500 emberétől válik meg a Juniper Networks

A FreeBSD-s körökben ismerősen csengő Juniper Networks hálózati eszközöket gyárt. A cég nemrég megerősítette, hogy megválik munkavállalói több mint 5%-tól. A leépítés körülbelül 500 embert érint. A cég a karcsúsítást azzal indokolta, hogy csökkentené az üzemelési költségeit. A részletek itt olvashatók.

Hozzászólások

Naponta olvasni hasonló híreket, hogy melyik cég mennyi munkavállalót bocsát el ezért vagy azért. Nem csak itthon, de külföldön is. A válság tart, és nemhogy jobb lenne a helyzet, egyre rosszabb globálisan.
Ahogy süllyed az életszínvonal, úgy süllyed a morál is párhuzamosan vele.
Nem lesz ennek jó vége...

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor

Önellentmondásba sikerült jutnod, de nem baj, használjuk a te fogalmaidat most.
Ha őseink tudták volna a megoldást, soha nem jutunk el ide, hiszen az önfenntartó gazdaság fenntartja önmagát és kész, egy bizonyos méret fölé nem nő.
Azonban mégis itt tartunk, hiszen őseink mégis buták voltak, hogy hagyták saját magukat az önfenntartó gazdaságból kiverekedni. Ennek eredményeképpen te is beírhattad ezt a kommentedet, attól függetlenül, hogy tartalma hatalmas baromság.

Nem létezik önfenntartó rendszer, ugyanis egyáltalán ahhoz, hogy működjön az ökoszisztéma, folyamatosan energiát fogyaszt a rendszer, a Nap energiáját. Enélkül nem működik a biológia, tkp. a Nap egy hatalmas "negatív entrópia forrás".

Azt tegyük hozzá, hogy mi nem fogyasztjuk a Nap energiáját, annyi energia megy ki, mint amennyi bejön, különben felforrna a bolygó.

Az önnfenntartó rendszer a hőhalál, ha így nézzük, de nyílván nem nézhetünk zárt rendszert, mert zárt rendszer csak az egész univerzum (és még lehet, hogy az sem).
----
India delenda est.
Hülye pelikán

az önfenntartó gazdaságot értsd így: kőolaj nélkül működtetett önellátás, ami nem akar mint a rákos daganat vég nélkül növekedni egy véges rendszerben, mert ugye ennek az a következménye, hogy elpusztul, csakúgy, mint az ember a rákos daganattól.
de ugye biztos vannak itt olyan emberek, akik meg tudják magyarázni, hogy egy véges rendszerben (földbolygó) hogy lehet a végtelenségig növekedni.
tegyük fel, hogy 3% kamatra 1 dolcsit beraksz Jézus születésekor egy bankba és ott is hagyod, ma pedig valamelyik leszármazottad kiveszi. no mennyi pénzed is lenne? számold ki! és ez még messze van a végtelen növekedéstől amit a médiában erőszakolnak ránk. ugye mindenki hallotta már, hogy az adósságokat ki kell növekedni meg a GDP-nek nőnie kell ...
_______
16,67 %

+1

Nagyjából ott van a gond, hogy a megtermelt javak ellenértékét nem az kapja, aki megtermeli, s ezáltal nem tudja a pénz közvetítésével másra cserélni. A rendszer idővel telítésbe megy. Gyengül a vásárlóerő, ezért egyre hatékonyabban kell termelni, ami tovább gyengíti a vásárlóerőt. Az egész rendszer rákfenéje a kamat, mert elvégzett munka nélkül részesülnek javakból egyesek. Pusztán akkora vagyon felett szabadna diszponálnia embereknek, amelyet kétkezi munkájával képes megtermelni. Tudom, ingovány a mérés, mert nyilván egyedül felépíteni egy házat szinte lehetetlen, egy csoport erre már képes lehet, s akkor ennek értékét szét lehet osztani egy-egy főre. Az sem mindegy, hogy puszta kézzel, vagy szerszámokkal építünk. Pusztán egy megközelítést említettem.

A mostani válság is egy ilyen telítődő szakasz, s a pénzvilág hallani sem akar arról, hogy áldozatokat hozzon, lemondjon a vagyona egy részéről. Fel sem tűnik neki, hogy azokat teszi tönkre, akik előállítják az élelmét, a ruháját, úgy általában a javait.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"Ha őseink tudták volna a megoldást, soha nem jutunk el ide..."

Ez éppolyan sarkos kijelentés volt, mint amit cáfolni próbálsz. Egyrészt az ősök elég régen voltak, nem véletlen, hogy nem a nagyapáinkat említette. Másrészt az ősök egy része valóban nem akart folyamatos növekedést, ez csak bizonyos kultúrkörökben vált uralkodó nézetté.

A többire válaszolt más is :)

Az elméletet tudjuk, szép és biztos valaki lemodelezte, hogy ez így lenne a legjobb mindenkinek, de kihagyta az emberi tényezőt.
Kevés kivétellel halmozni szeretünk. Úgy pénzt mint eszközöket.

Akik a legjobban nyomják a sz*rt, azok ülnek a legnagyobb pénzeken/vagyonokon. Apple-nek mennyi pénze van? Microsoft? Bill?

Uraim!

Az a baj, hogy a legfontosabb tényezőt kifelejtettük: a bolygónkat uraló, a nemzeteket végtelen adósrabszolgaságba hajszoló Globális Háttérhatalom, és annak legfőbb végrehajtó, gazdasági erőszakszervezetei (IMF, VilágBank, FED, Európai Központi Bank, etc.) hosszabb távú céljai pont a válság fenntartása és végletekig elmélyítése a Valódi Cél! Novus Ordo Seclorum...

---
http://it2it.hu/valastyan.attila

Aztán miért ordas nagy baromság? Szerinted rendben van a társadalmi berendezkedésünk körül minden?

Mellesleg mi köze a regisztráció időpontjának ahhoz, hogy valakinek milyen az értékrendje, s hogyan gondolkodik a világról?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

>Szerinted rendben van a társadalmi berendezkedésünk körül minden?

Ez fel sem tudom fogni, hogy jött ide. Az ilyenek miatt nem érdemes vitatkozni veletek.

>Mellesleg mi köze a regisztráció időpontjának ahhoz, hogy valakinek milyen az értékrendje, s hogyan gondolkodik a világról?

Mindig meglepődöm, hogy nem két hetes a regisztráció. Persze a saját szüleimen is tapasztalom, hogy az idősebb korosztály képes a legnagyobb baromságokat elhinni. Ez nem értékrend meg világnézet kérdése, ez annak a kérdése, hogy elhiszek minden hülyeséget amit az interneten olvasok, vagy sem.
----
India delenda est.
Hülye pelikán

Az a baj, hogy:
* Ezekről a dolgokról nem csak a neten lehet ám olvasni, hanem sokkal régebben papír alapon is, DE
* Nem haragszom azért sem, hogy kiderítetted mikor regisztráltam én "vén hülye", aki "mindent elhisz a netről"...
* Sőt azért sem haragszom Rád, mert még mindig azt hiszed, hogy a rossz gazdasági helyzet az éppen uralkodó kormány helyben hozott rossz döntéseinek következménye, nemzetektől függetlenül

Az Uralkodó Elitnek pontosan Rád van szüksége, aki ezeket a dolgokat "hülyeségnek" és/vagy "összeesküvés elméletnek" nevezi
Ajánlanám pl. Elek Attila, matematikatanár írásaint is: http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa
Vagy Drábik János, Bogár László elemzéseit - sajnos ezek is a Neten lelhetőek fel főképp (és a könyvesboltokban), ezért szerinted bizonyára "hülyeségek" és "összeesküvés elméletek", buta és tanulatlan emberek tollából.

Nem baj, egyelőre a vélemény még szabad, de a gondolkodás képessége egyre károsabb lesz, mielőtt hivatalosan is betiltják...

