Már a héten ragyoghat a Holdfény (alpha)

 ( trey | 2007. június 21., csütörtök - 10:24 )

Nemrég számoltam be arról, hogy a Mono projekt elkészíti a Microsoft Silverlight-jának linuxos megfelelőjét. A projekt a Moonlight névre hallgat és a fejlesztésének korai szakaszában van.

A Mono projekt a Moonlight névre hallgató plugin-t májusban kezdte el fejleszteni. A Moonlight a Silverlight 1.1 böngésző plugin-t használja az interaktív webes tartalmak megjelenítésére. Ha a Moonlight elkészül, akkor lehetővé teszi a Linux felhasználók részére a Silverlight tartalmak megtekintését a weben.

Miguel de Icaza - a Mono projekt vezetője, a Novell egyik elnöke - szerint a Mono fejlesztők napi 14 órát dolgoznak azért, hogy létrehozzanak a Mono segítégével egy linuxos Silverlight implementációt.

Állítólag a Moonlight egy korai alpha kiadása már ezen a héten, a párizsi Microsoft Mix konferenciával egy időben elérhető lesz. A jelenlegi Moonlight implementációt 21 nap alatt készítették el a Mono fejlesztők. Icaza arról nem beszélt konkrétan, hogy a végleges verzió mikor érkezik. A szakember szerint az engine meglehetősen gazdag már most is szolgáltatásokban, de a kiterjedt tesztelés még hátra van. Publikus kiadás valamikor a nyár végére várható.

A Moonlight C++ és C# kódok felhasználásával készül.

Bővebben itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Respect.

igen, respect microsoft

--
Those who do not understand Unix are condemned to reinvent it, poorly

+1

-1
---
otom sprau kana ticuana sanduo pagnoseresmee

Ok, csak a monos srácok 21 nap alatt implementálták ingyen, hobbiból, azt, amit az MS fejlsztők nem tudom mennyi idő alatt nem tudom mennyi pénzért. És ők gondolom egy kicsit többen is voltak. Nem azért, respect MS-nek is, de monoék is megérdemlik, szerintem.

es szerinted ki jart jobban?

en a mono fejlesztok helyeben elmennek mshez dolgozni.
azert nemadnak a boltban kenyeret ha elkurjandom magam hogy
"en fasza gyerek vagyok, monot developolok!"

Ebben igazad van, én is csak remélem, hogy nem áll le a fejlesztés pár hónap múlva.

Es honnan tudod, hogy ezek a fejlesztok nem foallasban dolgoznak???

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Engedd mar meg hogy majd ok eldontsek h mibol vesznek kenyeret nagyarc

AFAIK az MS nem csak implementálta a kész koncepciót tehát gyakorlatilag másolt (FIXME)
:P

"Ok, csak a monos srácok 21 nap alatt implementálták ingyen, hobbiból, azt, amit az MS fejlsztők nem tudom mennyi idő alatt nem tudom mennyi pénzért."

Kimaradt a vegerol: ...terveztek meg, implementaltak es adtak a Mono-nak a kesz dokumentaciot referenciaval. BTW, ki mondta, hogy ingyen csinaltak?
De nekik is kijar a tisztelet termeszetesen.

--
Those who do not understand Unix are condemned to reinvent it, poorly

Ha nem ingyen csinálták, akkor is kijár nekik a tisztelet.

"ingyen, hobbiból,"

Ezt te sem gondolod komolyan. Ha mégis, akkor: http://tirania.org/blog/archive/2007/Jun-21.html

"A Microsoft a Mono felhasználókat és fejlesztőket egy olyan csapdába vezeti, ahol jól érzik magukat. Megtanulják majd a Microsoft fejlesztői eszközeit értékelni, amint azzal küzdenek, hogy saját nyílt forráskódú verziókat hozzanak létre. Megismerik majd a Microsoft megközelítését, egészen addig, amíg reménytelenül, gondolkodás nélkül azt hiszik, hogy a Microsoft a vezető technológia a nyíltság paradicsomában.

Aztán a Microsoft előhúzza a szabadalom fegyvert, ami ultimátumot ad majd: csatlakozz vagy meghalsz. Az egyetlen lehetőség a Mono fejlesztők számára, ha a Microsoft kivásárolja őket, vagy pedig kollektíven csatlakoznak, illetve elfogadják a tényt, hogy a Microsoft mindig két lépéssel előrébb jár majd abban, hogy hol tart a .Net, és szabadalmak hosszú listájával rendelkezik majd – akár nyilvánvaló akár sem – ami csak arra vár, hogy versenyezzen bárkivel, aki a saját technológiáját próbálja meg használni."

http://www.lipsz.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=90

de tenyleg a microsoft adja a vezeto technologiakat.

egy pelda: DRM. a piacon nincs semmi megfelelo DRM technologia
pl Digital TV -re (mindegy, hogy DVB vagy HFC vagy IP)

Ha megengeded, ezért (a DRM-ért) nem borulok le a Microsoft előtt... :-)

ROTFL

Nem kritikaként, de a "MS proprietary" == "MS tulajdonosi" fordításra rossz ránézni. Tudom, hogy ezt adja ki a SZTAKI szótár, de ennyire nem kéne biorobot lenni (gondolom fordítás).

Ha az Adobe helyeben lennek mar kiadtam volna a flash player forraskodjat.

miert is? :)

Biztos meg tobb piacot hodithattak volna ugy meg.

---
pontscho / fresh!mindworkz

hat nemtom mekkora teret fog maganak hoditani ez a dotnet orias.
gondolom ez sem a sebessegerol lesz hires.
majd meglatjuk..

