Nvidia 6600 kártya vs GA-8IPE 1000 (GIGABYTE) alaplap probléma

Fórumok

Történt az az eset, hogy az eléggé elavult itthoni gépemhez némi barterüzlet árán itt a hupon sikerült beszereznem a fent említett AGP-s VGA-t. Előtte egy 6200-as volt benne, így örültem hogy végre tud pixel shadert stb. no meg dupla annyi (256 Mb) memóriát hoz.

Örömöm csak pár napos volt, ugyanis pár nap után elkezdett nem beindulni a gép. Kisebb noszogatás, tisztítás után párszor még igen, de végül egyáltalán nem szólalt meg. Végül visszaraktam az eredetit, amivel elindult. Elsőre elszomorodtam mert ritkán lehet -főleg cserével- hozzájutni nem ATI-s 128+ memóriával rendelkező AGP-s darabhoz.

Gondoltam próbaképpen átrakom rokonság gépébe is, amivel nagy megrökönyödésemre elindult. Az egy MSI K8T Neo MS-6702 alaplapos gép, ami azon kívül hogy AMD-s nem Inteles, tudásban és korban is hasonló, sőt gyengébb benne a táp 50 wattal.

Időközben leteszteltem mind a két gépet alaposan, semmi hibát nem találtam. Az AMD-set -amiben most van a VGA- megterheltem rendesen, napokon át futott rajta egy-két erősen GPU igényes alkalmazás. Nem melegedett túl, és úgy néz ki korrektül működik. De ha visszarakom a saját Gigabyte lapos Intel gépembe, az meg sem moccan. Leszámítva a lapon lévő memóriajelző ledet, és a pillanatra felpörgő ventilátorokat.

A célom az lenne, hogy tudjam használni a címbeli két eszközt, viszont értelmes megoldást eddig nem találtam a neten.
Ha valaki találkozott már ilyennel, esetleg megoldást is tud rá azt nagyon megköszönném.
AGA

Hozzászólások

Hasonló szitu 5500-al.
Nálam esetenként van ilyen, akkor 8-10mp hosszú power után indul szépen. :D Együtt lehet élni vele.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - -> Kérjük a humoros aláírást itt elhelyezni. <- - -

Nem börzéztem ki nagyon.
DE.
1: Adott egy Intel D845WN lap, 300W Codegen táp. A videókari jó benne.
2: Adott egy Fujitsu-Siemens T-System D-akármi (D1562 alaplap), 160W saját spec méretű, egyedi kialakítású táppal. A videókari jó benne. A Codegen táppal hiba előjön. Másik (nem emlékszem a tipusára) ATX táppal hiba előjön.
3: Adott egy Fujitsu-Siemens V600-ból kiszedett D1567-c33 alaplap, a 160W-os T-System táppal jó, a Codegennel nem jó, Másik ATX táppal jó.
4: Mindhárom említett alaplapban egy ATI 9200-s kártya hibátlanul teljesít, ahol van alaplapi kártya ott az is hibátlanul teljesít.
Azt hiszem nem hagytam ki semmit, régebben próbálgattam a nyomába eredni a hibának. A sorrend kb időrendi is, annyival spékelve, hogy a 3 és 4 pont között próbáltam ki az Intel lapot az összes táppal, és a másik videókarival is. És működött.
Mindenesetre valami inkompatibilást érzek a levegőben, vagy a brand gépekből származó alaplapok, illetve azok biosa lehet a ludas, mivel az talán annyira nincs felkészítve a bővíthetőségre.
Megfejtéseket a "Biosfrissítéshez floppy nélküli alapanyagot keresünk" jeligére várjuk a kiadóba.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - -> Kérjük a humoros aláírást itt elhelyezni. <- - -

Hm, esetleg tápegység probléma ?

Egyrészt eddig nem volt, másrészt visszarakva a régi kártyát szintén nincs gond. De ha valahogy le tudnám tesztelni ezt az oldalát valami egyszerű nálam is elérhető eszközzel megnézném. Egy ideje annyira nem foglalkoztatnak a hardverek hogy tudjam ezt hogyan kellene, no meg nincs rá Debianban lekérdező parancs :)
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

:) A legegyszerűbb megoldás és próba, ha esetleg egy másik gépből származó tápegységgel megnézed. Esetleg a rokonság gépéből. Mondjuk az egy biztos alap, mert ugye abban elindult.

Ha pedig ez nem járható út, esetleg nézz be a géppel egy számtek üzletbe és kérd meg őket szépen hogy a tápegységet mérjék be teszterrel.
Ha rendesebb üzlet, akkor még pénzt sem fognak ezért kérni.

+ lehetőség még, amit kihagytam, az alaplapot nézd végig alaposan és keress rajta 'púpos' kondenzátorokat.

Esetenként az is produkálhat ilyen hibákat.

Az pedig hogy eddig nem volt ilyen probléma, az sajnos az IT világában (mint ahogy sok más helyen sem) nem jelent semmit :)

Jó példa erre a napokban vásárolt bontatlan 2TB-os WesternDigital winchester, ami kicsomagolás után 3 nappal smart erroros lett és megdöglött :)

Az első a kondik ellenőrzése volt az első amit megtettem, és sajnos ismerem "az egyik nap müködik, másik nap nem" dolgot rendesen. Pl. egy egy hetes Debian telepítésem után anno emiatt használtam azt mindössze két napig..
A tápcserét azért megpróbálom, bár a Chieftech-ről Codegen, majd most Mercury csere már szomorú.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Sem a Codegen sem a Mercury nem tud ezekhez elég energiát leadni és a Chieftek is elöregszik a többi táppal együtt.
Egy uj(jabb) táppal nézd meg a foglalatot meg érintkező tisztító sprével fujd be.
Az egy régi és normális jelenség egyébként, hogy egyenként illetve más gépben működik minden rendesen, összerakva meg a sajátomban nem. Ezért is kér mindenki 3-5 nap cseregaranciát, ha mégsem lenne valamiért jó a beszerzett alkatrész.
Amennyiben dual kimenetes a kártya az sem mindegy melyikbe dugod be a monitort illetve teszteléshez nagyon jó 2 monitort rákötni nagy felbontással mivel jobban megterheli a kimenetet és hamarabb kijö(het)n a hiba.
Ha sehogy sem sikerül elindítani szerezz egy másik kártyát 7600-os szériából.

Jelenleg amiben benne van az pont az 50 wattal gyengébb mercury tápos rokonságtól származó gép. Két napja áthoztam ide (már pánikol, hogy mikor kapja vissza) most is arról írok. Írtam is, erősen meg lett terhelve nagyon GPU függő alkalmazással, itt nálam nagyobb a felbontás is, nincs vele gond, bírja. Az első három-öt napon meg már túl vagyok.
7600-as kártyát nagyon szívesen szereznék, de egyrészt az AGP-ben szinte beszerezhetetlennek számít, vagy ha mégis akkor gyűjtői áron, ami akár 30E Ft-ot jelent. Jelenleg nekem pontosan 30E-rel van kevesebb, ennyiért meg már inkább mást vennék mint elavult VGA, de egyébként sem árulja éppen senki.

Most ki fogom cserélni a tápot próbaként, de arra lennék nagyon kíváncsi, hogy a már bőven nagykorú nem ATX-es tápjaim vajon miért működnek tökéletesen, (P1 gyűjteményem) míg ezek haldokolnak. Azonkívül, miért akkora varázslat vagy eretnekség egy táp javításába belefogni? Amennyire tudom, itt még a nyomtatott áramkör is csak egy rétegű.
Nem vagyok műszerész, csak érdekel.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Kicseréltem, ezzel most épp működik. Viszont egy újabb problémát hoz elő, nincsen a tápon sata csatlakozó. Így live-al még tesztelgetem egy darabig, de ismerem milyen gyorsan el tud fogyni a memória. No meg HDD nélkül kevesebbet is fogyaszt a gép. Az én tápom meg most kipróbálom rokonság gépén, ha ott sem megy akkor tuti az a baj.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Azt hiszem megbukott a táphiba teória, rokonság gépében van most a 6600-as és az én tápom is. Kb ugyanazok a hardware-k vannak pluszban mellettük, plextor DVD -író + egy sima olvasó mind a kettőben, a HDD ebben egy ~200 Gb-os ATA, ami úgy tudom többet fogyaszt a 320-as SATÁmnál, van közöttük pár év. Azért pluszban rádugdosok még pár USB-s cuccot, de az OpenGL teszt már megvolt. Fut normálisan, tehát nagyon úgy tűnik vissza az eredeti kérdéshez. Bár itt az alább írt kábeles dolgot még megnézem.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Az egyik Avard a mási Ami bios, ezt később pontosítom. Tudtommal nem brand gépek voltak, és ha jól tudom ezeket a lapokat nem is árulták egyben, mindkettőben gyárilag van tunning lehetőség, az akkoriban nem volt gyakori. Én nem éltem a lehetőséggel, nekem fontos a stabilitás.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Tegnap megnéztem milyen is a bios:
Az MSI lapé -ami nem az enyém, de az utóbbi napokban ezzel volt használva a kártya- AMI v.3.31a .
Van mellé egy "Core Cell" chip is és AMD-s lap. Lehet állítani az AGP buszon vagy akármin részletesen. Én csak felhúztam 256 megára a memóriát.

Most visszaraktam az én gépembe a VGA-t. Ez a címben említett Gigabyte lap. Inteles, a bios-a Award, version F7. Nagyon szűk az állítási lehetőség, nagyrészt auto minden benne, viszont lehet húzni a feszültséget az AGP-n memórián, processzoron. Nem nyúltam hozzá.

Időközben szereztem kölcsön egy sima/SATA átalakítót a táphoz ami amásik gépben volt, most jelenleg rendben megy. Még nem teszteltem terhelés alatt, viszont így fogalmam sincs miért vergődik az eredeti kombinációval.
Lehet, hogy az eredetileg használt Chieftec-et megjavítom, az valszeg rossz földelés vagy túláram miatt égette meg a csatlakozóját, teszter szerint ugyanis rendben volt. Ha majd azzal sem megy újra tesztelem az egész gépet.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Ezt a megégett csatlakozót részletezhetnéd bővebben, mikor hol mit ?
Az alaplapi 20-as tápcsati " normális" a chieftecnél, hogy 4-5 évesen leég, rosz érintkezés+ több teljesítmény felvétel és lehet cserélni az egész kábelkorbácsot, ilyenkor az alaplapi csatinál is szokott gond lenni, ha szerencséd van a nyákot is átégeti.
Összesen 1 AMD lapot javítottam így, hogy alaplapi érintkezők + kábelkorbács csere, azóta is működik de nem mertem tovább adni, mivel ez már nem rendes működésből adódó hiba.
A pár száz forintos tápteszter nem sokat ér, annál jobb egy multiméter és a biosban megnézhető érték(kek) + egy oprendszer elindítása, ha feláll akkor jó. Amennyiben meg akarod védeni a gépedet szünetmentes táp kell és/vagy 20eft feletti túlfeszültség és zárlat stb.. védelemmel ellátott táp.

Ez a másik itt is említett AMD-s gépben volt régebben, akkoriban én használtam, majd megkapta rokonság. Amit leírtál pontosan ugyanaz történt, de időben észrevettem mert hallottam valami cirregő hangot. Azonnal leállítottam a gépet és pihenőre raktam a tápot. Szerencsére a lapon a csati csak enyhén megbarnult, tápcserével meg ment-megy tovább azóta is.
A fő ok, ami miatt most inkább azt használnám, 12 centis ventijével (nagyon) jelentősen halkabb mint a mostani, és elvileg megbízhatóbb, valós rajta a 410 W . Codegen, Mercury szerintem nem ad le annyit. Persze tévedhetek.
Szerk:
Csak a három narancs színű korbács végénél barnult be, nem tudom az mire szolgál.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Csak a Geforce 6600 miatt jöttem be. :D Nekem is van egy ilyen karim igaz az PCI-E-es. Az AGP-és gépembe Geforce 2 MX van. 12 éves kari de még mindig faszán megy.

Na mindegy nekem is volt hasonló gondom. Tápegység hiba volt.

--
GPLv3-as hozzászólás.

Drupal szórakozott belépésnél...

A tápon kívül az alaplap kondijait sem árt jobban megnézni.

Nos, akkor úgy tűnik nem púposodott fel miközben kiszáradt. Ezért nem érdemes régi elöregedett cuccokkal küzdeni. Nálunk is vannak régi gépek, amiket rendszeresen piszkálgatni kell, amikor kedvük szerint memóriahibát, vga hibát vagy más vicces dolgot produkálnak. Mivel már régóta mennek, így már nagyon érzékennyé váltak mindenre és gyakran kontakthibának tűnik a problémájuk. Amelyiknek fontos volt a megbízható működése, azt lecseréltük, a többi kukaszökevény meg megy egy ideig, aztán szétszedés - összerakás után megint egy ideig, persze ezekben nincs nagyobb fogyasztó vagy komolyabb teljesítményű / érzékenyebb részegység.

Talán a legegyszerűbb bontóból vagy apróról kukázni egy hasonló lapot amivel aztán vagy megy, vagy nem megy, annak állapotától függően. Az újrakondizás valószínűleg nem gazdaságos, legfeljebb ha magad meg tudod csinálni, de akkor sem biztos hogy megbízható gépet kapsz.

Teljesítményben és multimédiás, 3d képességben nem jobb már ennél mondjuk akár egy amd e-450 -nel szerelt vagy hasonló integrált procis lap is? Lehet sokkal jobban járnál. Ram és lap(procival együtt) talán nem olyan vészes, a ház-táp, többi cuccod pedig gondolom megy vele.

