Hardver pr0n II.

 ( trey | 2006. június 3., szombat - 17:16 )

Vajon mitől szerver egy szerver? Számtalanszor lehet látni, hogy emberek vitatkoznak arról internetes fórumokon, hogy mi számít szervernek és mi nem. Egyesek szerint egy desktop PC-ből is lehet szervert építeni, hiszen ha azt "kiszolgálói jogkörökkel" ruházzuk fel, akkor az már szerver. Teszünk rá egy ircd-t vagy egy eggdrop-ot, és máris szerverré vált a desktop PC. Lehet, hogy ha szó szerint értelmezzük a "szerver" fogalmat, akkor még egy kicsit igazuk is van? Mások szerint ez nem szerver, csak egy szervernek csúfolt tárgy, ami még egy munkaállomás követelményeit sem teljesíti, nemhogy egy szerverét.

Egyes cégek jól meghatározzák azt, hogy milyen paraméterek esetén beszélhetünk asztali számítógépről (desktop), munkaállomásról (workstation) és kiszolgálóról (server). Elég hosszan lehetne ezt ragozni, de ne menjük bele a részletekbe. Az egyik definíció szerint a szervert (nagy vonalakban) három dolog különbözteti meg a közönséges számítógéptől:

  • a sokkal fejlettebb rendszer-architektúra a nagy teljesítmény elérése érdekében
  • a nagyfokú belső redundancia a rendelkezésre-állás miatt
  • és a megfelelő menedzsment megléte a hatékony kezeléshez, monitorozáshoz, és telepítéshez

Ha ezekből egy is hiányzik, akkor nem beszélhetünk - hangsúlyozom e definíció szerint - szerverről.

Tegnap már volt szó az új HUP szerverről, amelyben fellelhető a nagyfokú rendundancia (például: redundáns hotswap adattárolás a hardveres RAID alrendszernek köszönhetően, redundáns tápegység a zavartalan áramellátás érdekében, és redundáns, menet közben cserélhető ventilátorok a zavartalan hűtés érdekében). De mi a helyzet a menedzsmenttel?

Hobbi"szerveres" környezetben a szerver konfiguráció, menedzsment, deployment és hasonló kifejezések nem nagyon nyernek értelmet. Az ember általában beállítja a BIOS-t, beteszi a telepítő CD-t, és ráboot-ol. Ha kész, akkor jó esetben még beállítja hardveres eszközeit és elkészült a telepítéssel.
Szerveres környezetben kicsit más a helyzet. A szerverekhez szinte minden komolyabb brand gyártó ad egy rakás támogató hardvert és szoftvert.

Most a támogató hardverekről, pontosabban egy bizonyos támogató hardverről lesz szó. A támogató hardverek lehetnek olyan menedzsment processzorok (kártya, újabban alaplapra integrált chip formájában), amelyek megkönnyítik a szerver telepítését, kezelését, és felügyeletét akár több ezer kilométer távolságból is.

A új HUP szerveren is található egy ilyen menedzsment processzor. Ezt a HP iLO-nak (Integrated Lights-Out) hívja. Ez a processzor megtalálható (majdnem az összes) HP szerveren, beleértve a Proliant vonalat, és a komolyabb Integrity vonal egyes belépő-szintű szervereit is.

Vajon mire jó egy ilyen menedzsment processzor? Nézzünk egy példát:

Szerverünk tőlünk 300 km-re pihen egy fővárosi szerverteremben. Egyik hosszú hétvégés péntek esti órában (mert általában ilyenkor szoktak besza elromlani az ilyenek) azt tapasztaljuk, hogy nem érjük el a gépünket. Azt látjuk, hogy megy, mert válaszol a ping-re, de a rajta levő webszerver áll, bejelentkezni nem tudunk (ismerős?). Operátor nincs, legelőször kedden reggel lehet a szervert újraindíttatni. Suxx. Na ilyenkor jól jönne, ha a gépünk szerver, és nem desktop-ból barkácsolt "hobbiszerver" lenne, mert akkor lehetne valami ilyesmit csinálni:


Telnet-en (nem, csak ha biztonságos hálózaton közelítünk, de inkább akkor se), SSH-n, vagy biztonságos HTTP-n keresztül (válasszuk most az utóbbit) megszólítjuk a menedzsment processzort. Most éppen az abban futó webszervert.


Megkeressük a "remote console" funkciót, és megnézzük, hogy mit csinál éppen kedves szerverünk.


Ez kb. annyit tesz, mintha odaballagnánk a szerver elé, és bejelentkeznénk lokálisan. Mindjárt meglátjuk, hogy miért.

Nocsak, van itt élet. Csak a hálózat pusztult le. Csináljunk egy reboot-ot. Na ilyenkor az szokott lenni, hogy az egyszeri rendszergazda imádkozik, hogy a 300 km-re levő szerver "feljöjjön". Istenem, hányszor volt nekem is ilyenben részem :-) A következő 2-10 perc (géptől függően) izgalmas lehet, lehet körmöt rágni. Azaz lehetne, ha nem lenne iLO-nk.


Mi ennyit látunk ilyenkor, ha nincs Advanced iLO-nk. Majd egy kicsit később arról is, hogy miben tud többet az Advanced verzió.


Jaj, mi történik itt? Ez a POST képernyő... Mondtam, hogy olyan, mintha a gép előtt állnánk...


Beléphetünk a BIOS-ba, a RAID konfigurációs utiliy-be (Array Configuration Utility), az RBSU-ba (ROM-based Setup Utility) és minden olyan egyébbe, amit egyébként a gép előtt ülve tudnánk csak elvégezni.


...


Ha átnéztünk, és rendben találtunk mindent, akkor akár újra is indíthatjuk operációs rendszerünket.


Mondjuk a mindenki kedvence FreeBSD-t...


...


...


...


És ha szerencsénk van, akkor a rendszer helyreállt az átmeneti elmezavarból,


... és be tudunk jelentkezni.

"Na, ok" - mondhatnák a szemfülesek -, "de mi van olyankor, ha a nem tudsz bejelentkezni a virtuális konzolon? Hogy állítod le a gépet?"


Olyankor megkeressük az iLO "Virtual Power" funkcióját, és weben keresztül utasítjuk a szervert az újraindulásra. Akár egy teljes ki/be kapcsolással vagy reset-tel.

Az iLO akkor is működik, ha a szerver ki van kapcsolva, de áram alatt van. Egyes típusai saját áramforrással is rendelkeznek, amelyek akkor is működnek, ha a szerver nincs áram alatt, vagy annyira elromlott (táp és alaplap), hogy sksh-s (se kép, se hang). Akkor is használhatjuk az iLO-t. Például információkat gyűjthetünk arról, hogy mi miatt halálozott el szerverünk. Erre szolgál a "System status" funkció. Itt a szerver alapvető hardveradatait, működési vagy utolsó működésére utaló paramétereit nézhetjük meg.


Hasznos lehet arra is, hogy az általunk évekkel korábban letelepített szerverből hardveres adatokat nyerjünk ki. Mondjuk arról, hogy mennyi szabad memória-foglalatunk van a gépben. Könnyen megtervezhetjük távolról elindulás előtt az upgrade-et.


Itt láthatjuk, hogy kettő, a DIMM7 és DIMM8 foglalat szabad.


További hardveres infókat préselhetünk ki a rendszerből.


A felső füleken balról jobbra haladva a "Remote Console"-ról már volt szó.


A "Virtual Power"-ről szintén. Az egyik legérdekesebb, és talán leghasznosabb funkció is itt található. Ez a "Virtual Media" nevezetű stuff. Ez azt tudja, hogy virtuális meghajtókat tud szimulálni. Például virtuális floppy meghajtót. Ez arra jó, hogy a saját számítógépem meghajtójáról belehelyezhetek egy virtuális floppy lemezt, amelyre ráboot-olhatok. Így elvégezhetek olyan feladatokat is távolról, mint például egy firmware frissítés, vagy éppen egy új operációs rendszer telepítése. Zsír új gépet el tudunk úgy küldeni akár egy másik földrészre, hogy az ottani szakinak csak annyi a dolga, hogy felteszi a hálózatra a szűz gépet, beállítja az IP címét, mi pedig itthon ülve nyugodtan feltelepítjük. Az sem okozhat gondot, ha nincs internet, mert egyes típusok modemes csatlakozással is rendelkeznek.


Sajnos bizonyos funkciók nincsenek benne az alap iLO licencben. Ilyen a virtuális média is. Ehhez egy Advanced pack-et kell beszereznünk. :-( Ez gyakorlatilag egy licenc kulcs, amelyet begépelve elérhetővé válnak a lekorlátozott funkciók.


Az utolsó fülön pedig az iLO működési paramétereit állíthatjuk be, szabhatjuk testre.

További lehetőség az iLO-ban a szervereken levő UID led távolról való bekapcsolása. Na nem azért, hogy a szerverteremben éjjel házibulit tartó patkányoknak legyen UV fényük. Sokkal praktikusabb oka van. Képzeljük el, hogy szerverünk Zanzibárban van, ahol csak egy helyi nyugdíjas őrzi a működő vasat, hogy nehogy ellopják. A szerverünk egy 2U magas gép, ami sokadmagával van egy 42U-s rackszekrényben. Olyan helyen, ahol sok 42U-s rackszekrény van egymás mellett. Tudjuk, hogy elromlott a gép, és valószínűleg el kell szállítani, mert helyben nem javítható. Azt is tudjuk, hogy melyik gépről van szó, mert a Systems Insight Manager üzenetet küldött a hibáról email-ben, pager-re vagy bárhova. A nyugdíjas bácsinak távolról be tudjuk kapcsolni a nevezett gép UID led-jét, hogy a helyi támogató erő tudja, hogy melyik gépet szerelje ki, ha a helyszínre érkezett...