---
http://it2it.hu/valastyan.attila

Úgy jön ide, hogy a kapitalista piacgazdaság fenntarthatatlanságát kezdtük feszegetni. Ha gondolod, megfogalmazom én is, csak másképpen. Az eladósodást, melynek időfüggvénye a kamatok miatt exponenciális, hogyan növünk ki? Ja, tudom a cinikus választ: exponenciálisan. Mindezt véges halmazon. Az jó lesz.

Az a helyzet, talán eretnekség, de szerintem a növekedésnek aszimptotikusan kellene a nullához tartania. Első közelítésben ennyi is elég lenne, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez valóban elegendő.

Legnagyobb baromságok? Mesélj, ha nálad a bölcsek köve! Az fel se merüljön benned, hogy az idősebbeknek több tapasztalatuk van, több idejük volt gondolkodni a minket körülvevő világról, a társadalmi folyamatokról.

Bizonyára igazad lehet, hogy minden a legnagyobb rendben, s minden bizonnyal csak én tartom furcsának, hogy nem változtak a peremfeltételek - a Nap minden nap felkel, a búza is kinő a földből, eső is esik -, aztán hogy, s hogy nem, valahogy mégis lecsúsznak, elszegényednek emberek, eladósodnak államok. Ja, még valami. Sok az éhes száj? Igen. Viszont sok a munkás kéz is, akiknek nincs munkájuk. Akkor most rakd össze, légyszíves!

Különben még internet sem volt Magyarországon, az ember már akkor látta ezeket a problémákat. Nem attól függ, hogy mit olvas valaki a neten.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hagydd már ezt a zárt rendszert. Ez akkora tévedés az alapkoncepcióban, hogy minden további tézist fölösleges akár diszkutálni is...
Még csak az kellene, hogy nulla növekedés legyen. A rendszerek versenyében már a status quo fenntartásához is teljes erőbedobással kell rohanni.
Kína megpróbálta úgy hatezer éve a nulla növekedést, és szépen el is veszítette az összes technológiai/kultúrális/civilizációs előnyét, és olyanok előzték be, akik az elején még nem is léteztek. Szóval csak elő a növekedéssel, és elő a penge agyakkal, akik megtalálják a teret a növekedéshez.
Csaba

"Kína megpróbálta úgy hatezer éve a nulla növekedést, és szépen el is veszítette az összes technológiai/kultúrális/civilizációs előnyét, és olyanok előzték be, akik az elején még nem is léteztek."

No offense, de hogy tudtok ekkora marhaságokat összehordani itt jópáran időnként?

Bocs, a legkorábbi civilizációk közük egyedül Kína maradt fönn viszonylagosan folyamatosan. (Ok, a hatezer év egyértelműen hülyeség volt.) Kínában már akkor írásbeliségre alapozott állím volt, amikor Nyugat Európában még semmi sem, mégis gyakorlatilag a Nyugat Európában kifejlődött civilizáció referencia a világ összes többi részén ma, és nem a kínai. Köszönhető annak, hogy Kína egy ponton nulla növekedést, bezárkózást és az innováció fékezését választotta a gyarmatosítás helyett. Ez az európai középkor végére esett.
Csaba

Miért tévedés? Felőlem téged kilőhetünk az űrbe, én szeretnék ezen a Földön boldogan élni. Ugye nem baj? ;)

Nyilván a nullához konvergáló növekedésnek globálisan van értelme. Látod, az a baj, hogy a koncepciódba máris beemeltél egy elemet, amely a kapitalizmus jellemzője, ez pedig a verseny. Miért is kellene versenyezni? Boldogan kellene élni, örülni az életnek, nem pedig folyton stresszben élni, versenyezni.

Nézd csak meg, a természeti folyamatok jellemzően zártak. Az állatok, növények elpusztulásuk után lebomlanak, újrahasznosulnak. Ha sok a szúnyog, több lesz a béka, amely megritkítja a szúnyogállományt, s így tovább.

Rövid távon lehet előnyt szerezni egy fenntarthatatlan struktúrával. Rövid távon a rákos sejtek is gyorsan szaporodnak, ugyanakkor hamar elpusztul a gazdatest, s ezáltal ezen sejteknek is befellegzett. Szabályozott folyamatként az egész lényegesen tartósabb maradhatott volna.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nyílt vagy zárt a rendszer: Az utóbbi húsz évben legalább három nagy világpiac megnyílásának lehettünk tanúi (internet, mobil telefónia, smatphone piac) csak a HUP témáihoz közel eső területeken, és még sok más témák is forrongásban vannak (pl. biotechnológia, anyagtudományok). Ezek mind növekedési teret biztosítanak és nyitva tartják a gazdasági rendszert. Én a magam részéről a világűrbeli növekedést sem vetném el, de nem kell a scifi ahhoz, hogy lássuk, a globális gazdaság akár végtelen növekedési potenciállal is rendelkezhet. (Ha nem tudsz szabadulni a világgazdaság, mint bezárt doboz képtől, akkor gondolj egy fraktál felületre. Annak a felülete végtelenségig növelhető, anélkül, hogy a volumen változna.)
A biológiábol vett példáidra reagálva, ha megengeded, evolúciós példával reagálnék (eredetileg biológus volnék): pont az evolúcióból jól tudjuk, hogy a versengő rendszerek között a stabilitást elérők kipusztulásra vannak ítélve. Ezért a kárhoztatott nyugati kultúrák permanens válsága éppen az az erő, ami nyertessé teszi őket az időnként megjelenő alternatívákkal szemben...
Amúgy a természeti folyamatok szerintem semmilyen szempontból nem zártak. Hirtelen egy fontosabb rendszert sem tudnék felhozni, amelyik sensu stricto zárt.
Csaba

Tény, hogy sehol sem írtad, hogy minden a legnagyobb rendben, ugyanakkor remélem, megengeded, hogy ne kizárólag arra reagáljak, amit írtál. Pont nem érdekel, hogy azon hisztizel, sehol sem írtad, hogy minden rendben. Az eredeti problémád az volt, hogy ordas nagy baromságnak nevezted azt a hozzászólást, amelyben Vales a globális háttérhatalom törekvéséről írt. Mellesleg jegyzem meg, teljesen lényegtelen, hogy ez spontán, strukturális okokból alakul így, vagy tudatosan, szervezett formában. Ettől még osztályharc van, amit az előző rendszerben tanítottak is, manapság, mivel benne élünk, inkább elkennek, nem fontos tudatosodnia ennek az emberekben, elsősorban a tápláléklánc végén élőkben.

Amivel a problémád volt, azért igaz, mert a tőke célja a még több pénz, s nem válogatja meg az eszközeit. Ez az egyetlen cél, s annak nincs jelentősége, hogy emberek egészsége, élete, boldogsága megy rá. Az egész kapitalista piacgazdaság ott célt tévesztett, már annyiban, hogy a gazdaság lenne az emberért, nem pedig fordítva, mint ahogyan jelenleg ez utóbbi a helyzet, azaz az ember van a gazdaságért. Jelenleg az ember a profit termelésének eszköze, miközben az eredeti célkitűzésnek valami olyasminak kellene lennie, hogy azért élünk társadalomban, hogy ezzel segítsük egymás életét, boldogulását, megélhetését, ellátását.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azert az is erdekes, hogy a ceg valtozas nelkul mukodik 500 dolgozo elbocsajtasa utan is. Kerdes, hogy maradek fog tulorazni, vagy tenylegt nem voltak szuksegsek ezek dolgozok.
Sok olyan nagyvallalat van, ahol a burokracia csokkentesel, egy kis modernizacioval a dolgozok 5-10%-tol meg lehetne valni, es a ceg mukodesebe nem lenne valtozas.

Miért nem működhetne változtatás nélkül. A műszaki fejlődés a válság ellenére folyamatos, ami önmagában feleslegessé tehet dolgozókat. Lehet, hogy ugyanazt a kibocsátást, vagy akár nagyobbat is, kevesebb dolgozóval képesek elérni. Az USA-ban az autógyártásban kb. harmad annyian dolgoznak mint az ötvenes-hatvanas években, az amerikában gyártott autók darabszáma mégis messze meghaladja az akkorit. Vagy gondolj csak arra, hogy a nyugati világ térdig gázol az élelmiszer feleslegben, miközben a mezőgazdaságban a munkaerő állománynak csak pár százaléka dolgozik manapság.

Abszolut egyet tudok erteni az elottem szolokkal. De sztm sok esetben ez nem mas mint Profitmaximalizacio avagy kapzsisag. Nehany manager (es elnezest attol a talan 5-10% akik tenyleg kemenyen dolgoznak ebben a poziban) kitalalta hogy, uh figyelj ott le lehet faragni egy csomo penzt. Tegyuk meg. Es erre egy gyonyoru pelda...

Multi, tipikus amcsi iroda, tudjatok, bokszok, mindenki egyutt ul, kockak mint en, managerek stb....
Adott Jucika akinek IT tudasa hat, hogy is mondjam, elenyeszo, de a 80as evekben jol tudott sporolni igy "felkuzdotte" magat managerre. Meetingek mar ket hete, cel es tema a cost saving. Majd tegnap: de hat miert fizetunk ket dba service-t? Minek ide MS Sql dba-s es Oracle-es? De hat ez egy pozicio. Olyan mint a telefon. Mind a ketto ugyan olyan. Es nezd mennyi penzt le tudunk vagni......Gyonyoru volt.

Es persze 5 perc utan a raadas: Miert fizetunk tobbet a szerverek uzemelteteseert? De hat ugyanaz mint a PC. Semmi kulombseg...hat persze. ulj le egyes.

Na szep napot nektek :)
"a vegtelenbe es tovabb..."

A Zeuban a jómunkásemberek 5,6%-a dolgozik a mezőgazdaságban, és 27,7%-a az iparban (2009). Vagyis, a dolgozók durván 1/3-a elő tudja állítani az összes kaját és cuccot, amire a többi 2/3-nak + munkanélkülieknek + nyugdíjasoknak, iskolásoknak stb szüksége van. Sőt, még exportra is jut belőle (az EU külker mérlege többletes A.F.A.K). Teljes lakosságszámra vetítve, kb. 15-20% aki előállítja mindazt, ami nekik + a többi 80%-nak kell az igen kényelmes élethez. Iszonyúan magas manapság a termelékenység.

kb. 15-20% aki előállítja mindazt, ami nekik + a többi 80%-nak kell az igen kényelmes élethez

No de ez pont a fejlődés lényege nem? (Bocs, most nagy szavakat meg fogalmakat fogok használni, de szigorúan illusztratív céllal.)
Az ősközösségben mindenkinek hajtani kellett, hogy legyen kaja. Aztán ahogy fejlődött a technológia, egyre kevesebb embernek kellett a termelés legalsó részében (a közvetlen élelmiszer termelésben) dolgoznia, egyre több ember foglalkozhatott mással, többek között államok szervezésével (katonaság) meg a kultúra megteremtésével, továbbadásával (papság).
Ezeket a dolgokat általában fölöslegesnek bélyegzik a az alul igát húzók, de ugye azért mégiscsak ezek adják a civilizáció lényegét. Hosszú távon azért az alul lévőnek is jobb ma Magyarországon élni, mint a Római Birodalomban kétezer éve. És ez nem igazán nekik köszönhető, hanem a közben a termelés nyomása alól felszabaduló koponyák eredményeinek.

A skála másik vége meg szerintem az "itt van már a kánanán", azaz amikor már senkinek sem kell traktort vezetnie, vagy a gyárban melóznia. Mindenki önmegvalósíthat. Persze ez így tisztán utópia, de ha nagy vonalakban végignézed az európai történelmet, azért mégis csak ez az irány.

Most egy köztes állapotban vagyunk:
kb. 15-20% aki előállítja mindazt, ami nekik + a többi 80%-nak kell az igen kényelmes élethez

Aztán száz év múlva remélhetőleg az a 15-20% már csak 5% lesz, vagy kevesebb. Az igazi kérdés az az, hogy mihez kezd a maradék. Na, az elég fontos a jüvő szervezése szempontjából. Ha mindenki belebutul a valóságsókba, akkor baj lesz, ha viszont elég sokan kezdenek el gondolkodni a közben felmerülő problémák megoldásán, akkor én egész szép jövőképet tudok elképzelni a következő egypár generációnak.

