Megjelent...


2006 telén egy spontán törés alkalmával lelki rehabilitációként leírtam a törésem körülményeit. Néhány nappal később éppen keresgéltem valamit, amikor egy CD-n megtaláltam az első öt oldalt, ami a születésem körüli időről szólt. 2000-ben egyszer már a szüleimmel elkezdtük írni a történetünket, de annyira megrázónak éreztük, hogy inkább abbahagytuk. Ezért, amire emlékeztem, most nekiláttam és leírtam.
Ennek már 10 éve. Az egyik álmom az volt, hogy a könyvet egyszer kiadják. Egy napon aztán a kézirat eljutott a Pillangó Kiadóhoz, amit szintén annak a Kiss Katának köszönhetek, aki által a lift is sikerült, illetve létrejött a Tégy Jót!® ötlete.
A kéziratot aztán a kiadó megszerette és elindultunk a könyvkiadás hosszú, rögös útján. Magam sem hittem volna, hogy eljutunk idáig, de igen! Sikerült! Pályázat és támogatás útján a könyv a mai napon megjelent az NKA és a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány támogatásával.
A könyv az Üvegfiú - Csontkemény harc címet viseli.
Az életrajzom a mai napon érkezett a nyomdából, május első hetétől kapható az ismertebb könyvesboltokban, webáruházakban.

Hozzászólások

A htaccess vagy egyéb fittyfenét vedd le légyszi a kép elől. Addig kivettem a kép linkjét.

--
trey @ gépház

Nahát, gratulálok! Próbálom elképzelni az érzést, ahogy kézbe veszem a saját életemről szóló könyvet... hát nem semmi lehet :)

Köszönöm. :)

Hát... :) Megmondom őszintén, én még nem fogtam fel igazán. Most még csak a „marketingelésnél” tartok. Ma várom a postakocsit, amivel küldi a kiadó a tiszteletpéldányt.

Megírom, ha megérkezett.

--
-- GKPortál Blog
Tégy Jót!®
Legyen neked is Dropbox tárhelyed! :)

Gratulalok a konyvhoz!
E-book formaban elerheto lesz?

Biztos vagyok benne, hogy nem lennék képes elolvasni, nekem már a bevezető is kemény volt. Pláne annak fényében, hogy már kb. 8-9 éve ismerlek, anno ircen sokat beszélgettünk. Egy példányt biztosan venni fogok fizukor. Gratulálok a könyvhöz! :)