Az ég világon semmi probléma nem volt ezzel egészen addig amíg nem jött most az a hülye ötletem, hogy ezt fejlesszem egy picit. A jelenlegi anyagi helyzetem annyira siralmas, hogy semmire nem tudnám lecserélni semmijét, de még a csavarokat sem. Amúgy kipróbáltam egy integrált intel VGA-s gépet nemrég live-al és hát hogy is mondjam meg sem közelíti azt a használható 3D-s szintet ami viszont nekem kell. ATI-t meg hanyagolom inkább, sokkal több szopás lenne vele linux alatt mint amennyi nem. De mint fentebb-lentebb írtam, bizonyos kombinációkban nem működnek ezek együtt, és nem jöttem rá mi alapján. Az, hogy ezek régen kukaszökevény lennének én nagyon nem mondanám, mert ezeknél rosszabb és régebbi gépeken dolgoznak nagyon sokan. Ezenkívül jó lenne nekem így is, csak szerettem volna egy picivel jobbat, 0 Ft-ból ez sikerült.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Nagyon köszönöm neked, :) de egyelőre úgy tűnik egyáltalán nem azokkal van gond. De ha ilyen profi vagy benne ezt megjegyzem, és akár küldhetek hozzád ügyfeleket a későbbiekben. Amúgy is kérdezték már páran tudok-e ilyen embert.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Profi nem vagyok, de van gyakorlatom valamennyi :)
Ügyfeleket nem szoktam vállalni, de szívesen segítek ha tudok ameddig a párom ki nem vág a megmaradt alkatrészekkel együtt..

http://elütöttek.hu/

A facebook elérés linkje :
https://www.facebook.com/pages/%C3%81llatv%C3%A9delem-Informatikai-Fejl…

Nekem is volt hasonló. Először újraindulgatott, aztán már nem is indult a gép. Észrevettem, hogy az alaplapi áram alatt vagyok LED csak pislákol. Ok: kimúlt a tápban egy kondi. Kicseréltem.

Utána működött a gép, kétszer, aztán nem indult. Végül kiderült, hogy ha bizonyos alkatrészek csatlakoztatva vannak az alaplaphoz, akkor az egyik SATA kábel miatt nem indult a gép. Ez úgy került napvilágra, hogy mindent egyenként visszadugva próbálkoztam az indítással, mivel az alaplap csupaszon működött, ahogy kell. Tehát amíg nem csatlakoztattam az összes alkatrészt, ment a gép a "rossz" SATA kábellel, de utána már nem. Kicserélve a kábelt egy ugyanolyanra: minden rendben.

Nem tudom, a kondi hibájának és a kábelnek volt-e köze egymáshoz.

:)

Inkább húzz ki mindent, és azt ellenőrizd, hogy az üres alaplapban lévő 6600-al beindul-e a gép a kívánt táppal. (Ha a kártyán van külön tápcsatlakozó, ellenőrizd mindkét tápból jövő kábellel, amelyiken a megfelelő csatlakozó van.) Ha nem, akkor valószínűleg úgysem fog menni azzal a táppal. Ha igen, akkor tedd be a CPU-t és egy RAM-ot. Ha így is megy, akkor dugd a tápra a meghajtókat. Ha nem indul a gép, akkor talán kevés a táp. Ha indul, akkor csatlakoztasd az alaplaphoz is a meghajtókat. Ha így is indul, egyenként csatlakoztasd a többi alkatrészt.

:)

Az alaplapod 1,5V-os AGP táp meghajtó áramköre old le.
Az NV6600 AGP fogyasztása kb 30W-tal nagyob mint az NV6200 kártyáé.
Az AGP foglalat tövében van 3 db stabilizátor , abból 1 valószínüleg hibás.
Vagy a FET vagy annak a meghajtása , vagy a hozzájuk tartozó puffer elko veszítette el a kapacítását.
A végeredmény a limitált teljesítmény leadás.

Valóbjában egy rejtőző táphiba volt, sokan ezt mondták feljebb és lejjebb is. Ideiglenesen van egy kölcsöntápom azzal most épp tünetmentes, de köszönet az infóért, megnézem baja van-e ennek a bigyónak.
(Jut eszembe, elfelejtettem a tápalakítóért menni..)
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Épp előttem egy ugyanilyen lap ugyanilyen tünetekkel. Videó kártya csere után a táp leégett az új videó kártya miatt. Táp csere után néhány nap / hétig még ment, és ismét ugyanezeket a tüneteket produkálta. Nos lehet, hogy egy új táp megoldaná neked is a gondot.

--
openSUSE 11.4

Megláttam ezt a topikot és előszedtem az 5 éve elhalálozott Geforce 6600 GT-met.
Rájöttem hogy van rajta egy púpos kondi, lehet hogy mégis életre lehet kelteni? :)