A Microsoft beperelte a Motorola-t az Android smartphone-jai miatt

Horacio Gutierrez, a Microsoft egyik alelnöke és jogtanácsosa tegnap bejelentette, hogy a Microsoft pert indított a Motorola ellen. A per azért indult, mert Microsoft szerint a Motorola megsérti Android-alapú telefonjaival kilenc szabadalmát. Gutierrez blogbejegyzésében próbálja megmagyarázni, hogy miért is indítottak jogi lépéseket a Motorola ellen.

Hozzászólások

Ha nem tudunk a piacon versenyezni, versenyezzünk a tárgyalóteremben?

--
trey @ gépház

és megint nem a nagy Google, vagy a Samsung, hanem az utóbbi időben összement Motorola, ami az Androidokkal kezd újra sikeres lenni.
mobilok körüli szabadalmakban egyébként óvatosabb lehetne a Microsoft, mert ő is kis hal a Nokiához képest. már akkor okostelefonokat gyártottak, amikor a windowsce éppen csak megjelent.

szerintem azért a motorola, mert ők az egyetlen egy okosteló gyártók, akik nem jelentettek be wp7 telefont. a samsung, lg, htc már a rajtnál kínál wp7 készüléket, a motorola nem.
no meg az usa-ban a motorola nagyon tarol az android készülékeikkel, ami biztos, hogy szúrja ballmer és kompániája szemét.

Igen, de ennek elorelathatoan is biroi visszafojtott sirvarohoges lesz a vege, semmint hogy az MS ebbol penzt lasson. Miert nem perelte akkor az HTC-t az LG-t, meg a tobbit? Meg ugye a Nokianak szeritnem még az MS is log a midnenki altal befizetett K+F penzzel, es meg abbol a szabadalma perbol sem lett semmi, amit a Nokia az Apple ellen inditott, hogy egyedul az Apple nem fizette be a K+F penzt, innentol ezeket a pereket nem tudom komolyan venni

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Ez nagyon necces.

Többé-kevésbé a Motorola készítette az első "hordozható" mobiltelefont (2 kg), úgyhogy vélhetően nem kevés szabadalom van a birtokukban, úgyis mint kvázi feltalálók. Az első amerikai mobilhálózat (1G) ha jól tévedek, szintén Motorola alapú készülékekre épült. Az észak-amerikai, illetve európai értekesítésben a legnépszerűbb készülékeket gyártó cégek listájában a Nokia után a Motorola következik. Az Android platformon szintén meghatározó a Motorola jelenlét.

Mégha Magyarországon nem is annyira népszerű vagy ismert, mint a Nokia, az USA-ban kétségkívül jelentős gyártó, tehát nagyobb hírértéke van, mint Tsui-Haw-nak (fantázianév). Más kérdés, hogy valószínűleg a Motorola is tart egy pár kötetes monográfiát azokról az USA szabadalmi védjegyekről, amelyek az ő birtokában vannak (akár telefónia, akár más területen), és az MS megsért.

Szóval azt mondanám, hogy ez a pereskedés akár Motorola reklám is lehet.

Az 1G szabadalmak szerintem nem értek túl sokat, bár nem értek hozzá. De a Motorola 2G-ben is élen járt, olyan cégekkel vívva kemény versenyt, mint pl. a NEC, a Mitsubishi, a Technophone vagy a Salora-Mobira. Az utóbbi két cég Nokia néven is ismeretes.

SCO 2.0, es is KINos bukas lesz

--
Live free, or I f'ing kill you.

annyira nem hülyék, mint a bábcégük. az SCO kicsi cégként perelt be egy nála sokkal nagyobbat. és nem szabadalom, hanem copyright megsértésre hivatkozva. a Microsoft mindig nála kisebb cégeket fenyeget meg. Amerikán belül jóval kisebbeket, külföldiek közül már a valamivel kisebbeket is. az ellenfél pedig általában megegyezik, mert bár lehet igaza lenne, de nincs annyi pénztartaléka, hogy végig tudjon vinni egy kemény pert a Microsofttal szemben. a vége általában megegyezés, természetesen titkosítva, nehogy kiderüljön hogy csak papírtigriskedésről volt szó.

Akkor most az "USA nem tudja mi az hogy vilag tobbi resze" cimu fejezet jon szerintem, mert rengeteg Motorola telefonrol nem is tudni, hogy letezik, mert csak es kizarolag a kinai piacra szantak. Ilyen precedensek mellett hulye a Motorola, ha nem jatssza vegig, ennyi dollarjanak kell lennie egy perre megegyezes nelkul, legalabb lesz egy ujabb precedens a hulyek ellen. A multik eszbekaphatnanak mar, hihetetlen, hogy még ott is mukodik a birkazas (SCO is ezt csinalta, nekunk is ezt kell)

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

elég szánalmas, hogy már a Microsoft is a patent trollok közé kezd tartozni az utóbbi években.
bár, ha innováció helyett pár jó ügyvéddel is lehet a mai világban bevételhez jutni.........

