Anyagot szerezni tűnt a legegyszerűbb feladatnak, ezért Mikki és kedves édesanya (mint épp ügyeletes textil szakértő) bevágtatott a legközelebbi textil boltba. Ott kereken 5 eladó támasztotta a pultot (csak hogy a teherbírását teszteljék), és nagyon nem akart egyik sem megmozdulni, hogy segítsen a pingvinhez megfelelő anyagot keresni. Amikor végül is nagy kavarodás és sok vita után kiválasztottuk a megfelelő anyagot, kiderült, hogy sárga ugyan van belőle, de fekete és fehér az nincs. Persze rózsaszín és égszínkék volt (ugye ezek alapszínek), mivel az nekünk nem kellett. Na mindegy, végül is sikerült anyagot szereznünk, mehettünk a varrónőhöz a kivágott szabásmintával és az anyagokkal. Margitka nénivel kapcsolatban nagy elvárásaink voltak, mert ő már állítólag varrt régebben kisállatot (bár az malac volt, de ez nekünk akkor is reményt adott). ígéretet kaptunk, hogy egy pingvint két napon belül megvarr nekünk, csak hogy lássuk, hogy nagyjából milyen. Abban a két napban nagyon-nagyon sokat gondoltunk arra, hogy a mi kis első pingvinünket hamarosan a kezünkben tarthatjuk. Már az asztalon, a számítógép mellett előre helyet csináltunk neki. Amikor a két nap letelt Mikki nagy izgalmak közepette elindult, hogy megtekintse a prototípust. Margitka néni nagyon kedvesen fogadta, látszott rajta, hogy érzi, hogy valami nagyot alkotott,
és ezért széles mosollyal az arcán mutatta meg az asztalon helyet foglaló objektumot. Elkészült Dzsoki a kisvakond (képek itt, itt, itt, itt és itt).
Mikki mosolya hirtelen nem lett teljesen őszinte. Nem igazán tudta eldönteni, hogy milyen összefüggés áll fenn a szabásminta mellett látható kész pingvin képei és az előtte ülő valami között. Tudta, hogy ezzel a projektünk egy mélyponthoz ért, de ezt elsőre nem lehetett teljesen komolyan venni. A dolog komoly aggodalommal töltött el minket. Ki kellett találni valamit. így elkezdtünk gondolkodni, szép magyar szóval wörkshop-oltunk egyet. (így és így).Mikki aki az előző képeken balra látható (feltéve ha szemben ülsz a monitorral :-) ) és foglalkozását tekintve műszaki informatikus, durva ötlettel állt elő:
"Majd én csinálok normális szabásmintát!"
(Mivel arra gondoltunk, Margitka nénit a legkevésbé sem hibáztatva, hogy a szabásmintával lehet gond). És így lett. Mikki, egy varrónő és egy patyolat munkatársai koprodukciójában elkészült az új szabásminta, és az első igazi TUX! Végre boldog pingvintulajdonosok lettünk, és mindig vigyorogva néztünk erre az eredetileg motorpucolásra szánt hulladékanyagból készült, és ronggyal kitömött, ellenben gyönyörű TUX-ra. Úgy éreztük, hogy végre sínen vagyunk. Persze miért is menne minden simán (eddig sem ment), megjött a váratlan rossz hír. A csodálatos első TUX példányt készítő varró bejelentette, hogy sajnos többet nem vállal, mert nem lesz ideje. Hát nagy erővel álltunk neki a feladatnak, hogy keressünk egy új varrónőt, aki esetleg olyan ügyes lesz, hogy egy Dzsokihoz hasonló képződménnyel fog minket meglepni, pingvin helyett. De ismét csak tévedtünk (úgy néz ki, ez már rendszeres). Az új varrónőnk (immáron a harmadik) egy szép TUX-ot készített nekünk, úgyhogy ő kapja azt a harcászati feladatot, hogy csinálja meg nekünk még több pingvint. Ami jelenleg is nagy gondunk, hogy nem találunk a pingvinhez megfelelő szemeket, pedig már nagyon sok helyen érdeklődtünk. Ezért, ha valakinek ötlete van, hogy hol lehet ilyesmit beszerezni, az ne tartsa magában az információt, írja meg nekünk! Remélem ez a probléma hamar megoldódik, hiszen szem nélkül a TUX nem az igazi (bár úgy is gyönyörű).Hát így állunk jelenleg. Bízunk benne, hogy a pingvinek hamarosan aktív szaporodásnak indulnak, és mindenki, aki szeretné ott láthat majd egyet a számítógépe mellett, vagy ahol hozzá méltó helyet talál neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 6375 megtekintés
Hozzászólások
lol :-)
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És a rongyprotoTuxról van kép? :)
egyébként lol. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
Egy kicsit nekem Dzsoki a Madagaszkár pingvinjeire emlékeztet. Sok sikert a folytatáshoz srácok. Reméljük minden jól alakul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez olyan mint amikor haverokkal egyszer elmentunk egy videki vasarba es a nagy keszulodesek kozepette nem vittunk KP-t. Akarmerre mentem sehol nem talaltam egy arva automatat amiben lett volna penz. Aztan talatam a kabatom belso zsebeben egy felmarok aprot, meg a kesztyutartoban is volt egy keves es ugy dontottem, hogy ha torik ha szakad, a kishugomnak viszek egy pruscicat. Hat ra kelett jonnom, hogy csak a cellovoldeben van egyetlen pruscica, amire az aprobol futja. Ugye, mivel kontaktlencset sem vittem, egyre kisebb eselyet lattam annak, hogy viszek valamit is haza. Amig a haverok lofraltak, addig en elkezdtem megszorni az egyik pruscica alatt a hurkapalcakat amiket ugye nem lattam. Aztan az utolso befizetett lovesem utan lattam valami feheret leesni... Leszedtem! Orultem mint vak tyuk a talalt szemnek.
Kozben megerkeztek a haverok is es a cellovoldes neni felvette a leeset cicat, majd odab.szta a pultra. Amikor a kezembe vettem, nehany masodpercig nem tudtam, hogy mit is mondjak, de aztan feltettem a koltoi kerdest: "Sracok! Mi a szar ez??"
Na, a cellovoldenel aki volt, azt elkapta a rohoges. Egyszeruen nem tudtuk eldonteni, hogy mi lehet ez.
Gondoltam mar mindegy, elviszem. Egesz uton nem jottunk ra, hogy mire is hasonlit. Na, kishugom fogadott bennunket, hogy vajon mit hoztunk neki. Orommel atadtam neki az ajandekot. Amikor meglatta, kitort belole a rohoges: "Te, ennek meg erdemes lenne mentot hivni?"
Mondtam is neki, hogy "bocsi". Tavolrol kontakt lencse nelkul egesz jopofa pruscicanak tunt, kozelebbrol szemugyre veve inkabb egy doglott valami prusvaltozatana lehet amit telepumpaltak olommal, vagy frissen kepeztek ki egy rottweiler szajaban.
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a "plüss" szó az amit kerestél
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kosz, igy mar ertem en is :)))
plusscica.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
koszonom :-)
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy cimboram anyja egy idoben jart turkaloba, es gyujtotte az ilyen beazonosithatatlan joszagokat.
amikor meg megmutatta a gyujtemenyt, majdnem hozzam kellett mentot hivni, majd megfulladtam a rohogestol. :)
peldaul: zold ufo, kek barsony palasttal, nameg a felforditott U alaku ize, az U szarai a labak, ezekbol itt-ott kilog valami kez fele, nagy szemek, a fejen egy szorcsomo, esatobbi...
szoval, a plussipar szine-java.
ezutobbit mai napig nem azonositotta a tudomany. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi szetbuliztuk a kis ocsmanysagot. Kapott egy hegesztopalcat az alfelen keresztul egeszen a feje bubjaig, a veget behajlitottam a drotnak, aztan denaturalt szesszel beaztattam a joszagot, majd vegul tuzet kert...
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vadista Szandál :)
----------------------------------------------------------
Sebeink emlékeztetnek arra, hogy a múlt valóban megtörtént
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
muwhahaha :P überlol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
--
TheReplaced, Argh! ><
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sejtésem szerint a letöltött szabásminta ez lehetett. Mivel ez GPL, kéretik a módosított forrás... akarom mondani szabásmintát elérhetővé tenni. :)
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vettél egyet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már mit is kellett volna vennem?
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
arra célozhatott a kolléga, hogy ha gpl, akkor nem lehet csak binárisként terjeszteni, muszáj hozzá forrást is adni -- viszont ha nem adom tovább a binárist, akkor nem követelheti senki a forrást. ennek az analógiájára csak annak kell odaadniuk a szabásmintát, akinek pingvint adnak... amennyiben a gpl-t egyáltalán lehet vonatkoztatni ilyesmire :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy én tévedek, de ha bárkinek továbbadod a binárist, akkor a forrást is elérhetővé kell tenned _mindenki_ számára, nem csak annak akinek a binárist (esetleg pénzért) odaadod.
Erre az analógiára, ha adsz tux-ot valakinek, akkor a szabásmintát elérhetővé kell tenned _mindenki_ számára.
Így bárki fordíthat magának tux-ot, akinek van megfelelő fordítója (minimum Nagyi 1.0).
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az az igazság, hogy tévedsz.
Ez a legegyszerübb módja annak, hogy eleget tegyél a GPL-nek, hogy mindenki számára elérhetőve teszed a forrást. De ez nem követelmény.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
0. Ezek a jogok vonatkoznak bármely olyan programra vagy munkára, melynek a szerzői jogi megjegyzésében a jog tulajdonosa a következő szöveget helyezte el: Terjeszthető a GNU GPL-ben foglaltak alapján. A következőkben a "Program" megjelölés vonatkozik bármely programra, vagy munkára...
[...]
2. A Program, vagy egy darabja módosítható, mely így az egy a Programon alapuló munkát alkot, a módosítás ezután tovább terjeszthető az 1. részben adott feltételek szerint, ha az alábbi feltételek is teljesülnek:
a. A módosított fájlokat el kell látni olyan megjegyzéssel, mely feltünteti a módosítást végző nevét és a módosítások dátumát.
b. Minden olyan munkát vagy programot, mely részben vagy egészben tartalmazza a Programot vagy a Programon alapul, olyan szabályokkal kell kiadni, hogy annak használati joga harmadik személy részére ingyenesen hozzáférhető legyen, ezen dokumentumban található szabályok alapján.
[...]
Egy munka forráskódja a munkának azt a formáját jelenti, melyben a módosításokat szokás végezni.
Akkor most melyik részt is értettem félre?
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jogászkodástól teljesen függetlenül én evidensnek vettem, hogy egy ilyen project megosztja a szabásmintát a nagyközönséggel.
Morálisan legalábbis elvárható lenne. (Jó tudom ez a 21. század, itt ilyen szavaknak, hogy "morális" már nincs értelmük.)
A megjegyzésem is poénnak indult, de olyan offenzívak egyesek, hogy egész meglepődtem.
Én azért még reménykedem, hogy a honlapon megjelenik a szabásminta...
(Tudom, ez már a 21. század, de hátha...)
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A megjegyzésem is poénnak indult, de olyan offenzívak egyesek, hogy egész meglepődtem."
Eleinte en is meglepodtem, aztan rajottem, hogy az emberek - kulonosen forumokon - szinte egyfolytaban keresik a helyet a masikon ahova harapni lehet.
BTW, hogy lehetne mosolyogni tanitani egyeseket?
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a sok elfojtott agresszivitást ki kell élni valahol, ahol "arc nélkül" teheti az ember.
Hol vannak már a régi szép idők, mikor ha nem tetszett valami odacsaptál a bunkóval...
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocsi, én egyáltalán nem támadó szándékkal irtam a megjegyzésemet. Ha annak érezted, akkor elnézést.
A hozzászólásodban írtad, hogy "lehet, hogy tévedsz", és ez szerintem is fontos tisztázandó pont a GPL-lel kapcsolatban, azért írtam egyáltalán.
Szóval, akkor a lényeg. Erre az esetre a 3. pontja vonatkozik inkabb a GPL-nek, amikor "futtatható" állapotban terjeszti valaki a származtatott munkát. :-)
3. You may copy and distribute the Program (or a work based on it, under Section 2) in object code or executable form under the terms of Sections 1 and 2 above provided that you also do one of the following:
a) Accompany it with the complete corresponding machine-readable source code, which must be distributed under the terms of Sections 1 and 2 above on a medium customarily used for software interchange; or,
b) Accompany it with a written offer, valid for at least three years, to give any third party, for a charge no more than your cost of physically performing source distribution, a complete machine-readable copy of the corresponding source code, to be distributed under the terms of Sections 1 and 2 above on a medium customarily used for software interchange; or,
c) Accompany it with the information you received as to the offer to distribute corresponding source code. (This alternative is allowed only for noncommercial distribution and only if you received the program in object code or executable form with such an offer, in accord with Subsection b above.)
De egyébként a GPL nagyon specifikusan szoftver licensz, így nem igazán alkalmazható plüssállatkákra és szabásmintákra. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sejtettem, hogy ez lesz a válasz. :)
Igazad van a 3-as pont "vagy"-jaival kapcsolatban, de minden lehetőségnél ott van, hogy az 1-es és 2-es pontok szerint.
Tehát pl megtehetem, hogy a forrást adom a futtatható binaris mellé, de ettől még elérhetővé kell tennem 3. személy számára az 2-es pont miatt. Nem kell feltétlen kiraknom a netre, megtehetem, hogy csak kérésre adom ki, és akár még pénzt is kérhetek ilyenkor "a fizikai továbbítást fedező összegnél nem nagyobb díjért".
Igazad van abban is, hogy a GPL elsősorban software licensz, de ha már GPL alatt adták ki a szabásmintát, kénytelenek vagyunk értelmezni rá.
Nyilván kiadhatták volna más licensz alatt is, ami egyértelműbb, és ugyan az a hatása, de ez így "poén".
A készítők szándéka szerintem egyértelmű, ezért írtam morális megfontolásokról.
Sajnos a Magyar Pingvin Projekt tagjai közül nem reagált senki, vagy ha meg is tette, nem hivatalos minőségben, így még reménykedem.
Köztünk legyen szólva, bennem felmerült, hogy jól mutatna egy Tux a szobámban, és még pénzt is adnék érte, hogy ne nekem kelljen szenvednem vele.
Viszont, ha a szabásminta közzététele elmarad, akkor elvi okokból biztosan leteszek a tervemről.
Hangsúlyozom, "hivatalos" álláspontot nem ismerek, így reménykedem még.
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo a workshop, biztos a megfelelo korokben sikert aratnak. A szulok mit szolnak ehhez? Jartok templomba? Na, ezert tart itt ez az orszag :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Plussallatka bontobol lehet ujitani szemeket :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lol@Plussallatka bonto :-D
---------------------
Ригидус а бетегадьбол
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak hogy a kérdésetekre válaszoljak:
Kecskeméten van egy nyugdíjjas nénike, eki ilyen egyedi "kisállatkészítéssel" foglalatoskodik. Legalábbis két éve még volt és elég nagyüzemben csinálta dolgát, nekem akkor azt mondta hogy bármit megcsinál kép alapján. (Akkor egy felnőtt ember nagyságú mackóért 8000HUF-t kért, ugyanez játékboltban kb 20eHUF, tehát szerintem nem is drága)
Ezzel a nénikével csak egy a gond, hogy nem tudom a címét csak azt hogy hogyan lehet hozzá eljutni GYALOG vagy autoval. Az meg nem egyszerű...
Megprobálok utánna járni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hosszabb linket nem tudsz irni?
Mar megint egy ember aki nem tudja hasznalni azt a rohat linket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bocs
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szeme fehérjének vegyetek valami fényes selymet, a szemgolyónak, pedig megfelelő méretű fekete gombot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemtudom,de szerintem az elso vakondá mino"sített TUX is fasza. lehet csak en nem lattam meg pingvint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sztem szemenek jo lenne feher+fekete filc-et ravarrni aztan kesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Kiskapunál lehet kapni teljesen korrekt TUX-ot, legalábbis régebben lehetett. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
régebben ezeken az informatikai kiállításokon a bnv-n lehetett szerezni tán még egészen nagy, méteres Tuxot is.
én 2002-ben szereztem be a saját példányomat, valami r-betűs utcában a belvárosban, valami idg-s ajtóra emlékszem; de az a hely már biztosan megszűnt..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 2004-es LME konf-on is az (kb 1 meter) volt a fo(?)nyeremeny a sorsolason.
Meg lehet kerdezni oket, honnan szereztek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na akkor megkerdezem mar: hol talaltatok megfelelo anyagot? Mert a szemet meg csak-csak sikerult szerezni, varrni tudo embert is egy mosolygos anyukam szemelyeben, de anyagot egesz fehervaron nem talaltam. Marmint megfelelo anyagot... ;]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No kedves emberek:) Így kell TUX-ot varrni ;)
http://kep.tar.hu/horvtoys2/50277978
Anyaga polár /meg ne fázzon/ szemei pedig vmi kreatív boltból vannak ha minden igaz az iparművészetivel szemben lévőből /öntapadós műnyag szemek/ töltőanyaga meg sok habszivacs bogyó, szintén hobbi-kreatív nemtommi boltból:) . Kb 2-3óra megvarrni.
A szabásminta meg a fentebb említett http://www.free-penguin.org/ -ról volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a Margit híd budai hídfőnél a villamos mentén gyalogolsz a Moszkva tér felé, akkor jobb kéz felől hamarosan találsz egy kreativ boltot... én ott mintha láttam volna a célnak (talán) megfelelő szemeket
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni