A M10 lesz továbbá az első olyan eszköz is, amely támogatja a hagyományos asztali, azaz az X11-es alkalmazások futtatását is. Alapértelmezetten telepítve lesz a Firefox böngésző, a LibreOffice irodai szoftvercsomag, a GIMP képszerkesztő, az XChat csevegő kliens, illetve a Gedit szövegszerkesztő, természetesen megtalálható lesz a telefonokról megszokott minden más alkalmazás is, melyek közül egyre több támogatja a különböző kijelző méreteket. Az Aquaris M10 egy 7280mAh-ás akkumulátorral van felszerelve, ami Android alatt 11 órát bír normál használat melett, 9 órát videólejátszás esetén és 24 órát készenlétben. Valószínűleg ez Ubuntu alatt is hasonló lesz, vagy akár a telefonos tapasztalatokat alapul véve még jobb is lehet.
A két cég márciust jelölte ki az árusítás kezdődátumának, és ugyanúgy a Bq honlapjáról lesz megrendelhető az eszköz. Az árról még nincs semmi hivatalos, viszont a telefonok esetén is pontosan ugyanannyiba kerültek az Ubuntus kiadások, mint az Androiddal érkezők, így nagy valószínűséggel ez esetben sem lesz ez másképp. Az Androidos változat 259 euróért vásárolható meg. Ebben az esetben viszont nem lesznek sem villámakciók, sem origamis játékok meghívásokkal, sem limitált készletek.
BQ Aquaris M10
- 10,1 colos multi-touch-os kijelző
- MediaTek 4 magos MT8163A processor (1.5GHz)
- Nagy kapacitású Li-Po akkumulátor (7280mAh)
- Full HD (1080p) videofelvétel
- 2GB memória és 16GB belső tárhely
- MicroSD bővítőhely (max. 64GB)
- 12 megapixeles kamera
- Elülső hangszórók
- Micro HDMI
- Méret: 246 x 171 x 8.2mm
- Súly 470g
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 8836 megtekintés
Hozzászólások
Lehet hogy a Canonical a Jolla befektetője, aki visszalépett?
Annyi linuxos tablet indult már útnak; ez vajon tényleg megjelenik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy androidos modellt ad ki Ubuntuval a gyártó. Befektetés az ő oldaláról minimális. Ha nagyon nem vinnék, lecseréli rajta a rendszert eladja Androiddal. Nem fog a nyakán maradni a készlet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos, hogy nem :)
Én hallottam pletykákat eléggé megbízható forrásból, hogy állítólag a kínai negyven rabló vezére volt az aki az utolsó pillanatban visszalépet. Hogy miért azt senki nem tudja, de más pletykák szerint a szovjeteknek vannak komoly terveik a projekttel. Hollywoodért kiált a történet az fix :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kínai negyven rabló el is kezdte szépen jogtalanul árulni.
Az orosz Yotaphone mellett valami indiai vonal is rémlik. Az tuti, hogy izgalmasabb forgatókönyv lenne a történetből mint a 'Szilícium völgy kalózai'-nak. Pedig az is kemény.
☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eredeti magyar címén "Számító emberek" :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, eredeti magyar címén szilikon völgy kalózai. Igen, szilikon, nem pedig szilícium :)
A számító emberek az alcíme.
☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem egy pornófilm? Mert a címe alapján... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet olyan is van :)
Ugye akkor is fogalom nélkül adtak magyar címet filmeknek.
No nem mintha nem tudnék olyan számtech boltról aminek a neve Szilikon computer (volt?), marhanagy Si vegyjelekkel a logóján. :D
☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo nehez.
Nembaj, johet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahol el kell kezdeni. Majd a következő "Air" verzió könnyebb lesz.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ami számomra nem derült ki, hogy HD vagy FHD a felbontása a kijelzőnek.
----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1920x1200, olyan, mint a fullHD, csak 16:10
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi. Az M10-esnek létezik minkét változata. Azért nem volt egyértelmű.
----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem rohadt sokat számít függölegesen az a 120 plusz pixel. Nem értem, miért kellett a 4:3-as képarányt a 16:9-el leváltani?
--
robyboy
"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem váltottam le, nem használok 16:9-es képernyõt :p
(majd jövõtõl, proginfen-n bámulhatom a sok lapos szart rosszul élsimított windowsos betûkkel még évekig; talán megszokom idõvel)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
FHD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi.
----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Skype megy rajta? Mer' ameddig nem, sajnos nem tudja leváltani a netbookomat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az utolsó használható mobil linuxos skype még a 2010-es Nokia N9-en volt. Azóta szerintem esély sincs arra, hogy arm-os linux buildet csináljon a Microsoft. Sajnos :( De abban reménykedhetünk, hogy azért más voip megoldás lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Androidra van működő arm skype :)
--------------------
http://grant-it.com/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Chrome & ARC Welder-re kellene feltelepíteni a Skype apk csomagját.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
próbáltad?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem nem ment
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Működött nálam, PC-n. ARM-en nem próbáltam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
64 bites linux alatt ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azon működik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem úgy tűnik, hogy az MS a webes skype felé akarja terelni a népet az ilyen neki nem kedves platformokról.
Nem tudom az milyen megoldást használ, de lehet, hogy lehetne taknyolni elé valami hibrid alkalmazást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha valami, akkor az meg egy hulladek. Mar fajlokat csak azon keresztul lehetne letolteni linux alatt ha hagyna. kb felora/ fajl kinszenvedes
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden további nélkül küldök/fogadok fájlokat a linuxos skype-pal. Képeket nem tudok fogadni, de csak akkor, ha nem fájlként vannak küldve. Akkor is kapok egy linket, és meg tudom nézni egy (gagyi) online felületen, ha a teljes felbontású kell, akkor pedig a webes skype kliensben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Akkor is kapok egy linket, és meg tudom nézni egy (gagyi) online felületen
Szerintem egyrol beszelunk.
