Az OpenMoko Freerunner jövője

Címkék

Az OpenMoko elnök-vezérigazgatója, Sean Moss-Pultz helyzetjelentést adott a Freerunner jelenéről és jövőjéről. Megemlítette, hogy az OpenMoko május 25-én leépítéseket hajtott végre. Gratulált az OpenMoko csapatnak az eddig elért eredményért. Elmondta, hogy vezérigazgatóként el kellett döntenie, hogy melyik a legjobb út az üzleti telefonjuk számára, amelyet a jövőben követniük kell. Miután hosszasan egyeztetett vezetőivel és az igazgatótanács tagjaival, úgy döntött, hogy a Freerunner jövőjét teljes egészében a közösség kezébe helyezi.

Az OpenMoko korábbi dolgozói kizárólag szabad eszközök használata mellett már nekiálltak áttervezni a Freerunner hardvert (gta02-core). Az igazgató szerint Werner Almesberger és társai már nagyszerű eredményeket értek el.

A következő néhány hétben a cég az összes tervet, dokumentációt átadja a közösségnek, beleértve az OpenMoko.org összes szoltáltatását (Wiki, GIT, Trac, Planet, ...) is. Az OpenMoko Inc. ezután mint szponzor folytatja a projekt támogatását, azaz biztosítja az infrastruktúrát és támogatást ad ott, ahol egy ilyen projektnek céges támogatásra van szüksége.

Ezen kívül a vállalat még egy szívességet tett a közösségnek: felajánlotta, hogy használhatják az OpenMoko brand-et és védjegyet.

Az jelenlegi OpenMoko Freerunner hardver árusítása tovább folyik. Most, hogy a telefon szabaddá vált és a sorsa a közösség kezébe került, az OpenMoko Inc. egy másfajta eszköz tervezésébe fog. További részletek hamarosan.

A részletek az elnök levélében olvashatók.

Hozzászólások

kac kacc kaccc
hiszi a piszi
//szerk, 2 kommenttel lejebb, félre lett olvasva a főcím

És gondolom mindez történt amiatt, mert a Google az Androidot megcsinálta és úgy, ahogy... Akkor, most indul a győzzön a jobbik?

-- "Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!" - Cromwell --
-- Sayusi Ando - http://sayusi.hu --

félreolvastam:
"Openmoko freerunner jövőRe"

A projekt ezennel szerintem meghalt.

Erre -sajnos- elég nagy az esély, bár lehet megmarad fejlesztői platformnak, geekeknek, e-penis lengetőknek de igazán használható darab már nem valószínű, hogy lesz.
Pedig ha sikerült volna valami használhatót összehozniuk, lehet most ezt használnák többen és nem az Androidot...

Ha ismered a Slackware-t, ismered a Linuxot.

OpenMoFo névvel sikeresebbek lettek volna. :)

--
"How do you work in a team situation when all the other team members are fools and idiots?"

Az Openmokonak, mint cegnek annyi. Sajnos a befektetok bemondtak az unalmast. Igy valoszinu senki se ol bele a jovoben penzt. Ugyanis mig egy prototipust 10-20 millio Ft nagysagrendbe kerul legyartatni, addig egy sorozatgyartas koltsege ennel legalabb egy nagysagrenddel tobb. De inkabb kettovel.

Szoval a level szepen hangzik, marketingbol otos, de ha az anyagi oldalat nezzuk, vajmi keves eselye van, hogy a "kozosseg" uj telefont tudjon sorozatgyartatni. Egyszeruen ennyi penzt eloteremteni kozel lehetetlen.

Es a mostani helyzetben (android, iphone hype) szerintem senki se akar uj dologba penzt olni.

De nezzuk a jo oldalat:
- Kijavitottak az osszes ismert hibajat a Freerunnernek, a gyar mar A7-es verziot szallit.
- Mindenkinek ugyanaz a hardvere van, igy nem kell ezer felere leforditani a distrokat, etc.
- A fejlesztoknek ugyanolyan gepuk van mint neked. Ha hibaba utkozol, valoszinu ok is ugyanabba belefutnak.
- Eleg nagy darabszam (14e db), kerult eddig eladasra, szoval megvan a fejlesztoi letszam;)

Es ami a legfontosabb, most eloszor nez ki ugy, hogy a keszulek telefonkent is hasznalhato;) A kezelofelulete (paroli) tenyleg gyors. Lekorozi a regi nokiamat, az Lg-mrol nem is beszelve. A bno motorolaja pedig kifejezetten lassu ehhez kepest.
Persze vannak meg bugok (FSO), de ha szerencsenk van ezeket vegleg szamuzik (kivetel nelkul mind szoftveres hiba).

Szerintem az egesz telefonosdiba a legjobb az volt, hogy megtalaltak vegre, hogy egyaltalan milyen szoftverekkel erdemes fogodzkodni. A gtk es a qt(opia) leszerepelt, az enlightenment viszont nagyon is mukodo rendszer. Tud animaciot, a guit kb. ugy epited fel mint egy honlapot. Nincs ez az "idiota" mindent fa strukturaba kell rendezni felfogas. Igy pl. konnyu atlapolodo gombokat csinalni, felig attetszo elemeket letrehozni, nem kell a popup-nak uj ablak. Minden egy canvas-on van, kb. mint az svg.

Lehet kellene csinalnom egy demo videot, hogy "milyennek erzodik" maga a telefon.

En nagyon nem bantam meg, hogy vettem egyet. Mondjuk nagyon nem is erdekel ha pont telefonalni nem lehet vele, de azert lassan beerik (ertsd 1-2 honapon belul remelhetoleg atomstabil).

Szoval ha valaki most vagna bele telefon keszitesebe, van egy mukodo szoftveres rendszere, csak a hardverre kellene koncentralnia. OM elott ez nem igy volt. Ok hoztak letre, probaltak vegig az osszes szoftveres lehetoseget.

Az emberi oldala viszont nagyon gaz az OM-nek.

Ui: Ha valaki az iphone-nal akarja osszehasonlitani, ne tegye. Vannak teruletek ahol fenyevekkel jobb (pl. a billentyuzete), de az iphoneban az a jo, hogy nagyjabol minden mindennel osszhangban van, a szolgaltatoval egyuttmukodnek a programok, etc. Nagyjabol ott minden akadas nelkul megy, vannak atmeneti animaciok, szoval ugy nez ki, hogy sehol se kell varnia az embernek a hardverre. Viszont a fejlesztoi legkor ugyanugy nem tetszik, mint windows eseteben. Egeszen mas (penzes) a mentalitas.

Szoval ha valaki egyedi programot akar fejleszteni fokent maganak, annak a freerunnert erosen tudom ajanlani.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

No offense (en is akartam venni, mai napig rajta vagyok a magyar levlistan), csak az utolso mondatoddal kapcsolatban kerdeznek:

> Szoval ha valaki egyedi programot akar fejleszteni
> fokent maganak, annak a freerunnert erosen tudom
> ajanlani.

Itt milyen egyedi programra gondolsz? Mi az, amit az ember maganak fejleszt, es nem a nagykozonseg szamara?

> Itt milyen egyedi programra gondolsz? Mi
> az, amit az ember maganak fejleszt, es nem
> a nagykozonseg szamara?

Pl. valamit nem oszthatsz meg, mert mar meglevo (nem nyilt) dolgot hasznalsz hozza. Itt nem feltetlen programra, programkonyvtarra gondolok...

Vagy: olyan helyen dolgozol, ami kb. csak Mo-on van, es rajtad kivul meg vagy 10-en csinaljak, es ezt a munkat roviditi le a program. Persze amit csinalsz az nem informatika, es a tobbi 9 emberbol senki se tudna beszallni a fejlesztesbe, viszont kokemeny konkurrencia;-P

Ez nem piac egy szoftvercegnek, hogy barmit is kifejlesszen...

De nekem tart kb. fel evig megirni, es a munkamat 40%-kal kevesebb ideig tart megcsinalni ezutan. Munkaidoben olyan 1 ev mulva terul meg.

Millio peldat lehet meg mondani. Pl. otthoni tavfelugyeleti rendszert osszedobsz ezzel a telefonnal.

Szerintem olyan dolgot erdemes nyiltta tenni, amit majd elegen hasznalnak ahhoz, hogy legalabb 4-5 fejleszto kikeruljon a felhasznaloi bazisbol. De ha a programod celkozonsege legjobb esetben is 100 fo, akkor felesleges nyiltta tenni.

Persze ez csak egy velemeny...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Vagy bedobod a markolos kocsiba uzemoraszamlalonak;) Persze ugy epited bele, hogy enelkul ne tudjon menni.

Aztan amikor jonnek, hogy nem megy a gep, es fogalmuk sincs miert, akkor visszanezed gps adatokbol es gyorsulasmerobol, hogy hany metert zuhant a komplett gep, mig letort a kanal rola.;))

Persze ezek elborult 5letek, de mindegyiknek lehet valosagalapja;-P

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"En nagyon nem bantam meg, hogy vettem egyet. Mondjuk nagyon nem is erdekel ha pont telefonalni nem lehet vele, de azert lassan beerik (ertsd 1-2 honapon belul remelhetoleg atomstabil)."

nem is ertem miert nem lett sikertelefon

az a baj, hogy barmelyik telefonra fejleszthetsz magadnak sajat programot, viszont azokkal telefonalni is lehet

--
When in doubt, use brute force.

> nem is ertem miert nem lett sikertelefon

En inkabb retegtelefonnak neveznem.

> az a baj, hogy barmelyik telefonra
> fejleszthetsz magadnak sajat programot,
> viszont azokkal telefonalni is lehet

"barmelyik": megprobaltam, nem ment.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ha csak telefont akarsz, akkor vegyel egy 1ft-os ajandektelefont 2 ev husegnyilatkozattal annal a szolgaltatonal ahol epp vagy.

100k-t egyik telefonra sem erdemes kiadni, hogyha csak telefonalni kell, de ez nem is arrol szol.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ket hete, mar igenis lehet vele telefonalni.
((Nem akartam elhamarkodottan kijelenteni.))

Szoval telefonkent is megallja a helyet. En hasznalom legalabbis. A legidegesitobb hibakat kijavitottam, vagy megkerultem.

Es ne felejtsuk el, hogy pl. ez a telefon idosebb korosztalynak szerintem meg jobb is,tekintve, hogy ahol lehet baromi nagy betuket hasznal.

De gondolom ez a karorvendoknek nem jo hir;)

En azert szeretem es hasznalom.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Az Openmokonak, mint cegnek annyi. Sajnos a befektetok bemondtak az unalmast. Igy valoszinu senki se ol bele a jovoben penzt. Ugyanis mig egy prototipust 10-20 millio Ft nagysagrendbe kerul legyartatni, addig egy sorozatgyartas koltsege ennel legalabb egy nagysagrenddel tobb. De inkabb kettovel.
ebben egyáltalán nem vagyok biztos. az opensparc sem halott egyáltalán, sőt. léteznek célirányúsított !sun tervezésű módosított változatai. pedig ott még húzósabb a költség oldal.
az asztalfiókomban van pár kínai mobilcsoda. többnyire samsung koppintások, hw és sw egyaránt. a gyártó neve természetesen sehol nics feltüntetve:) ennek ellenére stabil megbízható mobilok és a távolkeleten elég nagy számban kelnek el. itt persze ismeretlenek. ha ezeknek a gyártóknak rendelkezésére fog állni ingyenesen egy referencia design, akkor érdemes lesz áttérniük erre, és leállni a gyártói kalózkodással. úgy zsíros amerikai és európai piacokon is megjelenhetnek.
természetesen ehhez nem árt ha olyan állapotban van az OM, hogy lehessen vele telefonálni is:)

A fújjogások és a sírásók ellenére azt mondom hogy nagyvonalú a tett.

Pedig amikor egy cég felteszi a kezét, és azt mondja, hogy hazamegyek, lefekszem, csináljátok helyettem, akkor nem jókedvében számol le azzal, hogy valaha is eladható termék lesz a cuccból. Innen meg a terméknek már csak lefelé van, mint azt az amúgy is szerencsétlen csillagzat alatt született Hula példája is bizonyítja: 2 év után kiszálltak, odaadták a közösségnek, akik bár átkeresztelték és elforkolták, nem sok mindent hoztak ki belőle.