Nos, összefoglalva, az iLO a HP-s gépek menedzsmentjének egy kis darabja. A teljes menedzsment további, hasonlóan hasznos funkciókból tevődik össze. Nélkülük komoly környezetben meglehetősen nehezen lehetne hatékonyan szervereket kezelni. Mielőtt valaki felhördül... igen, nem csak a HP-nak van ilyen menedzsment processzora. Komoly gépeken az összes brand gyártó (IBM, Sun, ...) kínál valami hasonlót. Mondjuk nem erre gondoltam, mert ez egy vicc az iLO-hoz képest :-) Azért volt HP központú a cikk, mert ehhez jutottunk hozzá (és nem utolsó sorban ehhez értek (valamennyire) ;)

Az is természetes, hogy ezen funkciók egy része kisiparilag megoldható. Például a hobbiszerverre is lehet soros konzolt kötni, majd utasítani az operációs rendszert, hogy az oda nyomja a cuccot... De azért az mégse ez...

Gondolom vannak olyanok, akinek ez az egész nem volt újdonság. Nekik kár is volt idáig olvasni ;-) Akinek újdonság volt, annak egészségére!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nagyon jo a cikk! Gratula!:)

trey kössz! Teljesen véletlenül múlthéten érkezett hozzánk 2 db hasonló szerver. :) (meg még másfélék is) Még nem igazán volt dolgunk ilyesmivel, mostmár legalább kezdjük sejteni h. mit vettünk :)

Mik

Huh, pedig még mennyi érdekes dolgo van. :-) Systems Insight Manager, Rapid Deployment Pack, ... A Systems Insight Manager-ről akár egy hétig tudnék beszélni egyfolytában :)

--
trey @ gépház

Énmeg szívesen olvasnék/hallgatnék róla :) Ahogy elnézem másokat is érdekel a téma, ezúton is bíztatnálak a folytatásra :)

Mik

Én is! Én is! ;)

detto :)

En is szivesen olvasnek rola :). Szerver szoba rendbetetel utan egy kis levezetesnek. :)

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Engem érdekelne... főleg mert kicsi a valószínűsége, hogy mostanában ilyesmi géppel fogok találkozni, és érdekel az ilyesmi.
Érdekes, jó cikk különben.

A zengeday a tanácstól megadva. Jöhet még cikk.

Egy kérdés, kicsivel odébb írtad, hogy külön IP-ről megy, akkor ezek szerint egy ilyen géphez (ha használni is akarjuk ezt a funkciót) kettő netet kell bérelni (mert ugye azt se adják ingyen)?

Hát, valamit valamiért ugye? Amúgy tehetsz elé egy NAT képes router-t és akkor elég egy cím. De ez olyan izé... szegényházi megoldás...

Ave, Saabi.

Esetleg IPv6?

Köszi a cikket trey!
Informatív! Főleg annak, aki nem találkozott még ennyire intelligens géppel, mint ahogy én sem.

Azt ugye mondanom se kell, hogy az ilyen

Caution iLO 06/03/2006 18:45 06/03/2006 18:45 1 Failed login attempt, source IP Address: *.182.*.144.

próbálkozásokat logolom, és feljelentek mindekit!!!!111

;-))

Jah, a cikkben elfelejtettem, de célszerű az internetről nem engedélyezni az elérést mindenhonnan. Itt sem lesz. Egyelőre a tesztelés idejére elérhető, de később nem lesz az.

--
trey @ gépház

Ennek az iLO-nak van egy netfilter-szeru szabalyzo cucca?

Nincs. Azt neked kell megoldani, hogy tűzfal mögé tedd. Általában belső háló irányából szokták megközelíteni.

--
trey @ gépház

Ostobaság a management eszközöket publikus hálózatra kötni. Tessék management hálózatot használni.

Ave, Saabi.

Ezek szerint nem csak nekem jutott eszembe... :)))
Csk én már meg sem próbáltam...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

:D

Elég veszélyes kilógatni az internetre. A default jelszót, amit tegnap lefényképeztél azért megváltoztattad? :)

"Elég veszélyes kilógatni az internetre."

Próbáltad már elérni? Egyébként nem kéne annak lennie. Nem nagyobb rizikó, mint egy https netbank. Ha frissítve van a firmware állandóan. :-)

"A default jelszót, amit tegnap lefényképeztél azért megváltoztattad? :)"

Szerinted? :-)

--
trey @ gépház

Én nem, de ahogy írtad, más igen. :)

Rizikónak azért tartom, mert ezek a beágyazott szarok mind lyukasak szoktak lenni, jobban, mint az átlag.

Ezért kell védett hálózatra tenni. Ami szeparált a publikus hálózatodtól. Nem nagy kaland csak egy kis gondolkozás. :-)

Ave, Saabi.

Teljesen egyetértek, így csináljuk mi is. :)

Nyilván, így is lesz. :-)

--
trey @ gépház

Vigyázat laikus kérdés következik! Csak erős idegzetűeknek, meg 18-as karika, meg minden!

Ha a rátelepített oprendszeren fut egy másik web server, akkor a 2 web server kiszolgálása miért nem akad össze?
Mert az iLO login képernyős screenshoton, csak az látszik, hogy https://ipcím, egyéb fájlnév nélkül.

Mert az iLO-nak külön IP címe van. Saját ethernet portja van a gép hátulján.

--
trey @ gépház

Értem! Köszi!

Na, ez viszont gázos is lehet (ha már fikáztad följebb az IPMI-s Sunt :))).

Intel szerverlapokból volt/van olyan ugye, amin az eth0-on figyel a szervízproci, a host oprendszerrel együtt (illetve én még Fujitsu-Siemens szervereknél találkoztam vele). A 623-as (ha jól rémlik) UDP portra menő forgalmat "leszűri" magának, minden mást megkap az OS. Baromi nagy előnyt jelent ez akkor, ha colocationben van a gép és a szolgáltató úgy gondolja, hogy a plusz IP címek árán keresi magát gennyesre. :/

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

viszont ha a szolgaltato dugaszonkent szamlaz, akkor van gond... :(

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Nemazér' de erre itt megoldás a shared portba való kötés imho. Asszem ez pont ezt küszöböli ki. Trey?

Ugyebár a szerverek az esetek nagy részében lokális hálózaton ülnek. Ott ilyen gond nincs. Ha colo akkor egy lehetséges verzió: a két alaplapi GE adapter közül az egyiknek (vagy teszek bele egy másik hálókártyát) adok egy privát címet, az iLO-nak szintén, aztán összekötöm őket crosslink kábellel. Ezt még nem próbáltam, de nem látom, hogy miért ne működhetne. Ha nagyon akarom, akkor még portforward-dal ki is tehetem az iLO-t kívülre egy tetszőleges port-ra. Az is lehet, hogy van rá hivatalos megoldás is, de ilyen gondom még sose volt, így sose jártam utána.

--
trey @ gépház

De ha jól értettem az eddigieket, akkor az iLO az os-től teljesen független. Így viszont a gép egy másik eth köztipofájának használata miatt már függene os állapotától.

Valóban. Akkor ez kilőve. Ez tényleg szaaaaaar :-) Addig egész jól működik elméletben, amíg nem kell rebootolni, vagy az OS be nem szarik :-) Hiába na, reggel van még. Akkor marad a másik gépre be, onnan háturól mellbe kancsóval fejbe elérni.

--
trey @ gépház

Az ilo-t nem ismerem, ez amolyan PC-s varázslat, de a HP9000-es és nagyobb Integrity rendszerekben van GSP (Guardian Service Processor), vagy MP (Management Processor) amely soros porton is elérhető és karakteres felületen használható. Magyarán elég egy telefonvonal és egy 9600-os modem és kész. Ami akár mobil telefon is lehet, tehát nem köll semmilyen IP vagy szgép hálózatra rákötnöd a management felületed.

Ave, Saabi.

"nagyobb Integrity rendszerekben van GSP (Guardian Service Processor)"

Azt ismerem én is. Volt hozzá szerencsém. Akkor kezdtem el ezt a FAQ-t írni, amit Te folytattál :-)

--
trey @ gépház

Mintha ez a FAQ néhol nem lenne tökéletes. (Honnan tudjam, milyen eszközök vannak, ha nincs beállítva az autosearch? Tudtommal 64-bites PA-RISC-en is fut 11iv2-től fölfelé)

Milyen autosearch-re gondolsz?
Amúgy a hpux 11iv2 nem minden 64 bites serveren megy, csak az újabbakon. konkrétan:
PA-RISC Servers.

* HP 9000 rp24x0 and rp34x0 series
* HP 9000 rp44x0 and rp54x0 series
* HP 9000 rp74x0 and rp84x0 series
* HP 9000 Superdome server
* 64-bit A-Class, L-Class, and N-Class servers

Ezeket is csak a 2004 szeptemberinél újabb release-k. Ami ennél régebbi, az be kell érje a 11i v1-el.

"Mintha ez a FAQ néhol nem lenne tökéletes."

Nem mondod :-) Senki sem állította, hogy az. De ez egy wiki oldal. Ha szeretnéd módosítani, akkor csak szólj! Nekem sajnos újabban nincs lehetőségem HP-UX-szel dolgozni. Ezért most stagnál a dolog.

--
trey @ gépház

Huhh... frissíteni kéne. :-)

Ave, Saabi.
ps: már persze ha érdekel egyáltalán valakit...

Igazából ezeket a gépeket nem azoknak gyártják, akik havi 2-5 ezer forinton akarnak spórolni.

Persze más gyártók is rendelkeznek ilyemivel az IBM ezt RSA-nak (Remote Supervisor Adapter) hívja, ill. most már RSA2 néven fut. Gyakorlatilag ezeket tudja, tehát remote konzol, akár egyszerre több embernek is titkosítva, HW diagnosztika, hőmérséklet/ventillátor adatok, ki/be kapcsolás, reset, akár automatizálva is (elgondolkodtam, hogy vajon hol lehet szükség egy scheduled restartra :) Tud emailt/SNMP-t küldei a hibákról, stb... Gondolom a HP is.

A virtual meghajtókat szintén tudja license nélkül is, bár a kártya nem része minden szervernek, az xSeries-be meg kell venni (támogatás már van az alaplapon, csak egy kiegészítő - belső - slimline kártyára van szükség - ami a szerver árához viszonyítva nyilván nem tétel).

A BladeCenterek is ugyanezen felületen keresztül managelhetőek az arra jellemző plusz funkciókkal kiegészítve.

"Persze más gyártók is rendelkeznek ilyemivel"

Jaja. Mint ahogy meg is jegyeztem a cikkben. Csak szerintem nem olvastad végig. Újabban az Intel szerverekben is megjelent Intel Remote Management Module néven. Már nem nagy szám _szervereken_ ;-)

Mondjuk azt hozzáteszem, hogy én legelőször Compaq szervereken (amikor a HP egyik fele még Compaq volt) találkoztam Remote Insight Board-dal (az iLO elődje), még akkor, amikor máshol ez nem igen volt látható.

--
trey @ gépház

A SUN Sparc-os szervereiben RSC-nek hívják, és már 10+ éve láttam bennük ilyet. (Persze nem grafikus csilivilivel meg webszerverrel)

Üdv
Godot

Én grafikus képenyő átvevős, távolról firmware frissítgetősről beszéltem. Az ilyen "mzperx rsjz bzzhs" megoldások nyilván régebb óta vannak.

--
trey @ gépház

Szerintem egy server-en normális esetben semmi szükség a grafikus felületre a console-on. Tehát átvenni is felesleges. Tehát minden ilyen grafikus hülyeség csak a Microsoft izék térnyerése miatt vált szükségessé. Akkorra, mikorra ők meg megalkották azt a server oprendszerüket, amely megy GUI nélkül is. Szóval ezek a GUI-s felületek újra feleslegessé váltak. ;-)

Ave, Saabi.

Ezt magyarázd meg a Microsoft-nak. A munkám 99%-ka MS szerverekről szól. Nekem _át kell venni_ a grafikus felületet. :-)

--
trey @ gépház

És ez azért van, mert a körülötted levő szerverek 99%-a MS, vagy...?

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

De a W2K3-nak nem kell GUI a console-on. Legalábbis installáltak a kollegáim headless rx7620 egyik partícióján. Márpedig ebben a gépben nem volt videókártya.

Ave, Saabi.

Hát, én sacc/kb tíz éve foglalkozom HP 9000-es serverekkel és még nem láttam olyat a komolyabbak közül, amelyiknek ne lett volna remote management felülete.

Ave, Saabi.

Grafikus felület támogatással? Mert azt tudom, hogy karakteres volt. Na de olyan, mint az iLO vagy a RILOE I-II.? 10 éve? Talán lehet. Olyan 97-98 körül jelenhettek meg. Most meg lassan 2007-et írunk...

--
trey @ gépház

GUI? Az csak a loosereknek kell. :-D
HP9000-en nem ismerek olyan OS-t, amihez ne lenne elég a CLI. Szóval meg köll válogatni mit használunk és akkor nem kell mindenféle erőforráspazarló izé.

Ave, Saabi.

Jaj, de te egy teljesen más világban élsz. Ez PC, itt már az is csoda, ha megbízhatóan működik.

Treynek ez a szerver, a desktop PC meg nem, neked meg a közép-felső kategóriás cuccok azok, ezek a PC-s játékok nem. Ez van, neked volt nagyobb szerencséd, mikor munkahelyet választottál. :)

Így van. Mindenki a maga pocsolyájában halászik. Mondjuk van Integrity szerver is a kezem alatt, de abból csak kettő :-)

--
trey @ gépház

Oké értem én, nagyképű vagyok. :-D

Amúgy vannak entry-level unixos gépek HP9000-ben és Integrity-ben is.

Ave, Saabi.

Persze az az entry level árban leginkább high endnek felel meg PC-ben, ráadásul ez utóbbi sok feladatra alkalmasabb is egy olyan környezetben, amit az itteni olvasók kb. látnak (internetes kiszolgálás).

saabi@16:9 :)

Mondj még valamit erről a Bladecenter dologról.
Ott is van egy külön management port?
Ez alapfunkció vagy külön kártyát kell venni?
mindjárt keresek a doksit. Most ismerkedek egy Bladecenterrel (4géppel).

kösz.

Sőt van olyan is, amit egy PCI kártya formájában megvehetsz és belelógathatod bármilyen gépbe. :)

Kb mennyibe kerül egy ilyen kártya?

Változó. Itt van egy:

http://www.kvm-switches-online.com/8310000.html

($719, ~ 160 000 Ft)

http://www.ute.de/kvm/raritan/remoteboard/eric.php

($819, ~ 195 000 Ft)

http://www.ami.com/g3/

($549, ~ 120 780 Ft)

--
trey @ gépház

Naív fejemmel azt hittem, hogy 20-30 körül vannak... akkor lehet vettem volna egyet poénból, de ha ilyen drágák, akkor inkább nem ^^

Ami természetesen soha nem lesz annyira integrált és jól működő mint egy gyári megoldás. Amelyikek jók, azok meg k drágák. Pl. a bármilyen gépben a virtuális power gombot nemtom hogy oldják meg. Amikor a gépek sokszínűsége miatt a Windows se mindig tudja őket megállítani. :-) Meg egy rakás olyan probléma lehet, amire ezek az univerzális megoldások nem jók (erről az univerzális katalizátor jut eszembe, ami a reklámja szerint minden autóra jó a Ladától a Ferrari-ig, de igazából egyire sem).

--
trey @ gépház

Egyszerű: a kártyára kell dugni azt, amit a power gombra dugnál. :)

>(elgondolkodtam, hogy vajon hol lehet szükség egy scheduled restartra :)

mondjuk újra szeretném indítani a teszt szervert, és hétfő estét adtak meg időpontnak, de én akkor nem dolgozom.

Nem erted. :-) Az az idozitett restart amit az iLO csinal, nem egyenlo a ctrl+alt+del, init6-tal; hanem nagyjabol egy hardresetet jelent. Ezt en mar nem idozitenem csak ugy be, hacsak nem tudom elore, hogy hetfo ejjel csontra fog fagyni a hw. :-)

teccik az iis 403 :)
--
ubuntu linux member

sajnos: You are not authorized to view this page

udv Zoli

You are not authorized to view this page

oké oké, elnézést mindenkitől!
most jó?

thx

Látom nem spóroltatok a rack szekrényen sem. Helyes.

Annál jobban nem utálok semmit, amikor megveszik a rack szervert, meg vesznek hozzá valami gagyi szekrény, aztán lehet nekiállni flex-szel, fúrógéppel...

--
trey @ gépház

Elárulom: ajándék volt! :) Sokmindent vettünk, és ezt kaptuk kedvezményként.

Mik

ez lent van bix-ben a foldszinten, hatul a 4 plazmas terme mogott az iszt placcan? ott vna ilyen padlo :)

Nem nem, attól kicsit messzebb van... nemtom bix mikor készült, de gyanítom h. egyidősek lehetnek. Hmm, ennek még nem néztem utána, de mi szervertermünk 15 éve már biztosan így nézett ki, olyan 25 +/- 5 évvel ezelőtt épülhetett. Utána fogok járni :) Egyébként meg nagyon jó alumínium padló, kicsit nehéz vágni :) Ráférne már némi felújítás, dehát egy állami cégnél ez nem olyan egyszerű...

Mik

Sok a lukas padlo :).

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

A HP rackeknél azért más gyártók képesek jobbat, integráltabbat is gyártani.
Persze kérdés, mit akarsz beletenni.

Az a baj, hogy én mindig szarabbakkal találkozok. Aztán volt, hogy nem egyszer máshol voltak a lyukak, és lehetett lakatost hívni a tmk-ból. :-)

--
trey @ gépház

"Persze kérdés, mit akarsz beletenni."

Igen. Meg hogy mennyiért. Ezért nem szokták még a HP szekrényt sem megvenni, hanem inkább a feléért vesznek gagyit, vagy csak félig a szekrényt, mert drága. Majd a paraszt (én) úgyis megreszelni. Nem?

Aztán olyankor jönnek az ilyen megoldások:

(Elmondom mit látunk a képen. A Compaq szekrényt megvették, de a szerverekhez nem vettek (vagy elhagyták a) rackmount kitet. Ki kellett venni az egyik alsó szervert, mert alkatrészt kellett cseréni. A szervereket nem lehetett leállítani, mert ment rajtuk az SAP, és termelt a cég. Minden egyes perc leállás dollármilliókat jelent (ismerjük a szöveget). A megoldás autóemelővel és gurtnival megemeljük a felső szervereket, majd amíg azok a levegőben lógnak, kiszedjük az alsót. Megszereljük, majd vissza. Mindez képekben (igen, velem történt meg az eset))

http://hup.hu/old/images/trey/work/compaq_prol_1600/s3600023.jpg
(szerverek felemelése)

http://hup.hu/old/images/trey/work/compaq_prol_1600/s3600024.jpg
(közben hasít rajta a Windows NT Server)

http://hup.hu/old/images/trey/work/compaq_prol_1600/s3600025.jpg
(tetszőleges vasdarabbal (a TMK műhelyből) rögzítjük a beavatkozás idejére)

Nem volt vicces.

--
trey @ gépház

Magyarország, a fillérbaszás nagyüzeme.

De, így olvasva. :D Alapból az "érdekes", hogy fönt egy DTK asztali konfiguráció van, gondolom szerverként üzemeltetve. A melóhelyemen sajnos általam ismeretlen oknál fogva ragaszkodnak az ilyen gépekhez a brand munkaállomásokkal ellentétben, pedig brutális hibaszázalékot produkálnak. :I

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

"Alapból az "érdekes", hogy fönt egy DTK asztali konfiguráció van, gondolom szerverként üzemeltetve."

Igen, az volt a cég Windows 2000 Server-t futtató printszervere. A német kolléga idejött repülővel saját kézzel feltelepíteni. Mondtam, hogy nem lesz jó. "Gut, gut." Mondta. Nem sokkal utána be is szart. Megállt a cég, nem tudtak számlázni. Na utána csak szervert vettek.

Jött a kolléga, hogy ez nem jött be. Én meg mondtam "így jártál". :)

--
trey @ gépház

Egyrészt siralmas.
Másrészt tudtomal minden server-hez mellékelik a rackmount kitet, legalábbis én eddig ezt tapasztaltam.
Harmadrészt kíváncsi vagyok, melyik specifikáció szerint kell(ene) az alsó gépeknek ilyen terhet elviselniük?

Ave, Saabi.

"Másrészt tudtomal minden server-hez mellékelik a rackmount kitet"

Az álló szerverekhez (amiket lehet rack-esíteni elfordítással) azt hiszem nem jár rackmount kit. Külön kell rendelni.

"Harmadrészt kíváncsi vagyok, melyik specifikáció szerint kell(ene) az alsó gépeknek ilyen terhet elviselniük?"

Hát igen. Ezt kérdeztem én is attól a helyi "rendszergazda erőtől" aki ezt a siralomházat összerakta :-D Gondoltam egy fényképet megér :-D

--
trey @ gépház

Az meg ok hogy nincs rack kit, de azert lehet talcat is tenni egy szekrenybe. Meg azert szokas szerverek kozott helyet hagyni, hogy ne egymast futsek:).

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Szerintem nem szokás. Nem egy nagy gyártó által adott szekrénynél vannak üres lapok, amelyeket azokra a helyekre kell tenni, ahol nincs szerver, az optimális légáralmás végett, mondják.

Minek? A rackmount server-ek elől és hátul szellőznek nem a tetejükön. Arra kell inkább figyelni, hogy elötte és mögötte szabad legyen a légáramlás.

Ave, Saabi.

Ezt a kepet ajanlom mindenki figyelmebe:
amd vagy intel

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Ezt ti ragasztottátok rá?

Nem, így jött! York kolléga vette észre, nekem fel sem tűnt... Gondoltunk rá, hogy megreklamáljuk, és garanciában kicseréltetjük :)

Mit? A matricát? :-D

--
trey @ gépház

Nos, 1 év helyszíni gar van rá. Hogy hogyan oldja meg a matrica cserét, az legyen a szállító gondja! :-D

Na varj csak mig vissza kapjuk a garpapirokat :D.

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Király. Szerintem az Intel direkt fizet a HP-nek ezekért a matricákért. Mert hát ha már bebukták és AMD-t vett az ügyfél, legalább amikor a döntéshozók néha lenéznek a gépterembe azt lássák, hogy mindenhol Intel logo virít.

Ötletes, ezt beismerem.

Jelentsd az AMD-nek, biztos itt is van olyan akció, mint a börger kingben, ha nem kapsz számlát, ingyen kajáltál, itt meg ha rossz matricát ragasztottak, ingyen vettél szervert.

Jott meg ket intel brand is, az azert nincs a szekrenybe, mert lemaradt szallitaskor a rack kit, igy majd 3 intel es 3 amd szerver lesz matricak alapjan :).
Fo az egyensuly :).

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

:DDD Igaz. Nem vádolhatnak meg bennünket h. egyik v. másik irányban elfogultak vagyunk :D

Miután york felfedezte megnéztük a dobozt, azon visznt ott a kb. 10x10 cm-es AMD logo. 2 db DL145 2 db DL385, a többi 3-on rendben vannak a matricák. Mindenesetre érdekes... Ezeket a gyárban teszik rá? Ha igen, akkor épp elfogyott az AMD matrica, és a másik gyártósorról kértek rá Inteleset? Vagy hogy a csudába kerülhetett rá?
Jövőhéten ha minden igaz találkozom a kereskedővel, megemlítem majd neki, kiv vagyok mit szól hozzá :)

Mik

Mint ha azt írta volna ajándék volt. Vagy az csak a rackre vonatkozott? :-D

Csak a rack+kvm+lcd panel, arra mar nem lett volna penzunk :).

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

vajon miert van nagy Ctrl-Alt-Del gomb a remote consolon? :-)

udv Zoli

Hogy novelje a rendelkezesreallast :-)

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Mert így Bill Gates is othonosan használhatja.

Hogy Windows gépekre is be lehessen jelentkezni Windows alól?

Dwokfur vasgyűjtés project:

Mint az utóbbi időben észrevehettétek: egyre lassabban post-olom a hozzászólásaimat a HUP fórumra. Ennek fő oka a hardware-eim elavultsága. Trey sikerét látva, és az ILO-n felbuzdulva, én is gyűjtést szervezek a gépem fejlesztésére. Valami hasonló HP-re gondoltam, hogy ismét teljes fényében ragyoghasson a HUP fórum gyorsan elküldött hozzászólásaim által.

A Dwokfur alapívány számlaszámát később megtalálhatjátok lassan elküldött hozzászólásomban. ;>

Előre is köszönettel: Dw. ;>

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Desktop célokra elég szar...

igen, nem megy vele az ati driver ;-)

udv Zoli

none5@pci1:3:0: class=0x030000 card=0x001e0e11 chip=0x47521002 rev=0x27 hdr=0x00
vendor = 'ATI Technologies Inc'
device = 'Rage XL PCI'
class = display
subclass = VGA

Erre gondolsz?

az atinak van hivatalosan tamogatott Rage drivere linuxra/bsdre? :-)

udv Zoli

Mégis mire szeretnél kilyukadni?

arra, hogy valoban kevesbe jol hasznalhato desktopnak :-), bar ha az mplayer tamogatja, akkor legalabb videot lehet nezni rajta

udv Zoli

Mit is kell ezen támogatnia az mplayernek?

A Sun v20/v40z mgmt kártyája valóban nem nagy szám, viszont a x4100/x4200 modelleké viszont mindent tud amit a HP ilom kártyája.

Ja és a virtuális médiához sem kell külön licensz, nem értem egyébként a
HP-t ez mire jó itt.

Üdv
Godot

penz, mi mas :)

Jaaa....hogy ez erre való! :)
Nagyon jó cikk! Gratula!
Még, még, még! Ennyi nem elég! :)

Egy kicsit kötekednék. Az ami feltűnt it nem a vast mutatad be meztelen vagy dugaszolgatva hanem a komunikációt és azt mimodon kérhetsz tőlle valamit meszíről. Írtál az elödjeiről és mit mijért és hogyan zajlik le.
Ez szerintem hardver pszihologia nem pedig hardwer porn. Egyébként nagyon tetszet a cik.

Csak kíváncsiságból, advanced pack licensz mennyi ilohoz? Ha mondjuk a géppel együtt veszel egyet, akkor adnak valami kedvezményt? Csak kíváncsi vagyok, hogy mekkora összeg monjuk a szerver árához képest.

200-300 euró körül van.

Hát trey grat a kis ismertetődhöz. Hogy mennyi mindent meg lehet ismerni ezekből a cikkekből.

Amúgy csak figyelmeztetésként szólok, hogy magaddal baszol ki, ha ilyen jó cikkeket írsz, mert lassan nem lesz időd a munkádra, ha ki akarod majd elégíteni a színvonalas írásokra éhes HUP-addikt tömegeket.

Jó ez a HP, pedig olyan egy ellenszenves cég...

"Jó ez a HP, pedig olyan egy ellenszenves cég..."

Miért az? A szervereit minden operációs rendszer nagyszerűen támogatja. Lassan ki merem jelenteni, hogy a HP támogatja a legnagyobb mértékben hardverrel a nyílt forrású fejlesztéseket. Én szeretem a termékeiket. Rossz tapasztalatom még nem volt velük. A munkám során is ezzel dolgozok, és most is emellett döntöttem. Azt hiszem, hogy ennél jobb ajánlólevél nem is kell.

