Chromium: "Adj ki korán, adj ki gyakran"

Címkék

A Google Chrome böngésző mögött álló nyílt forrású Chromium projekt programigazgatója, Anthony Laforge azzal állt elő nemrég, hogy a Chromium a jövőben a jól ismert "adj ki korán, adj ki gyakran" elvet fogja követni. A következő néhány hónap azzal fog telni, hogy kidolgozzák ezt az új kiadási folyamatot, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a stabil Google Chrome kiadások megjelenését. Az új kiadás folyamat lehetővé teszi majd a fejlesztők számára, hogy ideális körülmények fennállása esetén körülbelül 6 hetente új, stabil kiadással jelentkezhessenek. Ez azt jelentené, hogy gyakorlatilag kétszer olyan gyors ütemben érkeznének a stabil kiadások, ahogy azok jelenleg érkeznek.

Három alapvető célja van a kiadási ciklus rövidítésének:

  • Gyorsabban juthatnak a felhasználók az új szolgáltatásokhoz, nem kell a felhasználóknak hónapokat várni arra, hogy hozzájuthassanak az új fejlesztésekhez.
  • Sokkal kiszámíthatóbb lesz a kiadás időpontja és egyszerűbb lesz azt betartani. A kiadási folyamat menedzselhetőbbé válik, a fejlesztők számára meghatározhatóvá válik, hogy mennyi munkát kell még elvégezni a rendelkezésre álló, meghatározott idő alatt.
  • Kisebb lesz a fejlesztőkön a "kiadást kell csinálni"-ból fakadó nyomás. Mivel gyakrabban lesznek kiadások, a fejlesztők nem érzik majd azt a nyomást, hogy "ezt most be kell fejeznem, mert ha nem, akkor csak hónapok múlva tudjuk kiadni". Ha valami nincs készen, akkor azt el lehet halasztani a következő kiadásra. De mivel kiadás gyakran és pontosan (minden 6. héten) van, ez nem akkora probléma és kisebb stressz.

A részletek itt.

Hozzászólások

hát ha már ennyit dolgoztak ezen az atombeteg assembly-s tökömség hipertakarékos frissítési technikán, akkor talán ja, valóban ideje lenne kihasználni :)
szerintem.

jó arc a gugli :) csak maradjon is az :D

Már nem azért de nekem fedorára most is 1-2 hetente jön chromium. Igaz az nem hivatalos release.

>>: sys-admin.hu :<<

a Chrome/Chromium mindenkori kiadásait (Dev, Beta, Stable) egyébként itt lehet követni

szerintem jó ötlet.Véleményem szerint jobb a gyakori kisebb frissítés mint kevés nagy, aztán meg esetleg a sok új cucc össze akad.
Tudom hogy a stabel-t mire kiadják menyien tesztelik de, az igazi teszt az éles használat.
-------------------------------------------------------------------------
Nem, de lehetne.

Annyiban mindenképp igaza van, hogy az a kemény csokiteszt. Mindenféle OS (csak windows desktop OS-ből van 3 fő verzió többmillió módon konfigolva, patch-elve, SP-zve, etc.), szóval lehet akármilyen alaposan is tesztelni, de a júzer gépén simán lehet szívás a vége.

Lásd a windows patch a trójais gépen, MS-nál arra se tesztelték, aztán probléma lett belőle.

Csak en vagyok az, akinek a stable szo (mint vegfelhasznalo) nem a folyamatos (jelen esetben 6 het) varialast jelenti?

Ertem en, hogy a fejlesztoknek jo*, de a fehasznalokkal mi van?

*Bar a stresszes reszevel nem feltetlen ertek egyet. A gyakoribb kiadasi ciklusok inkabb egy feszesebb munkatempot eredmenyeznek es -foleg lelkiismeretes fejlesztok koreben- inkabb az lesz, hogy megprobaljak befejezni az adott releasera, mintsem halasztjak a kovetkezore. Nekem inkabb ugy tunik, mintha valami iterativ es/vagy agilis modell szerure akarnanak atallni.

----------------
Lvl86 Troll

A te definiciod szerint x.x.0 nem lehet stable, csak annak hivjak, mert beletuszkolnak midnent, amihez majd kell bugfix release (my bad, fix: freeze-k, de azok a fejlesztest lassitjat, es RC-ket nem tesztelik annyian). De ertheto egyebkent, mindennek van elonye es hatranya, es most mar egesz stabil a Chromium ahhoz, hogy ezt megtehessek gondolom

<-----------
Arra van Buda!

Archlinux user with KDE!
Gentoo-s daily routine: reggeli, ebuild, vacsora

igen, mert te vagy az egyetlen végfelhasználó aki találkozik a stabil szóval, a többiek beírják hogy chrome, aztán telepítésre klikk

aki meg nem végfelhasználó az tudja hogy a stabil az amit a végfelhasználó kap, a többi meg fejlesztés, tehát tökmindegy milyen gyakran adják ki, és nem kérdez olyat hogy lehet hogy neki miért 1-2 hetente frissül

"Csak en vagyok az, akinek a stable szo (mint vegfelhasznalo) nem a folyamatos (jelen esetben 6 het) varialast jelenti?"

Én onnan veszem észre a chrome frissülést, hogy egyik bezárás utáni elindításkor 1-2 másodperccel tovább tölt be (mondjuk 2 heyett 5), mert telepíti a frissítést.

aki IE6-ot hasznal Windows XP-n, azok szerintem valoban surubben szoktak reinstallalni az XP-juket, mint a a Windows 7-edet (es lehet, hogy kb. havonta is kene nekik)

Wines koromban en is surun inkabb reinstalloztam, utolag Linuxoskent lattam, hogy elkepzelheto, hogy maskepp is meg lehetett volna oldani a dolgot, es az emberek nagy resze még nalam is hulyebb a gepekhez ;)