Mert ha így folytatja, a MS-el szemben hatalmas piacot veszít => megdöglik.
Se 64bit verzió (a láthatáron sincs, majd 20 év múlva talán), se forráskód, és a "stable" verzió egy alpha-release bugware szintjét sem üti meg stabilitásban.

Ne feledd: a playerről volt szó. Még előnyük is származna belőle ha a használható kódrészek bekerülnének a gnashbe, és az egész támogatás-fejlesztés dolgot elfelejthetnék egy jó időre.

Se 64bit verzió (a láthatáron sincs, majd 20 év múlva talán), se forráskód, és a "stable" verzió egy alpha-release bugware szintjét sem üti meg stabilitásban

Hat... gondolom az userek 98%-at marhara erdekli, h van-e belole 64 bites kliens vagy forraskod. :))) Az uccso pont mar jobb erv. De amig megy vele jutub, meg guglivideo, addig a mar emlitett userek 98%-nak igy is megfelel. :)

---
pontscho / fresh!mindworkz

A piac nem a technologiai minoseg fele tendal (ez most igy flash kapcsan rotflmao, de mondjuk vegyuk ide a 64bit + src mesterseges igenyet).

Tudom eretnekseg az RMS-fele dogmaknak ellent mondani, dehat a tenyek mar csak ilyenek.

Ha jol emlexem a Vista volt az utso 32 biten is letezo win szal az uj winre ugyis csinalnak 64 bitest addig meg minek gorcsolnenek? Ez nem etika hanem uzlet...

FUD

--
Those who do not understand Unix are condemned to reinvent it, poorly

Mármint az a FUD hogy lesz egyátalán 64bit flash? ;)

marmint az, hogy dobtak a 32bit tamogatast (ti. kesobb nyilatkoztak, hogy aki mondta ezt, az szerver valtozatokert felelos es csak szerverekre ertette, ahol valoban dobni fogjak a 32bitet)

--
Those who do not understand Unix are condemned to reinvent it, poorly

Jól értem? Akkor ez egy olyan FUD, amelyet a Microsoft önmagáról terjeszt? :-)

LOL! :)

Egyébként az ia64 és az amd64 az kompatibilis egymással? Pl. x64 kód mind2-n elfut?

Nem.
De "Itaniums released prior to 2006 had hardware support for the IA-32 architecture to permit support for legacy server applications. "

amd64,x86-64,IA-32e,EM64T,x64 nagyol ugyan azt takarja.

IA64 egeszen mas.

Ok, épp azért kérdeztem, mert nem tudtam. :)

De most így nagyjából világos, thx!

nem, ez olyan, amit kozvetett hirforrasokra tamaszkodo hirportalok terjesztenek

--
Those who do not understand Unix are condemned to reinvent it, poorly

Ezek szerint neked belsős hírforrásod van az MS-nél (nem a MS Hungary-nál)? :)

http://www.encyclopediadramatica.com/Windows

Encyclopedia Dramatica
Mi fene ez az oldal, mi a celja?

segiteni az userspace->kernel portolast AHAHAHAH

ROTFLMAO :-DDDDDDD


It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing

lol

thx ezt még nem ismertem

"Insecure, chafing, bug-ridden filth. <- This is usually what Lunix Faggots have to say about Microsoft Windows, which is ironic because it describes them perfectly as well."

Gondolom mint az uncyclopediának, próbál vicces lenni.
Ritkán sikerül is nekik.

"As everyone knows, the true owner of all software is Microsoft."

:)

[off egy kicsit]
Azt nem értem, hogy ha egyszer portolták Linuxra az Adobe-ék a Flash Playert, az új miért csak Firefox alatt működik?
[/off]

Okos.


It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing

Mert szararc vagy.

Barátunktól ezért a mondatért (és korábbi produkcióiért) ismét elbúcsúztunk. Lehet, hogy utoljára.

--
trey @ gépház

Mi tartott ilyen sokáig?... :)

--
maszili

Emlékszem a múltkor még valami gyógypedagógiai módszerrel próbálkoztál mikor azt mondta olyan hülye vagy mint egy kupac fos. Ez ugyanannak a módszernek a javított változata?
---
Weee!

pedig multkor lattam tole egesz normalis hozzaszolast (volt informacio tartalma is), aszittem probal megvaltozni, de ugytunik nemigen sikerult... :-/

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

USER WAS BANNED FOR THIS POST

no és?
---
Weee!

Írd ki még pár nyelven. Lehet olyanok is tudni szeretnének a dologról, akik csak franciául, németül, lengyelül, stb. értenek, de angolul nem.

Köszi.

--
hup.user.js

Héberül mindenképpen.
---
Weee!

murk loar

uzytkownik zostal zablokowany za post

Cet utilisateur/ice a été très bien banni à cause de ce post.
Diese/r Benutzer/in ist wegen dieses Postes gebannt geworden...

ha a fenti lengyel volt, akkor már csak a héber kell;)
sorry ilyenkor hatványozódik a postjaim infótartalma. ami egyébként eleme a [0;1[ -nek...

btw majd meglássuk... remélem vagy túl lassan szoknak rá, és a flash is kiszorul lassan, vagy nem lesz akkora kalap sz.. és tényleg keresztplatformos lesz... legalábbis a flessnél jobban.

_________________________________________
    ha egyetért velem, itt írja alá!    

Kösz, de ez nem a 4chan. (legalábbis egyelőre)