Pedig biztos voltam benne, hogy a következő telefonom ez lesz. A mostani nokiám 1 éves, még max 2 évet kihúzok vele. Addigra jó lett volna, ha már nem alpha (erre utal az A7, ugye?), hanem legalább béta állapotban van. Én ugyanis azok közé tartozom -szerintem a többség is-, aki telefonálni szeretne, de lehetőleg egy olyan linuxos készülékkel, amivel nem csak azt lehet, hanem ha kell, kapcsolódok az otthoni géphez ssh-val, és beállítok ezt-azt, vagy unatkozó időmben nem csak "city bloxx"-ot lehet játszani rajta...

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mi lesz a hardwerrel 1 év múlva? Az fogják fejleszteni? Lehet még kapni? A szoftver szerintem 1 évig még simán fejlődik, hisz első körben olyanok vették meg, akik ezzel akartak foglalkozni, bütykölni.

Köszönöm!

Kodmen
-------------------
...a Linux filozófiája: "Keresd a veszélyt". Hopp! Nem így van. "Csináld magad!" Ez az! (Linus Torvalds)

Én ugyanis azok közé tartozom -szerintem a többség is-, aki telefonálni szeretne, de lehetőleg egy olyan linuxos készülékkel, amivel nem csak azt lehet, hanem ha kell, kapcsolódok az otthoni géphez ssh-val, és beállítok ezt-azt, vagy unatkozó időmben nem csak "city bloxx"-ot lehet játszani rajta...

használt g1 ebayről ~200 euró, rootoláshoz ezerféle leírás van, onnantól arra használod amire akarod

Könnyen lehet. Bár nem konrétan ssh-ra van szükségem, hanem az tetszene, ha bash-t láthatnék a telón, meg szkripteket lehetne írni hozzá.
Igazából az androidot nem is néztem, mert úgy tudtam, hogy eléggé le van fogva. De utána néztem e-bay-en, és valóban van egy csomó unlocked. Ezek gondolom már root-olhatók is. Ez után "bármilyen op-rendszer feltehető rá, linux is? Vagy jó az, ami rajta van, mert nincs rá jobb alternatíva egyelőre?

Egy évet mindenképp várok, aztán erőssen szétnézek a piacon. Hátha az openmoko lesz a befutó!

Köszi az infókat mindenkinek!

Kodmen
-------------------
...a Linux filozófiája: "Keresd a veszélyt". Hopp! Nem így van. "Csináld magad!" Ez az! (Linus Torvalds)

Az unlocked csak annyit jelent, hogy bármilyen SIM kártyát beletehetsz.

Elvileg USA-ból és UK-ból származó G1-est lehet rootolni. Viszont van teljesen legális / garanciális megoldás, ha hackelni szeretnél: ADP1 (G1 hardver amire tölthetsz saját szoftvert) és mivel a mostani Google I/O-n már osztogattak fejlesztői G2-eseket, ezért gondolom érkezik az ADP2 is.

Basht pedig gond nélkül rakhatsz rá...:)

Nem tudom egyébként milyen szkripteket szeretnél írni, de pl. Android esetében hatékonyabb, ha írsz "rendes" alkalmazást, aminek nem feltétlenül kell nagyon GUI-jának lennie, tud háttérben futni ... stb. Mivel a fejlesztőkörnyezet nagyon kényelmesre össze van rakva, szerintem gyorsabban megvagy, mintha debuggolnod / tesztelned kellene egy nem triviális bash szkriptet.

Üdv,
Gergely

Az európai G1-eket is lehet már rootolni. A kulcsszó a HTC Gold Card, én is csináltam egy olyat, azóta a cyanogen buildet használom az eredetileg német G1-en. A HardSPL miatt meg azt hiszi magáról, hogy ADP1, és bármi telepíthető rá :)

Apropó Linux, van egy olyan Debian-variáns, amivel az Android mellett futtatható egy normális Debian, állítólag. Nekem még nem volt ilyen agymenésem.