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537

The nine patents in question in the ITC complaint include:

  • 5,579,517: Common name space for long and short filenames
  • 5,758,352: Common name space for long and short filenames
  • 6,621,746: Monitoring entropic conditions of a flash memory device as an indicator for invoking erasure operations
  • 6,826,762: Radio interface layer in a cell phone with a set of APIs having a hardware-independent proxy layer and a hardware-specific driver layer
  • 6,909,910: Method and system for managing changes to a contact database
  • 7,644,376: Flexible architecture for notifying applications of state changes
  • 5,664,133: Context sensitive menu system/menu behavior
  • 6,578,054: Method and system for supporting off-line mode of operation and synchronization using resource state information
  • 6,370,566: Generating meeting requests and group scheduling from a mobile device

(forrás)

--
trey @ gépház

hat szerintem a biro elolvassa a beadvanyt, majd a (termeszetesen sikertelen es erosebb labakon allo) precedenseket es igyekszik egyedul lenni minel hamarabb, hogy kieressze visszafojtott rohogeset. Hihetetlen, ennyi ido nem eleg ennyi multinak, hogy felfogjak, hogy ezek a szoftverszabadalmi perek ritkan ernek barmit is? Attol, hogy van ra lehetoseg, nem fog sikerulni, foleg ilyen SCO-like es NokiaVsApple-like precedensek mellett (Apple egesz jol meguszta, pedig ott senki mas nem mert as Nokianak elotte nem fizetni K+F penzt). Vicc az egesz

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Ez a software szabadalom olyan mint a vegyi fegyver/atombomba: jol lehet vele fenyegetni meg hideghaborut kezdeni (mert utana ugye jon a valasz fenyegetes, altalaban a masik oldalnak is van nemi patent portfolioja, aztan kiegyeznek, hogy 1:1 akkor), na persze mindig ott a felelem. Mas ertelme imho nincs, en nem tudok nagyon elkepzelni olyan dolgot, ami mogott software-eknel ma _akkora_ innovacio allna, es tenyleg egy adott ceg talalta ki, es elotte senki nem hasznalta meg. Ez kb olyan, mintha levedenem a magyar nyelvbol egy csomo szofordulatot, szavat, stb, es elkezdenek pereskedni, ha valaki hasznalni mereszeli, csak azon az alapon, hogy mas meg nem volt olyan hulye, hogy elottem levedesse, pedig eleg trivialis dolgok, es nyilvan valojaban nem is en hasznaltam eloszor. Viszont fenyegetesnek jo, mert ezt kideriteni: per, penz, stb. Nem minden cegnek van eleg, hogy vegigjatsza, tehat emiatt hatekony fegyver lehet :( En a google helyeben beperelnem az MS-t cserebe, mondvan, hogy a Motorola az en megoldasomat hasznalja, ha azt tamadjatok, akkor engem is kene. Bar lehet a Google sem mer annyira "ugralni" mostanaban ...

Kene olyan torveny, hogy nem lehet fegyverkent hasznalni ilyen "tamadasokat". Ha MS azt allitja, hogy az o patent-jei, akkor kotelezo lenne mindenkit beperelnie aki serti azt (vagy velhetoleg azt teszi), es nem valaszthat "aldozatot" sajat celjai alapjan, ez igy eleg gaz ... Igy azonnal kibukna a par "dummy" szabadalom, ami valojaban nem is kene, hogy letezzen. Az esetleges igazi innovaciorol meg konyebben kiderulne hogy az tenyleg az, es az maradhatna mint "normalis" patent.

Már van levédett légzésmódszer, úgyhogy nem olyan vicces ez, ahogy hiszed.

Idézet: "The Buteyko Method is a patented method. The owners of the patent and the intellectual property related to the Buteyko Method and its breathing exercises are Ludmila Buteyko, Ph.D. and Andrey Novozhilov, M.D (Dr. Buteyko’s widow and step-son, and his closest colleagues)".

Aki asztmás, az tudja miről beszélek.

Gondolom a motorola ügyvédei hétfőn egy vaskos köteg dossziét adnak át arra vonatkozóan, hogy a ms milyen motorola szabadalmakat sértett meg. Ha valakinek a mobil szegmensben igazán van ilyen, akkor ők azok. Nem is értem h miért éppen őket választották ki, hacsak nem a pénzügyi helyzetük miatt.

Kevés undorítóbb dolgot tudok elképzelni, mint amikor egy cég ilyen szabadalmakra hivatkozik, amikről ő is tudja, hogy hülyeségek, a világ felé pedig áldozatként állítja be magát.
Ez a viselkedés kb. a szappanoperákban látható gonosz-de-mindenki-azt-hiszi-hogy-jó nők szintjén van(kivéve, hogy itt kevesen hiszik azt, hogy "jó" cég)...grat nekik.

---
BME-VIK '09
Compaq Mini 311 - N270 @ 2323 MHz - 3GB DDR3 @ 1240 MHz - ION

A "Radio interface layer in a cell phone with a set of APIs having a hardware-independent proxy layer and a hardware-specific driver layer" nevű szabadalom egy általánosságban már rég létező ("Design patterns" - GoF - 1994) Factory method pattern alapján specializált RIL proxy.

Namindegy, az ügyvédek majd ízekre szedik és szavanként eldöntik, hogy mi mit jelent. :)
--
http://wiki.javaforum.hu/display/FREEBSD

Debizony! Úgy tűnik, az Android/Motorola bekapcsolta az LFN opciót a kernelbe -talán az SD kártyák miatt- és seggbe lesznek rúgva mint a TomTom.

Jó lenne már egy patentfree fájlrendszer a mobil adathordozókra, de az MS nyilván nem fogja kifogni saját (fekete-halálfejes) vitorlájából a szelet..

Ezek a szabadalmak egyszerűen nevetségesek, nincs április elseje. Komolyan szerintem ezt nem tudták röhögés nélkül elírni.
Undorító a Microsoft, persze mindig ilyen volt, az Apple-t is ezért utáltam meg az utóbbi években. Ha nem korlátozná a versenyt minden trükkel a Microsoft már rég eltűnt volna, sőt soha nem lett volna ilyen nagy.

Microsoft, Oracle, Apple. Csak ennek a harom cegnek kene mostmar rendesen alavagni, harom ceg, akik miatt be kene szunteni vegre a spanyolviaszszagu szoftverszabadalmakat. Bar szerintem az Apple ebbol elpusztithatatlan, de ok legalabb nem csak perrel tudnak elorebb jutni, hanem a piacon is versenykepesek _tobb_ teruleten is. De az MS es az Oracle szerintem 10-20 even belul nagyon ra fog fazni, sot, szerintem 5-10 ev mulva az Mac OS X piaci reszesedese Desktopon le fogja nyomni a Windowst

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

...es ebben van a fo elonye. Nem kell az OS X-nek kompatibilisnek lennie az utolso kinai wificsippel is, csak a tamogatott hardverekkel, amikre fejlesztik. Meg szerintem fog még mas unix alapu rendszer is feltorekedni, most nem vennek ra merget, hogy a Desktop Linux ag lesz az (sőt...), de nem lennek meglepve, hogy ha 10 ev mulva a legnagyobb _nemszerver_ szamitogep egy N900 meretu eszkoz lenne hdmi es usb kimenettel

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

_desktop_, tehat azert mondom 10 ev mulvara, mert
1. szerintem jelenleg egyedul a Maemo az a rendszer, amin midnent megtudsz csinalni, amit Desktop Linuxokon (csak veletlen még a driverek is mukodnek benne még a xorg reszlegen is), Symbian^3 es Android még nem az a szint (majd ha uyganolyan konnyen atlatom az egesz netet, mint Maemon vagy Desktop rendszereken)
2. egy ideig még en is meg fogom tartani az asztali gepemet miert ne alapon (legalabb 5 evig még hasznalhato, ha masra nem akkor netezesre es torcsozasra), laptopom sincs konkretan, pedig lassan 5 eve nem lehet laptop nelkul elni, hat még mire a kesobbi userek is atallnak a nbagy x86 gepekrol pici arm hazakra az ido
3. Apple a fejlodes nagy reszet elviszi, es ok Desktopon teljes szabadsagot nyujtanak, iPhone folott pedig nincs teljes jogosultsagod jailbreak nelkul (Androidnak uyganez a nagy hatranya, nekem hiaba mondjak, hogy ez feature, Desktopra ettol egy gep alkalmatlan, gondoljunk itt pl a workstation use-ra, es a sambara rootolas/jailbreak nelkul, es akkor a tavoli szamitogeprol bemountolt home mappat meg se emlitettem)

Kell annak 10 ev hidd el, mire midnenki atall, mar az sem lesz konnyu, hogy az x86 rendesen nyugdijba vonuljon

------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb

Számomra egyre inkább a szánalmas jelzőhöz látszik közelíteni a microsoft ténykedése. :(
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Milyen jó lenne ügyvédnek lenni ott és ilyenekkel foglalkozni, munka akad, sokat nem stresszelnek rajta.. és minden évben 1 hónap Hawaii simán belefér. na ez Like

Ehhez hasonló hírek után eltűnődöm azon, hogy van-e esetleg korreláció az ilyen perek száma és az egy főre eső jogászok száma között egy országban. US-ben ~1,14 millió jogász van, ami durván minden 250. ember az országban. Sokan közülük biztos nagyon unatkoztak...

Emberek! Testközelből lehet(t)ünk tanúi a Microsoft tündöklésének és bukásának?!

Szó se róla, ez az agnolszász jogrendszer kőprofi abban, hogy rengeteg lóvéval lássa el önmagát.