirakni.
Ettől függetlenül lehetősége lesz bárkinek doksit beküldeni, ami azután kerülhet csak ki az oldalra, hogy a dokumentációs team egy tagja átnézte, és jóváhagyta. Szerkeszteni pedig csak az eredeti szerző, valamint a dokumentációs team tagjai fogják tudni. A látogatók pedig bugreportot küldhetnek, ha valamilyen hibát fedeznek fel benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nincs egységes rendszer amit követni lehetne, persze hogy nem követik. Máshol miért működik a wiki? Mert ott van valaki, aki koordinálja a tudásbázis hierarchiáját.
A dokumentációs team dolgát nagyban könnyítené ha a fórumtopik címében jelezné a szerző ha a kérdése megválaszolásra került, könnyen át lehet nézni naponta a friss tartalmakat és egy jól felépített tudásbázis hierarchiában elhelyezni a hasznos infót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nos, nem szoktam használni ezt a kifejezést, ne tetszik, de most mégis ide passzol, hogy az ubuntu divet disztró. Ez nem baj, nem szidás, csak rengezeg kezdő linuxos az ubuntut használja, ezért felmerülnek alap linuxos kérdések, másrészt pedig jó sokan vannak - mint az az itteni disztró szavazásból is kiderült. Éppen ezért jó sokan olvassák, írnak, satöbbi.
Igazából éppen ezért is vág ide a kérdésem: A Mandrivának mi a profilja? szóval én valahogy így látom: kezdőknek ubuntu gnome-al vagy suse kde-vel, és ezek nagyon frissek, debian stabil, gentoo: forrás, use flagek, de a Mandriva mire való? keresgéltem, de mindenhol csak azt írják, hogy mindnre jó... hát ennek örülök:) Igazából persze nem is próbáltam
A másik, amit nagyon rég láttam az a RedHat, akkor még nem Fedora volt.. itt még mondjuk talán értem, hogy kicsit ubuntus a célközönség, nem? könnyű telepítás, out-of-box... vagy nem?
Indítsatok egy miért (nem) használom topicot a Mandrivának is:) én nem merek:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sima desktop disztró. Ha több részlet érdekel, akkor próbáld ki :)
Nekem nagyon tetszett a drakconf (vagy hogy hívják).
Andi, really. Take it from me. If I tell you something, I'm usually right.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kar, hogy a gentoo.hu domain tulaja egy agyalagyult okor. Nem csinal vele semmit, de ul a domainen, mint tyuk a tojasain, nehogy mas meg csak veletlen is csinaljon ra valamit. Engedje el, vagy ajanlja fel a Gentoo Foundation szamara, de ez a legrosszabb amit csinal.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szvsz a helyzet hasonló mint régen a mandriva.hu...
tepsi # Mandriva Linux Magyarország -> http://www.mandrivalinux.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönjük!
Hamár itt tartunk, neked vannak emlékeid az indulásról? (http://www.mandrivalinux.hu/tepsi_blog_ket_het_tortenete_szamokban) Kíváncsi lennék egy összehasonlításra...
tepsi # Mandriva Linux Magyarország -> http://www.mandrivalinux.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni