Telekom, újra

Újabb fejezettel bővült az "Egy telekom ügyfél viszontagságai" c. nem létező regényem.

IP TV-nk van és az történt, hogy pénteken reggel még volt Nick Jr. amin a gyerek kedvenc meséi szoktak lenni, délután pedig már nem. A műsorújságban benne volt, de úgy nézett ki mintha nem is lenne előfizetve többé. Már kezdtem örülni, hogy nem kell többé Dora irritáló hangját hallgatnom, de a gyerek szereti a Mancs őrjáratot és a Bubbi Guppikat, ezért intézkedni kellett.

Szóval eltűnt a Nick Jr. ami azért is fura, mert amióta IP TV-nk van, kb fél éve, azóta ez a csatorna elérhető volt. A többi gyerek csatorna is eltűnt a Nick Jr. környékéről, Baby TV, Jim Jam, stb és az alattuk lévő Sundance, Commedy Central Extra, BBC Entertainment, az AXN-ek.

Naívan felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy ilyenkor mi van. Első körben nem találtak meg a rendszerükben a telepítési cím alapján (nem számlával a kezünkben nézzük a TV-t)!

Tették ezt olyan hangnemben mintha mi valami hülye UPC előfizetők lennénk akik a rossz ügyfélszolgálatot hívták.

Utána az MT azonosítóval hívtuk őket, így már sikerült megtalálniuk.
Megkérdezték, próbáltuk-e már ki és be kapcsolni az STB-t...

Elmondtuk, hogy milyen csatornák hiányoznak és az ügyintéző is megerősítette, hogy azoknak benne kellene lenniük a Családi HD csomagban ami nekünk is van. Ezt akkor sem értettem, mert a gyerek csatornák külön csomag, viszont a BBC Entertainment és társairól én is úgy gondoltam, hogy azoknak benne kellene lenniük.

Rögzítették a problémát és azt mondták, hogy majd hívnak ha sikerül megoldani központilag és hogy 72 órájuk van erre... Hívtak is, másnap, szombat este, hogy a hibát nem sikerült központilag megoldani, ezért kapcsol egy műszaki kollégát aki majd telefonon keresztül segít.

Ezt megint nem értettem, hogy mégis milyen hiba lehet az egy IP TV esetében, ami azt okozza, hogy csatornák tűnnek el és amit központilag nem lehet megoldani, de telefonon keresztül igen?

Na, de ők biztos jobban tudják mint én, ezért átmentem várakozó üzemmódba: Kérjük kollégánk kapcsolásáig várjon, la-la-la-la la. Ez ment 20 percig, aztán meguntam és leraktam. Azóta nem hívtak, ezért ma megint felhívtuk őket. Amikor az után érdeklődtünk, hogy miért nem hívtak, közölte az ügyintéző, hogy látja a rögzített hibát, de ott az szerepel, hogy meg lett oldva, mert kapcsolták a műszaki kollégát...

Némi értetlenkedés után, most tényleg kapcsoltak egy műszaki kollégát, akinek volt annyi esze, hogy azzal kezdje amire mi is gyanakodtunk, hogy van-e egyáltalán előfizetésünk. Kiderült, hogy azokra amelyek eltűntek nincs előfizetésünk. Amikor azt kérdeztük, hogy mégis milyen eljárás az hogy azt se kérdezik meg, mielőtt törlik őket, hogy akarjuk-e még ezeket a csatornákat vagy sem, azt válaszolta az ügyintéző, hogy egy műszaki hiba miatt nézhettük őket eddig és tekintsük ajándéknak... Mert hogy ezeket normálisan csak korlátozott ideig adják ingyen. Na, de az ilyen próbaidős dolgoknak nem az szokott lenni a lényege, hogy ha nem kéri az ember, akkor kell szólni? Tehát automatikusan előfizetéssé válik? Vagy csak mindenhol máshogy működik ez így?

Azt már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy a most eltűnt csatornák jelenleg több különböző csomagban érhetőek el. Pl. a Sundance és néhány AXN a Movie csomagban van, a BBC Entertainment a Speak!-ben. Ez azért érdekes, mert ha mondjuk tényleg kaptuk volna ezeket a csomagokat is ingyen eddig, akkor miért nem az összes csatornát kaptuk belőlük? Pl. a Speak!-ben lévő ZDF és a német RTL sosem volt elérhető.
A Commedy Central Extra pedig jelenleg egyik csomagban sincs benne az oldaluk szerint.

Az külön poén, mikor az ügyintézők az oldalukat ajánlgatják, hogy ott minden megtalálható és mindent el tudok intézni. Na, persze, gondolom mostanában nem nézték... Pl ha egy csomagra kattint az ember, akkor csak egy üres ablak jön be.

Az ügy megoldása az lett, hogy ma előfizettem a Kids Pluszra. Hogy mondjak valami pozitívat is, szerencsére nem kellett 24-48 órát várni, mert már elérhetőek: "Semmi baj, semmi gond"... Mancs őrjárat főcímzene, nagyon fülbemászó...

Nekem nyilvánvalóan nem az volt itt a gondom, hogy előfizetés nélkül nem érhetőek el a csatornák, hanem az, hogy ezt láthatólag nem minden ügyintézőjük tudja és hogy nekünk senki sem ajánlotta fel, hogy fizessünk elő ha továbbra is szeretnénk nézni őket.

Összességében az ember úgy érzi magát, mintha jó magasról tennének a fejére.

Hozzászólások

Amikor ilyeneket olvasok, mindig megörülök, hogy 5 éve TV sincs a lakásban. Egy szolgáltató háborúval kevesebb, amellett, hogy egy csomó pénzt és időt megspórolok...

Nekünk is volt előtte TV, mi is saját antennával néztük. Aztán előfizettem UPC internetre, jöttek bekötni, akkor mondták, hogy be van kötve a TV is. Kiderült, hogy amikor az előző lakó - akitől vettük a lakást - lemondta a TV előfizetést, de fizikailag elfelejtették kikötni :-)
Szüleimnél néznek elég TV-t a gyerekek, ott még a WC-ben is van, és ez komoly! Ott ők is az M2-t nézik, azon még elég tűrhető mesék vannak. Itthon lefekvés előtt van fél óra mesenézés, szintén Youtube, aztán könyvből olvasás.
Nem is igényelnek többet.

Egyszerű lehet ellenőrizni pedig a csatornajogosultságokat, kimondottan iptv-nél, pár kattintás lehet valószínűleg (biztosan). Aztán már csak ki kell legózni, hogy mi van előfizetve és akkor az aktuális kiosztás szerint mit kellene látni - feltételezem.

Csatornakiosztás egy ideje nem változott tudtommal. Majd talán most fog kicsit valamikor, passz.

Mindenkori családi itt:
http://www.telekom.hu/otthoni/lakossagi/tv/csatorna_kinalat

Ebben van a comedy central extra:
http://www.telekom.hu/otthoni/lakossagi/tv/minicsomagok/filmvilag

"nem találtak meg a rendszerükben a telepítési cím alapján"
Egyes források szerint nem feltétlen egyszerűsíti meg a dolgot, ha csak ezt tudom magamról. Még jó, hogy tapasztalatok szerint, ügyfél név+anyja nevére is lehet keresni, vagy épp kapcsolattartó számra.

Hibajelentést kell kérni az ivrből, még mindig ők a legkompetensebbek, ha néha nem is úgy tűnik.

Januárban fog változni a kiosztás, kivételesen kaptam róla levelet, de folyamatosan baszkódják a csatorna listát, mindig ér valami meglepetés, ha bekapcsolom a tv-t... ami egyre ritkábban történik meg. Előfizetés is csak azért van mert nem nagy extra költség a net mellé. (Más meg nincs nálunk :()

Gondolkodtam, hogy megírjam-e a poént, nehogy esetleg újra egy "technikai frissítés" áldozatává váljak. Ahogy írtam a Kids Pluszra fizettem elő. Ebben van kb 5 gyerek csatorna. Semmi más. Szóval ez a Kids Plusz valami joker csomag lehet, ugyanis minden korábban elérhető csatorna újra elérhető vált miután előfizettem rá. AXN-ek, BBC Entertainment, Sundance. Pedig ezek mind külön csomagokban vannak amennyire én tudom. Nem mintha néznénk őket, de azért elég érdekes...