--
trey @ gépház

Én azt is oda írtam, hogy jó amit csinálnak. Szerver szinten. Pontosabban nem desktop szinten.

Hogy miért ellenszenvesek, azt nem tudom megmondani, de azt én sem tagadom, jó dolog, hogy önszántukból támogatják a szabad szoftveres projekteket.

Halkan jegyzem meg, de nekik is érdekük, ha problémák nélkül futnak ezek a dolgok a cuccaikon. Ők sem a ma kezdték (1939-ben - utána néztem).

"Halkan jegyzem meg, de nekik is érdekük, ha problémák nélkül futnak ezek a dolgok a cuccaikon."

Ez éppúgy érdekel lenne a többi hw gyártónak is, de azért mégse törik össze annyira magukat. Mondjuk Sun szokott néha segíteni. Ha visszaemlékszek az elmúlt pár évre, akkor éppen az jut eszembe, hogy a Drupal-t támogatta a Sun. Mondjuk ennél több most hirtelen nem ugrik be (ez nem jelenti azt, hogy nem volt).

--
trey @ gépház

Switch-eket nagyon jókat gyártanak, az tuti.

Inkább OEM-elnek. Tudásban azért elmaradnak a Cisco-tól, de sok helyre elég az, amit nyújtanak (kisebb és nagyobb kivitelben is).

"Azt hiszem, hogy ennél jobb ajánlólevél nem is kell."

Hat, szerverek tekinteteben lehet, hogy egy franko ceg, de hogy a mezei usert magasrol sz-jak le az is teny. Bocs ha erzekenyen erint. :-)

En eppen egy 3 eves HP geprol irok, azt ugyan alairom, hogy ennyire jol megtervezett hasonlo kategoriaju gepet meg nem lattam (nem veletlenul dontottem mellette), de a kivitelezese enyhen szolva is crap.

Az elso fel evet ugy kezdte, hogy hetrol-hetre szetesett a tapcsatlakozoja az alaplapon. Egy hataridos melomon dolgztam, az utolso heten mikor le kellett volna adnom a melot, mar gyufasdobozzal kellett tamaogatni a csatlakozot. A szerviz 3 napot igert a javitasra (gondoltam az meg blefer). Masfel honapig allt a HP-nal a polcon javitasra varva. Kicsereltek az alaplapjat (igen, nem a tapcsatlakozot javitottak meg), kb fel ev mulva ment vissza ujabb alaplap cserere ugyanez miatt. Akkor a gari lejarta elott kaptam bele egy masik alaplapot, ami a maga "kis" gyari hibajaval egyutt erkezett vissza: ha lekapcsolom, megall az oraja (mar frissitettem biost is, ua). Kozben kihullot az egyik venti is belole, termeszetesen alkatresz ellatas nuku. Bejartam par kornyekbeli bontot, semmi. Senkinek nincs ventije kulon, csak komplett hutes, de ¬160 font. (..sszak meg). Ket honappal ezelott kihullott belole az alaplapi halokartya is, most kulso PCMCIA-rol megy.

Terhelni nem lehet a gepet, mert tulmelegszik es fagy. Ez csak ugy lehetseges, ha plusz hutest kap. Termeszetesen a harmadik alaplapon levo csatik is ugyanolyan szarul voltak beforrasztva, de gari fogytan mar en javitottam meg. 21 ponton kellett ujraforrasztanom az alaplapot, mert az osszes csatlakozot levegozarasan forrasztottak be (nem csoda, hogy kitort allandoan). Ja, a tacsipad gombja is osszecsinaltak magukat, az elso szerviz alkalmaval azt is csereltek.

Egyebkent, aki ismer, tudja, hogy vigyazom a cuccaimra, nem dobalom oket es mindig gondosan vasarolok.

De most van egy 3 eves gepem ami barmelyik percben vegleg kimulhat, mar csak a csoda tartja egyben. Ja, az egyik gyari memoriamodult is ki kellett vennem belole, mert az is megmurdelt. Miert nem vettem bele masikat? Mert erre mar nem erdemes kolteni. Asszem nem maradt e semmi.

Szal, a HP az egy ilyen ubertuti ceg. :-(

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

"Hat, szerverek tekinteteben lehet,"

Igen, szerverekről (abból sem mindegyikről, mert a HP-nek is voltak és most is vannak szerverként pozícionált, de annak nem igazán értelmezhető cucca az alsó végeken) volt szó.

Az írásodból egy tanulság van. Nem mind arany, ami fénylik. Lefordítva: a márkajelzés nem garancia semmire sem. De ez minden más termékre is igaz. Volt már nekem nagyon jó Nike cipőm is, meg nagyon rossz is. Meg kell találni a jót mindenhol. Erre jó többek közt az internet.

--
trey @ gépház

"Lefordítva: a márkajelzés nem garancia semmire sem."

Egyebkent en is erre jutottam. Viszont sajat celra ma mar ugy vasarolok mindent, hogy az hosszutavon javithato maradjon.

btw, szarul jot ez ki a HP-nek is, mert csufosan elbuktak egy 1100 notebookos megrendelest (koszonhetoen nekem). Bevittem a targyalasra az akkor masfel eves notimat es bemutattam a HP kepviseletnek a "cool" supportot. A Sony-s, IBM-es tagok majd kiestek a szekbol a rohogestol... (en nem)

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Azt hiszem, hogy tudnék mondani neked más gyártók más termékével kapcsolatban ezer ilyen példát, ahol mi a HP javára nyertünk meg bizniszt. Nem igazán lenne értelme. Az IBM-nek is van szar notebook-ja. Tudom, mert régen használtam én is IBM notebookot. Ettől még nem jelenti azt, hogy az összes IBM vagy az összes HP notebook szar. Szinte minden cég dolgozik SOHO piacra. Akkor van a baj, amikor az extra igények találkoznak a kis pénzzel. A mondás mindenhol igaz: szarból nem lehet várat építeni. Pontosabban lehet, de össze fog dőlni. :-)

--
trey @ gépház

"Azt hiszem, hogy tudnék mondani neked más gyártók más termékével kapcsolatban ezer ilyen példát, ahol mi a HP javára nyertünk meg bizniszt."

Nyilvan ez igy van, de nekem nem a termekkel volt alapvetoen problemam, hanem a ceg hozzaallasaval. Azert hidd el nekem, hogy egy ceg hozzaallasa az ugyfelhez az nem termekfuggo. Legyen a kivitelezes barmennyire szar is, ha latom azt, hogy kiallnak melettem annak ellenere, hogy megvetettek velem a szart, akkor bennem egy allati tolerans ugyfelre akadnak.

"Akkor van a baj, amikor az extra igények találkoznak a kis pénzzel."

Nalam az extra igenyek talalkoztak a "nagy" penzzel, hat ettol ment fel a pumpa a fejemben. :-D

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Ez megint a cég helyi képviseletét jellemzi, és nem a céget. Hidd el nekem, ha egy cég megfelelő emberével tárgyalsz 1 100 darab notebook megvásárlásáról, akkor a s***edet is kinyalják. Attól félek rossz emberrel tárgyaltál.

--
trey @ gépház

"Hidd el nekem, ha egy cég megfelelő emberével tárgyalsz 1 100 darab notebook megvásárlásáról, akkor a s***edet is kinyalják."

Ez a sajat gepem amin fejlesztek (-tem), az ettol egy teljesen fuggetlen beszerzes volt.

Az illeto cegnek dolgoztam kulsoskent, egy alkalommal mikor bementem megkerdeztek, hogy miert van felducolva a gepem a tappal? (hat a hutes miatt :-D ) Kesobb elmondtam nekik a sztorit es kiderult, hogy eppen egy palyazat elbiralasan dolgoznak 1100 noti beszerzesen es ezek utan most egy kicsit elgondolkodnak. Kb ket hettel kesobb behivtak a targyaloba es megkertek, hogy vigyem a gepet is, majd mutassam be ott mindenkinek. Igy ezek utan nem akartak kockaztatni es elalltak a HP-tol. Arra mar nem emlekszem, hogy a ket masik ceg kozul melyik lett aztan a befuto, de arra tisztan, hogy paran a hasukat fogtak rohogestol mikor a vegen korbeadtam. volt egy masik ceg is egyebkent ahol ugyanennek koszonhetoen (asszem 600 v. 650) munkaallomast buktak el.

Ez olyan dolog tudod, hogy hiaba is mondanad egy arufuvarozo vallalkozasnak, hogy mittomen vegyen mondjuk mercedes kamionokat, mert azok igen frankok, te meg kimessz a parkoloba es a sajat masfel eves merciddel percekik bszakodsz mire annyira ossze tudod acsolni, hogy hazaig elvigyen. :-)

Egyebkent sokaknak igertem mar kepeket rola itt forumokon, ezuttal potolom.

"Attól félek rossz emberrel tárgyaltál."

Hat, mondjuk azert megneznelek ahogy eppen probalsz eladni egy HP termeket emogott a gep mogott ulve, majd biztositos_elados_ugyfelrekacsintos szemoldokmimikaval, osszekulcsolt kezekkel melyen az ugyfel szemebe nezel: "... dicsertem mar qrvauber szuportunkat?" :-)

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Ez a létező legalja volt a HP notebookoknak.

"Hat, mondjuk azert megneznelek ahogy eppen probalsz eladni egy HP termeket emogott a gep mogott ulve, majd biztositos_elados_ugyfelrekacsintos szemoldokmimikaval, osszekulcsolt kezekkel melyen az ugyfel szemebe nezel: "... dicsertem mar qrvauber szuportunkat?" :-)"

Bocs, de nem vagyok kereskedő. :-) Szerencsére.

--
trey @ gépház

"Ez a létező legalja volt a HP notebookoknak."

Kar, hogy az arcimkerol ezt lefelejtettek. :-(

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Nekem ilyen HP gépem volt. Masszív volt és jó. Aztán elcseréltem egy IBM-re. Bár ne tettem volna. Szóval lehetett jót is venni. Mindazonáltal én sem HP notebook-ot használok. De marhán elkanyarodtunk a topiktól imho. Szerver menedzsmet vs. miért esett le a notebookom oldala :-)

--
trey @ gépház

Oke, mondom reszemrol tiszta sor, hogy lehetnek a HP-nek jo termekei is. Egy percig sem vontam ketsegbe, nekem viszont rossz tapasztalataim vannak vele.

En csak arra reagaltam, hogy az enyemet cefet szarul raktak ossze es a support is ganye volt. Mindenesetre eleg szar reklam volt nekik az is, hogy kenytelen voltam ezzel dolgozni es vittem magammal mindenhova melozni, eleg sokan lattak es ismerik is a tortenetet a gepnek.

Tehat, azt nem mondhatja a ceg, hogy az "egyszemelyes vevo" az kevesbe ertekes szamukra, mint egy ceg aki vesz mondjuk 100 notit. A legemlekezetesebb reklam az a rossz hir, rossz tapasztalat. Ezen nem valtoztat egyetlen marketing osztaly, vagy star-saler sem. :-)

A masik meg, hogy fent lathatjuk, hogy ez egy ilyen szuper nehezen uberelheto masina es szemely szerint orulok neki, hogy a HUP kapott egy ilyen gepet. De ha szerver beszerzesre kerulne a sor, akkor se kellene ha fizetnenek is erte, ha elfogadom. Mert mi ra a garancia, hogy nem ugyanolyan magasrol tesznek ram ha baj van, mint mondjuk ezzel a geppel. Nekem ennek a gepnek a kiesese tobb kart okozott az alatt a tobbhetes allas alatt, mint amibe a gep kerult. De ha lett volna egy csopp gerinc bennuk, akkor azt mondjak, h "uram, bocsi de alkatreszre kell varni kb 4 hetet". Ok, akkor veszek egy masik gepet, jo lesz az meg kesobb is, addig is tudok dolgozni, mint sem, hogy nap mint nap azt hallgassam, hogy "holnapra kesz lesz" / "jovo hetre kesz lesz".

Ezeknek a kellemetlen tapasztalatoknak a nyomait pedig azert is nehez elfelejteni, mert nap mint nap az asztalomon latom (mar mikor ehhez ulok le) es ez meg mindig nem mult ido, hanem jelen. :-(

"De marhán elkanyarodtunk a topiktól imho. Szerver menedzsmet vs. miért esett le a notebookom oldala :-)"

Ebben viszont egyetertek. :-)
En be is fejeztem az offolast, meg mielott masok is kovetnek a peldat. :-D

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Nem tudom mit vártál....

Magyarországon minden IT multi ilyen szemét szarul áll a vevőhőz és a supporthoz. És ez nem a multit minősíti sajnos.....

(Kivéve ha az államról van szó, ha ott szívóznak akkor valaki közli, hogy jó akkor többet nem veszünk semmit tőletek és mindjárt van azonnali support , meg ámerikából hívott mérnök. )

Én pl. az IBM-el szívtam meg, akkut akartam venni az egyik notebookjukhoz. (Nem az R sorozathoz, hanem jó drága X-es géphez) Nah közlik, hogy rendben 4 hét és 80e Ft az akku.

Hehhh??!! A 4 hetet még lenyeltem volna valahogy, nade 80e ft.

Mondom a manusnak, hogy már bocs de 100USD az akku és 50USD ért 1 héten belül itt van, ha megrendelem az USA-ból.

Vicces ugyanakkor, hogy a megvett gép ára 10% al volt drágább az USA árhoz képest. Akkor most az alkatrész Mo-n 4x annyiba kerül ua. cégnél????

Üdv
Godot

"Magyarországon minden IT multi ilyen szemét szarul áll a vevőhőz és a supporthoz. És ez nem a multit minősíti sajnos....."

Ez nem Magyarorszag specifikus problema, mindenhol van ilyen.
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Rigi nem is Magyarországon lakik. Mi több nem is Magyar álampolgár hanem Brit ha jól csal a random memoriám.

[off]
"Mi több nem is Magyar álampolgár hanem Brit ha jól csal a random memoriám."

Hat, elvileg brit, de az uj EU-s szabalyok szerint fogalmam sincs, hogy most milyen allampolgar vagyok. Ennek azert tenyleg jo lenne utanajarni... :S
[/off]
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

En garanciaztattam IBM es FuSi gepeket is.
Nagyon korekt volt mind a 2 ceg aki csinalta.

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem amit írsz, az tömény önsajnálat, és egy cégre próbálod terelni a saját rossz választásod.

Saját notis példa: Compaq Evo NV1015v, 3 éves.
Egyszercsak elkezdett úgy műxeni, hogy bizonyos gombok, csak akkor mentek, ha erősen rátámaszkodtam a laptop "kéztartó" részére, és úgy nyomtam le. Visszavittem gar-ba ahonnan vettem (Fefo/Szeged), helyi erő visszaküldte garira. Nagyjából tartották az igért határidőt, pedig nem sok jót jósolt a srác, mert hogy akkor már a Compaq-okat is a HP szervízben javították. Alaplapcserével kellett tán megoldani, mert ez vmi. szériahiba volt. Azóta sincs vele semmi bajom. (Na jó, asszem júliusban fogja a 3. szülinapját betölteni.)

Másik példa: Van egy géptermünk, csupa HP gép. Viszont az LCD monitorokon látszik, hogy a legalja (el kell ismerni, vannak jó LCD-ik is, de ezek nem abból a szériából vannak). HP a gép is, monitor is, minden egyben lett véve. A héten most a negyediket küldtük garis javításra (elkezdtek hullani), amikor a hardveres kolegát egyszercsak felhívják a HP-től, hogy mi is van. Meg mi az, hogy a beszálítónk elviszi garis javításra a monitort. Majd intézkednek, mert ennek úgy kéne mennie, hogy bejelentjük a beszállítónknak, hogy sz... a monitor, kijönnek, és leteszik helyette a másikat, stb.
Magyarul, ha megfelelő támogatással veszed meg a vasat, akkor a segged is ki fogják nyalni...

"Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem amit írsz, az tömény önsajnálat, és egy cégre próbálod terelni a saját rossz választásod."

Szerintem fogalmad sincs, hogy ezt mekkora egy onkritikusnak mondtad. :-)

"Magyarul, ha megfelelő támogatással veszed meg a vasat, akkor a segged is ki fogják nyalni..."

Na, itt kezdodnak a problemak: a vasarlas elott errol melyen hallgattak. (hogy van lehetoseg kiemelt garanciara, mert az alap gari szart sem er)

Azt is "elfelejtettek" mondani, hogy a garancia lejarta elott par nappal mar csak olyan alaplapot adnak cserebe, ami mar mashonnet kihullott, igy ha visszaviszed max. rohognek a markukban.

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

"Na, itt kezdodnak a problemak: a vasarlas elott errol melyen hallgattak. (hogy van lehetoseg kiemelt garanciara, mert az alap gari szart sem er)"

Azt ugye mondanom se kell, hogy te sose a HP-vel beszélsz közvetlenül. Indirekt kereskedést folytat (kivéve néhány igazán nagy partnert). Ez azt jelenti, hogy te a HP partnercégekkel vagy kapcsolatban. Akár eladást, akár szervizt nézel. Úgy látszik a te partnercéged gyenge mint a harmat. Azt javaslom keress másik HP partnert. Például olyat, aki tudja mi az a HP CarePack. Sajnos az ilyen partnercégek csinálnak egy nagy cégnek negatív réklámot. Ahogy itt is láttuk.

--
trey @ gépház

"Sajnos az ilyen partnercégek csinálnak egy nagy cégnek negatív réklámot. Ahogy itt is láttuk."

Ebben mondjuk igazad lehet, ha trehany a viszontelado az a vegfelhasznalo fele mutatkozik meg eloszor. Az emberek tobbsege meg azert hajlamos a termeket vagy a hozza jaro szolgaltatas okolni. En azert igyekszem nem igy hozzaallni.

A fenti esetben nekik is volt saruk boven, eppen ezert a vege fele mar en mentem el szemelyesen a HP-hez, miutan begyujtottem a partnerceguktol a gep garilevelet. Az utolso alaplapcsere az mar koztem es a HP kozt zajlott le, a gari lejarta elott nehany nappal.

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

(Nálam egy ilyen gép van, mint a tied volt. Nins véletlenül meg fölösben a benne levő kombó meghajtód? :-) )

nx9020? vagy ez a vonal, nem? nekem ez van mar egy eve, de semmi baja. viszont messzirol latszodik rajta, hogy alagsor-kategorias, de celnak (mobil desktop) tokeletes nekem. viszont a kep a zsanerral kicsit ilyeszto. mennyi idos a tied?

3 ev kornyeki, de nem hiszem, hogy a negyedikig kihuzza. Mar nagyon szejjel van, pedig az utobbi egy evben hurcolaszva sincsen. :-(

szerk: zsanert azt igertek hozza mikor megreklamaltam, azota is erkezik...
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Ezt meg tudom en is erositeni. Ismerosok kozul akinek hp-ja van az mind panaszkodik ra. Hasonlo hibakra. En ezert nem hp-t vettem.

http://nsuperbus.blogspot.com

Én sem szeretem a jelenlegi HP notebook-okat. Régen volt egy, azt szerettem. Most más cég termékét használom. Van ilyen bicikli. :)

--
trey @ gépház

Hát ez nagyon hasznos cikk volt, nekünk is van 1 HP Proliant serverünk de saját tudatlanság (manuál olvasás lustaság, időhiány) miatt be sincs kötve az ILO portja a servernek :( de ezek után orvosolni fogjuk a problémát :) Bár én nem emléxem hogy serverhez kaptunk olyan kis cetlit amire jelszo+ip cim lett volna írva, de alaplapon tisztán emléxem hogy volt egy speci utp port amire ez volt firkálva (aztse tudtam hogy mi csak hogy vlmi speci diagnosztikai port)

Thx Trey

Hát én nem vagyok informatikus. 1 -et viszont tudok asztali gépre ha nyomtató akor HP a töbi csak szines papírdaráló. Gondoljatok az E betűs hangjára.

Ezzel azért vitatkoznék, én legalábbis megőrülök a deskjeteken látható mindent 1 gombbal megoldástól...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Én inkább Canon párti vagyok. Abba olcsóbb a tinta. Eddig két összesen három nyomtatóm volt/van. Két Canon (egy S400, ami meghalt, egy Pixma 2000, amit most is használok) és egy HP (Deskjet 670C, megkattant, nem hajlandó nyomtatni, a két patron bele meg annyi mint a Canon Pixma 2000-es volt újkorában, ezért inkább azt vettem :). Bár mindenki azt használ amit akar.

Nem igaz, hogy csak ez a szerver. Nem igaz. Akkor mondjuk csak a Jaguár autó a kis Suzuki nem? Ökörségeket beszélsz annak ellenére, hogy nagyon szép ez a kis cikk.
Ezer évig elmennek a gagyi szerverek néha. Épp most halt meg egy ilyen szuperszerverem, egyszerűen hardverhiba. Slussz. Fél éves sem volt.
Nem értem ezt a "szerver-nem szerver" dolgot. A számítástechnika mai állapotában egy kis desktop gép ezerszeres teljesítményt nyújt egy régi szerverhez képest. Hogy nincsenek ilyen funkciói? Rendben, de attól még ez nem szerver, hanem HP gép. A HP <> szerver.

"Nem igaz, hogy csak ez a szerver."

Ezt senki sem állította. Gyárt más is szevereket. Az IBM, Sun, Dell, FuSi, hogy csak a nagyobbakat említsem. Emellett _megfelelő_ építőelemekből szaktudás birtokában te is rakhatsz össze szervert vagy szerver-szerű valamit. De egy desktop alaplapos gépről 400 Watt-os ATX táppal ne állítsuk, hogy hardveres értelemben szerver, mert könnyes röhögések közt pisálom össze magam.

"Ökörségeket beszélsz annak ellenére, hogy nagyon szép ez a kis cikk."

Értem.

"Ezer évig elmennek a gagyi szerverek néha. Épp most halt meg egy ilyen szuperszerverem, egyszerűen hardverhiba. Slussz. Fél éves sem volt."

Gondolom akkor a 3 év onsite garanciának köszöngetően - ami az ilyen vasakhoz jár - hamar megcsinálták. Bár az alaplapon kívül nem tudom mi mehetett tönkre benne, ami azt okozhatta, hogy megállt. Ilyen hardverben én még alaplap hibásat nem láttam. Pedig lassan 7-8 éve foglalkozok ilyenekkel _hivatásból_. Ez nem csak a HP de az IBM szerverekre is vonatkozik. :)

"Nem értem ezt a "szerver-nem szerver" dolgot."

Sokan vannak még rajtad kívül így. :)

"Hogy nincsenek ilyen funkciói? Rendben, de attól még ez nem szerver, hanem HP gép."

Értem. :)

"A HP <> szerver."

Ha ez azt jelenti, hogy a HP != szerver, abban egyetértünk. A HP egy cég. Aki szervereket _is_ gyárt.

--
trey @ gépház

Ugyanezt mondták valaha az intel processzoros PC-kre. 'Szerver, az csak komoly Risc processzoros unix gép lehet, a PC meg a titkárnőknek való. Intel, ugyan már...'
Most meg látod hol tart a szerver biznisz.
Egyébként vannak külön megvásárloható KVM over IP eszközök, amikkel ugyanezt meg lehet oldani, amin az említett iLO-val. Csak 'hobbiszerverekkel' és persze jóval olcsóbban.
Redundant kiépítés mellett, pl. két 'hobbipc' plusz KVM over IP, a rendelkezésre állás is legalább ugyanolyan, lesz.
Sok lúd disznót győz :-))

"Egyébként vannak külön megvásárloható KVM over IP eszközök, amikkel ugyanezt meg lehet oldani, amin az említett iLO-val. Csak 'hobbiszerverekkel' és persze jóval olcsóbban."

Megtennéd, hogy hobbiszerverből összekonfigurálsz nekem egy általam megadott rendszert? Ugyanolyan (vagy hasonló tudású) menedzsment szoftverekkel, a brand szerverekhez hozzáadott dolgokkal, stb. Kíváncsi vagyok, hogy te mennyiből hozod ki. Csak nehogy meglepődj, hogy az olcsó a végén drágább lesz.

Csak azért mondom, mert nálunk 10-20 kereskedő dolgozik azon évek óta, hogy állami tenderekbe "összerakott" szerverrel próbálnak brand (IBM, HP, Dell) szerverekkel versenyezni. Eddig mindig az jött ki, hogy a brand gyártók akciós szervere olcsóbb, mint az összerakott _azonos tudású_ szerver.

--
trey @ gépház

Hát eljátszhatunk a gondolattal. Természetesen azon is múlik, hogy mik az előre megadott kovetelmények és mekkora azon belül a mozgástér. Ebben nagyon profik a magyar kormányzati tenderkiírók. :-) Más területen, volt olyan kormányzati tender, mikrobuszokra amikor miliméter pontossággal adták meg a megkívánt tengelytávolságot. Meglepő módon ennek egy egyetlen gyártó egyetlen terméktípusa tudott megfelelni, meg is nyerte a tendert.
Ha a követelmények feladatra vonatkoznak és nem tartalmaznak részletesen meghatározott hardverelemeket, akkor igenis lehet versenyezni.

Az a 10-20 kereskedőtök minden bizonnyal teljesen rossz irányban indult el. Nem rendszertervekkel kellene foglalkoziuk, hanem hmm... politikai kapcsolatok építésével. Ha sikeresen lefizetik a megfelelő tenderek tényleges döntéshozóit, akkor hidd el bármilyen rendszert el fognak fogadni, még a legmezeibb PC-t is. A befektetés is busásan megtérül. Van olyan magyar politikus aki így szerzett milliárdokat.
A magyar kormányzat korrupcióban verhetetlen :-)))))

Minden bizonnyal igazad van. Kis pénz kis foci. Ez egy meddő vita, nem vagyunk egyformák. Az ipar általában megszabja, hogy mit nevez standard desktop-nak, szervernek. Egyes helyeken ezeket veszik alapul.

Kár vitatkozni azon, hogy a P4-es, Asus alaplapos gépem az szerver-e (szerintem nem az) vagy sem. Meddő vita. Noha a meddő vitákat szeretem, most nincs időm rájuk. De, mielőtt még félreérted, a cikkben nem a kézzel összerakott _nem brand szerverekre_ céloztam, hogy azok nem szerverek. De, azok közt is van olyan cég, aki ad olyan building block-okat és menedzsment szoftvereket is, amelyekkel lehet jó szervert építeni.
Én a desktop-okból és erős workstation-ökből épített "szerverek" ellen emeltem szót. Persze tudni kéne, hogy melyiknek mi a definíciója. Aki nem tudja, annak fogalma sincs.

Egyébként sok helyen találkozom "PC kuckó" (jaj, ha valakinek ilyne nevű üzlete van, az csak a véletlen műve!!!) feliratú "szerverekkel" munkám során. Általában mindig olyankor, amikor valami "IT katasztrófa" súlytotta területre hívnak. Kedvenceim:

- Desktop PC, 1 IDE diszk, Windows XP, MSDE (újabban Express Editon)= adatbázis szerver
- Desktop PC, 1 IDE diszk, Win 2000 SBS = adatbázis szerver
- Erős IBM/HP/foobar _workstation_, 1 SCSI diszk, SBS szerver = adatbázis szerver

Aztán lassú, beszarik a lemez, ugrik az adat, stb. De sebaj. Amíg sok ilyen van, addig lesz munkám :-)

--
trey @ gépház

Durvábbat mondok :-)) Desktop PC, 300W-os(!) Codegen táp, egy darab IDE diszk, valami P4, rajta Linux+Oracle -- Support szerver egy korábbi projekthez. Bootolás: "Ja, persze, a bootkor fsck-zik, ott mindenre nyomj "y"-t, és akkor elindul..." Vagy a másik... Valami normális vas, Intel szerveres alaplap, dual Xeon, alaplapon Intel SATA-RAID. OS csücsül a /dev/sda1-en, úgy mindenestől. MOndom, hogy meg kellene csinálni itt is a tükrözést, ha már két diszk van a gépben... Válasz: az tükrözve van, úgy kértük, és meg is csinálták. Horrort szerintem mindenki tud, bár én HP-s mérnökök által előadott, majd pedig szerecsenmosdatásban végződött diszkcseréről tudnék regélni, minek során a hibákat szóró diszk cseréjére jött a mérnök, a bécsi okosok irányításával sikerült a szerver teljes újratelepítésével command promptot produkálniuk... Nem mondom mikor, hol, de van itt olyan, aki sejti, hogy melyik cég, mely szerveréről van szó :-))
Én post mortem jelentésen ekkorát azóta sem röhögtem...

Ez érdekelne. írsz róla magánban?

Ave, Saabi.

Én ugyanezt 8 éve állami cég pályázaton nyert AIX szerverének "jár-hozzá-az-upgrade" felkiáltással elkövetett full reinstalljaként láttam. (De csak utólagos kérdezgetésre mesélták el, hogy nem sikerült az upgrade, így telepítettek. "Jaa, hogy volt rajt egy futó Oracle?")

Szóval nincs itt semmi, amit a másiknak a szemére kéne hányni :-)

Nem hánytam én senkinek semmit a szemére -- Az AIX frissítés nem bolondbiztos, illetve 4.x-nél tuti nem volt teljesen az... Ha az új OS-t tartalmazó médiáról butul az emberfia (mer' miárt is csinálná másként...) akkor mellé lehet nyúlni, és akkor kapunk plédául szép, friss /usr-t mindenestől... (ha jól emléxem, de majd előtúrom az installgájdot, hogy melyik telepítési módnál mit darál le.)

Azért arra kiváncsi vagyok, hogy egy KVM over IP miként fog:

- hardware diagnosztikát elvégezni
- gépet leállítani, indítani?
- a nálad lévő management PC-n lévő disk image-t a vezérelt távoli gépen disk-ként mutatni és arról OS-t installálni?
- olyan gépen működni, amelyen nincs VGA, bill és egér csatlakozó?

Ave, Saabi.

"- hardware diagnosztikát elvégezni"
Nyilvánvalóan sehogy. Ezt csak magán a szerveren lehet elvégezni öntesztekkel, ha elindul. Ha nem úgyis ott ette meg a fene.
"- gépet leállítani, indítani?"
Ezt általában tudják a KVM-ek.
"- a nálad lévő management PC-n lévő disk image-t a vezérelt távoli gépen disk-ként mutatni és arról OS-t installálni?"
Disk imaget sehogy, de CD-vel Floppyval elboldogul. Telepítéshez általában elég.
"- olyan gépen működni, amelyen nincs VGA, bill és egér csatlakozó?"
PC-hez ajánlott használni, azokon pedig általában van vga bill és egér csatlakozó.

Hardver diagnosztika: némileg limitált, de működhet (I2C, meg hasonlók)
Gép leállítás és újraindítás: miért ne? Reset, kikapcs, bekapcs, ez teljesen standarg.
Disk image, arról telepítés: diszkként mutatni kevésbé jellemző, CD/floppy működik, de USB-s blokkos eszköz sem kizárt technikailag.
Olyan gépen működni, amelyen nincs VGA és a többi: régebben láttam olyan kártyát, amely önmagában egy buta VGA is volt és emiatt képes volt olyan gépekben is konzolt átvenni, amelyikben nem volt video. Billentyűzet, egér lehet PS/2 és USB is, tökmindegy.

Hogy lehet megszabadulni ettől a 90 hozzászólás per lap limittől? Annyira idegesítő, hogy az új hozzászólások link semmit sem mutat, mert minden a második oldalon van...

4.7.x drupal mar tobbet tud egy lapra pakolni.
Addig modositsd a rendezest ugy hogy az ujabbak keruljenek elore.

York.

------
"Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

Sehogy. Majd a 4.7.x-től kezdve 300 lesz a limit. :-)
Nem gondoltak rá fejlesztéskor, hogy nagyobb oldalak is használni fogják a Drupal-t.

--
trey @ gépház

Hát a sehogy az túlzás, csak legfeljebb kényelmetlen: http://hup.hu/node/25825?from=0&comments_per_page=1000#new

Illetve a másik megoldás, hogy bepostolod azt, hogy 90 helyett mondjuk 1000 commentet írjon ki (ezt most megcsináltam) és így teljesen jól működik.

Szóval csak hackelni kell kicsit és már jó is. :)

Igen, de ez nem hivatalos megoldás. s mint ilyen nem szupportált :-))

--
trey @ gépház

Ez az egész limitáció ha jól értem csak annyiból áll, hogy a hozzászólások lapra csak 90-ig rak ki választási lehetőséget, így ha én kézzel betolok neki nagyobbat, akkor nincs semmi, bekerül valami mezőbe és kész.
A legjobb az lenne, ha kézzel be lehetne neki írni, hogy mennyit szeretnék, de hát ez már komoly HTML módosításokat igényelne. :)

Azt nem értem, hogy miért nem írsz erre egy patchet, és küldöd el a fejlesztőknek? 2 perc az egész. :-)

Én eldöntöttem, hogy nem fogok a hivatalos forrástól eltérni. Gyorsan szeretnék patchelni, és nem akarok fuzzy és failed patcheléseket gányolni. Ellenben ha beveszik a cuccba, akkor mindenki használhatja.

Kész öröm :-)

--
trey @ gépház

Annyira nem érdekel, a megoldás pedig triviális, igazából kérdezni sem kellett volna, csak gondolkozni. :)

Eljön még a kánaán... ;-)

Én úgy szabadultam meg tőle, hogy kicsit átszerkesztem az url-t.

most így néz ki: http://hup.hu/node/25825?from=0&comments_per_page=120#new

A 120 változtatásával tudod változtatni, hogy egy oldalra hány hozzászólás kerüljön. ;)

Eddig lusta voltam, de most bepostoltam egy 1000-est, így egy darabig nyugtom lesz. :)

Bár már sokan írták, de én is szeretném megköszönni a cikket. Nemrég kaptunk mi is ilyen gépet, és már nézegettük mit tud az iLO-ja, de ez az összefoglaló nagyon hasznos volt számunkra.
Egy kis ideologizálás után, azaz, hogy úgy látom az eddigi hozzászólásokból, hogy picit el lehet kanyarodni a cikk szorosan vett témájától, + hogy előkerültek már az eddigi hozzászólásokban is konkért kiegészítő kártyák és árak, + hogy kérdezhetném, hogy az iLO-n keresztül pl. a külsős vezérlő kártyák is elérhetők-e valamilyen szinten + a HW raid egy fontos dolog ;-) + 3ware megbecsült márka, szóval lényeg a lényeg, ti hol szoktatok 3ware raid kártyákat venni ha úgy alakul? Főleg nagyker disztribútor cégek érdekelnének akik viszonteladókat szolgálnak ki, mert a kiskereket, webáruházakat felhozza a gugli is. Vagy ezt inkább pl. flame fórumban vessem fel? Azért ha van konkrét válasz azt megköszönném :-)
D.

Ilyen gépbe nyilván értelmetlen 3ware-t tenni.
Ezeket általában OS-ből szokás/lehet menet közben állítgatni, illetve a hasonló tudású Areca kártyáknak van egy ethernet portjuk, amelyről kívülről is megcsinálhatsz vele bármit, az OS-től függetlenül.

Persze, én sem ebbe a vasba szeretnék 3ware-t venni. Ezt valami HP-s default HW raiddel kértük/kaptuk (most fejből nem emlékszem pontosan). De máshova kellene, és jó lenne megtalálni, ha van a 3ware-nek valami magyar disztribútora, vagy nagyker ahol kapni lehet. Csak kiküszöbölhető lenne a kisker árrés...

A pixel.hu-n lehet viszonteladóként venni 3ware kártyákat. Legalábbis az árlistájukban benne van.

Kösz. Látom tényleg. Bár a honlapjuk első ránézésre inkább egy kisker bolténak néz ki, gondolom a viszonteladó valami kedvezményt jelent ebben az esetben. Más ötlet nagykerre esetleg? Anyone for tennis? ;-)

Trey király vagy :) Nem gondoltam volna, hogy ezek ilyet tudnak. Ez ember elájul egy ibm tx206-osban mennyi mindenre gondoltak a tervezők, de egy ilyet látván... :)

Őő, cikra 10 éves a technika amit itt látsz. Annyira nem nagy szám. Mondjuk azt tapasztalom sokszor, hogy sokaknak, akinek ilyen gépük van, sokszor lila gőze sincs arról, hogy ez mire is való. :)

--
trey @ gépház

Ezt aláírom, hogy nem mai technika, de ha az ember a közelébe sem kerül hasonló gépeknek, akkor nem is nagyon tudhat róla, hogy egyáltalán létezik ilyen. Nagy dolog ez :) Most legalább nem újszülöttként fogok rácsodálkozni egy ilyenre, ha látok egyet élőben :)

Nem is emlexem olvastam e marketingrizsa nelkul ilyen cikket.. Tetszet, igazabol osszehasonlitas mas megoldasokkal es a "kenyelem ara" projekt budzseje hianyzik azaz homemade cucc vs. szerver ar osszevetes.
Igy lehet ervelni.