Theodore Ts'o a Google-höz igazolt

Theodore Ts'o ismert Linux kernelfejlesztő, Linus szerint az első észak-amerikai, aki a Linux fejlesztésére adta a fejét. Ted dolgozott a MIT-en a Kerberos V5 projektvezetőjeként, majd 2 évig a VA Systems-nél. Ezután 2001 decemberétől az IBM alkalmazásában állt, ahol a Linux kernel stabilitásán dolgozott. 2007 decemberében váltott, és a Linux Foundation-höz került, ahol először vezető platformstratégaként, majd 2008 végétől műszaki igazgatóként tevékenykedett. Ted ismerős lehet az ext* fájlrendszer felhasználóinak is, hiszen Ő a fő fejlesztője az ext* fájlrendszerek userspace segédprogramjait összefogó e2fsprogs programcsomagnak, illetve karbantartója az ext4 fájlrendszernek.

Ted tegnapelőtti blogbejegyzésében gratulált a Google-nek a Kínával kapcsolatban bejelentett új hozzáállásához és egyben utalt arra is, hogy körülbelül egy hete már Ő is büszke Google alkalmazott.

Ted elárulta, hogy a Google-nél kernelfejlesztéssel, fájlrendszerekkel és tárolórendszerekkel kapcsolatos munkákat fog folytatni.

A blogbejegyzés itt olvasható.

Hozzászólások

A kerdes az, hogy Ted eddigi igen aktiv 'kozossegnek visszaadjuk' munkaja es a google tipikus 'megtartjuk magunknak' munkamodszere hogyan fog illeszkedni.

megmondom neked:-)
minden nyilt reszvenytarsasag kotelezoen ugyanannyira, khm, bevetelmaximalizalasi torekvest folytat. Ez a magatartas mas modszert igenyel monpolhelyzetnel, mint nem monopolhelyzetnel.

Joceg: az a nyilt reszvenytarsasag, aminek piaci reszesedese 30% alatti.
Rossszfiu: az a nyilt reszvenytarsasag, aminek piaci reszesedese 70% feletti.

szamszerunek szamszeru, indokoltnak nem indokolt...