Új szerzemény: thinkpad r51

Régebben gazdája voltam egy t60-nak, majd egy t400-nak is, szerettem őket. Majd az életvitelem változása miatt váltottam asztali gépre.

Azonban az utóbbi időben felmerült hogy néha mégiscsak jól jönne egy laptop. Az év 365 napjából 360ban nincs szükség rá, azért nem akartam sok pénzt áldozni: körülnéztem mit lehet kapni használtan 10k alatt.

Igy akadtam rá az új szerzeményre: meglepően jó állapotban, kis tisztogatás után szinte gyári fényében "csillogott". Leszámitva a zsanért, azt cserélnem kellett. Szerencsére találtam olcsón jó állapotút. Itt szembesültem vele hogy mennyire utálom ezeket szétszedni, majd összerakni. Csillió apró fémlemez, 7-8féle csavarméret, útmutató nélkül szinte biztos hogy nem rakod össze mégegyszer. Nekem igy se sikerült, párszor újra szét kellett szednem mire minden elem a helyére került.

Jöhetett az os: Először arch-ra gondoltam, azt ismerem a legjobban. De mivel csak néha kell, nem szerettem volna minden használatot a csomagok 90%-nak frissitésével kezdeni. Második kedvenc a debian, az van 2 másik gépen, jó lesz ide is.

Desktopnak trinity: nagyon pofás, illik a géphez. Az egykori bloated kde3 minden szir-szarjával együtt most 130megát vett el a ramból, mig egy lxde 140-et kér. Itt tartunk 2015-ben. És hiába nem fejlesztik a kde3-mat évek óta, még mindig mindent tud, sőt többet, mint amire nekem szükségem lenne. Témának kde2, nekem nagyon tetszik, üditő a gnome3 és a plasma5 után :).
Pár képernyőkép

Hálózatkezelőnek wicd, böngésző palemoon, meglepően használható.
Suspend sajnos nem megy. A hibernálás jó, ezért nem is töröm magam hogy egy őskövületen működésre birjam. Akksi amúgy is halott. Sajnos az alaplapi elem is, ezért nem tudom belőle kivenni az akksit, mert elfelejti az időt. Ezt majd cserélem.

Egyetlen bánatom az intel "extreme" graphics 2. Opengl2 támogatás hiányában még az openra sem fut.

Összességében nagyon elégedett vagyok, nagyon olcsón sikerült beszerezni egy jó állapotú, és használható laptopot. Most 11 éves, remélem még 10 évet elmegy :).

Ui: hosszú i-t hogyan lehet varázsolni angol billentyűzetre?

Hozzászólások

altgr+i, altgr+j (bár ezek valószínűleg csak magyar kiosztással mennek)
-------------------------------------------------------------------------------
Az életben csak egy dolog a szép, de az épp nem jut eszembe.

Slackware Linux 14.1 | 3.10.84-janos

az R51 karosszeriajaban 5 fele csavart alkalmaznak, ebbol a 3/4 ugyanaz. marad 4 tipus. ebből a 1 csak az akku alatt van, az 5 csak a HDD covernel. marad 2 tipus es mind jelezve van hova kell tenni. a kijelzo bezelnel 2 tipus, a fekete kivul, az ezust belul. ez meg egy egyszeuen szerelheto gep szepen jelolve mindennel. ami nincsen jelolve az a RAM cover, de azt a csavart ki sem tudod szedni alapbol feloldas utan. ha nem tevedek, mert eleg regen szereltem mar R51-et.

ha utalod szerelni azzal nincs mit tenni, neha mar en is ruhellem.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Debian + Trinity = Q4OS

11 év az semmi. Nálam van egy T22-es ami 2001-ben készült.És még mindig működik.

Nálam R30, szintén 2001.
Működik(az utángyártott töltő hamarabb meghalt mint a gép), viszont egy XP nem megy rá :(. Jelenleg AntiX-al használom (ül a szekrényben a töltő hiánya miatt. Ha valakinek van egy felesleges 16V, 4,5A-s töltője (kábel mindegy, az van), és hajlandó odaadni egy nagy tábla milkáért, PM! Köszi!)

Rátaláltam én is, először ez ment fel. De nem tetszett hogy ki van herélve a vezérlőpult megjelenés beállítása.

Keresgélés közben engem is elkapott a hév, és majdnem vettem egy thinkpad 600-ast, de aztán győzött a józan ész: Azon kívül hogy felpattintok rá egy warp4-et és gyönyörködöm benne semmire se tudnám használni :)

Egy ilyen gép alkalmas lehet tüzfalnak?
(r61 2gb memóriával pfsense)
Vagy jobb céleszközt kapok ennyiért?
----
FreeBSD, Solaris, Debian, LMDE

közben kiderítettem miért nem megy a suspend: a kms zavarja. A csavar a dologban, hogy 3.16-os kerneltől fölfelé az intel már csak azt támogatja, tehát ha kilövöm a kms-t, csak vesa driver van.
Szóval most vagy kernelt forgatok, vagy wheezy-ből fogom a kernelt.

Esetleg valaki tud 3.14-es repot debianhoz?

szerk.: kutakodtam, ennél sokkal rosszabb a helyzet. Igaz hogy a kernelből csak 3.14 után vették ki az ums támogatást, de xorg driver már 2.10 óta nem támogatja. A legrisebb distró az ubuntu 10.04, ami már akkor is az elavult 2.09-et szállította.

Szóval:
- felrakok egy nem támogatott rendszert, amivel sok gondom lehet.
- megpróbálok nagyon régi ubuntu vagy debian xorg-ra downgredelni (még több szívás, dependency hell garantált).
- lemondok vagy az intel driverről, vagy a suspendről. :( Azt erőssen kétlem hogy bármiféle hibajavítás érkezne még, ami működésre bírja a szundit kms-el. Szomorú :(

próbáltam, már azok is kms-el jönnek, ugyan ezzel a buggal. Kikapcsolni a kms-t nem próbáltam, gondolom akkor intel driver se lesz, pont mint linuxon.

Egyébként van bugreport, még 2010-ből. Megoldás nincs.
Ubuntu 10.04 vagy Centos5 lesz belőle, vagy egyszerűen nem használom a suspendet. Valószínű utóbbi, az a legfájdalommentesebb.