Biztos glitch volt a rendszerben,
mert minden kattintasra felh/jelszot kert,
es 10-bol kb. 1x sikerult megmutatnia a kepet kb. 20 perc probalkozas utan.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha valaki küld neked valamit azonnal megkapod a linket, még azelőtt, hogy a másik féltől feltöltődött volna. Tehát annyi ideig használhatatlan a link amíg a másik félnél a feltöltés folyamatban van. Ha neked 20 perc próbálkozás után sikerült egy képet megnyitni, ott valami más baj lesz a háttérben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt hittem a skype már rég kikopott. :))
----
"Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." (Róma 3.22-24)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem miért arm alapon nyűglődnek. Amikor elkezdték, mar akkor voltak intel processzorok nagyon mobil eszközökbe és már jó támogatással, szoftverekkel, most meg lofx van minden más platformhoz képest.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt az Intel ingyen osztogatta a gyártóknak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arról már leszokóban van, de akkor is megér 10 USD-t eszközönként a felár.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemide.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom a bq-nak nincs intel-es kész tabletje, ott meg nem tartunk, hogy valaki bevállal egy egyedi dizájnt a Canonical kedvéért.
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom semmilyen nincs de az Intel is szívesen ad referencia lapot vagy referencia modellt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
5 féle is van, mind ARM-os.
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez Intel Atom Z3735F chipes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem igazán látom az intel előnyét, egy opensource platformon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A platform lehet open source, az amit futtatni akarsz nem biztos (elég csak a fentebb sokat emlegetett skype-ra gondolni)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az még hagyján, hogy ARM alapon próbálkoznak, de miért a leggagyibb, legkisebb teljesítményű 64 bit-es magokat tartalmazó SOC-ot használják?
A benne lévő Cortex-A53-as magból ráadásul van 2Ghz-re kihuzatott változat is, nem csak ez a lassú 1,5 Ghz-es.
Egy desktop workload-ra tervezett masinának, nagy IPC-s magok dukálnának, mondjuk a Cortex-A72 @ 2,5Ghz formájában.
Azt se nagyon értem, hogy alapból miért nem kínálnak hozzá billentyűzetes, trackpad-es tok-ot, mint az iPad Pro-hoz és a Surface-hez. Ilyenből van kismillió a piacon, csak ki kellett volna választani egy olyat, amelyik passzol ehhez a géphez.
Amúgy maga a koncepció nagyon bejön, és be is vásárolnék egy ilyet, csak a harmatgyenge hardver zavar kissé.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen igazad van. Ezek in-order magok. Több program párhuzamos futásával járó desktop használatnál lassú lesz. Nyilván az ár miatt választották ezt az MTK chipet. A gyártó Bq Androiddal is gyártja, és nem akkora gyártó, hogy a high-end ligában tudjon játszani. Így jobb híján egy budget Android tabletre raktak Ubuntut. Kár!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az első Ubuntus tablet, valószínű az ár miatt választották ezt. Ha egy erősebb vasat tettek volna alá, akkor meg sokan a többszörös áron rugóznának. Tény, hogy vannak feladatok amihez ez kevés, de azért rengeteg dologra jó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyiből ki lehetett volna hozni egy Intel Atom tabletet. Az új Atomok már elfogadható teljesítményt tudnak, ennél mindenképp többet. A zárt kódú programok is működnének.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A partnerseg meg smafu. Van egy jo partneruk, akivel sikersztorit csinaltak az elso keszulekkel, es veluk oldottak meg. Nem beszelve arrol, hogy ha Atom procira adtak volna ki, akkor a tamogatott platformok listaja egy igen eltero peldannyal bovult volna. Igy is keves vasat tamogatnak, hatha meg bejon egy tok mas architektura.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az sikersztori volt? Ez még szerintem odébb van. Nem kell előre inni a sikerre.
Jide Miniben hasonló A53 proc van, az AllWinneres. Androiddal is akadozó a felhasználói élmény.
A partnerség fontos dolog, de a felhasználókkal való kapcsolat is akik itt vásárlók is. Ha csalódni fognak a rossz teljesítmény miatt, mire fog menni az Ubuntu a partnerséggel?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Canonical és a Bq is úgy könyvelte el, hogy az volt. Nyilván a célok sem földtől elrugaszkodottak voltak. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat nem gyoztek keszulekkel, es aztan kiadtak a keszulek nagyobb testverere is. Persze ahogy masok is mondtak, ok nem szamitottak ekkora erdeklodesre, pedig biztos ok is pozitivan alltak a viziojukhoz, es mondhatni nagysagrend beli volt a tevedesuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem akkor lehet majd partnersegrol beszelni, amikor valamit ubuntu-only -kent probalnak eladni.
Amig *meglevo* androidos eszkoz atmatricazasarol van szo, kevesbe.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figy felteszem eldontendokenta kerdest. Szerinted a Canonical es a Bq partnerek?
O igen
O nem
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az en olvasatomban, a Bq kinalatabol elerheto eszkozok, fejlesztesi celt szolgalnak, hogy minel olcsobban, azert nem egy total hasznalhatatlan keszulekre, minel tobben tudjanak fejleszteni, megnezni, hogy az o kis appjuk hogyan integralodik, stb. Amig nincs kiforrva szerintem ez az egesz dolog, es akarmennyire is hiszek benne ez meg nincs, felesleges plusz koltsegekbe verni az embereket. De hangsulyozom, ezt en latom igy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mellekszal: Minden Ubuntu Edge adomanyozo mostantol heti hirlevelet kap.
A fenti ket kepet is tegnap emailben megkaptam, egy kis marketing adomannyal.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni