APC: Az igények ellenére az év végével kivonják az XP-t a forgalomból

A számítógép-gyártók azt mondják, hogy az év vége után már nem tudnak OEM Microsoft Windows XP-t szállítani. Pedig igény lenne rá, hiszen az ügyfelek egyelőre ellenállnak a Vista "csábításának". Az APC egyik írása szerint a gyártók a Microsoft-tal kötött szerődésük értelmében 2008 elejétől kezdve csak Vista-val előtelepített gépeket adhatnak el. "A Microsoft könyörtelen Vista népszerűsítése ellenére a gyártók még bőséges igényt látnak az ügyfelektől a Windows XP-vel előtelepített rendszerek iránt, kiváltképp a válogatós SOHO piacon." A cikk itt.

Hozzászólások

Mint tudjuk, vásárlói igényekkel huzamos ideig szembemenni lehet, csak nem kifizetődő :)

--
trey @ gépház

De ha én fogyasztó azt mondom a Dellnek, hogy PC-t akarok Windows XP-vel, erre ő azt válaszolja, hogy sajnos csak Vistával tud már szállítani, akkor én mint fogyasztó legfeljebb próbálkozom az IBM-nél a HP-nél és egy tajvani cuccból építkező sufni boltnál aztán beletörődöm, hogy OEM Vistát fogok kapni a PC-mre, de nem rohanok Linuxot, BSD-t Mac OS-t venni.
Szóval a Dell, a HP, meg az IBM hiába integet az MS-nek, mert akkor még így sem fogja tudni kiszolgálni a fogyasztóit. Időt húzni tudnak, de nyerni nem, mert a fogyasztó az ő fülüket fogja rágni, hogy most kell a PC!

Akkor is ha a 40 e Ft-os OEM XP helyet 80 e Ft-os OEM Vistat akarnak eladni? (Jó ez az MS szinttjén kb 20-25 e Ft meg 50-60 e Ft)
Szerintem egy féléves kereslet csökkenést (amíg a vevők óckodnak az újtól) kibírnak, ahhoz hogy beinduljon a nagybuli.
De legyen igazad és érvényesüljön ez egy eladós piaci verseny!

Ugye a nagy "Vista-hype" -nak tudható be, hogy már most dolgoznak az SP1 -en, mert sok embernek megvan az a jó szokása, hogy addig nem vált az új rendszerre, míg ahhoz ki nem jön megfelelő mennyiségű és minőségű javítás, hogy foltozza a gyorsított gyártásban bent maradó lyukakat.

--- GTK programozás C nyelven ---
http://hu.wikibooks.org/wiki/GTK%2B_programoz%C3%A1s_C_nyelven

Ne is legyen.

Saját tapasztalat:
Gépen 1 XP és egy openSUSE.
Vista boot, első nekifutásra hiba. Na, még egyszer. Második nekifutásra 160 GB adatot tűntetett el a vinyóról úgy, hogy tönkrevágta a partíciós táblát.
Plusz, ezután a BIOS sem volt hajlandó róla bootolni! (csak ha átraktam slave-re)

Majd az első indítás után kékhalál.
Az első bejelentkezés után kékhalál.
8 óra használat alatt 27 kékhalál.

Kedvenc szavam a Solution volt.

openSUSE vissza. Stabilitás, hála az égnek :D

Azt nem tudom, de "Plusz, ezután a BIOS sem volt hajlandó róla bootolni! (csak ha átraktam slave-re)" - ilyet nem hiszem, hogy tudna csinálni egy SZOFTVER.
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

Látod, azt én sem értem. De a boot egészen addig működött. Utána nem. Szóval valahol mégiscsak ott kell keresni a hiba forrását.

De 160 GB adatomat sikeresen törölte, az biztos. És azt ne mondd, hogy PEBKAC, amikor ki van írva egy kék-zöld háttér elé, hogy Please Wait, aztán közben leformázza az egész vinyót. SUSE helyreállító 15 partíciót talált, mindegyiken ext3 fájlrendszerrel...

Oh, és kínomban 40 eres kábellel raktam fel a Vistát. Telepítés után úgy használtam egy ideig, majd gondoltam, én naív, gyorsítok. Beraktam a 80 ereset. Login képernyő előtt lefagy a t. Vista. Ha 40 eres van bent, akkor pedig elindul.
Vagy itt is én vagyok a hibás?

Mondom, ennyi a hiba mindössze 8 óra használat alatt.
Tovább nem használtam, vágytam valami stablira.

SUSE helyreállító 15 partíciót talált, mindegyiken ext3 fájlrendszerrel...

Szemét Vista ext3 partíciókat hozott létre, hát ez tényleg elképesztő (és hihető)! :))))))))))))))))

Oh, és kínomban 40 eres kábellel raktam fel a Vistát. Telepítés után úgy használtam egy ideig, majd gondoltam, én naív, gyorsítok. Beraktam a 80 ereset. Login képernyő előtt lefagy a t. Vista. Ha 40 eres van bent, akkor pedig elindul.
Vagy itt is én vagyok a hibás?

LMAO

vedd észre, h szotsaki egy keményvonalas Vista fan és itt egyetlen célja, h hülyét csináljon azokból, akiknek problémájuk volt/van/lesz a Vistával, mintegy élét véve minden lehetséges kritikának.

ti pedig asszisztáltok ehhez :(

Ő az igazi M$funboy: belülről bomlasztja a linuxos közösséget azzal, hogy a kommentjeivel lejáratja őket.
Még sokat kell tanulnunk.
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

mindaddig tökélketesen érdektelen hogy mit hiszel el, amíg pl a fenti dell, hp, ibm urak raklapszám adják el a túlnyomórészt ilyen problémákkal nem találkozó felhasználóknak, nálad meg megeszi a vista a hdd-t, megbabonázza a biosodat, és a kékhalál a leggyakoribb solution amit elő tudsz csikarni (gondolom visszakövetelted az árát)

Megnézte egyáltalán, hogy mi van rajta? Lehet, hogy a 15db ext3-as partíción pont a Vista teljes forráskódja lapult. Mit lehet tudni... :)
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...

Plusz, ezután a BIOS sem volt hajlandó róla bootolni! (csak ha átraktam slave-re)

Már a BIOS sem bootol a vinyóról, úgy elrontotta a Vista! Hát ez durva!

... Basszus, most nézem, a vinyóról nekem se bootol a BIOS. Szemét Vista! ;)

Ilyesmit régebbi winnél is halottam, bár én még nem láttam.

Tételezzük fel, hogy ugyanolyan Vistát tett fel, mint akinek ment.
-Akkor olyan hardware van amihez szar drivert tesz fel a rendszer.
- memtest86 lefutattása ajánlott lehet, ill. érdemes ellenőrizni hogy a vista nem -e overclockol vmit.

Biztos jó a 80 eres kábel ? Nem lehet, hogy ne "tedd más gépbe vinyót" masolás védelmi valaminek nem tetszett a dolog ?

En hasznalok Vista-t a Gentoo mellett, laptop-on, mivel Delphi 2007-hez az illik. Nagyon feltem tole, mert amit itt meg mashol osszehordtak az emberek a Vista-rol, felelmetes. Keszitettem egy friss backup-ot, ha valami nem jol sulne el, es irany a telepites. Nah, nekem azota fent van a Vista, ami ugy jo par het. En meg nem lattam kek halalt, nem lattam osszeomlott programot, vagy belassulast. En nem vettem eszre semmi olyat amit itt irkaltok. Nalam hala stabilan megy, van hogy napi 12-13 orat hasznalom eleg aktivan. Ezelott XP volt, minden driver-t kulon kellett felrakni, ide semmit se kellett, csak nvidia-t. Nem vagyok MS fun, azert hasznalom, hogy penzt keressek. En nem tudok rola rosszat mondani. Lehet hogy csak nalam van igy, de tokeletesen mukodik, es gyors is. Memoriat ugyan annyit eszik mint a gentoo-m... Keszulok kiprobalni a 1.1-es duron-on is, szerintem ott se lesz vele semmi gond... Nem kotoszkodesbol, de ha ilyen bajaid vannak a Vista-val, elobb azon kene elgondolkozni, hogy talan te csinaltal valamit nagyon rosszul... Osszes ismerosomnek akinek hasonlo bajai vannak, es csodalkoznak hogy nalam miert mennek ilyen jol es komplikacio mentesen a dolgok, csak annyit mondok, hogy nem eleg ismerni a betuket, fel is kell fogni amit a szoftver kiir a kepernyore, mert nem azert irja ki, hogy ne legyen ott annyi ures hely! Reszemrol ennyi :)

Szvsz a M$ képes a vevői igények alakítására

Régen képes volt rá, ma már szvsz egyre kevésbé. Amikor az XP megjelent, egy átlagos hardver konfig harmadán megkötések nélkül elfutott. Jelenleg egy átlagos forgalomban lévő gép kétszerese kell teljesítményben a Vista kompromisszumoktól mentes futtatásához, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy napról napra fogy a csak IE-t használók tábora.

Az én véleményem az, hogy a Microsoft erőteljesen kezd veszteni a monopol helyzetéből, de ez a hír számomra azt mutatja, mintha ők nem látnák, és továbbra sem akarnak lefeküdni a felhasználói igényeknek.
--
Bárki aki aritmetikai módszerekkel akar előállítani egy véletlen számot, az a bűn állapotában leledzik.

A korábbi windoze változatoknál lehetősége volt a felhasználóknak előző windoze változatot is telepíteni a termékvonalból a megvásárolt helyett. Rendesen kidolgozva ugyan sosem volt ez a lehetőség, tisztázatlan honnan kap telepítő CD-t és serial kódot ebben az esetben szerencsétlen user, de a licenc szerint legális lehetőség.
Persze azoknak a tömegeknek, akiknek leküzdhetetlen akadályt jelent már egy csóró windoze telepítése is természetesen nem mindegy, hogy mi kerül fel a pécéjükre a boltban OEM-ként.

-------
Developers! Developers!! Developers!!! Developers!!!!

OEM termék esetén egyedül az Windows XP Professional-nál engedték meg, hogy Win 9x-et vagy WinMe-t használj.
Dobozos termék illetve mennyiségi licensz esetén is eléggé változatos volt, hogy lehet-e korábbi változatott vagy más nyelvi változatott használni mint amire a licensz szól.

Úgy tudom (cáfoljatok nyugodtan), hogy XP-s programok és driverek jelentős hányada nem megy Vistán, és ezért még megérné várni az ilyesmivel.
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

pl asus laptop sis-es wlan driver nem megy vistan sehogyse, vista driver meg nix... (ez az idegesítő mert kb 2 éves laptop mobility radeon 9700-al és simán megy rajta a vista minden feature-jével együtt) na meg az abev is egy szép dolog mert neten keresztül nem megy el mert a titkosító programot nem tudja elindítani az abev, ha meg rendszergazda móddal indítod akkor eltűnnek az elkészített formok(különben meg lehet oldani másképp...)

Nem kell félni, odébb van még a Vista kánaán. Nálunk (OEM) eddig zéró a kereslet a Vista iránt (ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy a mai napig 0 darab megrendelés érkezett Vista-val előtelepített gépre). A kereskedőink próbálkoznak, ajánlat megy ki rendszeresen, de jön is vissza a visszajelzés, hogy "nem, nem, Windows XP-vel kérjük". Résen vannak az emberek :)

--
trey @ gépház

Ez nem meglepő! :-)
XP már kint van 2001 óta, azt már megismerték, tudnak a hibáiról, hülyeségeiről is. Vista még sötét ló, ráadásul erősebb vas kell hozzá, és már a megjelenés előtt nekiálltak írni hozzá az SP1-et. :-)
XP már bejáratott, köszönhetően az MS kb 2 éve indított kampányának, miszerint "mindenki XP SP2-t vegyen, majd később Vista-t." Majd amikor így tett mindenki, mivel a többi MS desktop oprendszer max biztonsági patch-ekkel lett onnantól támogatva, most bejelentik, hogy mostantól Vista mindenek felett. Ezt azért nem lesz olyan könnyű keresztülverni... MS-nek még néhány évig muszáj lesz supportot és fejlesztést csinálnia XP-hez is, talán addigra a Vista is beérik majd annyira, hogy átvehesse a helyét...

Fog még vki. a hozzászólásokban evvel a "muszály lesz supportot" adnia bullshittel?

Tudok olyan nagyobb cégről, ahol Desktopoknak máig w2k-t használnak, mert tapasztalataik szerint annak már megoldott a patchelése, már SP4 körül/fölött jár, rá merik bízni a céget, XP még fiatal. Ehhez képest szerintem a vista még föl se merült bennük.
Megint más téma, hogy ha mondjuk a szerverekre meg w2k3-at tesznek, mert szerver célokra használhatóbb mint XP.

TFA lefitymálóan meg is jegyzi, hogy eleve nem egy nagy durranás ez a Vista izé, mert (csak a retail piacon) a kezdeti roham lecsillapodtával most már csak heti 1500 dobozost vesznek Ausztráliában. Ezek szerint számtalan szoftver van, ami ezt megközelíti, sőt lehagyja.

Óh, dhága, szegény XP, óh, de káh éhte... Bhühühühűűűű... *-(