Csaba

Én csak kapkodom a fejemet, hogy milyen sokan nézik naplopónak a manager csapatot adott cégnél. Mert hogy ők semmihez sem értenek, csak a napot lopják. Hogy ez mennyire nincs így, azt pont a bőrömön tapasztalom. Adott egyetemi kutatóintézet, ahol a régi jó hagyományoknak megfelelően kiváló kutatókat tesznek meg folyton felsővezetőknek. Ezek az emberek kiváló kutatók, alulról jöttek, pontosan tudják, hogyan kell kutatni, de hogy hogyan kell egy kuatóintézetet vezetni, managelni, na azt nem tudják. És ezt erősen érezzük a bőrünkön. Bárcsak valami csoda folytán valaki olyat kapnánk egyszer vezetőnek, aki a managerséget mint szakmát tanulta, nem autodidakta módon a kutatás mellett...
A másik jó példa: 45 után a derék munkások kirugdosták az addigi cégvezetőket (jó esetben csak kirugdosták, rosszabb esetben bezárták, kitelepítették vagy megölték őket). Mert ugye a jó esztergályos tudja, hogy kell csavart csinálni, és ez elég is egy csavargyár vezetéséhez. Osztán csodálkoztak, hogy egyre csak veszteséget termelnek, pedig mindenki 200%ra teljesített a sztahanovista mozgalomban...
Később, mikor országok szintjén ment ez a dolog, akkor csak néztek, hogy a gaz kapitalista nyugat hogy húz el termelékenységben, technológiában (volt fölszabaduló szürkeállomány K+F-re) és végül életszínvonalban is.
Hát, ilyen ez. Lehet, hogy a managerek látszólag csak az észt osztják, de nélkülük a munkás a fióknak kódol...
Csaba

Azért ez nem teljesen igaz. Nagy részét a veszteségnek a megszabott ár, a kötelező cserealap (más országokkal), az ész nélküli lopás, a lesz*rom a munkát és minőséget hozzáállás (csak papíron volt meg a 200%) és a teljes foglalkoztatási kényszer okozta (egy rakás ember csak papíron dolgozott a cégnél). Tény hogy a munka hatékonysága közelített a nullához, de még így is "erővel" nyereséges lehetett volna..

Kutatásra és fejlesztésre pedig azért nem igen volt szükség, mert nagyszerűen másolták a nyugati termékeket..

Szerk:
Persze managerekre szükség van, de csak olyanokra akik valamennyire értenek az adott szakterülethez is. Például BME-n műszaki managerekkel minden szakterületet ismertetnek érintőlegesen.

Nézd, családban egy felmenő egy nagy budapesti gyár igazgatója volt az ántivilágban. Személyes fellépésével akadályozta meg, hogy a világháború alatt a németek leszereljék a gyárat, és nyugatra menekítsék. Hasonlóképpen elérte, hogy a felszabadító vöröshadsereg a felszabadítás mámorában csak a raktárkészletet rekvirálta, és nem a gépsorokat, így a termelés a háború után pár hónappal újrakezdődhetett. Igazi manager volt (már az ő apja is az volt), alatta az üzem hatékonyan és gazdaságosan termelt. A háború után az egyik melósa pártember lett, közbenjárására őt leültették az Andrási út 60-ban, nem sokkal később meg is halt. Az üzem meg szépen tönkrement a volt melós manageri tehetségének köszönhetően, az ott dolgozók meg mehettek aktát hegyezni, a termékeket meg hozhatták be a baráti szoc országokból. Az üzem épülete a mai napig áll, üresen romosan, ott megy el mellette a vonat. Amikor arra járok (ritkán), gondolatban mindig kalapot emelek az úriember emlékére.
Én erre gondoltam. Sajnos abban az érában ez nagy volumenben ment, sajnos szemmel láthatólag a mentalitás máig kísért.
Csaba

Ctrl + F: Juniper --> 2 találat --> Fül bezár